Egy 2024 májusában kelt, de csak most nyilvánosságra került levelében Szilágyi Péter, az Ethereum egyik legfontosabb kliensprogramjának (Geth) vezető fejlesztője élesen bírálja a hálózat irányítását. A dokumentum szerint az Ethereum Alapítvány döntéshozatali folyamatait egy szűk, befolyásos kör uralja, aminek tagjai közvetlenül Vitalik Buterinhez,
Kilenc mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza, pályára lép a Barcelona, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Paris Saint-Germain, a Manchester City, a Napoli, az Inter. A nap slágermérkőzése az Arsenal–Atlético Madrid összecsapás. Az Arsenal remek futballt játszik, évek óta áll egy nagy siker kapujában, de egyelőre nem jönnek a tróf
250 millió dollár, vagyis 83 milliárd forint. Ennyibe kerül Trump új, grandiózus projektje, ami miatt elkezdték bontani a Fehér Házat. Mi történt? Elkezdődött a Fehér Ház keleti szárnyának lebontása, amelynek helyére az amerikai elnök egy hatalmas, luxus báltermet képzelt el – írja a BBC. Az esemény egyébként ellentétes Donald Trump korábbi kijelen
Az Ethereum egyik legfontosabb fejlesztője aggodalmát fejezte ki a Paradigm kockázati tőke társaság növekvő befolyása miatt az Ethereum ökoszisztémán belül. Arra is figyelmeztetett, hogy befolyásuk „az Ethereumon belül releváns kockázati tényezővé válhat az ökoszisztéma számára.” A fejlesztő, akit X-en „Fede’s intern-ként” ismernek, kiemelte a Para
Erős alapfolyamatok, gyorsan növekvő jelzálogpiacok és lehetséges akvizíciók adhatnak új lendületet a Duna House (DH) részvényének, ez derül ki a Wood legfrissebb elemzéséből. A társaság fő piacain, Olaszországban, Lengyelországban és Magyarországon egyszerre tapasztalható élénkülés a lakáspiacon és a hitelközvetítésben, ami jelentős profitnövekedé
A miniszterelnök a belügyminiszterrel és a Mol vezetőivel is egyeztetett a hétfő éjjeli tűzesetről, amelynek okai egyelőre ismeretlenek. Mi történt? "Ma reggel egyeztettem a Mol vezetőivel és a belügyminiszterrel. Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van. A százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit a lehető legszigorúbban
Médiaértesülések szerint hatalmas tűz pusztított a Mol Dunai Finomítójában, amit csak hajnalra sikerült eloltani. A hírek szerint az AV3-as üzem sérült meg, amely a finomító legnagyobb atmoszférikus és vákuum lepárló üzeme évi 3 millió tonna kapacitással.
A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése - különösen Budapesten - megtorpant. Az elmúlt hónapokban egyre több befektető értékesítette a korábban vásárolt lakást – derül ki a Duna House elemzéséből.
A mesterséges intelligencián alapuló pénzügyi asszisztensek ma már kiválóan alkalmazhatók számos feladat ellátására, azonban alkalmazásukhoz megfelelő belső céges eljárások kialakítása is szükséges – hangzott el a Vii. Jászsági Gazdasági és Fejlesztési Konferencián.
A Szegedi Tudományegyetem 2025-ben létrehozza Magyarország első krio-elektronmikroszkópos kutatóplatformját, amely forradalmasítja a molekuláris szintű kutatásokat. Az egyetem saját forrásból finanszírozza az országosan egyedülálló fejlesztést, amely a hazai és nemzetközi kutatók számára is elérhető lesz.
Nemcsak az alacsonyabb fizetés, hanem a kevesebb ledolgozott munkaóra is hozzájárul a bérek elmaradásához - derül ki egy friss kutatásból, ami a betegségek és a munkaerőpiaci helyzet közötti kapcsolatot vizsgálja.
Az ukrán hírszerzés szerint Oroszország nem békére, hanem újabb katonai műveletekre készül a tél beállta előtt. A Kyiv Independent beszámolója alapján Moszkva célja, hogy minél több területet szerezzen, mielőtt bármilyen megállapodás megszületne, írja a Portfolio.
A társadalmi rang kifejezésének módja átalakulóban van. Egyre többet halljuk: amit nem posztoltál, az meg sem történt. A fiatalabb generációk körében már nem csak élményt, hanem státuszt is jelent egy koncertről, egy sztártól vásárolt relikviáról való posztolás. Ezt a változást felismerve fejleszt virtuálisan is megjeleníthető, digitális termékeket
Múlt csütörtöki, rendkívüli testületi ülésén szavazta meg a XIV. kerületi önkormányzat a fizetős parkolás kiterjesztését. A sok ingázóval indokolják a döntést.
A Solana társalapítója, Anatoly Yakovenko GitHubra fiókján megjelent egy Percolator néven futó forráskód, ami egy decentralizált határidős tőzsde alapjait vázolta fel. A repository rövid ideig volt nyilvánosan elérhető, de azonnal találgatásokat váltott ki arról, hogy vajon egy új, Solanára épülő szuperprojektről van-e szó. Yakovenko később tisztá
Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentős
Bár a cégek 62%-a szerint a hatékony belső kommunikáció kulcsfontosságú, mindössze 11% biztos benne, hogy alkalmazottaik elégedettek is vele – derül ki a Munipolis megbízásából készült friss felmérésből.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy figyelembe lehet-e venni az ekhós jövedelmet egyrészt a szochofizetés felső határának, másrészt a nyugdíj számításánál. A kérdésre Széles Imre társadalombiztosítási szakértő válaszolt.
Térségünkben már hetek óta északnyugatias áramlás a meghatározó, ami továbbra sem hozott jelentősebb változást az időjárásban - az elmúlt héten is alig hullott csapadék. Bár többfelé előfordult kisebb eső, a lehullott mennyiség országszerte 5 mm alatt maradt. A 30 napos csapadékösszeg mindenütt hiányt mutat, a déli országrészekben akár 50 mm-t is e
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint a Strabag hónapok óta kifogásokat gyárt, miközben a saját vállalásait sem teljesíti. Mi történt? Az Építési és Közlekedési Minisztérum feloldotta az osztrák Strabag titoktartási kötelezettségét a M30-as Miskolc-Tornyosnémeti között épülő szakaszával kapcsolatban, hogy a vállalat szabadon tájékoztathass
A volt pénzügyminiszter, üzletember, kockázatitőke-befektető, az Oxo Holdings alapító-vezérigazgatója október 27-én, hétfőn délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján,
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar Vármegyei Igazgatósága agroturisztikai nyílt napot szervezett a Derecskei térségében. Hét porta és húsz kistermelő összefogásával jött létre a Helyi Kincsek Napja.
Megújult arculattal és logóval jelentkezik Magyarország piacvezető lakás-takarékpénztára, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt A közel három évtizedes tapasztalattal, és több mint 450 ezer ügyféllel rendelkező pénzügyi szolgáltató ezzel a lépéssel kívánja megjeleníteni, hogy ma már olyan 360 fokos szolgáltatásportfoliót kínál, mely a teljes lakhatási ökosz
Október 20-án elstartolt az RTL vadonatúj realityje, a Pandora – A szelence átka, amelynek első adása rögtön izgalmas fordulatokat hozott. A műsorban a taktika, a logika és az ügyesség egyaránt kulcsfontosságú, hiszen a játékosok csak úgy maradhatnak versenyben, ha okos szövetségeket és bizalmi kapcsolatokat alakítanak ki. A műsort Hevér Gábor veze
Automatikus dátum-átvitel, több választható opció és új szűrési lehetőségek teszik gördülékenyebbé a gazdálkodók adminisztrációját a Nébih naplófelületén.
2020 novemberében indult el az Aldi Magyarország online bevásárlási lehetősége. A cég öt évvel későbbre megduplázta elérhetőségét. Mi történt? 2025 novemberétől már 3,2 millió magyar fogyasztó tud Aldi terméket házhoz szállítással rendelni az ország 107 településén – áll a vállalat szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében. A nagyvárosok (Bu
A hazai rádiózás 100. évfordulója alkalmából idén különleges helyszínen, a Magyar Zene Házában rendezték meg a negyedik Nagy Rádiós Napot, amelyen a szakma kiemelkedő szereplői, hirdetők és kutatók gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljék a rádiózás múltját, jelenét és jövőjét.
Az OTP Bank sajtótájékoztatón mutatta be legújabb digitális fejlesztését, a Sima pénzkérés szolgáltatást, amely NFC- vagy QR-kód segítségével teszi lehetővé a gyors és díjmentes pénzkérést magánszemélyek között. Virág Barnabás, az MNB Bank alelnöke hangsúlyozta, hogy a fejlesztés egy újabb mérföldkő a hazai pénzforgalmi innovációk sorában, míg Csán
Új szakaszába érkezett a választások előtti propagandaharc. A független országgyűlési képviselő csatlakozott ahhoz az ötlethez, miszerint úgymond „örökbe fogadnak plakáthelyeket”. Ez praktikusan annyit jelent, hogy amennyiben a plakáthelyen megjelenik egy olyan kormányzati hirdetés, mely szerintük hazugságot terjeszt, arra ráragasztják ellenvélemén
Tovább emelkedtek hétfőn az amerikai részvényindexek és ezzel 1% feletti erősödéssel indították a hetet, a Russell2000 középvállalati index 2%-kal került feljebb zárásra.
Sorozat készült „A nemzet aranyai” című, jelentős hazai és nemzetközi sikereket elért mozifilm több száz órányi felvételéből, amely a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott legendás évtizedét dolgozza fel. A hét epizódból álló produkciót Zákonyi S. Tamás rendező-producer készítette, és október 21-től az RTL+ Premium felületén
A világ egyik legnagyobb spirituális tanítójának üzenete most magyarul is megszólal: megérkezett a Dalai Láma – A boldogság tanítása magyar nyelvű előzetese, amelyben Papp János tolmácsolásában hallhatjuk a Dalai Láma gondolatait. A JUNO11 – Eletedmozija.hu forgalmazásában bemutatott film, melyben a 14. Dalai Láma személyesen ad útmutatást arról, h
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket állapítottak meg egy baracskai sütőipari üzem ellenőrzésekor. A hatóság a feltárt jogsértések okán az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, valamint csaknem 500 kg élelmiszert vont ki a forgalomból.
A Klasszis Podcastban Szabados Richárddal, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkárával beszélgettünk, annak apropóján, hogy a kormány október 6-ától a kis- és középvállalkozások számára is 3 százalékos kamattal teszi elérhetővé az addig 4,5 százalékos likviditási hitelt.
Megújult arculattal és logóval jelentkezik a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., bevezetése 2025 októberében fokozatosan indul, elsőként a vállalat digitális felületein - közölte a társaság.
Donald Trump amerikai elnök és Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök megállapodást írt alá, amelynek célja, hogy az Egyesült Államok hozzáférjen az Ausztráliában kitermelt ritkaföldfémekhez és más kritikus ásványi anyagokhoz, ezzel ellensúlyozva Kína szoros ellenőrzését a kulcsfontosságú fémek ellátási láncai felett.