2025. október 4. szombat

okt. 4
5:36
Tehetséggondozó, családias kar – interjú Palotás Árpád Bencével, a Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Karának dékánjával (Diplomátszerzek)
„A legtöbb hallgatónk már évekkel tanulmányai befejezése előtt »elkel«, azaz pontosan tudja, hogy hol fog végzés után munkába állni. Kiemelkedően erős ipari kapcsolatokkal rendelkezünk” – fogalmazott Palotás Árpád Bence, a Miskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Karának dékánja.
okt. 4
5:42
Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere (Médiapiac)
Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reálos" volt, de elvégezve a zenei konzervatóriumot, remek orgonistaként a humán "vonalon" is zseniális tudással rendelkezett. Nem mellesleg a filozóf
okt. 4
6:00
Rázós hónapok elé nézünk, minden idők legdurvább kampánya jön (Piac és Profit)
A 2022-es választásokhoz képest egyértelműen durvább kampányra számít a magyarok többsége az idei voksolás előtt, amelynek tétje a többségi vélemények szerint a legnagyobb a rendszerváltást követő választások sorában. A kampányban számos korrupciós – vagy egyéb típusú – botrány kirobbanására számítanak, és sokan olyan extrém eseményeket sem tartana
okt. 4
6:00
A BMW egyik vezetője kimondta a mondatot, amit minden benzinvérű ember hallani szeretne (NRGreport)
A BMW vezetője szerint a belső égésű motorok soha nem fognak eltűnni, még a 2035-ös uniós határidő után sem. A vállalat többplatformos stratégiát tervez, amelyben az elektromos, hibrid és hagyományos motorok egyaránt helyet kapnak.
okt. 4
6:00
A világ legkiemelkedőbb értékű üzleti képzése a Corvinuson is elérhető (KKV Magazin)
Szenzációs helyezést ért el a tekintélyes Qs vezetőképzési rangsorban a Cems Mim program, amelyet a Corvinus diákjai több üzleti szakkal együtt kettősdiploma-programként végezhetnek el. A Financial Times hasonló elemzése kiemeli: a Cems képzését elvégzők különösen magas átlagos jövedelemre számíthatnak.
okt. 4
6:00
Halmi Bencét megbírságolta a GVH (Mínuszos)
A GVH 1,3 milliós bírságot szabott ki reklámjelölés hiánya miatt. Az influenszer elismerte a jogsértést
okt. 4
6:00
Amerikai szőlőkabóca, aranyszínű sárgaság: mi a teendő? (Agrárágazat)
Amerikai szőlőkabóca, szőlő aranyszínű sárgaságának – integrált, összehangolt védekezés az ökológiai mezőgazdaságban.
okt. 4
6:00
Kockázatos kultúrák, kockázatvállaló termelők (Mezőhír)
Kárenyhítés, biztosítás, kifizetés: ezek a legkockázatosabb növények és járások az országban.
okt. 4
6:06
Vízmegtartó mulcsozás: így óvjuk meg a talaj nedvességét! (Agrofórum)
A kertben a legnagyobb kihívások egyike a megfelelő vízháztartás biztosítása. A nyári forróság, a szeles időjárás és az egyre gyakoribb aszályos időszakok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a talaj gyorsan kiszáradjon.
okt. 4
6:18
Eddig a hadsereg használta, de már otthonra is elérhető ez a technológia (Forbes)
Megkeserítheti az életet és anyagi hátrányt is okozhat, ha probléma van a vezeték nélküli nettel. A gondokat azonban bárki orvosolni tudja, mindenféle IT szakértelem nélkül. Mutatjuk, hogyan. Megjelent a Forbes legfrissebb listája a leggazdagabb magyarokról! A listát itt böngészheted. Elmúltak már azok a békés idők, amikor az ember bedugta a számít
okt. 4
6:24
Rétvári Bence: Magyarország a legbiztonságosabb Európában (ProfitLine)
A déli határ lezárása, a rendőrségi létszám növelése és a szigorú szabályok bevezetése eredményezte, hogy Magyarország az európai országok közül a legbiztonságosabb - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a polgári szalon pénteki, tapolcai rendezvényét megelőző sajtótájékoztatón.
okt. 4
6:24
Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak (Pénzcentrum)
A válás egy rendkívül megterhelő folyamat, ami az érzelmi megpróbáltatások mellett komoly anyagi terhekkel is jár. Sokan azt hihetik, hogy a költségek kimerülnek az illeték valamint az ügyvédi díjak kifizetésében, és nem is sejtik, hogy egy házasság felbontása mennyire összetett jogi procedúra is lehet. Cikkünkben egy ügyvédi szakértő segítségével
okt. 4
6:24
Kezdődik, óriási a tét: ítéletet mondanak Magyarországról a nagy amerikai hitelminősítők – megmondták az elemzők, mi vár ránk (vg.hu)
Pénteken megkezdődik a hitelminősítések idei második felülvizsgálati köre.
okt. 4
6:24
Zöldséges dobozok a biokertből (Magyar Mezőgazdaság)
A Pallagvölgyi Biokert négy fiatal pályakezdő agrárszakember közös álmaként született meg, egy olyan gyakorlati projektként, amely mögött egyetemi háttér, szakmai tudás és mély elköteleződés áll a fenntartható növénytermesztés iránt.
okt. 4
6:24
„Trump egy médiadiktátor” – Jane Fonda és sok sztár lázad a Fehér Ház ellen (Médiapiac)
A Trump-adminisztráció cenzúrával kapcsolatos fenyegetései után Hollywood A-listás támogatással éledt újjá az Első Alkotmánykiegészítésért Bizottság.
okt. 4
6:24
Itt a figyelmeztetés: olyan dolog történik, ami mindenki életére hatással lesz (Agrárszektor)
Mintha egy időgépen keresztül pillantanánk a jövőbe: mindazok a változások, amelyek a világ óceánjaiban csak később várhatók, a Balti-tengeren már most sokkal erőteljesebben zajlanak. Ez a különleges és sérülékeny tengeri ökoszisztéma így nemcsak egy élő laboratórium, hanem egy erős figyelmeztetés is arra, mi várhat ránk a jövőben – mutatott rá Alf
okt. 4
6:36
Megszüntethető-e a munkaviszony, ha a dolgozó nem fogadja el a felajánlott új posztot? (Adózóna)
Új munkakört ajánlott fel táppénzről visszatérő dolgozójának a cég, de ő ezt nem akarja elfogadni. Megszüntethető-e a munkaviszony, ha igen, milyen feltételekkel? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
okt. 4
6:36
Az egész világ erre épült fel, de most minden megváltozik: lezárulhat az olajkorszak (Portfolio)
A New York-i Klímahét egyik legfontosabb üzenete nem a megszokott klímaválság-pánik volt, hanem annak felismerése, hogy az olajkorszak vége a szemünk előtt zajlik. A Peak Oil, vagyis az olajkitermelés és -fogyasztás csúcspontja már nem a készletek kimerülése miatt, hanem a kereslet csökkenése okán közeledik. Kína, amely három évtizeden át az olajpi
okt. 4
6:42
Brutális üzemanyagárak: tovább tart a riogatás (Menedzsment Fórum)
Az üzemanyagárak továbbra is nyomottak, köszönhetően az alacsony olajáraknak. A kormányzat azonban 1000 forintos árakkal riogat, ami az Mfor Üzemanyagár-figyelő elemzése szerint vagy a hozzá nem értésből fakad, vagy szándékos csúsztatás. Az igazság az, hogy az árakban maximum 30-40 forintos különbséget jelentene, ha nem jönne orosz olaj.
okt. 4
6:42
Jó hír érkezett, örülhet a legtöbb nyugdíjas (Infostart)
Már több mint 2,2 millió nyugdíjas kapta meg a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt.
okt. 4
6:42
Oroszország pánikban: leállást jelentett be az egyik legnagyobb járműgyár – utolérte őket az Európában pusztító válság (vg.hu)
A Gorkovszkij autógyár 5 napos munkahéttel üzemel.
okt. 4
6:42
Már több mint 2,2 millió nyugdíjas kapta meg a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt (Demokrata)
A kormány minden lehetséges eszközzel segíti a nyugdíjasokat, írta Nyitrai Zsolt.
okt. 4
6:42
Elkezdődött az októberi rali! Mutatjuk a legjobb kripto projekteket (BitcoinBázis)
Október első napjai megerősítették, amire sokan egész szeptemberben számították. Az elmúlt napok ármozgásai alapján úgy tűnik, hogy idén is zöld októbert láthatunk a kriptovaluta piacon. A kriptovaluta kereskedők a rali előszelének hatására lázasan igyekeznek megtalálni azt az altcoint vagy mém érmét, amelyekkel legnagyobb nyereséget zsebelhetnek a
okt. 4
6:54
Ez aztán a meglepetés: megvan, ki lehet az új amerikai nagykövet Magyarországon – őt küldheti Budapestre Trump (vg.hu)
Az amerikai elnök választhatott a jelöltek közül.
okt. 4
6:54
Forradalmi AI-innovációkat mutatott be az egyik mobilgyártó (MMonline)
A mesterséges intelligenciát alkalmazó okoseszközök globális élvonalába tartozó Honor áttörő AI-innovációkat mutatott be a 2025-ös kínai Snapdragon technológiai csúcstalálkozón. A bemutatott fejlesztések közé tartozik többek között a készüléken futó AI-modelleket támogató Low-bit Quantization technológia, valamint a következő generációs hibrid kere
okt. 4
7:00
5 ezernél több kék vércse gyülekezett a Hortobágyon (Magro)
Több mint ötezer kék vércse gyűlt össze Hortobágyon egy éjszakázóhelyen.
okt. 4
7:06
Egy év alatt több mint 2000 új szálloda - robbanásszerű márkabővülés a globális hotelpiacon (KKV Magazin)
A Moore Hotels Quarterly adatai szerint egyetlen év alatt a nemzetközi márkás hotelek portfóliója több mint kétezer új szállodával nőtt, miközben Európa turizmusa teljesen visszaépült és tovább erősödik.
okt. 4
7:18
Minden szülő rémálma – Így manipulálják a mobiljátékok a gyerekeket (Médiapiac)
A gyermekek körében egyre népszerűbbek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékok. Egyes kutatások szerint az általános iskola alsó tagozatába járó gyerekek háromnegyede játszik rendszeresen valamilyen digitális játékkal. A gyártók sokszor célzott pszichológiai eszközökkel tartják a játékosokat a képernyő előtt. Ezek a
okt. 4
7:24
BMW és Mini: robbanásszerű eladási növekedés Magyarországon (ProfitLine)
A BMW márka értékesítése 23 százalékkal, a Mini eladásai 75 százalékkal nőttek 2025 első kilenc hónapjában éves összevetésben, jelentősen meghaladva a magyar újautó-piac 7,7 százalékos növekedését - tájékoztatta a BMW Group Magyarország az MTI-t pénteken.
okt. 4
7:24
Most vasárnap meghozzák a döntést: hosszú időre eldől, mennyibe fog kerülni az üzemanyag Magyarországon (vg.hu)
Az árak már reagálnak a várható emelésre, a piaci verseny feszültsége nő.
okt. 4
7:36
Caramel: A megbocsátás a legjobb deal (Forbes)
A legújabb Forbes Deal Extra vendége Molnár Ferenc Caramel énekes, dalszerző volt. Megjelent a Forbes legfrissebb listája a leggazdagabb magyarokról! A listát itt böngészheted. Caramel a törökszentmiklósi romatelepről indult, és a Megasztár győzteseként vált a magyar zenei élet kiemelkedő alakjává. Beszélgetésünkben főleg társadalmi kérdéseket bonc
okt. 4
7:42
Új műsort indít Lampé Ágnes a Magyar Hangnál – Egri Viktor is állandó szereplő lesz (Media1)
Célegyenes címmel új, aktuális közéleti, politikai témákat kibeszélő műsor indul a Magyar Hang YouTube-felületén, amelynek Lampé Ágnes lesz a műsorvezetője, valamint Egri Viktor az állandó vendége – értesült a Media1. Lesz egy harmadik szereplője is az új műsornak, amelynek témáiról hétről-hétre a Magyar Hang közönsége dönthet.
okt. 4
7:42
Tíz tipp, így vezess biztonságosan nedves úton (Haszon.hu)
Amikor elered az eső, az utak hirtelen sokkal veszélyesebbé válnak. A fékút megnő, a látási viszonyok romlanak, és az aquaplaning jelenség– vagyis, amikor az autó gumiabroncsai elvesztik a kapcsolatot az úttal – is bármikor bekövetkezhet. A statisztikák szerint ilyenkor kétszer akkora az esélye a balesetnek, mint száraz aszfalton.
okt. 4
7:48
Kilenc kilométeres hamfelhő lövellt ki a vulkánból, kiadták a vörös kódot (Portfolio)
Több mint kilenc kilométeres hamu- és füstfelhőt lövellt ki a Kamcsatka-félszigeten található Kronockij vulkán szombaton, helyi hatóságok a légi közlekedésben vörös kódra változtatták a riasztásiszintet.
okt. 4
7:48
A Nyugat most szembesült vele: nem tudja kivédeni Putyin csúcsfegyverét – lesújtó nyilatkozatot tett az ukrán titkosszolgálati főnök (vg.hu)
Nincs, ami képes meggátolni az Oresnyik rakétát.
okt. 4
8:00
Budai vár felújítása: mindjárt kész az egyik legszebb része – kiderült, mikortól lehet használni (vg.hu)
Hamarosan befejeződik az épületegyüttes egyik legimpozánsabb történelmi lépcsőjének felújítása.
okt. 4
8:00
Egy birodalom bukása: Végleg lehúzza a rolót a Paxful (BitcoinBázis)
A peer-to-peer (P2P) bitcoin kereskedelem egyik legismertebb platformja, a Paxful, hivatalosan is bejelentette, hogy 2025. november 1-jéig végleg leállítja működését. A döntés egy hosszabb, évek óta húzódó válságfolyamat lezárása. A platformot a belső hatalmi harcok, a kulcsemberek távozása, a szigorodó szabályozási környezet és a piaci átrendeződé
okt. 4
8:12
Bombaüzlet, de ki nem találná senki: kimenekült a BYD-ból, most ide fekteti be a pénzét a világ leghíresebb tőzsdeguruja (vg.hu)
Megint zavarba ejtette a piacot Warren Buffett.
okt. 4
8:24
Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál (ProfitLine)
Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (Ajofm) közleménye alapján.
okt. 4
8:24
Így verik át a nyugdíjasokat, ez a módszer: már több százmillió forintot csaltak ki Magyarország közvetlen szomszédjában – de ki lehet védeni (vg.hu)
Egyre gyakoribbak a csalási kísérletek.
okt. 4
8:30
Vámháború, deglobalizáció, konfliktusok: meddig tarthat a káosz kora? (Portfolio)
Évek óta a geopolitika az egyik legfontosabb téma a gazdaságban, a szereplőknek hozzá kellett szokniuk a kiszámíthatatlansághoz. A háborúk mellett idén bejött a képletbe a vámokkal kapcsolatos globális vita, melynek bizonytalansága miatt nehéz ma bármit is tervezni akár hetekre is. A jövő heti Budapest Economic Forum konferencia egyik kiemelt témáj
okt. 4
8:36
Hogyan védi a kertet a zöldtrágya? (Agroinform)
A lebomló növények nemcsak tápanyaggal látják el a földet, hanem erősítik a vízmegtartást, elnyomják a gyomokat és a kártevőket is távol tartják.
okt. 4
8:36
Gyümölcsfák ültetése (Agrofórum)
Közeledik az őszi gyümölcsfa ültetési szezon. Fontos, hogy a telepítés szakszerűen történjen. Ehhez szeretnék néhány szakmai tanáccsal szolgálni. Az oltványok kiválasztása, átvétele a faiskolában, elszállítása Még a faiskolában nézzük át az oltványokat, ellenőrizzük a minőségüket és az egészségi állapotukat, valamint azt, hogy megfelelnek-e a szabv
okt. 4
8:36
Megállíthatatlan sertéspestis, katonák-rendőrök is akcióban (Agrárágazat)
A horvát mezőgazdaságban az afrikai sertéspestis miatt több tízezer állat pusztult el, a járvány terjed.
okt. 4
8:36
Zilus – talajkímélő elektromos robot a modern szőlészetek számára (GépMax)
A Zilus elektromos hernyótalpas robot energiatakarékos, autonóm megoldást kínál a szőlészetek napi feladataihoz.
okt. 4
8:36
Miért nincs rendben a 74 ezer forintos búzaár? (Mezőhír)
A jelenlegi hozamok gabonaárak mellett a kalászosok még mindig jövedelmezőek, mégsincs ok az örömre.
okt. 4
8:36
Autonóm járművek szállíthatják az utasokat (Transpack)
Olyan innovatív önvezető technológiák érkezhetnek a repülőterekre, melyek hatékonyabbá teszik a működésüket.
okt. 4
8:42
Elkezdődött az Árulók háborúja! (Digital Hungary)
Egy gyilkosság, egy Ártatlan száműzése és egy merénylet - ez történt Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban 5. adásában.
okt. 4
8:54
Orbán Viktor már reggel tájékoztatott: vérszemet kaptak, kész a háborús stratégia – a miniszterelnök elárulta, amit biztosan nem tesznek az oroszok (vg.hu)
Az oroszok nem arról híresek, hogy csak úgy feladják – teljes tévút a brüsszeli terv, hogy Ukrajnát EU-s tagállamként tömjék tele pénzzel és fegyverrel a miniszterelnök szerint.
okt. 4
8:54
Trump elintézte: a gazdák nyakán marad a szója? (Agrárszektor)
Az amerikai szójatermelők kétségbeesetten keresnek új piacokat, miután Kína, a legnagyobb vásárlójuk, a kereskedelmi háború miatt leállította a beszerzéseket. A helyzet különösen súlyos az Usa legnagyobb szójatermelő államában, Illinoisban - jelentette a Reuters.

Keresés