Egy frissen közölt tanulmány alapján megnőtt annak a valószínűsége, hogy a Szaturnusz egyik holdján élet lehet, miután szakértők szén alapú anyagokat fedeztek fel az Enceladus által kibocsátott anyagokban - jelentette a The Guardian.
A Temu fontos fejlesztést vezet be helyi eladói számára. A márka elindította az integrációt a Base.com-mal (korábban BaseLinker néven ismert) – az e-kereskedelem egyik vezető értékesítés-kezelő rendszerével. A partnerség célja az eladók megrendelés-teljesítésének egyszerűsítése Európában és mindkét Amerikában.
Az őszi televíziós főszezon elindulása remekül sikerült a főcsatornának és a TV2 Csoportnak egyaránt, hiszen mindkét kiemelt korcsoportban (A18-59, A4+) győzelemmel zárta a szeptembert – akár a teljes napot, akár a főműsoridőt vizsgáljuk.
Szeptemberben tovább erősödött az ingatlanpiaci aktivitás: országosan 13 426 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző év azonos időszakához képest 37,6 százalékos növekedés – közölte saját adatain alapuló becslése alapján a Duna House szerdán az MTI-vel.
Az OTP Bank elemzői szerint a magyar gazdaság idén mindössze 0,6%-kal bővülhet, elsősorban a fogyasztás hajtóerejének köszönhetően. A beruházások zsinórban harmadik éve csökkennek, az export pedig a gyenge európai kereslet miatt marad visszafogott.
Látványosan folytatódott szeptemberben a multiplatform fogyasztás térnyerése az RTL-nél. A lineáris főcsatornán az X-Faktor négy helyet is elfoglalt a havi nézettségi toplista élmezőnyében, minden alkalommal megszerezve a vezetést a saját idősávjában, a 18-59 éves korcsoportban.
A JOY Magazin az Astratex támogatásával bemutatja első digitális kiadványát, amelyet a mellrákellenes hónaphoz kapcsolódva készített el. A formabontó, mozgó címlappal megjelenő kiadvány célja, hogy felhívja a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára, miközben innovatív olvasói élményt kínál.
Zivatarok és jégeső alakult ki Tolna és Baranya vármegyében szerda délután, miközben az ország időjárását egy magassági hidegörvény határozza meg - jelentette az Időkép.
Új Covid-variánsok terjednek az Egyesült Királyságban, de a szakértők szerint ezek nem jelentenek nagyobb veszélyt a korábbi változatoknál, bár a vírus genetikai változásai növelhetik a fertőzések valószínűségét - írta meg a BBC.
Leon Cooperman, az Omega Family Office vezetője szerint a jelenlegi bikapiac olyan késői szakaszában járunk, ahol buborékok alakulhatnak ki és a kockázatok növekednek - hasonlóan ahhoz, amire Warren Buffett korábban figyelmeztetett, írja a Cnbc.
Bár Európa több országában már csillapodott az infláció, Magyarországon a mindennapi költségek továbbra is érezhetően terhelik a háztartásokat. 2024-ben hazánkban 3,7%-os éves inflációt mértek, ami bár alacsonyabb a korábbi évekhez képest, még mindig a középmezőnybe sorol bennünket. Az alapvető élelmiszerek és szolgáltatások ára különösen makacsul
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,51 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 99 157,11 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális alakulása árfolyam oldalunkon is nyomon követhető.
Pavel Durov neve sokaknak a Telegram alapítójaként cseng ismerősen, ám kevesen tudják, hogy életvitelét nem a népszerű üzenetküldő alkalmazásból, hanem jóval inkább a kriptovalutákból finanszírozza. A techmilliárdos már 2013 óta aktív bitcoin-befektető, és elmondása szerint mindennapi kiadásait is ezekből a tartalékokból fedezi. Minimalizmus a luxu
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Franciaország központi bankja, a Banque de France 2024-ben 7,7 milliárd eurós nettó veszteséget könyvelt el, ami hozzájárult az ország államháztartási hiányának drámai növekedéséhez. A hiány meghaladta a 168 milliárd eurót (176 milliárd dollárt), ami a GDP 5,8%-ának felel meg – jóval magasabb, mint az Európai Unió által előírt 3%-os limit. A helyze
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2025 szeptemberében országosan 13 426 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 106 milliárd forintot.
A fiatal generáció egyik legismertebb influenszere, Henry Kettner nyitja meg azt a váci kiállítást, amely megmutatja, hogyan adhat új életet a festészet az idősek mindennapjainak. A "Sorsvonások" tárlat nemcsak két nő személyes történetét meséli el, hanem azt is, miként segíthet az alkotás közösséget és reményt adni azoknak, akik gyakran a magány e
Szeptember végén megkezdte a Magyar Államkincstár az "őshonos állatok in situ támogatására" kiírt pályázatra beérkezett kérelmek elbírálását; idén több mint 3 milliárd forint kifizetése várható ezen a jogcímen – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban. Első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra az új szabályozásba, azaz most kizárólag a megyei jogú városokat, valamint a fővárosi és kerületi önkormányzatokat érinti. A kör 2027. január 1-jétől a városi önkormányza
A Pensum Group árbevétele idén az első fél évben 29 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt éves összevetésben, míg adózott eredménye 21 százalékkal 133 millió forintra csökkent, így az egy részvényre jutó nyereség 67 forint volt - közölte a főként munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
Két héttel az első országos megmozdulás után a francia szakszervezetek csütörtökre ismét országos tiltakozónapot hirdetnek a költségvetési megszorítások ellen és az igazságosabb adópolitikáért.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség indítványozására súlyosították két kábítószerrel üzletelő férfi büntetését, így mindkettőjük fegyházideje másfél évvel nőtt. A döntés szerdán vált hivatalossá az MTI közleménye szerint.
Azok a baktériumok tartoznak a probiotikumok közé, amelyek nem akarnak az életünkre törni, épp ellenkezőleg még segítik a szervezetünk megfelelő működését.
Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra vonatkozó szabályok súlyos megsértése miatt. A határozat messze túlmutat az egyedi bírságon és figyelmeztet: a sütikre vonatkozó adatvédelmi rendelkezéseket komolyan k
Tavaly augusztushoz képest átlagosan harmadával rövidült az ingatlanok értékesítési ideje Magyarországon. A Duna House legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy vidéken a téglaépítésű lakások 4–5 hónapos értékesítési időszaka mára 3 hónap körülire rövidült, míg a panelek esetében jellemzően 2–4 héttel gyorsabban kelnek el a lakások.A 2025 júliusában be
Egy üdítőital elfogyasztása 12 perccel rövidítheti meg az életet, derül ki a Michigani Egyetem kutatásából. A feldolgozott élelmiszerek és cukros italok jelentős élettartam-csökkenéssel járnak, míg az egészségesebb ételek, mint a mogyoróvajas-lekváros szendvics, akár éveket is adhatnak az élethez - írja az India Times.