Az Magyar Nemzeti Bank feljelentést tett a nevével visszaélő és egy ügyfélnek kárt okozó telefonos kibercsaló ellen. A jegybank soha semmilyen ürüggyel nem kéri el az ügyfelektől telefonos, elektronikus úton azok bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatait, és nem töltet le velük számítógépes „vírusvédő” programot. Az MNB öt intézkedéssel lép fel a pén
A Revolut nagyszabású bővítésbe kezd Magyarországon: több mint 40 új pozíciót hirdetett meg Budapesten és távmunkában is. A vállalat elsősorban jogi, ügyféltámogatási és pénzügyi bűnözéssel kapcsolatos területekre keres szakembereket, hogy tovább erősítse banki szolgáltatásait a hazai piacon.
Az Otthon Start Program szeptemberi indulása gyakorlatilag új szakaszt nyitott a magyar lakáspiacon. Bár az érdeklődés havi alapon kissé csökkent az augusztusi csúcs után, éves összevetésben olyan erős számok érkeztek, amilyeneket régóta nem látott a piac. Az ingatlan.com adatai alapján szeptemberben több mint 360 ezer telefonos érdeklődés érkezett
Az elmúlt napok csendesebb kereskedése után tegnap számottevően erősödött a forint a dollárral és az euróval szemben is, melynek köszönhetően az árfolyam mindkét piacon egyhetes mélypontra csökkent. A forint felértékelődését főként a régiós versenytársakhoz és a fejlett gazdaságokhoz képest magasabb kamatkörnyezet, valamint a nemzetközi kockázatok
Az ősz beköszöntével nemcsak a falevelek sodródnak a szélben, hanem a vadállatok is egyre aktívabbá válnak. Városközeli településeken, kiskertekben és gazdaságok határán mind gyakoribb, hogy megjelennek.
A lépéssel a Rohlik lesz az első olyan európai kiskereskedő, amely felesleges alapanyagokból készülő élelmiszereket kínál széles választékban. Mi történt? Szeptember 29-én a Kifli.hu anyavállalata, a Rohlik csoport Magyarországon is bevezette az értéknövelő újrahasznosítással készült (upcycling) termékek kategóriáját – áll a szerkesztőségünknek is
Pécs és Baranya gazdasága jelenleg komoly kihívásokkal néz szembe: a tőkehiány, a munkaerőpiaci nehézségek, valamint a geopolitikai és gazdasági környezet bizonytalanságai egyaránt fékezik a fejlődést. Ugyanakkor a térség előtt számos lehetőség is nyitva áll, amelyeket csak tudatos stratégiával, új források bevonásával és a vállalkozások összefogás
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MBH Alapkezelő írása olvasható:
Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacoko
Önmagában a nagy foglalkoztatás nem teremt jólétet. A kulcskérdés, hogy milyen értéket tud előállítani egy-egy dolgozó. E szempont alapján készült el a vállalati világranglista. Az első helyezett a McKesson, gyógyszeripari nagykereskedő lett, több mint 8,1 millió dollár bevételt termelnek alkalmazottanként.
A Volkswagen Csoport több mint 500 alkalmazottat bocsátott el szabályszegések miatt 2025 első felében - írja a vállalat belső adataira hivatkozva a Handelsblatt.
Október 1-jétől Csinszka képviseli Magyarországot a Spotify globális Equal kampányában, mely a női alkotók láthatóságát és elismerését hivatott növelni a zeneiparban. Ezzel a Magneoton Music Group minden feltörekvő női előadója szerepelt már a kampányban.
Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group árbevétele 2025 első félévében. A munkaerő-kölcsönzési piacon aktív vállalat nyeresége ugyanakkor 21 százalékkal csökkent, 133 millió forintra.
A Revolut több mint 40 új szakembert keres különböző területeken, magyarországi tevékenységének bővítése részeként - közölte a Revolut lapunkkal. A lépés egyértelműen a helyi jelenlét, és egy jövőbeli fióktelep megalapozásának irányába mutat. Piaci pletykákból úgy hallottuk, hogy a neobank hazai vezetőjét már kiválasztották, de a személyét még nem
Október 20-án érkezik az RTL-re a Pandora – A szelence átka című vadonatúj stratégiai reality, amelynek házigazdája a kiváló színész, Hevér Gábor. A görög mítoszok világát idéző ügyességi, logikai, stratégiai kihívásokat tartogató játékra 16 híresség, köztük Ullmann Mónika, Király Linda, Gáspár Laci és Vadon Jani vállalkozik. A világon elsőként Mag
Egy meglepetésszerű emelkedés visszahozta a kulcsfontosságú, 4000 dolláros Ethereum árfolyamot. Az előrejelzések most szélesebb körű emelkedésre utalnak, amelyet az
Emerald Fennell rendező reagált a vitákra, amelyek Emily Brontë klasszikusának, az Üvöltő szelek új, szexuálisan túlfűtött filmfeldolgozását kísérik. A Margot Robbie és Jacob Elordi főszereplésével készült produkció körül már az előzetes és a szereplőválasztás is heves vitákat váltott ki, főleg a Heathcliff karaktere körüli döntések miatt.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) nemzetközi együttműködései révén segíti a magyar agrártechnológia exportját távoli piacokon, miközben erősíti saját kapcsolatrendszerét a partnerországokban. Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon (Omék) a múlt héten tárgyalt az a kétfős kenyai delegáció, amely a Nagy István agrármin
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
Szeptemberben 2,2 százalékra gyorsult az infláció az euróövezetben - derül ki az Eurostat legfrissebb adatközléséből. A drágulás üteme 0,2 százalékponttal gyorsult a nyári hónapokhoz képest, köszönhetően elsősorban a német árnyomás erősödésének. Az adat várhatóan óvatosságra inti majd az Európai Központi bank (EKB) döntéshozóit is, mely arra enged
Ezen a magántőkealapok szerzeményei között van őrzés-védelemmel, vendégmunkások behozatalával működő cég, ott vannak az energetikában is, de hozzájuk köthető egy balatoni villapark és a Hajógyári-sziget buliközpontja is.
Különös poszt tűnt fel október 1-jén a BNB Chain hivatalos X-fiókján: egy „korai jutalmakat” ígérő szavazás percekre megtévesztette a követőket — a látszat mögött azonban adathalászat lapult. Rövid időre illetéktelenek használták a fiókot A bejegyzés arra hívta fel a közösséget, hogy szavazzanak egy közelgő „$BSC rewards date” kapcsán, és azt ígért
A második benyújtási szakasz csütörtöki zárásáig 65 kérelemben összesen 73,6 milliárd forint támogatást igényeltek a távfűtési rendszerek infrastruktúrájának fejlesztéséhez.
Vadonatúj, különleges sorozatokkal és egy régi közönségkedvenc záró évadával jelentkeznek a TV4, a Story4 és a Galaxy4 csatornák. A Chosen - A kiválasztottak Jézus életét mutatja be emberközeli módon, a Halálvölgy egy friss sorozat Wales-ből, és folytatódik az FBI Most Wanted is a hatodik évaddal.
A jelenlegi pénzügyi-gazdasági fundamentumok alapján akár 370-375 körül is lehetne a forint az euróval szemben, vagyis a magyar deviza még mindig alulértékelt kissé – vélik az OTP Bank elemzői. Szerintük ugyanakkor decemberben könnyen válthat át gyengülésbe a forint. A magyar gazdaság idén mindössze 0,6 százalékkal bővülhet a friss előrejelzés szer
Félév sem kellett hozzá, megfordult az agyelszívás: ötszörösére nőtt az Egyesült Államokból érkező pályázatok száma az Európai Unió rangos kutatási programjára, miközben egyre több amerikai kutató keres új lehetőségeket Európában – írta meg a Politico.
A menstruáció nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet – ez az indikátora a Central Médiacsoport kiterjesztett Mensz kampányának. A kiadócsoport női márkáihoz csatlakoztak az ELLE, Glamour és Kiskegyed magazinok, a Női Váltó és WMN, valamint a Terézanyu Projekt, hogy közösen irányítsák a figyelmet a menstruációs szegénység valóságára, így próbálva
Négy év alatt több mint a duplájára nőtt a bolti lopások száma hazánkban – derül ki a Blikk által kikért legfrissebb rendőrségi adatokból. Akad olyan megye, ahol 2020 óta ötszörösére ugrott az esetszám, és országosan is drámai a helyzet.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írása olvasható:
Az Európai Bizottság előzetes bejelentés nélküli versenyfelügyeleti vizsgálatot tartott egy, a vakcinagyártásban aktív vállalat telephelyein – közölte kedden a brüsszeli testület.
Ide-oda ugráló árfolyamok, vámháború, valós háborúk – de mire figyel igazán Bánhalmi Gábor, a K&H Alapkezelő vezető stratégája? Ezt is megkérdeztük tőle.
Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is.
Előzetes adatok szerint 310 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2025. első féléves hiánya. A 2025. második negyedévi többlet 480 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Gazdasági Kabinet szerdai ülésének napirendjéről osztott meg lényeges információkat Nagy Márton egy friss vidóejában. A fókuszban a magyar vállalatok támogatása áll.