Magyar idő szerint csütörtökön 10 óra 01 perckor a Nap közvetlenül az Egyenlítő fölé ért, ekkor beköszöntött a tavaszi napéjegyenlőség, és így kezdetét vette a csillagászati tavasz az északi féltekén.
Ferenc pápa vasárnap elhagyja a kórházat és visszatér a Vatikánba - jelentette be Sergio Alfieri, a Ferenc pápát kezelő orvoscsoport vezetője a Gemelli-klinikán.
Egy ismeretlen kriptokereskedő több mint 480 ezer dollár nyereséget ért el kevesebb mint 24 óra alatt a Bubb (BUBB) nevű új memecoinnal – nem sokkal azelőtt, hogy a token árfolyama több mint 50%-ot zuhant. A hirtelen és extrém hozam insider kereskedelem gyanúját keltette a kriptoközösség körében, amely éppen csak kezd magához térni az utóbbi hetek
A külügyminiszter exkluzív interjút adott az RT csatornának, melyben szó esett az amerikai pénzek megvonása miatt "sikoltozó" szervezetekről, illetve a háborúpárti, patriótaellenes és kettős mércét alkalmazó liberális európai vezetőkről is.
A fiataloknak átlagosan 669 ezer forint tartaléka van, a részletes adatok szerint sokan csak nagyon rövid ideig tudnának megélni a felhalmozott tartalékaikból – erre jutott a legfrissebb K&H ifjúsági index. Az érintett 19-29 évesek többsége – 63 százaléka – maximum hat hónapig tudná finanszírozni az életét bevétel nélkül.
A szudáni hadsereg szombaton bejelentette, hogy több kulcsfontosságú épületet visszafoglalt a főváros, Kartúm belvárosában a kormány ellen lázadó Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) fegyvereseitől, köztük az ország jegybankját.
A természet gyakorlatilag az év minden szakában bőségesen kínálja azokat a növényeket, amelyekkel lágy, természetes színeket adhatunk szöveteinknek, fonalainknak.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Kara hétfőtől negyedik alkalommal rendezi meg a Bartók Béla Művészeti Napokat, amely a kar hagyományos komolyzenei fesztiválja.
Az ELTE PPK Ember-Környezet Tranzakció Intézet kutatása szerint hiába aggódik valaki a bolygónk sorsa miatt, inkább környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét, mintsem csökkentené a fogyasztását.
Kecskés Krisztinát nevezték ki a Schneider Electric dunavecsei okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) HR vezetőjének. Feladata a folyamatosan fejlődő üzem számára megtalálni a megfelelő szakembereket, gondoskodni a szervezet fejlesztéséről, valamint még hatékonyabbá tenni a HR folyamatokat. Továbbá stratégiai feladata, hogy támogassa a Schnei
Szombaton posztolt a félmilliós követőszámmal rendelkező Trollfoci FB-oldal kezelőivel közös fotót Orbán Viktor a Ziccer kocsmánál. Vasárnapra egy Reels videó is megjelent a látogatásról.
Magyarországon a felsőoktatási intézmények közül az Óbudai Egyetem az első, ahol a legmodernebb, a WiFi 7 szabványnak megfelelő vezeték nélküli hálózatot építettek ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőbiztos 10 Gbps-os hálózatot hozott létre a jobb hálózati élmény és a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érd
A lengyel egészségügyi főfelügyelő felvetette, hogy csak beoltott gyermekek járhassanak iskolába, miután egy oltatlan gyermeknél diftériát diagnosztizáltak. Emellett bejelentette az összes lengyelországi gyermek oltási nyilvántartásának átfogó ellenőrzését és digitalizálását.
A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) 2025-ös Állásbörzéje újra bebizonyította, miért számít az egyik legnagyobb presztízsű felsőoktatási karriereseménynek Magyarországon. Március 20-án a BGE Zuglói Kampusza igazi üzleti találkozóponttá alakult. Egyetlen nap alatt sorakoztak fel az ország és a nemzetközi piac vezető munkaadói, hogy személyese
25 megyei jogú városban 6300 lakás épül, ezeket átlagosan 1,15 millió forintos négyzetméteráron kínálják - derül ki az Otthon Centrum elemzéséből. A legtöbb, 51 projekt továbbra is Debrecenben van folyamatban, az épülő lakások számában is a cívisváros áll az első helyen majdnem 1250 lakással. Szeged ezerhez közelítő lakásszámmal a második,
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezésére újabb vállalkozások előtt nyílnak meg a kedvező finanszírozási lehetőségek a Széchenyi Kártya Program üzletszabályozásának módosításával - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a tárca kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
A földgáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú házak hirdetései között, miközben az újlakások iránti kereslet érezhetően emelkedett. Miért járt jól az, aki Kádár-kockában lakik? A szakértői véleményt cikkünkben olvashatják.
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a munkába visszatérő kismamák a Csed összegének 70 százalékát is megkaphatják. Így érdemben növekedhet az érintett anyukák, családok jövedelme. De mégis mennyivel kerül több pénz a családi kasszába?
Visszaélhetett erőfölényével az érdi központú, összesen nyolc Pest vármegyei településen ivóvíz-, illetve szennyvízelvezetési szolgáltatást biztosító cég a mellékvízmérőkhöz köthető egyes szolgáltatások árazásának meghatározásakor, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálja a vállalkozás valószínűsíthető jogsért
Erősödnek az egyetemek és a kockázatitőke-befektetők közötti kapcsolatok, ezek előmozdítását a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) küldetésének tekinti - közölte a NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
A mesterséges intelligencia az élet minden területére, így a reklámiparba is robbanásszerűen tört be, és mostanra az influenszerek érinthetetlennek hitt világát is elkezdte átformálni. Az Ai használatával már a kis- és középvállalkozások is rendkívül költséghatékonyan tudják valósághűen beszélő, meggyőző és élethű karaktereken keresztül eljuttatni
90 millió kókuszdiót tesztnek tönkre Sri Lanka kertészeteiben a pávák, a majmok és mókusfélék. Olyan komoly károkat okoznak ezek a számunkra egzotikus kártevők, hogy sokan felhagynak a termeléssel.
Óriási környezeti kihívást jelent az ipari felhasználás során keletkezett kemény szigetelőhab-hulladék kezelése, melyből évente világszerte több mint egymillió tonna kerül hulladéklerakókba vagy égetőkbe. Tárolása és megsemmisítése komoly környezeti terhelést jelent.
Egész évben érdemes almát fogyasztani. Beltartalmi értékei kiemelkedőek. Kevés fehérje és szénhidrát mellett sok víz, vitamin és nyomelem található benne. Az almában növekedése során gyarapodik a C-vitamin, amit a bioflavonoidok védenek az oxidációtól. Ezért kombinált „gyógyszerkészítmény” az emberi szervezet számára. A héjában különösen so
A Mohu tovább bővíti a hulladékudvar-hálózatot: Komáromban, Fóton, Veresegyházon, Tatán és Karcagon épít újabb modern udvarokat, amelyek megkönnyítik és hatékonyabbá teszik a lakossági hulladék leadását, illetve kezelését - közölte a cég az MTI-vel pénteken.
Szorgosak, mézet készítenek, mégis problémásak lehetnek a házi méhek - ez derül ki egy érdekes esettanulmányból. Egy olaszországi szigetről teljesen eltűntek, ami döbbenetes hatással volt az ottani élővilágra.
A Google DeepMind vezérigazgatója szerint az általános mesterséges intelligencia (artificial general intelligence, AGI), amely már az embernél is okosabb lehet, a következő öt-tíz évben megjelenhet.
Ahogy az északi féltekén lassan véget ér a meteorológiai tél, érdemes visszatekinteni arra, hogyan befolyásolta az időjárás az energiapiacokat, és milyen kihívásokkal nézhetünk szembe a következő hónapokban.
Összességében alacsony az egyes médiumokba vetett bizalom, de még mindig a televíziónak a legjobb a megítélése Magyarországon. A legkevésbé hitelesnek ezzel szemben a nyomtatott sajtót tartják az emberek. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a hazai médiatudatosságról és a médiába vetett bizalomról készített friss kutatásából -amelyet a 18
A gyártóiparban egyre nagyobb szerepet kap a mesterséges intelligencia és a kiterjesztett valóság, amelyek teljesen átalakítják az ipari karbantartás hagyományos gyakorlatait. A vállalatok már nem csupán a meghibásodások után javítják
Közel kétmilliárd forintos fejlesztéssel teljesen átalakult a Lurdy Ház, amely ma már Budapest Ix. kerületi régiójának egyik legmodernebb, multifunkcionális üzleti és szolgáltatóközpontja.
A csalán végigkíséri az életünket, főleg, ha valaki sokat van a kertben vagy jár kirándulni, akkor a csalánnal biztosan találkozott már nem is egyszer. De vajon mit érdemes róla tudni? Összeszedtem pár érdekességet!
2022 novemberében szinte berobbant a ChatGPT, és lett a hétköznapi ember számára is világos: a mesterséges intelligencia nem lesz, hanem már van. De valóban, ez valami új dolog?
Jelentős növekedés mellett kimagasló pénzügyi eredményeket ért el 2024-ben az MBH Bank Nyrt.: a mérlegfőösszege 12,6 százalékkal 12 504,7 milliárd forintra nőtt, a korrigált adózás utáni eredménye stabilan alakult, elérte a 236 milliárd forintot - ismertette Krizsanovich Péter, a bank stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese sa
Következő állomásként Pécs adott otthont az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozatának, a HR Festnek, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira fókuszált. Az eseményen neves szakértők osztották meg tapasztalataikat, míg a térség gazdasági szereplői a fiatal munkaerő megtartásának és a beruházások ösztönzésének kérdései
Donald Trump amerikai elnök beiktatása óta folyamatos a vita arról, hogy ki nyújtott több pénzügyi és katonai támogatást Ukrajnának a háború kezdete óta: az Egyesült Államok vagy az Európai Unió? 2022 óta a nyugati országok rendkívüli mértékben megnövelték a támogatásukat, hogy segíthessék Ukrajnát a védekezésben és a gazdaság fenntartásában. Az Eg
Magyarországon a felsőoktatási intézmények közül az Óbudai Egyetem az első, ahol a legmodernebb, a WiFi 7 szabványnak megfelelő vezeték nélküli hálózatot építettek ki. A Huawei kampusz megoldásának bevezetésével az egyetem egy jövőbiztos 10 Gbps-os hálózatot hozott létre a jobb hálózati élmény és a hatékonyabb oktatás, kutatás és adminisztráció érd
Először érte el a százmilliós (álom)határt a fizetős streaming-előfizetések száma tavaly az Egyesült Államokban - derül ki az amerikai hanglemezpiaci szövetség jelentéséből.
Sok családnál, ahol kert és gyerek is van, felmerül a kérdés, hogy a kertet hogyan lehet „gyermekbiztossá”, velük kompatibilisebbé tenni. És itt nem csak arról van szó, hogy a szúrós és mérgező fajokat érdemes kihagyni addig, amíg a gyereknek kialakul a veszélyérzete.
Ha egy munkáltató külföldi kiküldetés esetén a munkavállalónak forintban ad napidíj-előleget, felmerülhet kérdésként, hogy milyen árfolyammal kell elszámolni a kiküldetés során az előlegtől eltérő devizanemben kiegyenlített költségszámlákat, továbbá mi a helyes elszámolási mód a munkavállalóval, ha az adott előlegnél többet vagy kevesebbet költött.
A globális felmelegedés egy érzékeny és megosztó téma. Még mindig vannak olyanok (egész magas társadalmi körökben is), akik tagadják a klímaváltozást, míg a másik oldalon vannak olyan szélsőséges klímaszorongók, akik számára a bolygópusztulás az elsődleges érv amellett, hogy miért ne vállaljanak gyermeket. Ha legalábbis az első szintet megugorjuk é