A sikeres tavaszi palántázás kulcsfontosságú a bőséges termés érdekében. Kósa Dániel kertészmérnök szakértői útmutatása segít eligazodni a magvetés és palántanevelés fortélyaiban, hogy a kezdő és haladó kertészek egyaránt sikerrel termeszthessék zöldségeiket - számolt be a Pénzcentrum.
Fél tonna kokaint találtak a luxembourgi repülőtéren egy Brazíliából érkező teherszállítmányban étkezési keményítő közé rejtve - közölte a nagyhercegség vámhatósága.
El tudod képzelni, hogy a cukorborsó nemcsak a tányérodon, hanem a söröskorsódban is helyet kapjon? A kézműves sörfőzés világában egy új, izgalmas trend hódít.
A Vasas Óbuda hatalmas bravúrt ért el azzal, hogy a Cev Kupa elődöntőjébe jutott, ahol a román Alba Blaj lesz az ellenfele. A Sport Tv élőben közvetíti a két elődöntős párharcot, és ha magyar siker születik, akkor a finálét is. Az előző évi negyeddöntős szereplés után 2025-ben a Vasas Óbuda a második számú nemzetközi
Február közepétől már a spanyol és francia, sőt, a magyar, mint idegen nyelv is elérhetővé vált a Kréta Idegennyelvi Felkészítő Moduljában (Ifm), amely továbbra is térítésmentesen használható a magyar köznevelés és szakképzés valamennyi résztvevője számára. Az Ifm segítségével minden általános - vagy középiskolás diák, pedagógus hozzáférhet a legúj
A Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány a város önkormányzatával közösen 26. alkalommal rendezte meg a Győri Sportcsillagok Díjátadó Gálát február 26-án. Az eseményen a tavalyi év legjobb győri sportolóit és edzőit köszöntötték.
Donald Trump vámbejelentéseinek hatására a hétfő esti órákban lefordultak az amerikai tőzsdék, ezt követően ugyan ma reggel Ázsiában felemás hangulat látszik, de Európában is esés jöhet. Gazdasági események szempontjából ma a magyar GDP-adatra, illetve az eurózóna januári munkanélküliségi rátájára ajánlott figyelni.
400 forint alatti euró-árfolyammal indítja a keddi kereskedést a forint. Ma érkezik a végleges tavalyi negyedik negyedéves magyar GDP-adat. Az első becslés szerint gazdaság teljesítménye 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévit. Ezzel Magyarország kikerült a recesszióból, hiszen fél éven át tartó zsugorodás után növekedést tudott felmutatni. Ma az
Magyarország a közép- és kelet-európai (KKE-) régióban kiemelkedő eredménnyel zárta 2024-et az M&A-tranzakciók terén. A Forvis Mazars és a Mergermarket most kiadott közös jelentése szerint a tranzakciók száma idehaza éves szinten 17 százalékkal emelkedett, azaz 2024-ben összesen 75 ügyletet jelentettek be. Ezzel párhuzamosan a hazai összesített
A háború három évét közvetlenül azok szenvedték meg Oroszországban, akik elvesztették hozzátartozójukat. Az embereket csendben emészti fel a távoli és a közeli erőszak tombolása.
USA, Kanada, Mexikó, Kína. Súlyos százalékok repkednek, Trump vámpolitikája nem maradt megválaszolatlanul. Mi történt? Az Amerikai Egyesült Államok 25 százalékos vámot léptetett életben a Mexikóból és Kanadából érkező árukra kedden, a kínai áruk vámját pedig 10-ről 20 százalékra emelte. Válaszként a Kanada 25 százalékos vámot vetett ki az Amerikábó
A NASA és a Nokia közös célja, hogy a mobilkommunikációt az űrbe is eljuttassák. Egy SpaceX rakéta még ebben az évben elindul a Holdra, hogy telepítsen egy 4G hálózatot, amely alapja lehet a jövőbeli holdi és marsi misszióknak. Ennek köszönhetően hamarosan a 4G az űrben is elérhető lesz.
Az idei évtől érvényes osztalékpolitika elfogadásáról döntött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. igazgatósága, amely várhatóan a 2024-es pénzügyi beszámoló elfogadásához kapcsolódóan fog a közgyűlés számára osztalékfizetési javaslatot tenni. A ViVeTech igazgatósága emellett megerősítette elkötelezettségét a társasá
A Bank of America vezérigazgatója bejelentette, hogy amint a jogi szabályozás lehetővé teszi, a pénzintézet saját, dollárral fedezett stablecoint fog kibocsátani - számolt be a Finextra.
A Fehér Ház és a Pentagon egyelőre nem közölt további részleteket, így például a szüneteltetés idejét sem. Mi történt? A Fehér Ház is megerősítette, hogy Donald Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, miután múlt pénteken az amerikai elnök találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel feszült, a nyilvánosság előtt zajló vitává
A BMW Group müncheni gyára a NEUE Klasse modellgeneráció sorozatgyártására készül, amely 2026 nyarán indul. Az új modellek alacsonyabb gyártási költségeket ígérnek, és a gyár 2027-től kizárólag elektromos meghajtású autókat készít. A gyártási folyamatok optimalizálása és a munkatársak tudásfejlesztése kulcsszerepet játszik az átállásban.
Malajzia vizsgálatot indít és szükséges lépéseket tesz, ha bebizonyosodik, hogy helyi cégek érintettek abban a csalási ügyben, amely során állítólag Nvidia chipeket juttattak Szingapúrból Kínába - írta meg a CNBC.
Tovább élénkült februárban a lakáspiaci kereslet, de országon belül jelentős különbségek láthatók, illetve a használt és új lakások piaca is eltérő dinamikát mutat. Ez derül ki az ingatlan.com legújabb összeállításából, amely saját adatok alapján a kínálat és a kereslet februári alakulását vizsgálta. Februárban több mint 328 ezer telefonos érdeklőd
Március elsejétől Vincze Géza tölti be az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. A szakember majdnem harmincéves, különböző modelleket követő, nagy nemzetközi üzletláncoknál szerzett kereskedelmi tapasztalattal rendelkezik.
Amerikai munkahelyeket vettek el, ezért kap büntetést Mexikó, Kanada, míg Kína esetében a fentanilhoz szükséges vegyi anyagok előállítása jelenti az okot a Trump-adminsiztráció szerint. Az amerikai vámemelések ma élesednek és inflációs kockázatot jelentenek. Mindhárom ország viszontválaszt ígért.
Bejelentette Szinetár Miklós, mely művészek kerülhetnek be a Halhatatlanok Társulatába idén. A kuratóriumi elnök az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt.
A hashráta piacok 2024-ben látványos bővülésen mentek keresztül. A Luxor hashráta határidős piacán az OTC forgalom több mint 500%-kal emelkedett, miközben a Bitnomial lett az első szabályozott tőzsde, amely bevezette a bitcoinbányászati derivatívákat, elindítva a hashráta határidős ügyleteket. A növekvő kereskedési volumenekkel párhuzamosan a bányá
A következő napokban érezhetően enyhül az időjárás. A fagyos hajnalok fokozatosan enyhülnek, míg nappal egyre melegebb lesz, a hét második felében akár a 20 fokot is megközelíthetjük.
A védelmi részvények hétfőn rekordmagasságba emelték az európai indexeket, miután a régióban várhatóan növekvő katonai kiadások és egy ukrajnai békejavaslat kilátása javította a hangulatot.
Legalábbis erről beszélt a miniszterelnök veje a Mandinernek adott interjújában az iCon-intelligent economy konferencián. Mi történt? Interjút készített Tiborcz Istvánnal a kormányközeli MCC alá tartozó Mandiner. A miniszterelnök veje a BDPST Group tulajdonosaként főképp ingatlanos témákról beszélt. Arra a kérdésre, hogy mit üzen azoknak a fiatalok
Először is felmerül a kérdés: miért szükséges úgynevezett hasznos mikrobákat oltani a termőtalajokba? Azért, mert számos stressz éri a talajéletet, ezért a jótékony mikroorganizmusok száma csökken és fajgazdagsága is elszegényedik.
Az Európai Unió újabb ukrán segélycsomagjáról szóló tárgyalások akadályokba ütköztek, mivel Magyarország várhatóan megvétózza a javaslatot, és más tagállamok is nyitottak lehetnek az újragondolásra. Ursula von der Leyen ugyanakkor kreatívabb megoldásokat keres az ukrán támogatás biztosítására, miközben az EU védelmi kiadásainak növeléséről is dönté
Csökkent kedden reggel a kőolaj ára az OPEC+ hétfői termelésnövelési döntésére, illetve arra a félelemre, hogy kereskedelmi háborúhoz vezethetnek a Kanadával és Mexikóval szemben bevezetett amerikai vámok, illetve a kínai termékekre vonatkozó pótlólagos vámtarifák életbe léptetése.
K&H Bank szerint nem csak a felnőttek, de a gyerekek is komolyan érintettek lehetnek, ha a család anyagi problémákkal küzd. Egy brit felmérés szerint a fiatalok közel negyedének okoz lelki nehézségeket, ha a család eladósodik, míg stabil pénzügyi helyzet esetén ez az arány csupán öt százalék. A kutatás arra is rámutatott, hogy az anyagi gondok stre
A legfrissebb kutatások szerint az AI-hoz kapcsolódó munkakörök iránti kereslet jelentősen megnövekedett az utóbbi években, miközben a hagyományos IT álláshirdetések száma csökkent. Ez a jelenség számos iparágat érint, és alapvetően átalakítja a munkaerőpiacot.
A Mazda a Prime Video-val közösen egy hatrészes dokumentumsorozatot indít, amely a 2024-es MX-5 Cup bajnokság kulisszatitkaiba enged betekintést. A Mazda versenysorozat nemcsak a gyorsaságról és a győzelemről szól, hanem az emberi történetekről, a kitartásról és a motorsportban szereplő nők úttörő szerepéről is.
Csütörtöktől az ország nagy részében elbúcsúzunk a reggeli fagyoktól, és hétvégén már a 20 fokot is átléphetjük itthon. Mindez azt is jelenti, hogy eljött az ideje a tavaszi munkáknak a kertben, akár a bicajok leporolásának, de egy jó kirándulást is beiktathatunk.
400 forint alatti euró-árfolyammal indította a keddi kereskedést a forint, de kora délelőtt már gyengülni kezdett. Ma érkezik a végleges tavalyi negyedik negyedéves magyar GDP-adat. Az első becslés szerint gazdaság teljesítménye 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévit. Ezzel Magyarország kikerült a recesszióból, hiszen fél éven át tartó zsugorodás
Tavaly a negyedik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévit. Az előzetes adattal egybevágó mai adatközlés megerősíti, hogy Magyarország kikerült a recesszióból, hiszen fél éven át tartó zsugorodás után növekedést tudott felmutatni. A részletekből az is kiderül, hogy egyelőre a magyar gazdasági növekedés ne
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 IV. negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1%-kal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazd
Előzetesen, koncepcióautó formájában mutatkozott be a Kia EV2, a tavaly májusban leleplezett EV3 “kistestvére”. Szlovákiában gyártják majd. Kia4 méteres hosszával kicsit nagyobb lesz a 3,82 méter hosszú Hyundai Insternél és kicsit rövidebb, mint a Mini Aceman (3,82 méter). Részletes specifikáció még nincs. A HVG megjegyzi, hogy az EV2 valós
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 IV. negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.