A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start egyes feltételeit módosító kormányrendelet tervezetét. Az első hónap tapasztalatai alapján beérkezett javaslatok, észrevételeket alapján alakították át az elvárásokat.
Véget ért az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pályázata, amelyen Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár ötödik alkalommal. A nagyközönség öt, döntőbe került útvonal egyikére adhatta le szavazatát.
Hatvan évvel ezelőtt két fiatal szerző, Szörényi Levente és Bródy János új frekvenciára hangolta az országot: megszületett a beat, vele együtt egy egész generáció saját hangja. Az Artisjus kiadásában megjelenő Dalszerző Bookazin ezt a pillanatot is megidézi és tovább gondolja. Bartóktól és Huszkától a beathullámig, a bakelittől az algoritmusig - a
Az autók ma már inkább számítógépek, mint gépek: tele vannak chipekkel, szoftverrel és kilométernyi vezetékke - sokkal inkább hasonlítanak mondjuk egy okostelefonra, mint a régi idők járműveire. De akkor miért ne gyártanánk is úgy, mint például az iPhone-t - kiszervezve a gyártást, és a tervezésre, szoftverre, márkaépítésre koncentrálva? Bár a kérd
Egy hatalmas Ethereum-bálna került ismét reflektorfénybe, miután több mint 30 000 ETH-t – azaz 138 millió dollárnyi kriptót – utalt a Bitfinex tőzsdére mindössze két nap alatt, derül ki az on-chain adatelemző SpotOnChain jelentéséből. Két nap, két hatalmas átutalás A legutóbbi tranzakcióban a bálna 15 000 ETH-t (kb. 70 millió dollár) küldött a Bitf
A lakásokkal, családi házakkal együtt a garázsok ára is folyamatosan emelkedik - egyebek között ez is kiderül a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Ahol kevés a fedett garázs, például Budapest belvárosában és a budai oldalon, ott az átlagár többszöröséért hirdetik meg az eladó vagy kiadó garázsokat.
A lakóingatlanokkal együtt a garázsok ára is folyamatosan emelkedik: egy év alatt 8 százalékkal drágultak a kocsibeállók, amelyek átlagára idén a harmadik negyedévben 8,2 millió forint, négyzetméteráruk pedig 530 ezer forint volt –közölte saját adatai alapján a zenga.hu ingatlanhirdetési portál.
A Magyar Fejlesztési Bank 2025-ben összesen mintegy 1380 milliárd forintnyi hitel-, garancia- és befektetési programot indít vagy már folyósított, amelyekkel a gazdaságfejlesztést, a zöldátállást és a finanszírozási ökoszisztéma erősítését célozza. Kovács Zsolt elnök-vezérigazgató a Portfolio Budapest Economic Forumon arról beszélt, hogy az MFB tov
Az európai vállalatok harmadik negyedéves eredménykilátásai enyhén javultak, de továbbra is a 2024 első negyedéve óta látott leggyengébb teljesítményt mutatják.
Sokan várják hónapok óta, hol lehet majd megnézni a Hogyan tudnék élni nélküled című sikerfilmet. Most megérkezett a nagy hír: heteken belül érkezik a TV2-re az alkotás.
Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója szerint a befektetőknek portfóliójuk akár 15%-át is aranyban kellene tartaniuk, annak ellenére, hogy a nemesfém ára rekordmagasságba, 4000 dollár fölé emelkedett - tudósított a Cnbc.
Az új kormányrendelet első kedvezményezettje a NER egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője. Megjelent a Forbes legfrissebb listája a leggazdagabb magyarokról! A listát itt böngészheted. Mi történt? A tegnap megjelent magyar közlönyben a kormány az Otthon Start Program kapcsán nyilvánítja nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá két budapesti la
Egy dél-koreai férfi, aki magát „a világ legmagasabb IQ-val rendelkező emberének” nevezi, azt állítja, hogy megalkotta a második Bitcoint, amelyet Jézus Krisztus dicsőségére kíván bemutatni 2025 karácsonyán. A kriptoközösség azonban nem csodálattal, hanem inkább szkepticizmussal és gúnnyal reagál az önjelölt zseni bejelentésére. „A második Bitcoin”
Ilyet is ritkán látunk tévében – pontosabban azon túl. A májusban leforgatott adásról csak hónapokkal később, az adásba kerülés napján döntötte el az RTL és az Árulók készítői, hogy az egyik játékos szabályt sértett, ezért bánatpénzt követelnek tőle.
Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója szerint a befektetőknek portfóliójuk akár 15%-át is aranyban kellene tartaniuk, annak ellenére, hogy a nemesfém ára rekordmagasságba, 4000 dollár fölé emelkedett - tudósított a Cnbc.
A Mantle (MNT), a gyorsan növekvő Layer-2 blokklánc, október 7-én új történelmi csúcsra, 2,47 dollárra emelkedett, mielőtt 2,26 dollárra korrigált volna. Ez az érték 125%-os ugrást jelent az előző havi mélyponthoz képest, és 340%-os emelkedést az idei legalacsonyabb szintről. A token ezzel az egyik legdinamikusabban növekvő altcoinná vált 2025-ben.
AI, Kína, forint. Profi pénzügyi befektetők szemével tekintettük át a Portfolio Budapest Economic Forum 2025 konferenciáján a világ legfontosabb befektetési trendjeit.
A mobiltelefonos fizetés az idei és a következő tanévben is egyre fontosabb szerepet kap a gyerekek mindennapjaiban és hosszabb távon is meghatározó eleme lesz a pénzhasználatnak. A Mastercard 2024-es kutatása szerint a magyar fiatalok több mint fele tartja a bankkártyás és a mobilfizetést a legkényelmesebb megoldásnak. A szakértők szerint a jövőbe
A Budapest Economic Forum gazdasági csúcstalálkozójának utolsó előtti, már hagyományosan erős programeleme a bankvezérek kerekasztala, ahol a szektort érintő legfontosabb kérdések, trendek kerültek elő. A hazai bankok vezetői így beszéltek az Otthon Start programról, a vállalati hitelezés alakulásáról, a szektor profitabilitásáról is.
Azt is érdemes hozzátenni a trendek szempontjából, hogy soha annyi szenet nem égetett az emberiség, mint 2023-ban. Mi történt? 2025-ben először fordult elő, hogy a megújuló energiaforrások több áramot termeltek globálisan, mint a szén – írja a Yale Egyetem környezetvédelmi lapja, a Yale Environment 360. Ez annak köszönhető, hogy az év első felében
Idén ősszel a kormány rendhagyó módon két adócsomagot tervez bevezetni, amelyek jelentős változásokat hoznak a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek. Az első csomag már társadalmi egyeztetésen van, technikai módosításokat, szigorításokat és kedvező változásokat is tartalmaz, míg a második csomagban várhatóan jelentős adócsökkentések szerepelnek. "A
Egész magasra elszálltak a bankköltségek az utóbbi 2-3 évben. A bankok a törvényi lehetőségeikhez mérten igyekeztek áthárítani a költségnövekedést, azonban így is bőségesen maradt tér arra, hogy az ügyfelek a banki díjmoratóriumon túlmenően csökkentsék a bankszámla költségeiket. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint megnéztük hogyan.
Idén ősszel a kormány rendhagyó módon két adócsomagot tervez bevezetni, amelyek jelentős változásokat hoznak a vállalkozásoknak és magánszemélyeknek. Az első csomag már társadalmi egyeztetésen van, technikai módosításokat, szigorításokat és kedvező változásokat is tartalmaz, míg a második csomagban várhatóan jelentős adócsökkentések szerepelnek. „A
Ketyeg a magyar e-kereskedők órája. A nemzetközi piacok jelenthetik a túlélést. A HungarEcomm Stars 2025 díjátadón elismert cégek a teljes hazai online torta ötödét adják.
Az AI-kutatás most egy új, gyakorlati korszak határán áll: nem elég „okosan” válaszolni, az MI-nek dolgoznia is kell. A LIMI (Less Is More for Intelligent Agency) tanulmány ezt a fordulatot nevezi ügynökségnek (agency): az a képesség, hogy egy rendszer önállóan találjon problémákat, alkosson hipotéziseket, és eszközöket használva végre is hajtsa a
A nemzetközi tőzsdéken nincsenek nagyobb mozgások a keddi kereskedésben, a BUX azonban egy erősebb emelkedéssel zárta a napot, részben az OTP-nek köszönhetően.
A Tehetség és Tudásközpont Alapítvány (Ttka) a Seed Vállalkozás-fejlesztési Alapítvány partnerségével pályázatot hirdet "Fenntartható, dinamikus tudástranszfer – generációkat és szervezeteket köt össze – jó gyakorlatok" címmel, a Borealis Consulting főszponzorálásával. A nyertes elnyeri a Tudásbarát Szervezet 2025 díjat.
Paranormális esetekkel borzolja az idegeket az új Netflix-dokumentumsorozat, amely valós eseményeken alapuló történetet mutat be, Valódi kísértetek címmel.
Két helyen is változott október 1-jétől az áfabevallás: a kereskedőknek a belföldi gázértékesítésről és -beszerzésről más mértékegység alapján, a közvetett vámjogi képviselőknek pedig az adólevonáskor forintban, kerekítés nélkül kell adatot szolgáltatniuk a 2565-ös űrlapon – hívja fel a figyelmet a honlapjában közzétett tájékoztatóban a Nemzeti Adó
A Budapest Környéki Törvényszék jogerősen megsemmisítette a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét, ami az ítélet kézhezvételétől kezdve lehetetlenné teszi az akkumulátorgyártást a létesítményben - számolt be a Telex.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az Artemis II küldetés négy űrhajóst juttatna Hold körüli pályára 2026 februárjában, fél évszázad után
Idén áttolódott a kereslet a folyószámla-hitelek és a forgóeszköz-hitelek irányába, és amikor a kormányzat a támogatási programokat kiírta, akkor a forgóeszköz típusú hiteleket egyből elkapkodták - indokolta Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős államtitkára, miért a likviditási hitelek kerültek a fókuszba a 3%-
A Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja továbbra is az árstabilitás, és a monetáris politika hatása több csatornán keresztül érvényesül, amelyek közül jelenleg a megtakarítási és az árfolyamcsatorna működik a legerősebben – mondta el Kurali Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és devizatartalék-kezelésért felel
Olyan magas pozícióban van, ahova magyar menedzserek, pláne nők egészen ritkán jutnak el. Csakúgy, mint a Tisza Párt több szakértőjének, volt kapcsolata a Fidesszel és a korábbi Orbán-kormányokkal. Mi történt? Együttműködés körvonalazódik a Tisza Párt és a külügyi és energetikai területen nemzetközileg elismert magyar szakember, Orbán Anita között
A magyar autósok csaknem fele 16 évesnél idősebb gépjárművet használ. Ez azért is aggasztó, mert az Europ Assistance közelmúltban végzett reprezentatív felmérése szerint a gépkocsitulajdonosok csupán kicsivel több mint 40 százaléka rendelkezik olyan anyagi kockázatot csökkentő megoldással, mint a casco biztosítás és/vagy az asszisztencia-szolgáltat