Idén öten kapták meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) egyik legrangosabb elismerését, a Jedlik Ányos-díjat, amely a sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja.
Váratlan helyzetekben vizsgálták az önvezető autók utasainak reakcióit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói együttműködve a HUN-REN és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereivel. Az eredményeikről a Nature-ben megjelent cikkükben számoltak be.
Az Ureus 46 Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a Kite saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor al
A BMW éves árbevétele 8,4%-kal 142,38 milliárd euróra csökkent év/év alapon, az Ebit pedig 37,7%-kal 11,51 milliárd euróra esett vissza. A profit is ehhez hasonló mértékben, 36,9%-kal 7,68 milliárd euróra csökkent.
A következő 4 évben 7%-kal 2,5 millió fő fölé emelkedhet az ultragazdagok száma a világon, azaz azoké, akiknek legalább 10 millió dollárnyi vagyona van – derült ki nemrég a Knight Frank elemzéséből. A jelentés arra is kitér, hogy a leggazdagabb családok vagyonát kezelő cégek átlagosan 560 millió dollárért felelnek, a döntéshozók még mindig többségé
Szigorú feltételek mellett családi házunk kertjében eltemethetjük elpusztult kisállatainkat, ám a főszabály szerint mindenütt máshol tiltott a temetés, sőt, még a hamvak szétszórása is. A temetések árai 25 ezer forinttól kezdődnek, a hamvasztások árai szintúgy, ám egy nagyobb testű kutya esetében a végösszeg akár 100 ezer forint is lehet. És akkor
A 2023-2024-es óceáni hőmérsékleti rekordok nem a globális felmelegedés váratlan gyorsulásának jelei, hanem ritka, körülbelül 500 évente előforduló szélsőséges események. A kutatók szerint az óceánok hőmérséklete várhatóan 2025 szeptemberéig visszatér a korábbi szintekre, de ha nem, az éghajlatváltozás hatásait eddig alábecsülhették. Az óceánok mel
A tavasz kezdetén, még a lombfakadás kezdete előtt nem árt alaposabban szemügyre venni az álló kultúrák, a különböző gyümölcstermő növények egészségi állapotát.
Különleges magyar édesség, a Stühmer Pillanat Korfu "űrcsokoládé" utazhat a Nasa jóváhagyását követően Kapu Tibor, a Hunor Magyar Űrhajós Program kutatóűrhajósa csomagjában a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
Idén év elején 9,4%-kal 2100 forintra nőtt az átlagos diákmunka órabér - derül ki egy friss felmérésből. Legmagasabb fizetéssel az informatikai, mérnöki területen dolgozó fiatalok számolhatnak. Míg 2024-ben a diákok átlagos órabére bruttó 1920 forint volt, addig 2025-re ez az összeg 9,4%-kal, 2100-ra nőtt. Az órabér-emelkedés hátterében az
mínuszos.hu - A [-] minuszos.hu az informatika és a távközlés világának híreiből válogat Az Európai Parlament (EP) megtiltotta a Huawei lobbistáinak a belépést az épületekbe – közölte a parlament szóvivője. A lobbisták kizárásának oka, hogy a hatóságok olyan megvesztegetésekre gyanakodnak, amelyek a kínai technológiai óriáscéget segíthették. „Márci
A hazai televíziózás egyik legendás műsora, a Napló 1997-ben indult a TV2-n. A műsort olyan ismert televíziós személyiségek vezették az évek során, mint Sváby András, Vujity Tvrtko és Azurák Csaba.
Most, hogy az S&P500 megérkezett a medve tartományba azzal, hogy a február közepi történelmi csúcsról 10,2 százalékot esett, sokakban felmerül a kérdés: Hogyan tovább?
Fejlesztési okokból 2025. március 17-én 0 órától várhatóan hajnali 3:30-ig nem lesz elérhető az internet- és mobilbank, az eBIZ szolgáltatás, az Electra, a SmartBróker alkalmazás, a Vámpénztári rendszer, valamintaz OTP Bank kártyás fizetési rendszere, ezért fizetési terminálokon és online felületeken nem lehet majd tranzakciót végezni, valamint az
Meghaladta a 25 milliárd forintot a beérkezett igénylések összege a hazai cégek flottáinak zöldítését ösztönző kiírásban. A több mint 5500 jelentkező háromnegyede már megítélt támogatással és megkötött szerződéssel rendelkezik, a nyertesek nagyjából felének mostanra ki is fizettek összesen 9,5 milliárd forintot. A 30 milliárd forintos keretösszegű
Képzeld el, milyen egy iroda, amely együtt él veled. Ha fókuszálnál, a tér elcsendesedik, kizárva minden zavaró tényezőt. Ha inspiráció kell, a környezet pillanatok alatt átalakul egy vibráló, interaktív ötletlaborrá. Ha a stressz eluralkodik rajtad, egy láthatatlan intelligencia finoman segít visszatalálni a nyugalomba a fények, a hangok, a színek
Egy friss kutatás szerint a mikroműanyagok elősegíthetik az antibiotikum-rezisztens baktériumok terjedését. A felfedezés különösen az elmaradott térségekben jelenthet súlyos egészségügyi kockázatot.
Jobb, ha hétfőn műtik az embert, mint pénteken. Ez derült ki egy 2007-2019 közötti kanadai kutatásból. Ami nem jó hír, hiszen Magyarországon a műtéti várólisták miatt a páciensek nemigen válogathatnak, mikor kerülnek sorra.
Hogy működik a Messenger, a WhatsApp vagy a Viber? Letöltöd a telefonodra, beregisztrálsz, megkeresed az ismerőseidet és rájuk írsz. De mit teszel, ha a legbefolyásosabbakkal akarod felvenni a kapcsolatot? Ez sem olyan bonyi, és még csak Széchenyi leszármazottnak sem kell lenni hozzá. Egyszerűen venni kell egy vadonatúj Rolls-Royce-t, le kell tölte
A hétvége első estéje izgalmas futballmérkőzéseket tartogat a sportkedvelők számára, hiszen több európai topliga csapatai is pályára lépnek. A német Bundesligában különösen nagy érdeklődés övezi az RB Leipzig és a Borussia Dortmund rangadóját, amelyen Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata próbálja megállítani a BVB támadósorát. A lipcseiek a Bajnoko
A magyarországi diótermelés az utóbbi évek során rengeteg nehézséget élt meg. Az ágazatnak egyszerre kellett felvennie a versenyt az olcsóbb importtermékekkel, az időjárási viszontagságok miatti csökkenő terméssel, valamint olyan kártevőkkel, amelyek megjelenése jelentősen rontott a korábban elérhető magyar dió mennyiségén.
Az energiaválság potenciálisan a jövő egyik legnagyobb kihívása lesz az emberiségnek. A fosszilis energiaforrások limitáltsága miatt nemcsak a fejlődő országok számolhatnak az energiahiánnyal, hanem világszerte egyre nagyobb kihívással fogunk szembenézni. Az energiahoz való hozzáférés hiánya nemcsak az életminőséget rontja, hanem gazdasági és társa
Nyári Aliz és Takács Nikolas a méltán elismert énekesek egy érzelmes, saját szerzeményű lírai balladával lepték meg az igényes zenét kedvelő közönséget.
2024-ben a községekben volt a legnagyobb a drágulás üteme. Idén valószínű a legalább 15 százalékos áremelkedés országszerte. Tavaly 13 295 új lakás épült Magyarországon, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az építési engedélyek csökkenő trendjéből következik, hogy idén sem jöhet hatalmas fordulat, és csak lassú kilábalás várha
A 2025. március 14-én megjelent Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet, amely megemelte bizonyos elismerések összegeit. Az igazságügyi miniszter 2/2025. (III. 14.) IM rendelete az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló 4/2015. (III. 3.) IM rendelet módosításáról első bekezdése szerint "az igazságügy és az áldozatsegítés ter
Trump kriptobarát politikája és a dolláralapú stablecoinok térnyerése veszélyeztetheti az euró pénzügyi szuverenitását. Az Európai Központi Bank felgyorsíthatja a digitális euró bevezetését.
Tegnap több, mint 70, 8 millió úgynevezett oldalletöltést mért a Gemius. A napi Top 50-es listát közöljük. Ez a pénteki napra vonatkozik. Nyilván a magyarok többsége arra volt kiváncsi, hogy milyen időjárás lesz hétvégén. Az Időkép tarolt is.