Lendületben vannak az első lakásukat vásárlók a hazai ingatlanpiacon: idén januárban a budapesti vevők negyede, míg a vidéki vásárlók 28 százaléka első lakására szerződött – közölte saját adatai alapján a Duna House.
Szintet léphet a kínai elektromosautó-ipar a SAIC kínai állami autógyártó és a Huawei technológiai óriás tervezett fejlesztési együttműködésével, amelyet a SAIC jelentett be pénteken.
Egy éve közel 150 ezer elektronikus aláírással rendelkező természetes személy volt Magyarországon. Akinek volt Ügyfélkapuja, az használta is dokumentumok hitelesítésére az AVDH (Azonosításra Visszavezetett Dokumentum Hitelesítés) szolgáltatást. Ez a lehetőség idén januárban megszűnt. Magánszemélyeknek a Digitális Állampolgár Program (DÁP) keretében
Robert Fico szlovák miniszterelnök tárgyalt Elon Muskkal. Fico elmondása szerint a Tesla új gyár építését tervezi, és lehetséges, hogy erre régiónkban kerül sor - írja a Világgazdaság.
Horvátországban szigorú ellenőrzések kezdődtek a vendéglátóhelyeken a beltéri dohányzási tilalom betartatása érdekében. A büntetések száma alapján úgy tűnik, mind a tulajdonosok, mind a dohányosok nehezen alkalmazkodnak az új szabályokhoz - írta meg a Croatia Week.
Bár az elmúlt hetekben a tél még zord arcát mutatta, a természet lassan ébredezik. Hétvégén már enged szorításából az éjszakai fagy, napközben akár 10 fok is lehet. Pár hét, és berobban a tavasz - a kerttulajdonosok pedig már a tökéletes gyepet képzelik maguk elé: dús, haragoszöld, ápolt pázsitot, egyenletesen nyírva. A gyeptelepítés szempontjából
Megjelent a jogszabálytervezet a Vidéki Otthonfelújítási Program változtatásáról. A korábbi bejelentésekkel összhangban a nyugdíjasok is jogosultak lehetnek a támogatásra. De más érdekeség is szerepel a dokumentumban – derül ki a Bankmonitor közleményéből.
Az olasz versenyhivatal vizsgálatot indított négy autógyártó, a BYD, a Stellantis, a Tesla és a Volkswagen ellen, mert feltételezhetően félrevezető információkat közöltek elektromos járműveik teljesítményéről.
Hűségidő alatti váltás esetén a biztosító visszakéri a tartamengedményt Bár a lakásbiztosítási kampány alkalmával a biztosítók számos kedvezménnyel készülnek, érdemes megfontolni a váltást, különösen akkor, ha korábban hűségidőt is vállaltál. Jó, ha tudod, hogy bár a lakáskampány során a hűségidő alatt is válthatsz biztosítást, a biztosító ebben a
A MOL 259,6 milliárd forint tisztított CCS-alapú Ebitda eredményt ért el 2024. negyedik negyedévében, ami kismértékben elmaradt a 269,2 milliárd forintos piaci konszenzustól - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
A Google és a Meta vezetői szerint Európában a mesterséges intelligencia iparág fejlődését hátráltatják a túlzott szabályozások. A technológiai óriások szerint az EU szigorú technológiai szabályai fojtogatják az innovációt, és a túlzott szabályozás miatt az európai felhasználók később jutnak hozzá az új fejlesztésekhez - jelentette a Cnbc.
Kezdjük a hagyományos módon, őszi szántás után: A jó, vagy kevésbé jó őszi szántást klasszikus módon a Frakomb simító után, vagy inkább közvetlenül szántásban el tudja munkálni.A mellső merev kapák teljes szélességben a kívánt mélységben, egyenletesen átvágják a talajt, eltüntetve minden keréknyomot is.A hengerek jó nedvességmegőrzést biztosítanak.
Ye, vagyis Kanye West saját kriptovaluta kibocsátására készülhet, hogy ezzel próbálja megkerülni az olyan platformokat, mint például a Shopify, vagy olyan márkákat, mint például az Adidas, amelyek korábban megszakították vele az együttműködést az antiszemita és gyűlöletkeltő kijelentései miatt. A kripto, mint kiskapu A Coindesk kriptós híroldal 3
Csaknem 632 millió forintból, uniós támogatással vásárolt gépeket és hajtott végre modernizációt telephelyein a komplex mély- és magasépítéssel, valamint útépítéssel foglalkozó nyíregyházi Ke-Víz 21 Építőipari Zrt.
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az OMR OIL LLC-nek, hogy Magyarországon jogosulatlanul bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A jegybank a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint ugyanis az MNB engedélye nélkül jogosulatlanul forrásgyűjtési tevékenységet végez.
Hét év kihagyás után, március 16-án, vasárnap este jön Liptai Claudia és Till Attila műsorvezetésével A Nagy Duett legújabb, hetedik évada a TV2-n. Ezúttal is tíz sztárpár száll versenybe, hogy produkciójával elvarázsolja a nézőket és a zsűrit, és, hogy kiderüljön, ki az év duett párosa. A széria megújult ítész csapattal startol, a pult mögött: Kas
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az OMR OIL LLC-nek, hogy Magyarországon jogosulatlanul bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A jegybank a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint ugyanis az MNB engedélye nélkül jogosulatlanul forrásgyűjtési tevékenységet végez.
A MNB szerint egy, magyar nyelvű, "olajkutakat" ígérő honlapot is üzemeltető amerikai cég jogellenesen és engedély nélkül keresett magyar befektetőket.
Talán sokan nem tudják, de Magyarország termőtalajainak védelmét nagymértékben segítheti az optimális gumiabroncsnyomás beállítása. Az elv azon alapul, hogy az ember megnöveli a gumiabroncs talajjal történő érintkezési felületét a szántóföldön végzett munkálatok során.
A pozitív példáknak és a pénzügyi rendszernek kritikus szerepe van abban, hogy valódi változásokat érjünk el a fenntarthatósági célokban. "A fenntarthatóság nemcsak a jövőnk záloga, hanem egy olyan lehetőség, amely a gazdaság számára is új távlatokat nyit. Az elmúlt évtizedekben az átállás pozitív aspektusa kisebb hangsúlyt kapott a fenntarthatóság
A Disney+ bejelentette, hogy a 20th Television által készített „Paradise” (Paradise) című eredeti drámasorozat második évadot kap. A politikai thrillert Dan Fogelman, a „Gyilkos a házban”, illetve a „Rólunk szól” alkotója készítette. A produkció főszereplője Sterling K. Brown („Rólunk szól”, „Amerikai irodalom”), akit Xavier Collins ügynök szerepéb
A Pi Network Coin, a legújabb mobilon bányászható kriptovaluta, 62,63%-os zuhanást szenvedett el nem sokkal a tőzsdei bevezetése után. A nagy visszaesés ellenére a coin iránti érdeklődés nem csökkent, különösen mivel a legnagyobb kriptotőzsdék már listázták, és több mint 110 millió felhasználó van jelen a hálózaton. A szakértők szerint a Pi Coin ho
A műtárgyak világáról és a műkereskedelemről szó híradásokban meglepően gyakran olvashatunk jogi útra terelt, vagyonokat érő művek körül kialakult, sokszor évekig húzódó konfliktusokról. A műtárgy.com bemutat néhányat napjaink legnagyobb visszhangot kapott művészeti témájú perei közül.
Az orchideák – különösen a lepkeorchidea fajták – gyönyörű virágaikkal és elegáns megjelenésükkel sok otthon díszei. Ám sokaknak okoz fejtörést, amikor a növényük csak zöld leveleket hoz, de virágokkal nem ajándékozza meg őket.
Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított a UnitedHealth számlázási gyakorlatával kapcsolatban, ami jelentős részvényárfolyam-esést okozott a vállalatnál és más egészségügyi biztosítóknál is.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egyeztetett az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) képviselőivel az élelmiszerárak alakulásáról - írja a miniszter a Facebookon. Megismételte, hogy nem kizárt az új árbeavatkozás sem.
Harmadik alkalommal rendezték meg Békéscsabán a középiskolás ápolójelöltek versenyét. A megmérettetés eredetileg a vármegyében tanuló diákokat szólította meg, azonban mára Békés mellett Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyéből is érkeztek résztvevők. A megmérettetés célja az ápoló szakma népszerűsítése és a diákok szakmai fejlődésének támogatás
Az Apple bemutatta az iPhone 16e-t, a gyártó legmegfizethetőbb középkategóriás modelljét, amely a 16-os család új tagja. Az új készülék az A18 chipnek, az 5G támogatásnak, az USB-C csatlakozónak és a 48 megapixeles Fusion kamerának köszönhetően modern technológiát kínál, miközben a 16e 6,1 hüvelykes Super Retina XDR kijelzője még lenyűgözőbb vizuál
Hazánk 2024 első tizenegy hónapjában az ötödik legnagyobb növekedést érte el a sertés- és baromfivágásban, míg a tejfelvásárlásban a második helyen végzett.
Hamis biztonságérzet jellemzi a magyar társadalmat a kiberbűnözéssel kapcsolatban. A közepesnél gyengébb a felhasználók digitális biztonsággal kapcsolatos tájékozottsága egy friss tanulmány szerint.
Lezárja a 2028/P és 2029/N sorozatú Bónusz Magyar Állampapírok értékesítését az Államadósság Kezelő Központ. Az új 2028/R és 2030/N sorozatok továbbra is a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek hozama feletti kamatot fizetnek majd, 1,25 százalék kamatprémiummal, az első kamatperiódusban évi 7,25 százalékot.
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az OMR OIL LLC-nek, hogy Magyarországon jogosulatlanul bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A jegybank a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint ugyanis az MNB engedélye nélkül jogosulatlanul forrásgyűjtési tevékenységet végez – írja honlap
Mark Zuckerberg legutóbbi bejelentése szerint olyan eszközt sikerült létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy szöveget állítsunk elő mindössze gondolatokkal. A szakma szkeptikus az innovációval kapcsolatban.
Van okuk az örömre a vidéki nyugdíjasoknak Megjelent a jogszabálytervezet a Vidéki Otthonfelújítási Programról a kormány honlapján, amelyet február 28-ig bocsátottak társadalmi egyeztetésre. A törvénymódosítási javaslat szerint az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő és gyermeket váró, illetve nevelő családok mellett a jövőben a vidéki nyugdíjasok i
A világ élvonalához tartozó beruházást hoz a Zoomlion kínai építőipari és mezőgazdasági gépgyártó Tatabányára, ahol 100 millió euróból létesít emelőállványgyárat.
Óriásit ugrott egy év alatt a lízingre vásárolt személykocsik száma. Ennyi autót a járvány előtti években finanszíroztattak utoljára a vevők, akikért akciókkal és kedvezményes kamatokkal is versenyeztek az autókereskedők – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Más eszközöknél viszont látszik a vállalatok beruházási óvatossága, kivéve az építőipari gép