Az alanyi mentesség külföldi értékesítésnél (EX) adószámmal megigényelhető akkor is, ha a vállalkozásnak van OSS-regisztrációja? – kérdezte olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Kiugró mértékben nőtt 2024-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával működő Start Garancia Zrt. kezességvállalási állománya. A társaság az előző évhez képest közel 40 százalékkal nagyobb, 430 milliárd forint méretű portfóliót kezelt év végén, amellyel összesen 640 milliárd forintnyi finanszírozás, illetve 860 milliárd forint é
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben, mivel a gyanú szerint a cég a honlapján és a mobilapplikációjában „legalacsonyabb ár garancia” szlogennel hirdetett kampányai során feltehetően megtévesztette a fogyasztókat – tudatta a GVH.
A Nápoly és Caserta közötti térségben több mint ezer négyzetkilométer területet kell megtisztítania a földalatti elásott mérgező ipari hulladéktól az olasz államnak, a szennyezés az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete szerint több mint közel hárommillió lakos egészségét veszélyezti.
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent januárban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint.
Az előző hónaphoz képest átlagosan 1,5 százalékkal emelkedtek januárban a fogyasztói árak Magyarországon, az egy évvel korábbi szintet pedig 5,5 százalékkal haladták meg – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A nagy napi hőingással és a visszatérő erős éjszakai fagyokkal járó időjárás hatására az elmúlt egy-másfél hét során újra kátyúk százezrei jelentek meg a hazai közutakon. A következő hónapokban ez fokozott veszélyt jelent az autósok számára. További probléma, hogy ha megtörténik a baj, a veszélyes úthibák okozta káresemények miatti kártérítési igén
Továbbra is Magyarország számít az EU legkorruptabb tagállamának – derül ki a korrupció ellen küzdő nemzetközi szervezet, a Transparency International berlini központja által összeállított Korrupció Érzékelési Index (CPI) 2024-es globális rangsorában. A friss eredményeket bemutató sajtótájékoztatón Martin József Péter, a Transparency International
Az Egyesült Államok által finanszírozott Amerika Hangja (The Voice of America) és a hazánkban is jelenlévő Szabad Európa (Free Europe) bezárására szólított fel Elon Musk. A leendő Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) vezetője több más médiumot is célba vett nemrégiben.
Sajnálatát fejezte ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, amiért Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos vámot jelentett be minden, az Egyesült Államokba érkező acél- és alumíniumtermékre. Von der Leyen kijelentette: az Európai Unióra kivetett indokolatlan vámok nem maradnak válasz nélkül.
Négy éve kapják Magyarországon az édesanyák a csecsemőgondozási díjat, a csed 100-at - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben, mivel a gyanú szerint a cég a honlapján és a mobilapplikációjában "legalacsonyabb ár garancia" szlogennel hirdetett kampányai során feltehetően megtévesztette a fogyasztókat - tudatta a GVH kedden az MTI-vel.
A kripto piac továbbra is rendkívül volatilis, a Bitcoin jobban, az Ethereum kevésbé jól tartja magát. Bár a tíz legnépszerűbb kripto eszköz napról napra kisebb kilengéseket mutat, a mém érmékre ismét komoly befektetői figyelem irányul. Bár kisebb emelkedések előfordultak, az egész mém érme piac nehézségekbe ütközött, az utóbbi hét nap során összes
Dinoszauruszok foglalják el a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómját: élethű, életnagyságú, mozgó őslénymodellek segítségével kalauzolják el az érdeklődőket a mezozoikum világába. A kiállítás február közepétől március végéig látogatható.
Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás. A vendéglátóhelyet fél év alatt kétszer is nyugtaadás elmulasztása miatt érte tetten a NAV. Az üzletzárás februárban lett volna esedékes, azonban a cég, kifizetve a több mint 7 mil
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden eszközzel kész fellépni a családok védelmében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A közlemény szerint a kormány elkötelezetten dolgozik az infláció alacsony szinten tartásán, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az év eleji emelkedés ne váljon tartóss
Minden mértékadó, nemzetközileg releváns felmérés és elemzés szerint ma Magyarországon mélyre hatol a korrupció a közszektorban. Bár sokáig a rendszerszintű korrupció és a jogállamiság eróziója nem tükröződött számos gazdasági mutatóban, mára egyértelmű vált: az intézményesített visszaélések aláássák az ország fejlődését. A Covid-járvány óta Magyar
Nagy forgalommal, de továbbra is stagnáló bérleti díjakkal indult az év a budapesti albérletpiacon: amíg a bérlők egyre kevesebbet hajlandók fizetni, a bérbeadók alig engednek áraikból. Januárban a keresleti átlagár 212 ezer, míg a kínálati 248 ezer forint volt, így immár 17 százalékosra nyílt közöttük az árolló – állapítja meg legfrissebb albérlet
A várakozáson felüli, 5,5 százalékos inflációs adat miatt az elemzők azt gondolják, hogy jelentősen emelni kell az idei inflációs prognózisokat. A korábbi előrejelzésekhez képest minden elemző egyetért abban, hogy a forint gyengülése, az energia- és élelmiszerárak emelkedése, valamint a szolgáltatások drágulása tartós inflációs nyomást generál.
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés a kínai Sanghajban az Európában és Amerikában egyaránt számos autógyárral rendelkező Toyota most arról adott hírt, hogy hamarosan megkezdi a gyártást a vállalat első Japánon kívüli akkumulátorgyárában az egyesült államokbeli Észak-Karolinában.
Az európai marketingszövetségeket – köztük a Magyar Marketing Szövetséget is – magába foglaló European Marketing Confederation (EMC) február 4-én tartotta meg éves trendfelmérése, a European Marketing Agenda 2025 eredményeit összegző webináriumát, amely több mint 900 résztvevőt vonzott. Ezzel az idei Agenda a szervezet eddigi legnépszerűbb kezdemén
Több európai légitársaság, köztük a Wizz Air részvénye is jelentős mínuszban van kedd délelőtt az európai tőzsdéken, miután olyan kommentárok érkeztek, melyek rontják a szektor kilátásait.
2024. december 27-én fedezték fel a csillagászok a 2024 YR4 aszteroidát, amely a február 6-án végzett számítások alapján 2,3 százalékos valószínűséggel találhatja el bolygónkat 2032. december 22-én. Vannak olyan számítások is, miszerint a Holdat fogja eltalálni - írja az Időkép. Most ráállították a James Webb űrteleszkópot is.
A fogyasztói termékek javításának ösztönzése és élettartamuk meghosszabbítása céljából irányelveket fogadott el az Európai Unió, amelyek a közeljövőben, 2026-tól jelentős változásokat hoznak a kereskedelemben. A bevezetésre kerülő új irányelvek értelmében a gyártóknak például kötelező lesz a fogyasztók kérésére a termékeiket ingyenesen vagy kedvező
Az Európai Unió jelentősen növeli a mesterséges intelligencia (MI) területén végzett tevékenységet. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy további 50 milliárd eurót fordítanak az MI-fejlesztésekre, kiegészítve ezzel a magánszektor által már felajánlott 150 milliárd eurós keretet. A cél az európai MI-szektor versenyképe