A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a tudatos bankszámlaválasztással kapcsolatos fogyasztóvédelmi kampányát a dráguló banki terhek miatt; a számlák éves összköltsége között hússzoros különbség is lehet - tájékoztatta a jegybank hétfőn az MTI-t.
Gazdiként mindig arra törekszünk, hogy macskánk boldog és elégedett legyen, de honnan tudhatjuk, hogy valóban jól érzi magát? A Mars összegyűjtötte azt a 7 legfontosabb jelet, amelyek alapján könnyen felismerhetjük, ha kis kedvencünk kiegyensúlyozott és elégedett.
A megosztó amerikai rapper, Kanye West (Ye) trónol mostanság a kripto címlapokon, miután utalt arra, hogy még 2025 február vége előtt piacra dobja saját mém érméjét, az YZY-t Egy mára már törölt X-posztban Ye elárulta, hogy az összes most forgalomban lévő YZY hamisítvány, ezzel pedig beindult a vitalavina a kriptoközösségben. A Polymarket oldalon
Az amerikai Starbucks Corp., amely a világ legnagyobb kávézóláncának a tulajdonosa, 1100 irodistától válik meg globálisan – áll Brian Niccol vezérigazgató bejelentésében. Az elbocsátások nem érintik a kávézókban dolgozókat, valamint a termelésben, pörkölésben, raktárakban és forgalmazásban foglalkoztatottakat.
A győri Széchenyi István Egyetem munkatársai első alkalommal pályázhatnak az innovációs ösztöndíjra, amelynek célja új szellemi termékek és szabadalmak létrehozásának ösztönzése. A pályázatok benyújtására egészen június 30-ig van lehetőség. A
A karbantartási munkák közel kétharmadát elkerülhetnék az ipari termelőcégek az eszközeik teljesítményének hatékony menedzselésével. Annak érdekében, hogy minél több vállalat élhessen ezzel a lehetőséggel, a Schneider Electric partnerségi megállapodást kötött
Március 20-23. között a Puskin moziban kerül megrendezésre a Brit Filmnapok, a British Council és a BIFF (Budapest International Film Festival) közös programja. A nyolc filmes válogatásban a legnagyobb fesztiválokról érkező kortárs brit nagyjátékfilmek, két dokumentumfilm és két, a legendás manchesteri zene- és bulikultúrát megidéző alkotás kapott
Most először lesz lehetőségük a costa ricaiaknak arra, hogy az ottani bankrendszeren keresztül kriptoalapú befektetési termékhez jussanak, köztük Bitcoin ETF-hez. A Banco Nacional (BN), Costa Rica legnagyobb kereskedelmi bankja és Közép-Amerika egyik legjelentősebb pénzintézete (több mint 7 milliárd dolláros eszközállománnyal rendelkezik), új mérfö
Az adóhatóság február utolsó hetében kezdte meg kiküldeni a felhívásokat az első adategyeztetési eljárások indulásáról. A folyamat teljes egészében elektronikusan, az Ügyfélportálon zajlik, és lehetőséget nyújt az adózóknak, hogy – az adóellenőrzést elkerülve – gyorsan, egyszerűen tisztázzák a feltárt adateltéréseket. Az érintetteknek 15 napjuk van
Elmar Heggen, az RTL-csoport operatív igazgatója, vezérigazgató-helyettese interjút adott a Telexnek. Szerinte a streamingfejlesztések ugyan átmenetileg veszteséget okozhatnak, de nincs más út a tévépiacon.
Tenyész- és tömőkacsa telepen is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun és Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. Az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van.
Nem kell vagyonokat költened a „szuperélelmiszerekre”, hiszen olcsóbb hazai alternatívák is léteznek. Ugyanazt a tápanyagtartalmat kapod, csak sokkal kedvezőbb áron!
Idén március 2-án tartják az Egyesült Államokban az Oscar-díjátadó 97. gálaműsorát. Ennek örömére márciusban minden filmkedvelő megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő díjnyertes alkotást, amennyiben vasárnap esténként a Paramount Network csatornájára kapcsol. Az Oscar-díjasok hónapjában olyan megkerülhetetlen klasszikusokkal találkozhatnak a n
Hatalmas per végére tett pontot az Egyesült Királyság Versenyjogi Bírósága. Jóváhagyták a Mastercard 200 millió fontos kártérítési megállapodását, amelyet brit fogyasztóknak kell kifizetnie. A hitelkártyás vásárlások után felszámított túlzott díjak miatt indított per eredetileg 10 milliárd fontról szólt. Évekig húzódó per zárult le A keresetet Walt
A Dogecoin hálózata jelentősen lelassult, a főbb mutatók is visszaesésről árulkodnak. Ez egybeesik az elmúlt hét 13%-os értékvesztésével, ami aggodalomra ad okot a mémcoin jövőjét illetően. Ahogy a hálózati aktivitás október 2024 óta a legalacsonyabb szintre zuhan, sokan felteszik a kérdést: ez csak átmeneti visszaesés, vagy egy hosszabb hanyatlás
Lengyelországban a káposzta ára soha nem látott magasságokban tetőzik. Ám a piaci szereplők szerint lehet, hogy mégis tovább emelkedik, annyira kevés a zöldség az idei szezonban.
A német választások eredményei és az ukrajnai békével kapcsolatos remények mellett a kereskedelmi háborús hírek mozgatják ma reggel a világ tőzsdéit, miután hétfő este Donald Trump megerősítette, hogy márciustól jönnek a vámok Kanadára és Mexikóra. Az amerikai tőzsdék hétfőn vegyesen zártak, ma reggel jellemzően eséseket látni az ázsiai tőzsdéken,
A mediterrán ország statisztikai hivatala szerint tavaly 322 ezer gyerek jött világra, 0,4 százalékkal, mintegy 1400-zal több, mint egy évvel korábban. Ezzel megtört a trend, ugyanis a születésszám már tíz éve csökkent Spanyolországban.
Az eukaliptusz Ausztrália ikonikus növénye, amely nemcsak a koalák kedvenc tápláléka, hanem egyre népszerűbb szobanövényként is. Különleges, ezüstös-zöld levelei és friss illata miatt sokan választják otthonuk díszéül.
„Az influencer marketing már nem ugyanaz, mint néhány évvel ezelőtt. A hagyományos influenszerek, akik kizárólag a saját életüket mutatják be, már nem annyira vonzóak a fiatalok számára. A mai világban sokkal inkább a karakterek és a mémek dominálnak, akik képesek saját szórakoztató világukat létrehozni” – mondja Trunk Tomi, Dablty új generációs ta
Legalább 80 halálos áldozata van már a Lassa-láznak Nigéria 11 érintett államában a járvány januárban történt kitörése óta - közölte a nigériai járványügyi és betegségmegelőzési központ (NCDC).
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint jóval több tűzvédelmi szakemberre van szükség van az építőiparban, ennek érdekében az ÉVOSZ kezdeményezésére szakirányú továbbképzés indult Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében - közölte az (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.
Emmanuel Macron francia elnök a Fox News amerikai televíziós csatornának adott interjújában azt mondta, hogy a következő hetekben meg lehet megállapodni egy fegyverszünetről Ukrajna és Oroszország között. Mint mondta, beszélt az európai állam- és kormányfőkkel, és közülük sokan készek biztonsági garanciákat adni.
Negyvenkilenc kereskedelmi repülőt kellett más útvonalra átirányítani a múlt héten az Ausztrália partjainál zajló kínai hadgyakorlatok miatt - közölték ausztrál tisztviselők hétfőn egy kormányzati meghallgatáson.
Az Apple példátlan lépésre szánta el magát: eltávolítja legmagasabb szintű adatbiztonsági eszközét az Egyesült Királyságban élő ügyfelei számára, miután a kormány hozzáférést követelt a felhasználói adatokhoz.
A Magyar Nemzeti Bank szerint durván megdrágult idehaza a bankolás: januárban a piaci szolgáltatások éves árindexe a teljes inflációhoz képest jóval magasabban, 9,6 százalékkal nőtt.
A pekingi Orvosegyesületi Főiskolai Kórház és a Kínai Tudományos Akadémia alá tartozó automatizálási intézet elindította közös fejlesztésű és Kínában elsőként a ritka betegségekre szakosodott mesterséges intelligencia (MI) nagy nyelvi modelljét, mellyel a diagnosztikai pontosságot és a klinikai orvosok hatékonyságát fokoznák - jelentette a kínai ál
A Toyota megkezdte a Speciális Olimpia 2025-ös Torinói Téli Világjátékokat támogató járművek szállítását. A KINTO autómegosztó leányvállalaton keresztül biztosított 140 elektrifikált meghajtású járműből álló flotta – köztük az új Toyota C-HR Plug-In Hybrid, a Toyota több technológiát alkalmazó megközelítésének szimbóluma – az esemény mobilitási igé
Közel az ukrán-amerikai megállapodás a ritkaföldfémek ügyében, de Oroszország szerint vele is lehetne üzletelni, hiszen vannak ilyen anyagokban gazdag "új régiói".
Kongó váratlanul exporttilalmat jelentett be ma reggel a kobaltra, ami megmozgatta piacot: a kínai kobaltkitermelő vállalatok részvényei meredeken emelkedtek a kínai tőzsdén - közölte a Bloomberg.
Mint minden adókedvezmény esetében, úgy most is a leggazdagabb anyukák fogják a legtöbb támogatást kapni az államtól. Mi történt? A leggazdagabb anyukák járnak a legjobban, a felső jövedelmi kvintilisben havi több mint 200 ezer forint támogatásban is részük lehet, derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. a Forbes.hu-nak megküldött anyagából. A jogszabály
A németországi választáson a Keresztényszociális Unióval (CSU) közösen győzelmet arató Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Friedrich Merz bejelentette, hogy a harmadik helyen végzett szociáldemokratákkal akar kormánykoalíciót alakítani.
Petro Porosenko korábbi államfő, ellenzéki politikus közölte, hogy a hatóságok már készülnek egy októberben tartandó elnökválasztásra. Zelenszkij ukrán elnök közben a NATO-tagságért cserébe lemondását ajánlotta fel – valószínűleg rossz tréfaként.