2025. október 10. péntek

okt. 10
8:54
A Z generáció üzenete: bullshit nélkül is lehet márkát építeni (Fintech)
Október 9-én az Ötkertben ünnepelte fennállásának negyedik évfordulóját a Diverzum. A rendezvény azonban nem csak egy születésnapi buli volt: szakmai állófogadásként inspiráló beszélgetésekkel, adatokkal és nyereményekkel várták a vendégeket. A diákok kedvezményplatformja ezúttal nemcsak felhasználóival, hanem partnerekkel, médiaképviselőkkel és ba
okt. 10
8:54
Eurót, dollárt, frankot váltanál ma? Így számolj! (Haszon.hu)
Enyhén erősödött a forint péntek reggelre csütörtök késő délutánhoz képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Mutatjuk, hogyan teljesített a hazai fizetőeszköz a hét, illetve az év eleje óta.
okt. 10
8:57
Döntések, amik megváltoztatják a pénzügyeket (ProfitLine)
Pénzügyeink alakulását nagyban meghatározza, hogyan döntünk akár magánemberként, akár vállalkozóként. Egy okos, tudatos lépés évekre stabilitást adhat, míg egy elhamarkodott döntés hosszú távon is érezteti negatív hatását.
okt. 10
9:00
Új kamattámogatás segítheti az élelmiszeripari vállalkozásokat (Agroinform)
A forgóeszközhitelek után igénybe vehető kamattámogatás jelentős könnyebbséget jelenthet a kis- és középvállalkozások számára.
okt. 10
9:00
A Nobel-díj mögött álló kvantumfizika és annak piaca (Mínuszos)
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A 2025-ös fizikai Nobel-díj felfedezései ma aktív részt vállalnak a szupervezető qubitekre épülő kvantumtechnológiai versenyben,
okt. 10
9:00
Indul az aranyszínű sárgasággal fertőzött szőlők drónos felderítése (Helló Sajtó!)
A szőlőültetvények bejárása mellett október 9-től országszerte drónokkal is keresik az aranyszínű sárgasággal fertőzött tőkéket. A modern technika és mögötte a mesterséges intelligencia alkalmazása számottevő segítséget nyújthat a problémás területek gyors azonosításában. A két kiemelten fertőzött vármegyében, Somogy és Zala vármegyében a rovarölő
okt. 10
9:06
Egészségügyi dolgozók, figyelem: nagy változás jön a nyugdíjfizetés szabályaiban (Portfolio)
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében 2026-tól ismét megkaphatják a nyugdíjukat és nyugdíjszerű ellátásaikat az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók.
okt. 10
9:06
Kiyosaki most a dollár összeomlása miatt kongatja a vészharangot – de már van megoldása (BitcoinBázis)
Az amerikai politikai rendszer válságáról és annak kriptovalutákra gyakorolt következményeiről tett kijelentései után Robert Kiyosaki, a híres amerikai üzletember és író, a Gazdag papa, szegény papa bestseller szerzője, ezúttal az amerikai dollár jövőjét kérdőjelezte meg. Kiyosaki már hosszú ideje az Egyesült Államok nemzeti valutájának és a Fed mo
okt. 10
9:06
Óriási hír a rajongóknak: ekkor jön a Minecraft 2 (Médiapiac)
Tekintettel a komoly sikerre, hamar belefogtak az alkotók az Egy Minecraft film 2. részébe: már az is megvan, mikor érkezik: 2027 nyarán.
okt. 10
9:06
2 magyar megye is a legveszélyesebbek között: ezt jó, ha mindenki tudja (Agrárszektor)
A vegetációs tüzek kockázata világszerte nő, és Közép-Európa sem kivétel. A Budapesti Corvinus Egyetem három kutatója - Manczinger Melinda, Kovács László és Kovács Tibor - a Nature lapcsaládba tartozó Scientific Reports folyóiratban nemrég megjelent tanulmányukban új eszközt fejlesztettek ki a tűzveszélyesség értékelésére a Kárpátok térségében. Min
okt. 10
9:08
Kormányzati leállás ide, vagy oda: jön az amerikai inflációs adat (Portfolio)
A kormányzati leállás közepette a Fehér Ház utasította a Munkaügyi Statisztikai Hivatalt (BLS), hogy hívja vissza munkatársait és időben fejezze be a szeptemberi fogyasztói árindex (CPI) jelentést, mivel az adat kulcsfontosságú a jövő évi társadalombiztosítási kifizetések kiszámításához.
okt. 10
9:08
A ChatGPT ára: 20 atomerőmű energiájáért szerződött az OpenAI (Médiapiac)
Elképesztő számokról adott hírt a ChatGPT alkalmazása kapcsán az OpenAI – az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a mesterséges intelligencia-chatbot működtetése brutális összegeket emészt fel.
okt. 10
9:09
Kevesebben kapnak családi adókedvezményt, mint négy éve (Menedzsment Fórum)
Több mint 100 ezer fővel csökkent azok száma, akik családi adókedvezményt kapnak, mindössze négy év alatt. A családi pótlék átlagos összege továbbra sem éri el a 24 ezer forintot, és csak minden hetedik igénylőnek van kettőnél több gyereke.
okt. 10
9:09
Orbán Viktor szerint az EU a Tisza Párt adóemeléséből finanszírozná az ukránokat (Privátbankár)
A kormányfő a szokásos péntek reggeli közrádiós interjúját ezúttal Kolozsváron adta.
okt. 10
9:12
Páros lábbal szállt bele a bitcoinba a legnagyobb brit kereskedési platform (Portfolio)
Az Egyesült Királyság legnagyobb befektetési platformja, a Hargreaves Lansdowne figyelmeztette a befektetőket, hogy a kriptovaluták nem képezhetik befektetési portfóliójuk részét, annak ellenére, hogy a brit hatóságok nemrég feloldották a kriptovalutákhoz kapcsolódó ETN-ek (exchange traded notes) kisbefektetőkre vonatkozó tilalmát - közölte a CNBC.
okt. 10
9:12
Budapesten ünnepelt az Aleph és a Google (MMonline)
Az Aleph, a média és fizetési megoldások innovatív globális digitális szakértői hálózata, exkluzív esemény keretében ünnepelte meg azt, hogy a Google Ads hivatalos magyarországi médiakereskedelmi képviselője lett. A Szépművészeti Múzeumban rendezett eseményen a hazai digitális és üzleti szféra meghatározó szereplői vettek részt, köztük Gastón Tarat
okt. 10
9:15
Tóth Marcsi a 11. Margó-díj nyertese (Kreatív Online)
Erdő van idebenn című regényével Tóth Marcsi nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján adtak át.
okt. 10
9:15
Itt az újabb nyertes devizahitel-per: 40 millió forintot kapnak vissza az adósok a banktól (Pénzcentrum)
A Fővárosi Törvényszék 40 millió forint visszafizetésére kötelezte az UniCredit Bankot egy devizahiteles ügyben.
okt. 10
9:18
Bill Gates olcsóbbá tenné a fogyókúrás csodaszereket (Portfolio)
Bill Gates alapítványa és a Pánamerikai Egészségügyi Szervezet (PAHO) olyan megoldásokon dolgozik, amelyek a fogyókúrás gyógyszereket, mint a Novo Nordisk Wegovy és az Eli Lilly Mounjaro nevű készítménye, elérhetőbbé tennék az alacsonyabb jövedelmű országokban.
okt. 10
9:21
Elérheti az ADA és a Dogecoin az 1 dolláros szintet a negyedik negyedévben? Elemzők szerint ez a DeFi-TradFi projekt 0,0125 dollárról akár 1 dollárig is kilőhet (ProfitLine)
Az 1 dolláros árfolyam mindig is pszichológiai határvonalat jelentett a Cardano- és Dogecoin-befektetők számára. Az ADA az év során többször is megközelítette ezt a szintet, de nem tudta fenntartani a kitörést. A Doge esetében eközben négyszeres emelkedésre lenne szükség a jelenlegi szintekhez képest, valamint egy új történelmi csúcsra, hogy elérje
okt. 10
9:24
Néhány órán belül megszületik a forint sorsát is megpécsetelő döntés (Portfolio)
Nehéz napokon van túl a forint. A dollár erősödése mellett még az NGM-MNB csörte is elbizonytalanította a forrintbefektetőket. A mai nap 338 körül kezdi a napot a forint  a dollárral szemben és 390,9 körül az euróval szemben. Délután amerikai adatok jönnek, amire a kormányzati leállás alatt kiemelten figyelhetnek a befektetők. Este pedig Magyarorsz
okt. 10
9:24
Eldördült a startpisztoly, egy devizaadósnak minden visszajár (Azenpenzem)
A Fővárosi Törvényszék úgy döntött, hogy az Unicredit devizahiteles ügyfeleinek a 2007-ben felvett pénzen felül gyakorlatilag minden törlesztésre kiadott forintjuk visszajár. A bank nem tudta bizonyítnai, hogy tisztességes tájékoztatást adott az adósnak. Az ítélet még nem jogerős.
okt. 10
9:24
Egy falat jövő – a béke kenyere (Magyar Mezőgazdaság)
A mezőgazdaság a jövő kulcsa: a fiatalok bevonása, a gazdák támogatása és a vidéki élet megerősítése elengedhetetlen a fenntarthatóságért, élelmiszerbiztonságért.
okt. 10
9:24
Baromfihúst vennél mostanában? Jó, ha tudod, mi derült ki róla (Agrárszektor)
Az árrésstop mérsékelte a baromfihúsok drágulását, de egyes termékek, különösen a csirkemellfilé ára jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban, bár a legutóbbi hetekben már csökkenő tendencia figyelhető meg. A nemzetközi piaci folyamatok, a madárinfluenza és a takarmányköltségek változása elsősorban a termelői árakra hatottak, míg a kiskereskedelm
okt. 10
9:26
5 év után visszatér Kínába az NBA (Portfolio)
Az NBA öt év után visszatér Kínába, véget vetve a 2019-es hongkongi tüntetések miatt kialakult feszültségnek a liga és egyik legfontosabb piaca között - írta a Financial Times.
okt. 10
9:27
SEO újratöltve (Kreatív Online)
Az internetes keresés jelenleg egy történelmi fordulópont előtt áll. A Google több mint két évtizedes dominanciája első alkalommal mutat jelentős repedéseket, miközben az AI alapú keresőmotorok, mint a ChatGPT, Perplexity vagy a Google saját AI módja, alapvetően változtatják meg a felhasználói szokásokat világszerte – azaz, hogy hogyan találkoznak
okt. 10
9:27
Megszólalt a BYD: a présüzem és a fényezőcsarnok nem készül el időre, de elindul idén a gyártás Szegeden (Pénzcentrum)
A BYD továbbra is tartja magát az eredeti ütemtervhez, és 2025 végére tervezi elindítani a gyártást szegedi üzemében. A kínai autógyártó szerint a présüzem és a fényezőcsarnok későbbi befejezése sem veszélyezteti a gyártás rajtját.
okt. 10
9:30
Visszatérnek az éjszakai fagyok? (Agroinform)
A vetések és a korai fejlődési szakaszban lévő növények károsodhatnak, miközben a talajnedvesség nem javul.
okt. 10
9:36
A Fed egyik döntéshozója szerint nem kell elsietni a kamatcsökkentést (Portfolio)
Michael Barr, a Federal Reserve kormányzója szerint a jegybanknak óvatosan kell eljárnia a további kamatcsökkentéseknél, mivel a vámok újabb inflációs hullámot indíthatnak el. Barr úgy véli, a gazdasági bizonytalanság közepette a Fed-nek több adatot kell gyűjtenie, mielőtt újabb lépéseket tenne.
okt. 10
9:36
Anyák adómentessége: nagy könnyítést vezetett be a NAV mától – itt van minden részlet az adóelőleg-nyilatkozatról (vg.hu)
Október 1-jétől él a háromgyermekes anyák adókedvezménye.
okt. 10
9:36
A kormány az év döntőjére készül, több száz millió forint adómentesség jár azoknak, akiket Rogán megbíz (Forbes)
A 2026-os Bajnokok Ligája-döntőt Budapesten rendezik. A kormány több száz milliós adókedvezménnyel támogatja a szervezésben részt vevő cégeket, de másról is döntött.
okt. 10
9:36
Mennyit számít a magas jövedelem egy személyi kölcsön felvételénél? (Biztos Döntés)
A magas jövedelem nemcsak több hitelre jogosíthat, hanem gyorsabb elbírálást és kedvezőbb feltételeket is jelenthet. Tudd meg, mennyit számít a személyi kölcsönnél az, ha magas a jövedelmed!
okt. 10
9:38
Erősen rajtolt az OTP, a forint is erőtől telve várja az esti ítéletet (vg.hu)
Az OTP 0,5 százalékkal drágult a nyitásban, a forint az eurón és a dolláron is hozott a nap elején.
okt. 10
9:39
Miért sérülékeny a 40 felettiek mentális egészsége? (HR Portál)
A mentális egészség október 10-i világnapja emlékeztet minket arra, hogy a munkahely nemcsak a teljesítmény terepe, hanem hús-vér emberek mindennapi életének központja is. A 40 év felettiek mentális egészsége különösen érzékeny terület, mert itt ér össze a biológia, a pszichológia az egyéni és munkahelyi felelősséggel.
okt. 10
9:39
Megtorpant a magyar tőzsde: bizonytalan hangulatban indul a pénteki kereskedés (Pénzcentrum)
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 424,57 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 101 386,48 ponton zárt csütörtökön.
okt. 10
9:42
6 év után visszatér Kínába az NBA (Portfolio)
Az NBA hat év után visszatér Kínába, véget vetve a 2019-es hongkongi tüntetések miatt kialakult feszültségnek a liga és egyik legfontosabb piaca között - írta a Financial Times.
okt. 10
9:42
Forradalom a menetszám-csökkentésben, ez a műszaki fejlesztés mindenkit meglepett (Agrofórum)
A közelgő Agritechnica mezőgazdasági szakkiállításon a hazai pálya előnyét élvező Geringhoff is újdonsággal jelentkezik, nem is akármilyennel.
okt. 10
9:45
Kiderült, már tesztelik a háborús vészforgatókönyvet Európában: több ország is orosz katonai lépésektől tart (Pénzcentrum)
A balti államok nagyszabású vészforgatókönyveket dolgoznak ki arra az esetre, ha Oroszország katonai fellépése menekülthullámot indítana el a térségben. Észtország, Lettország és Litvánia a NATO-t is aggasztó orosz katonai aktivitás és dezinformációs akciók miatt fokozta a felkészülést.
okt. 10
9:48
Keresik az irányt a tőzsdék, mutatjuk, mi mozgatja ma a piacokat (Portfolio)
Csökkenéssel zártak csütörtökön az irányadó amerikai indexek és az ázsiai tőzsdéken is rossz a hangulat, egyedül a chipgyártók emelkednek ki a dél-koreai piacon, a Samsung és az SK Hynix új csúcsra ment. Az európai tőzsdéken kis elmozdulásokkal kezdődik a pénteki kereskedés, a mai adatok közül a délutáni amerikai fogyasztói bizalmi index lesz érdek
okt. 10
9:48
Itt a friss lista: ezek most Magyarország legjobb éttermei, hullottak a Michelin-csillagok – meglepetést okozott a vidék (vg.hu)
Sok magyar étterem kapott Michelin-csillagot.
okt. 10
9:48
Nobel-díj: mennyit kell itthon adózni a 400 millió forintos pénzjutalom után? (Forbes)
Krasznahorkai László zsebében marad-e a teljes összeg, vagy pedig adózni kell itthon a Nobel-díj mellé járó pénzjutalom után?
okt. 10
9:48
Budakeszi ad otthont a 35. befogadó játszótérnek (Digital Hungary)
Budakeszin folytatódott a Szerencsejáték Zrt "A játék összeköt!" programja: 2025-ben a második, összességében a harmincötödik befogadó játszótér nyílt meg, aminek eszközeit a fogyatékossággal élő gyermekek és ép társaik korlátok nélkül használhatják.
okt. 10
9:50
Emelkedéssel indítja a napot a BUX (Portfolio)
Az európai tőzsdéken vegyes elmozdulásokkal indul a nap, a magyar piacon kis emelkedéssel kezd a BUX, miután mind a négy blue chip pluszban nyit.
okt. 10
9:54
Négy újdonsággal érkezik a Hardi az Agritechnicára (Agroinform)
A HARDI az Agritechnica 2025-ön négy új növényvédős gépet mutat be.
okt. 10
9:54
Már 100 vagyonkezelő alapítvány van Magyarországon (Telex)
A leggazdagabbak ezekkel az alapítványokkal tudják a szokásosnál kedvezőbben átörökíteni a vagyonukat.
okt. 10
9:54
Így spórolhatsz a megemelt közjegyzői díjon lakáshitel igényléskor (Biztos Döntés)
2025. szeptember 1-jétől emelkedtek a közjegyzői díjak, ami a lakáshiteleknél is megjelenik. Miként érinthet ez téged, és hogyan spórolhatsz jelentős összeget a közjegyzői díjakon?
okt. 10
9:57
Nagyot fordultak Trump hívei Ukrajna ügyében (Piac és Profit)
A tavalyi választási kampány idején az amerikai republikánusok nem voltak hívei Ukrajna katonai támogatásának, mára azonban 73 százalékuk egyetértene egy ilyen lépéssel.
okt. 10
9:57
Ők lépnek fel a 10. BuSH-on (Kreatív Online)
Tizedik alkalommal tér vissza a BuSH, hogy élőben mutassa be az Új-Kelet legizgalmasabb feltörekvőit és befutott előadóit. A Budapest Showcase Hub-ot október 29. és 31. között rendezik meg.
okt. 10
9:57
A tengerentúli piacok is pirosban zártak a szerdai csúcsdöntések után (ProfitLine)
A Wall Street indexei enyhén gyengültek csütörtökön, mivel a befektetők – friss gazdasági adatok és piacmozgató hírek hiányában – inkább kivártak, és pozícióikat rendezték a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon előtt.
okt. 10
10:00
Nehéz év után jön a döntés: folytatják-e a cukorrépa-termesztést? (Agroinform)
Idén különösen nehéz évet élnek át a cukorrépa-termelők. Jancsek Karolina fiatal gazdálkodó szerint a répák kicsik, a cukortartalom gyenge.

Keresés