Február 3-9. között tartották a Corvin Moziban a 44. Magyar Filmszemlét, amit egy díjátadóval egybekötött záróünnepség koronázott meg. Az eseményen felvonult a magyar filmes szakma krémje, színészek és elismert rendezők léptek a vörös szőnyegre, hogy egy patinás rendezvény keretein belül ünnepeljék a kultúrát és művészek állhatatos, kitartó munkájá
Szívmelengető posztot tett közzé Szabó Győző. A színész ugyanis különleges napot ünnepel február 10-én, hiszen lánya ezen a napon töltötte be 28. életévét. Bori, aki Szabó Győző előző kapcsolatából született, nem sokszor jelenik meg a nyilvánosság előtt, ám most apja kivételt tett, az ünneplés napján közös képpel köszöntötte első gyermekét a színés
Ki ne emlékezne egy-egy Tom és Jerry epizódra, amelyeknek a középpontjában az áll, hogy szürke macska megpróbálja – általában sikertelenül – elkapni az egér grabancát, aki különféle, leginkább rendkívül szerencsés módon mindig meglóg előle. 85 éve, 1940-ben ezen a napon jelent meg az első Tom és Jerry epizód, ami az Elbocsátás (Puss gets the boot)
A Kowalsky meg a Vega zenekar a 2025-ös év koncertszezonját egy fergeteges nagykoncerttel nyitotta meg február 8-án, a Papp László Budapest Sportarénában. A koncert a képek és a visszajelzések alapján is fergeteges volt. Ha lemaradt volna az eseményről, vagy máris nosztalgiázna, nézze meg az alábbi galériát!
Ez a film azokat szólaltatja meg, akiknek az életét meghatározta a Galéria: a biztonsági őrtől az igazgatóig, a hétköznapi látogatótól a hírességekig és a királyi család tagjaiig.
A Keto Chips tulajdonosa és projektmenedzsere hatalmas pénzt szeretett volna kapni a Cápák között befektetőitől. Mint kiderült, tavaly havonta mindössze 3 millió forintos forgalmat produkáltak, amit keveselltek a milliárdosok. Pláne, hogy 5 százalék tulajdonrészért 300 millió forintot kértek tőlük, amely kijelentés után csak pislogtak a Cápák. Boji
Összeállt az idei Fishing on Orfű (FOO) részletes programja, a 17. alkalommal megrendezett fesztivál június 25. és 28. között több mint 120 zenei eseménnyel várja az érdeklődőket.
Több mint 130 filmet láthattak az érdeklődők a tizenhárom év után visszatérő Magyar Filmszemlén. Szám szerint a 44. alkalommal rendezték meg az eseményt február 3-9. között. A záróünnepségre vasárnap került sor, a Corvin mozi Korda-termében jelentették be a díjazottakat. Mutatjuk, kik kaptak elismerést.
A Király lett a 44. Filmszemle legjobb sorozata, Schell Judit pedig a legjobb színésznő díját vihette haza! Az idei gálán több RTL+-on látható magyar filmet is elismertek. De kik voltak még a nyertesek?
A Duna Magyarország, szeretlek! című vasárnap esti vetélkedőjének csapatkapitányaként is ismert színész-énekes pályája fordulópontjairól mesélt a Dankó Rádió hétvégi műsorában.
2016 decemberében a rendőrség letartóztatta D. Sándornét, illetve, ahogy a bulvársajtó elnevezte: Bróker Marcsit. A hatvan év körüli asszony a vádak szerint az 1999-ben alapított Kun-Mediátor elnevezésű cégén keresztül több mint 10 milliárd forintot csalt ki többszáz ügyféltől. A Bróker Marcsi című fikciós drámasorozat ezt a megtörtént esetet adap
A Golden Globe-on is taroló, két Oscarra jelölt Áradás sok elemében forradalmi vállalás, ami az érzelmek és a transzcendens mellett a természet erejéről is mesél.
Napra pontosan 20 éve jelent meg Európában az egyik legfontosabb online szerepjáték, a World of Warcraft. A legnépszerűbb hazai WoW-blog, a Frostshock egykori szerzőivel beszélgettünk a játék elmúlt két évtizedéről.