2025. október 30. csütörtök

okt. 30
20:12
Itthon is mozikba kerül a Cannes-ban bemutatott japán horror (MMonline)
Az Exit 8 című japán horrorfilm a Cannes-i Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol nyolc perces tapsot kapott, és azóta is nagyon jó kritikákat olvashatunk róla. A film várhatóan 2026 elején kerül a magyar mozikba.A 78. Cannes-i Filmfesztivál Midnight Screenings programjában mutatkozott be Genki Kawamura japán író, rendező, forgatókönyvíró és producer
okt. 30
20:12
Erős számokkal indult az ősz a turisztikai szálláshelyeken (Üzletem)
2025 szeptemberében a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,6 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 8,3, a vendégéjszakáké 5,6 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
okt. 30
20:12
Netpercek Kávéház címmel nyugdíjaskonak szóló nettudatosságra fókuszáló programsorozatot indít a One Alapítvány (Digital Hungary)
A One Alapítvány Netpercek Kávéház néven országos programot indít a 65 év felettiek digitális tudatosságának fejlesztésére. A kezdeményezés segíti az aktív nyugdíjasokat abban, hogy otthonosan és biztonságosan mozogjanak az online világban. A Netpercek Kávéház barátságos hangulatú, közösségi tanulást kínál, ahol az idősebb generáció tagjai személye
okt. 30
20:24
Döntött a kormány a 14. havi nyugdíjról (Privátbankár)
Orbán Viktor elmondta: lesz 14. havi nyugdíj, de a bevezetési rendjén még dolgoznak.
okt. 30
20:24
Hatodszor ebben a hónapban: titokzatos léggömbök bénítják meg a légteret (Portfolio)
Csütörtökön ideiglenesen lezárták a vilniusi repülőteret, miután a környéken ismét léggömböket észleltek.
okt. 30
20:30
Beköltözési sorompók Budapesten is (Adózóna)
Korlátozzák az ingatlanba költözési lehetőségeket Budapest XVI. kerületében. A részletekről az ingatlan.com sajtóközleményében számolt be.
okt. 30
20:36
Kelta hagyományoktól a töklámpásig: A Halloween magyar szemmel (Magyar Mezőgazdaság)
A Halloween ünnep ősrégi kelta hagyomány, amelyet az ír bevándorlók magukkal vittek az Újhazába, ahol kicsit modernizálódott és vissza került a jó öreg Európába.
okt. 30
20:42
Megnevezte Magyar Péter, hogy ki a jelöltje egészségügyi miniszternek (Portfolio)
Megnevezte Magyar Péter, hogy ki lenne kormányváltás esetén az egészségügyi minisztere – írta meg a Telex.
okt. 30
20:42
Hogyan tehetjük fenntarthatóbbá a rizstermesztést (Magyar Mezőgazdaság)
A rizs az egyik legjelentősebb élelemforrás, és egyben a Föld egyik legigényesebb kultúrnövénye, már ami az előállításához szükséges erőforrásokat illeti.
okt. 30
20:48
Orbán Viktor: lesz 14. havi nyugdíj! (Adózóna)
Hosszú vita volt a 14. havi nyugdíjról, azt eldöntöttük, hogy lesz – jelentette be Facebookon Orbán Viktor.
okt. 30
20:48
Nem kérnek a csehek az euróból (Portfolio)
Továbbra is negatív a cseh lakosság többségének viszonya a közös európai pénznem, az euró bevezetéséhez - derült ki az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet augusztusban készített országos felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánoságra Prágában.
okt. 30
20:54
Gazdasági vihar közeleg: csak ezek a magyar cégek élhetik túl a következő éveket (Pénzcentrum)
Európa és ezen belül Magyarország gazdaságának növekedési kilátásai az elmúlt időszakban mérséklődtek, a strukturális problémák pedig középtávon megnehezítik a gyors kilábalást. Ebben a gazdasági környezetben a hazai vállalatok fejlődése elsősorban új dimenzióban képzelhető el: az extenzív növekedési modell helyett sokkal inkább a hatékonyabb működ
okt. 30
21:00
Fordult a forint: estére meglepő mozgások jöttek az árfolyamon! (Pénzcentrum)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama csütörtökön késő délután a főbb devizákkal szemben.
okt. 30
21:06
Újabb csodás képek a Samsung tévéken (MMonline)
A Samsung új, 22 műalkotásból álló gyűjteményt hoz létre az Art Basel Paris 2025 kiállítással együttműködésben, amellyel a felhasználók otthonába is eljuttathatja az esemény kreatív szellemiségét. A gyűjtemény a Samsung Art Store felületén keresztül elérhető a Samsung Art TV-ken, a háztartások belső terei így párizsi galériákká alakulhatnak át.Az ú
okt. 30
21:06
A Satoshi-korszak egyik óriása, Owen, 290 millió dollárnyi bitcoint mozgatott meg – jön a nagy eladás? (BitcoinBázis)
Egy újabb ősi bálna mozdult meg a bitcoin blokkláncon. Owen Gunden, a korai, 2009–2011-es évek egyik befektetője közel 290 millió dollárnyi bitcoint, egészen pontosan 2 587,6 BTC-t utalt át a Kraken tőzsdére október 18. és 28. között. Ez a mozgás Gunden teljes, mintegy 10 959 BTC-s vagyonának nagyjából egynegyedét jelenti. Ez nem kis dolog, különös
okt. 30
21:12
Megtorpant a BUX: elmaradt az újabb csúcs a tőzsdén! (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, 151,53 ponttal, vagyis 0,14 százalékkal gyengült csütörtökön, és 106 989,61 ponton zárt. A tőzsde forgalma 14,8 milliárd forint volt. A vezető részvények vegyesen teljesítettek a szerdai záráshoz képest.
okt. 30
21:18
Nagy Márton frissítette a Gdp-prognózisát és bejelentett egy 20 milliárd forintos keretemelést (Üzletem)
0,5 és 1,0 százalék közötti Gdp-növekedésre számít az idén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki a Demján 1+1 program keretemeléséről is beszélt Miskolcon.
okt. 30
21:24
Jó nagy kapufát rúgott a Google (Forbes)
A dizájnra és a mesterséges intelligenciára fókuszálva akarja behúzni a Google a viselhető eszközök piacát. De vajon elég ez ma a sikerhez?
okt. 30
21:30
Újabb startupot nézett ki az Nvidia: általános mesterséges intelligencia a cél (Portfolio)
Az Nvidia 1 milliárd dollárt fektethet be a Poolside nevű mesterségesintelligencia-startupba - tudta meg a Bloomberg.
okt. 30
21:36
Idén is elindult a szociális tűzifaosztás (Magyar Mezőgazdaság)
Hernád Nagyközsége kezdetektől részt vesz a szociális tűzifa programban, melynek során idén 106 köbméter tűzifát oszt szét a rászorulók között. A program sikere egy sajtótájékoztató keretében került bemutatásra.
okt. 30
21:42
Veszteséges lett a Volkswagen a harmadik negyedévben (Adózóna)
Egymilliárdos veszteséget szenvedett el a harmadik negyedévben a Volkswagen konszern leányvállalata, a Porsche a stratégiaváltásával járó egyszeri tételek miatt – derül ki a konszern honlapján csütörtökön publikált eredmény-beszámolóból.
okt. 30
21:42
A Hatoslottó nyerőszámai a 44. játékhéten, csütörtökön (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2025/44. heti, csütörtöki nyerőszámait. Mivel az előző sorsoláson volt telitalálat, így a főnyeremény most 45 millió forint volt.
okt. 30
21:54
Vegyesen mozgott a forint (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben csütörtökön késő délután a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
okt. 30
21:54
Közel 10 százalékot ugrott hirtelen az Amazon árfolyama - Mi áll a háttérben? (Portfolio)
Az Amazon Web Services bevétele 20 százalékkal nőtt a szeptemberrel zárult harmadik negyedévben, amit jól fogadtak a befektetők, közel 10 százalékot ugrottak a részvények zárás után.
okt. 30
22:00
Felaprózza részvényeit a Netflix: minden papír után kilenc jár majd (Portfolio)
A Netflix 10 az 1-hez arányú részvényfelaprózást jelentett be, hogy elérhetőbbé tegye a papírokat a kisbefektetők és a dolgozói részvényopciós program résztvevői számára - tudósított a Cnbc.
okt. 30
22:00
Vajon te jól tudod, mikor van mindenszentek, halottak napja, és halloween? (Agroinform)
Te tudod, mikor van mindenszentek, halottak napja, és halloween? Ne aggódj, sokan keverednek el a három ünnep kapcsán, de most minden részletet elárulunk róluk!
okt. 30
22:06
Meglepő lépésre szánta el magát a Netflix: minden részvényes kap még kilenc papírt (Portfolio)
A Netflix 10 az 1-hez arányú részvényfelaprózást jelentett be, hogy elérhetőbbé tegye a papírokat a kisbefektetők és a dolgozói részvényopciós program résztvevői számára - tudósított a Cnbc.
okt. 30
22:12
Új dallal jelentkezik a Parno Graszt az Unicum Live Session legújabb epizódjában (Digital Hungary)
Októberben a Parno Graszt roma népzenei együttes egyedülálló produkciójával tér vissza az Uncium Live Session. A legújabb epizód Hevér Dániel filmrendező irányításával készült, aki a Közlekedési Múzeum indusztriális csarnokaiban örökítette meg a zenekar egyedülálló művészi világát. A forgatáshoz a Live Session videók rendszeres vendége, Lil Frakk i
okt. 30
22:24
Tim Cook: annyira kelendő lett az új iPhone, hogy nem tudtak eleget gyártani (Portfolio)
Emelkedik az Apple árfolyama a negyedéves gyorsjelentés után a zárás utáni kereskedésben. Bár az iPhone-értékesítések elmaradtak a várakozásoktól, a cégszintű bevétel és eredmény felülmúlta a konszenzust és az okostelefon-értékesítések erőteljesebb növekedését várja a menedzsment a negyedik negyedévre. Tim Cook hozzátette, hogy bár nőttek az iPhone
okt. 30
22:24
Parajdi sóbánya: az elképesztő katasztrófa még 40 ezer embert érint (Pénzcentrum)
A Maros megyei vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal meghosszabbította a veszélyhelyzetet azokon a Kis-Küküllő menti településeken, ahol a parajdi sóbánya elárasztása óta nem iható a vezetékes víz. A döntés október 29-től lépett életbe, és összesen mintegy 40 ezer embert érint.
okt. 30
22:36
Mancs Őrjáratos bögrét és tányérokat vontak ki a forgalomból (Adózóna)
Határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt gyermekeknek szánt konyhai eszközöket kellett kivonni a forgalomból – olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett felhívásban.
okt. 30
23:06
Nagyot drágultak a panelek egy év alatt Budapesten (Telex)
Az Otthon Centrum átlagosan 38 százalékos emelkedést mért. A XI. és a XIII. kerületben a legmagasabbak a négyzetméterárak.
okt. 30
23:08
"A Strabag átbaszott bennünket" – mondta Lázár arról, hogy miért késik az M30-as javítása (Telex)
A mesterséges intelligencia politikai használatáról is kérdezték a minisztert a Lázárinfón.
okt. 30
23:10
Nagy Márton már csak 0,5 és 1 százalék közötti növekedést vár 2025-re (Telex)
A kormány 3,4 százalékos várakozással indította az évet, de aztán a repülőrajtból nem lett semmi.
okt. 30
23:12
Válságban az orosházi ipar, félmilliárdos bevételkiesés az önkormányzatnál (Telex)
Az önkormányzat helyi iparűzésiadó-bevétele két év alatt félmilliárd forintot csökkent, a város gazdasága gyengélkedik, az egyik nagy gyárat felszámolják, és nem láthatók a fellendülés jelei.
okt. 30
23:14
Készenléti benzinkutakat jelölne ki a kormány válsághelyzet esetére (Telex)
Csak energetikai válsághelyzetben vagy összehangolt védelmi tevékenység idején működnének, és kizárólag az ország működését biztosító szervezetek tankolhatnának itt.
okt. 30
23:24
A Sui ($SUI) 4%-os emelkedése biztató, de a Digitap ($TAP) 1 millió dolláros tőkebevonása mutatja, merre tart az okos pénz (ProfitLine)
Ahogy a szélesebb piac fokozatosan helyreáll, a SUI árfolyama a kulcsfontosságú, 2,36 dolláros támaszszintről pattant vissza, közel 4%-os heti növekedést elérve.

2025. október 31. péntek

okt. 31
0:24
Szakértő: csökkenteni kell az idei és a 2026-os növekedési várakozásokat is (Infostart)
A harmadik negyedévben a gazdaság teljesítménye negyedéves alapon nem változott, míg éves alapon 0,6 százalékkal növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza az InfoRádiónak azt mondta, a gyenge adatból az is következik, hogy csökkenteni kell az idei és az áthúzódó hatás miatt a 2026-os n
okt. 31
0:24
Eladja külföldi érdekeltségeit a szankciók miatt a Lukoil, de a vevőt is Putyin-közelinek mondták Washingtonban (444.hu)
Három héten belül élesednek a szankciók, amiket Orbán Viktor is meg akar kerülni.
okt. 31
0:24
Ismét lehet a boltokban is költeni majd SZÉP-kártyáról (Azenpenzem)
A mai Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette az árrésstop meghosszabbítását, sőt azt 14 termékkörrel ki is bővítik. Idén decembertől nagyjából a választásokig SZÉP-kártyákról megint lehet majd hidegélelmiszer vásárolni. A szociális ágazatban 15 százalékos béremelés jön, de még ez sem minden.
okt. 31
0:24
Újabb fordulat jön az időjárásban: erre számíthatunk a következő napokban (Agrárszektor)
A múlt hét második felének kiadós csapadéka igen jókor érkezett. A megelőző hetekben az őszi kalászosok korai fejlődéséhez hazánk jelentős részén az optimálisnál jóval kevesebb nedvesség állt rendelkezésre a talajban. Az átlagosnál kissé melegebb idő szintén kedvezően hat az őszi vetések megerősödéséhez, és az előttünk álló 8-10 napban sem várható
okt. 31
0:28
Kilőtt a turizmus az egyik magyar régióban (Infostart)
A vendégek száma 8,3, a vendégéjszakáké 5,6 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 31
0:28
Nagy Mártonék szerint az EU meg a háború miatt pang a magyar gazdaság, másokat mégsem viselnek meg annyira az uniós baklövések (444.hu)
A harmadik negyedéves GDP-adattal rendelkező 15 tagállam rangsorában Magyarország a sereghajtók között van.
okt. 31
0:28
Önkormányzati elővásárlási jog és beköltözési korlát jön a fővárosi kerületben (Azenpenzem)
A budapesti XVI. kerület 2026 januárjától elővásárlási jogot vezet be a résztulajdonok átruházása esetén az önkormányzat javára. Emellett a nem lakás célú ingatlanban tilos lesz lakcímet létesíteni, a helyi előírásoknak megfelelő osztatlan közös tulajdonú kertvárosi ingatlanokba pedig legfeljebb hét személy költözhet be.
okt. 31
0:28
Gyümölcsfát ültetnél a kertbe? Ha nem akarsz hibázni, ezt tudnod kell (Agrárszektor)
A gyümölcsfa ültetési szezonban mindig alapvető kérdés, hogy melyik gyümölcsfajból elég egyet ültetni, mert öntermékenyülő, és melyikből kell többet mert idegen megporzású, azaz másik egyed virágpora kell ahhoz, hogy termés alakuljon ki. És az is szempont, hogy egy gyümölcsfa szél- vagy rovarbeporzású? Előbbi esetében úgy célszerű ültetni a növénye
okt. 31
0:32
Javult az OTP nemzetközi megítélése (Infostart)
Stabilra javította az eddigi negatívról az OTP Bank előresorolt fedezetlen kötelezettségeire érvényben tartott "Baa3" osztályzat kilátását csütörtökön a Moody's Ratings, mindenekelőtt a bankcsoport folyamatosan erőteljes pénzügyi teljesítményével, valamint a magyarországi és több környező piacon betöltött vezető szerepével indokolva a lépést.
okt. 31
0:32
Fontos hírek érkeztek a tűzifaprogramról: ez rengeteg magyart érinthet (Agrárszektor)
A vidéki rászorulók továbbra is számíthatnak a magyar kormányra, amely az idén is ötmilliárd forintot biztosít a szociális tűzifa programra - mondta Hernádon az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, csütörtökön.
okt. 31
0:36
Idén is ötmilliárd forintot ad a kormány a szociális tűzifa programra (Infostart)
A vidéki rászorulók továbbra is számíthatnak a magyar kormányra, amely az idén is ötmilliárd forintot biztosít a szociális tűzifa programra - mondta Hernádon az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
okt. 31
0:36
Folynak a tárgyalások az Usa és Mexikó között: döntés születhet a tilalomról? (Agrárszektor)
Mexikó és az Egyesült Államok továbbra sem állapodtak meg a mexikói szarvasmarha-export újraindításának időpontjáról az újvilági csavarféreg-fertőzés miatt. Bár a határok megnyitásának pontos dátuma még nincs meg, a mexikóiak optimisták a helyzetet illetően - számolt be róla a Reuters.
okt. 31
0:40
Olyan időre készülhetünk, amilyen rég volt itthon: ezt jó, ha mindenki tudja (Agrárszektor)
Az átlagosnál enyhébb, száraz idő várható november első hétvégéjén. Szombaton, mindenszentek napján a hőmérséklet kora délutánra 17 és 22 Celsius-fok között alakul - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Keresés