2025. október 6. hétfő

okt. 6
18:57
Világsiker lett egy magyar film (Médiapiac)
Tovább gyűjti a díjakat Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmje, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a JUNO11 Pictures és a holland BIND koprodukciójában készült. A hétvégén három országban összesen hét elismerést zsebelt be, így eddig 23 nemzetközi díjat gyűjtött be, és nyolc európai országban mutatják be moziban.
okt. 6
18:57
Ami holnap jön Magyarországon, olyan csak párszor volt idén (Agrárszektor)
Égi kísérőnk az elmúlt napokban egyre látványosabb volt az égen, és október 7-én a hajnali órákban ismét teljes pompájában ragyog majd. A teliholdat viszont nem láthatjuk majd mindenhonnan kedden hajnalban, ugyanis többfelé lesz felhős az ég, a szélcsendesebb tájakon pedig pára, köd is képződhet, de lesznek kevésbé felhős tájaink is.
okt. 6
19:03
Kongatja a vészharangot a Morgan Stanley: itt a vége a tőzsdén az AI-őrületnek? (Portfolio)
A mesterséges intelligencia részvények lendülete lassulni látszik, a Morgan Stanley elemzése szerint az AI befektetési láz a végéhez közeledhet - jelentette a Quartz.
okt. 6
19:03
Csomagolásba rejtett mérgek – itt vannak az örök életű vegyületek (Agroinform)
PFAS: a modern ipar öröksége, amit nem tudunk eltüntetni.
okt. 6
19:03
Az állam hamarosan megveheti az Alföldi Tejet: segít ez a cégnek, az ágazatnak? (Telex)
A Nemzetgazdasági Minisztérium meghiúsította, hogy egy görög cég felvásárolja az Alföldi Tejet. A tejtermelőket viszont nem szeretné megszívatni, így alighanem belép a görögök helyére a szerződésben.
okt. 6
19:09
Kicsit visszaesett a forint estére: így zárt a magyar deviza (Pénzcentrum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
okt. 6
19:09
Itt az Ázsia Expressz döntő hete – győztest avat a TV2 kaland-realityje Balin! (Márkamonitor)
Az Ázsia Expressz hatodik hetéhez, a döntőhöz érkezett. Balira a négy legjobb páros: Bódi Hunor és Megyer, Curtis és Barnai Judie, Tallós Rita és Barbinek Paula, valamint Fodor Rajmund és Ungvári Miklós jutott. Lenyűgöző tájakon, a balinéz kultúra titkait kutatva mérkőznek meg egymással a versenyzők, hogy kiderüljön, ki az az egy pár, aki pénteken
okt. 6
19:15
Újabb két borvidéken igazolt a szőlő aranyszínű sárgaság betegség megjelenése (Adózóna)
A Balatonfüred-Csopaki és az Egri borvidéken is kimutatta a Nébih laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence doréet (FD). A kórokozó 22 borvidékből már 17 helyen jelen van. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a termelőket, hogy folyamatosan figyeljék ültetvényeiket, valamint tartsák be
okt. 6
19:21
Mintha kivégezték volna ma a forintot (Privátbankár)
A hétfői napon gyengült a magyar fizetőeszköz.
okt. 6
19:21
Így változik a háromgyermekes édesanyák jövedelemadózása! (ProfitLine)
Jelentős változás lépett életbe 2025 október 1-jétől a személyi jövedelemadózás területén. Azok az édesanyák, akik három gyermeket nevelnek vagy neveltek, mostantól élethosszig tartó teljes SZJA-mentességben részesülnek. Ez azt jelenti, hogy a munkával szerzett jövedelmük után nem szükséges személyi jövedelemadót fizetniük, függetlenül attól, hogy
okt. 6
19:27
Pilleméz: Innováció a mézpiacon (Magyar Mezőgazdaság)
Az ember évekig gondolkodik egy formabontó ötleten, majd egy ismeret­terjesztő filmnek köszönhetően megszületik az átütő gondolat.
okt. 6
19:33
Térdre kényszerít egy egész iparágat a kormány – a végén megint a vásárlók fizetnek? (Menedzsment Fórum)
Munkatársunk a TrendFM műsorának vendége volt – a nyomdaipar segélykiáltása és az élelmiszerinflációs folyamatok is szóba kerültek.
okt. 6
19:33
Lopták a szerveket a Harvard hullaházából (Portfolio)
A Massachusetts-i Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a Harvard Egyetem perelhető azon családok által, akik szerint az intézmény nem megfelelően kezelte az orvosi iskolának adományozott holttesteket, amelyek részeit a hullaház korábbi vezetője a feketepiacon értékesítette.
okt. 6
19:33
Kiderült, hogy nagyon szeretjük a bárányhúsos falatokat (Agroinform)
Országos sikert aratott a program, a vendégek 50 millió forintot költöttek bárányfogásokra.
okt. 6
19:39
Most jön el a fiatal gazdák ideje – akár 20 millió forinttal segítik a gazdaságátvételt (Magro)
November 20-tól újabb elemmel bővül a gazdaságátadásokat támogató intézkedéssor: ekkortól a családi gazdaságokat átvevő fiatalabb gazdálkodók is igényelhetik a tranzakciókhoz nyújtott forrásokat.
okt. 6
19:54
Titkot árult a Szomszédok sztárja (Médiapiac)
A Jászai Mari-díjas színművész, Ivancsics Ilona nemcsak a színpadon, hanem a természetben is otthon van. Szentendrei kertjében már több mint harminc éve maga gondoz minden növényt, és mint kiderült, a kertészkedés nemcsak örömöt, hanem gyógyulást is hozott az életébe.
okt. 6
19:54
Megszólalt a banki szakember: mindenki a kamattámogatott hitelre hajt (Agrárszektor)
Óriási érdeklődés övezi a Közös Agrárpolitika pályázataihoz kapcsolódó kamattámogatott hitelt, amely a nyertes pályázat számára kiemelt finanszírozási lehetőséget biztosít. A konstrukció minimum 5, maximum 15 éves futamidőre érhető el, ugyanakkor a tényleges minimum futamidőt a pályázatok megvalósítási és fenntartási időszaka határozza meg - példáu
okt. 6
19:57
Megkezdődnek a tárgyalások az Alföldi Tej Kft. és a Magyar Állam között a tejipari vállalat felvásárlásáról (ProfitLine)
Megkezdődnek a tárgyalások az Alföldi Tej Kft. és a Magyar Állam között a tejipari vállalat felvásárlásáról.
okt. 6
19:57
Shein-ügy: 150 millió eurós bírság figyelmeztetésként (Mínuszos)
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A francia hatóság a süti­szabályok megsértése miatt 150 millió euróra büntette a Sheint, a döntésnek magyarországi következményei
okt. 6
19:57
„A férfiasság nem tűnt el, csak újra kell tanulnunk” – elindult az Igényesférfi Podcast (Helló Sajtó!)
Elindult az Igényesférfi Podcast, amelynek első epizódjában Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója beszél arról, mi történt a klasszikus férfias értékekkel, és hogyan találhat vissza a modern férfi a valódi tartáshoz és figyelmességhez egy olyan korban, ahol ezek a gesztusok lassan eltűnnek.
okt. 6
20:03
Drámai döntés: az ENSZ menekültügyi szervezete kénytelen elbocsátani munkavállalóinak negyedét (Portfolio)
Csaknem ötezer dolgozójától vált meg idén az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (Unhcr) az adományozó államoktól érkező támogatások elapadása miatt.
okt. 6
20:09
Térképezés pénzért? A Bee Maps fizet, ha kamerával jársz – már Magyarországon is (BitcoinBázis)
A Bee Maps, a Hivemapper által működtetett decentralizált térképezési projekt 32 millió dollár friss tőkét vont be, hogy bővítse globális közreműködői hálózatát és fejlessze infrastruktúráját. A Bee Maps a Hivemapper hálózat egyik alkalmazása, amely az egyik legnagyobb decentralizált fizikai infrastruktúrahálózat (DePIN), és a Solana blokkláncra ép
okt. 6
20:11
Ezért vonakodnak a kisbefektetők a bitcointól, amikor az intézményi felhalmozás már javában zajlik (BitcoinBázis)
A kriptovaluta-piac dinamikája alapvetően megváltozott azáltal, hogy 2024 januárjában az amerikai vezető vagyonkezelők letették voksukat a vezető digitális eszköz mellett, ezzel megnyitva az utat a hagyományos tőke előtt is. Bár azóta a bitcoin árfolyama több mint háromszorosára nőtt és számos makrogazdasági adat is támogatja a kockázatvállalást, a
okt. 6
20:15
12 millió szál illegális cigaretta bújt meg a kamionban (Adózóna)
Filmbe illő jelenetekkel indult, majd a rácsok mögött végződött annak a sofőrnek a hétvégéje, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói egy teherautóval állítottak félre. A gépkocsi rakterében közel 12 millió szál illegális cigaretta lapult, olvasható a NAV honlapján.
okt. 6
20:15
Új funkciókkal bővül a ChatGPT: már Spotify-listát is készít (Portfolio)
Az OpenAI új funkcióval bővíti a ChatGPT-t, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy közvetlenül a chatbotból használjanak külső alkalmazásokat különböző feladatok elvégzésére - jelentette a Bloomberg.
okt. 6
20:21
A Zyxel Networks bővíti WiFi 7 portfólióját (Mínuszos)
A Zyxel hat új WiFi 7 hozzáférési pontot dob piacra, amelyek megfizethető, biztonságos és rugalmas
okt. 6
20:27
Gyanúsan sok légiirányító jelent beteget az Egyesült Államokban (Portfolio)
Az amerikai közlekedési miniszter, Sean Duffy hétfőn bejelentette, hogy a kormányzati leállás kezdete óta enyhén megnövekedett a betegség miatt távolmaradó légiirányítók száma, ami egyes területeken akár 50%-os létszámcsökkenést is okozott.
okt. 6
20:27
Ismét bevezethetik a sorkatonaságot Magyarországon? Közelebb van, mint gondolnánk (Pénzcentrum)
Több mint húsz éve, hogy Magyarország felfüggesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot, lezárva ezzel a hidegháborús tömeghadseregek korszakát. Bár a hadkötelezettség jogilag ma is létezik, a NATO-csatlakozást követő modernizáció jegyében az ország egy professzionális, önkéntes alapon működő haderőre állt át. A kötelező katonai szolgálat visszaáll
okt. 6
20:27
Nem minden Trappista, ami annak látszik – mostantól ennek vége (Agroinform)
A Tej Terméktanács üdvözli, hogy hivatalos definíció született a Trappista sajtra. A jövőben nem lehet idegen eredetű tömbsajtokat megtévesztően Trappistaként forgalmazni.
okt. 6
20:27
Jól nyitott az Egykutya a hétvégén! (KKV Magazin)
Több, mint 14 000-en látták az első hétvégén (csütörtöktől vasárnapig) az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb filmjét, az Egykutyát. A csípős humorban és feszült pillanatokban is gazdag, közönségkedvenc alkotás csütörtök óta országszerte látható a mozikban. A következő műsorhéten a nézők közönségtalálkozóval egybekötött vetítéseken is megtekinthetik
okt. 6
20:27
Különleges gyümölcsök Becsehelyről: élhetőbb a nyár és kevesebb a tavaszi fagy (Magyar Mezőgazdaság)
Barátja érdeklődése ragadta magával Harcz Endrét, hogy belevágjon a mediterrán gyümölcsök termesztésébe, majd szaporításába.
okt. 6
20:33
Trump-adminisztráció: tömeges elbocsátások jöhetnek (Portfolio)
Az amerikai szenátus hétfőn ismét szavazni fog a kormányzat átmeneti finanszírozásáról szóló törvényjavaslatról, de a jóváhagyás valószínűtlen, miközben a kormányzati leállás már a hatodik napjába lépett - írta meg a Cnbc.
okt. 6
20:33
Kutatások igazolják: a személyes tárgyak hiánya növeli a szorongást (KKV Magazin)
Az egyetemisták többsége személytelen albérletekben kezdi meg önálló életét, ahol a rideg környezet könnyen rányomhatja a bélyegét a mindennapokra. Pszichológusok szerint a személyes tárgyak hiánya fokozza a szorongást, a rosszul megválasztott világítás pedig a tanulmányi teljesítményt és a hangulatot is ronthatja. Már néhány egyszerű, megfizethető
okt. 6
20:36
A jó tanár legfőbb jellemzője, hogy szereti azokat a gyerekeket, akikkel foglalkozik – Interjú Veszelszki Ágnessel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty… (Diplomátszerzek)
„Azt szeretnénk elérni, hogy akik itt végeznek, azt a szellemi rugalmasságot őrizzék meg a teljes tanári pályájuk során, hogy nyitottak legyenek ne csak a környezetükre, de a diákjaik változó szemléletmódjára is” – mondta Veszelszki Ágnes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának dékánja.
okt. 6
20:45
Házasították az akkumulátor- és hidrogéntechnológiát az AI-val – A cél az energiahálózat megerősítése (ICT Global)
Egy svájci vállalat bemutatta, hogy az egyetlen rendszerbe sűrített korszerű technológiákkal létrehozható egy rugalmas, önszabályozó energiahálózat.
okt. 6
20:47
Egyszerre ad és elvesz: hogyan használjuk jól az AI-t, hogy egyben maradjunk? (ICT Global)
A mesterséges intelligencia egyszerre lenyűgöző és nyugtalanító: villámgyorsan elemez, dönt, alkot és már a mindennapi életünket is szervezi. Rab Árpáddal arról beszélgettünk, hogyan hat ez az egyénre, a gazdaságra és a kapitalizmus jövőjére – és mihez kezdünk mi, emberek ebben az új világban.
okt. 6
20:51
Félnek az ingatlanvásárlástól a magyarok (MMonline)
Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platfo
okt. 6
20:54
Itt az igazság: már a trappista sajt sem lesz ugyanaz, mint régen (Agrárszektor)
A fogyasztói tudatosság emelkedésével egyre nagyobb társadalmi igény mutatkozik a jó minőségű élelmiszerek iránt, ezért is volt fontos, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv kibővülhessen egy új fejezettel, szabályozva a hazai tejipar egyik meghatározó termékét, a legismertebb magyar sajtot, a Trappistát. Az új rendelkezések tartalmazzák a felhasználható ö
okt. 6
20:57
Új fejezet a hazai szamócatermesztésben – lezárult a Veresi Paradicsom innovációs projektje (ProfitLine)
A Veresi Paradicsom Kft. vezetésével alakult konzorcium sikeresen befejezte „Speciális fényforrások alkalmazása különleges kertészeti és akvakultúrás termékek előállítására” című projektjét. A konzorciumnak sikerült nemcsak kidolgoznia, hanem ipari környezetben alkalmaznia is a folytontermő szamóca eddig ismert hazai termesztéstechnológiáján túlmut
okt. 6
21:03
Nem áldozott még le a moziknak: rég nem látott bevétel a pénztáraknál (Portfolio)
A mozipénztárak forgalma idén várhatóan meghaladja a 9 milliárd dollárt az Egyesült Államokban, ami a koronavírus-járvány utáni időszak legmagasabb bevételét jelentheti - írta a Cnbc.
okt. 6
21:03
Gyepek, gyökerek, gázok: mit árul el a talaj légzése a klímaváltozásról? (Agroinform)
A talajból kibocsátott CO₂ mennyisége érzékenyen reagál a növények fotoszintézisére – állítják magyar kutatók egy kiskunsági vizsgálat alapján. A talaj szerepe így még fontosabb lehet a klímamodellezésben, mint eddig hittük.
okt. 6
21:15
Otthontámogatási program a közszférában dolgozóknak: hányan vennék igénybe a támogatást? (Adózóna)
A kormány január 1-jétől várhatóan új lakhatási programot fog indítani a közszolgálatban dolgozók támogatására. Ennek keretében az állami szektorban dolgozók évente 1 millió forintos hozzájárulást kaphatnak lakáshitel-törlesztéshez vagy új lakáshitel önrészének kifizetéséhez. Egyelőre azonban kérdések lengik körbe a támogatást: a jogszabálytervezet
okt. 6
21:21
Október végéig tart a banki véradók hónapja (ProfitLine)
Október végéig tart a Jótett Bank - Banki véradók hónapja elnevezésű programsorozat, amelyre idén minden eddiginél több résztvevőt várnak - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
okt. 6
21:27
Az öntözés ma már megkerülhetetlen (Magyar Mezőgazdaság)
Az öntözési közösségek kapcsán kialakult tapasztalatairól kérdeztem ifjabb Borbély Istvánt, a Totya Farm családi gazdaság egyik tulajdonosát.
okt. 6
21:27
Ők már ott lesznek a Sztárbox Szuperdöntőjében! (Digital Hungary)
A Sztárbox következő versenynapján, október 12-én, női könnyűsúly és férfi középsúly kategóriában az első elődöntő zajlik majd, míg férfi könnyűsúlyban eldől, hogy ki lesz Miller Dávid ellenfele a Sztárbox Szuperdöntőjében, valamint címvédő gálamérkőzést vív Árpa Attila és Mészáros András.
okt. 6
21:33
Októberben amerikai vadászgépek szelik át a képernyőt a National Geographicon (Digital Hungary)
Hamarosan érkezik a "Top Guns: Az új nemzedék", amely a vadászpilóták legutolsó, egyben legkeményebb kiképzését mutatja be, ahol minden repülés sorsdöntő lehet. A hatrészes minisorozat október 10-én debütál a National Geographic csatornán, melyet hetente követnek majd az új részek.
okt. 6
21:39
Elkaszálja népszerű modelljét a Kia (Portfolio)
A Kia bejelentette, hogy októberben végleg leáll a Soul gyártása, ezzel búcsút intve a 2009 óta gyártott, karakteres kisautónak, amely megfizethető árával és egyedi megjelenésével szerzett rajongókat - írta a Jalopnik autós portál.
okt. 6
21:39
Jön az Ázsia Expressz döntő hete – győztest avat a Tv2 kaland-realityje Balin! (Digital Hungary)
Az Ázsia Expressz hatodik hetéhez, a döntőhöz érkezett. Balira a négy legjobb páros: Bódi Hunor és Megyer, Curtis és Barnai Judie, Tallós Rita és Barbinek Paula, valamint Fodor Rajmund és Ungvári Miklós jutott. Lenyűgöző tájakon, a balinéz kultúra titkait kutatva mérkőznek meg egymással a versenyzők, hogy kiderüljön, ki az az egy pár, aki pénteken
okt. 6
21:41
Trump gázai tervéről egyeztetett Putyin és Netanjahu (Portfolio)
A közel-keleti helyzetről, egyebek között a gázai konfliktusról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök – közölte a Kreml hétfőn a honlapján.
okt. 6
21:41
Az Lg új partnerséget jelentett be a brit Nemzeti Képtárral (Digital Hungary)
Az LG Electronics (LG) több évre szóló megállapodást kötött a brit Nemzeti Képtárral (National Gallery), amelynek értelmében a vállalat a múzeum modern és kortárs művészeti partnere lesz.

Keresés