Március elsejétől már külsősként sem dolgozik az Indamediához tartozó Port.hu-nak Szűcs Gyula, aki 2016 májusától írt a portálnak filmes, tévés és streaming témájú híreket és kritikákat, de oroszlánrészt vállalt a PORTcast című podcastműsor 2019-es elindításában is. A korábban az Index Kult rovatában is 9 éven át dolgozó újságíró elmondta: a jövőbe
Az Európai Bizottság nemrég közzétett, az Európai Unió vizeinek állapotáról szóló jelentése szerint gyorsabb előrelépés szükséges a vizek védelme és az árvízkockázatok kezelése terén.
Két tabletet, egy okosórát, két fülhallgatót mutatott be a Xiaomi a barcelonai MWC (Mobile World Congress), a 15-ös csúcstelefont pedig Európában is elérhetővé tette. Közös vonás a két új tabletben (Pad 7, 7 Pro) a 11,2 colos, 3200×2136 pixeles és 144 Hz-es kijelző, az Android 15-re épülő HyperOS 2 szoftver, a négy hangszóró és a 8850 mAh k
Új, digitális adatlap váltja fel a korábbi papíralapú B400-as nyomtatványt, amelyen a vásárlással vagy ajándékozással szerzett ingatlant kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Következetes és fegyelmezett monetáris politikát folytatunk, erősítjük a hitelességet és a bizalmat – jelentette ki Varga Mihály, aki hivatalosan is megkezdte munkáját a Magyar Nemzeti Bank elnökeként, miután hétfőn átvette megbízólevelét Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az új jegybankelnök kiemelte: vezetése alatt a stabilitás, a függetlenség é
A statisztikai hivatal becslése szerint a Gdp értéke folyó áron 81 148 milliárd forint volt 2024-ben, volumene 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; a naptárhatással kiigazított adatok alapján a gazdaság teljesítménye 2023-hoz viszonyítva 0,6 százalékkal növekedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Friss struktúra, megújult vezetés - felgyorsítja a digitális transzformációt hazánk egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport az informatikai és termékfejlesztési részlegeken.
Lengyelországban február végén hullámvölgybe került a burgonya ára. A visszaesés valószínűleg átmeneti jellegű, és hamarosan megkezdődhet a nagybani árak szezonálisan megszokott növekedése.
A lakásokat érintő káresemények között 2024-ben is a beázások, természeti károk, üveg- és csőtörések voltak a leggyakoribbak, azonban az ingatlanokat fenyegető lehetséges veszélyek közül a tűzesetektől tart leginkább a lakosság - derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásának eredményeiből és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lak
A KSH mai második becslése alapján a GDP a negyedik negyedévben negyedéves alapon 0,5 százalékkal emelkedett, míg éves alapon a nyers adatok szerint 0,4, a kiigazított adatok szerint 0,1 százalékkal lett magasabb. Ennek megfelelően 2024-ben az éves növekedés a nyers adatok szerint 0,6, a kiigazított adatok szerint 0,5 százalék volt. A KSH az első b
Az Európai Bizottság egyre jobban aggódik a külföldi beavatkozások miatt, ezért most azt kezdik vizsgálni, hogy az 5G szolgáltatókon túl, vonatkozzon másokra is a már elfogadott szabályozás.
Bár a bizalmi vagyonkezelés klasszikus funkciója a családi vagyon generációkon átívelő védelme, egyben tartása és kezelése, idehaza mégis nagyrészt adóoptimalizációs eszközként vált ismertté. Miután a 2023-as többszöri jogszabályváltozások a mai napig sokakban vetnek fel kérdéseket a struktúra létjogosultságáról, az AegisLegal Ügyvédi Iroda szakért
Közzétette a KSH a magyar GDP alakulásáról a részletes adatokat. Bár már megindult az ünneplés, hogy kimásztunk a recesszióból, a számok nem festenek túl fényesen. Hosszabb időszakot nézve pedig még a hivatalos statisztikai ábrából is jól látszik a vergődés.
Magyarország bruttó hazai termékének (Gdp) volumene 2024 Iv. negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján -
400 forint alatti euró-árfolyammal indította a keddi kereskedést a forint, majd még a délelőtti órákban új öthavi csúcsra ment az euróval szemben. Úgy tűnik, a devizapiac szereplőit egyelőre nem zavarja az Európai Unió körüli geopolitikai feszültség, sőt, úgy látják, hogy az uniós vezetők aktivizálódása, az expanzívabb gazdaságpolitika még előnyös
A lakásokat érintő káresemények között 2024-ben is a beázások, természeti károk, üveg- és csőtörések voltak a leggyakoribbak, azonban az ingatlanokat fenyegető lehetséges veszélyek közül a tűzesetektől tart leginkább a lakosság - derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásának eredményeiből és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lak
Újfajta kibercsalás terjed a világhálón, a bűnözők rejtett előfizetéssel rövidíthetik meg a vevőket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
Varga Mihály kedden megkezdte munkáját a Magyar Nemzeti Bank elnökeként, miután hétfőn átvette megbízólevelét Sulyok Tamás köztársasági elnöktől - közölte az MNB,
Kína március 10-től vámot vet ki az Egyesült Államokból érkező mezőgazdasági termékekre, 15 amerikai vállalat esetén pedig korlátozza az exportot. A kukoricára 15 százalék, a szójára pedig 10 százalékos vám vonatkozik majd.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. március 5-től Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnökét nevezi ki – a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó – Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójává. Mager Andrea a távozó elnök-vezérigazgató a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja lesz.
Egyre szívesebben választják a csomagautomatákat a magyarok, de a piaci verseny is élénkült, miután több postai szolgáltató is jelentős beruházásokkal bővítette országos hálózatát. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, a piacvezető futárszolgálatok adatain alapuló kimutatása arra is rámutat, hogy a csomagpontok és automaták ma már az
Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz elnök-vezérigazgatója a Portfolio Biztosítás 2025 konferenciáján a közvetítők szemszögéből értékelte a biztosítási piac helyzetét. Elmondta, hogy bíznak az extraprofit-adó kivezetésében, véleménye szerint a magyar biztosítási piac előtt nagy növekedési tér van, továbbá szükség van új fiatal közvetítő
A Zwack Füves Bár adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, amely a marketing társadalmi hatásait és felelősségét helyezte középpontba. Az esemény célja az volt, hogy a szakma elismert szereplői összegyűljenek, megosszák dilemmáikat, és megvitassák a marketing jövőjére vonatkozó lehetőségeket.
Megkezdtük 80 MWp teljesítményű napenergia-projektünk építését Romániában Răscăeți településen (Dâmbovița megye) - jelentette be közleményében a MET Csoport.
Dongchul Kwon 2025. január 1-én vette át a Hankook Tire Budapest Kft. vezetését. Az új ügyvezető igazgató az ázsiai és közel-keleti piacokon szerzett tapasztalattal érkezett a budapesti iroda élére. A tapasztalt szakember Min Sung Wont váltotta a vezetői székben
Egy új felmérés szerint nem csak a felnőttek, de a gyerekek is komolyan érintettek lehetnek, ha a család anyagi problémákkal küzd. A felmérés szerint a fiatalok közel negyedének okoz lelki nehézségeket, ha a család eladósodik, míg stabil pénzügyi helyzet esetén ez az arány csupán öt százalék. A kutatás arra is rámutatott, hogy az anyagi gondok stre
A hazai biztosítók bevételei nemcsak az inflációnak, hanem a növekvő szerződésszámnak köszönhetően is emelkednek – a szektor azonban komoly adóterheket nyög, abban bíznak, hogy legalább a különadót jövőre már tényleg kivezetik. Ellenkező esetben a külföldi szolgáltatók további teret nyerhetnek a hazaiak kárára.
A Wall Street Journal arról számolt be, hogy az Nvidia legújabb Blackwell chipjei az amerikai exportkorlátozásokat kijátszva viszonteladókon keresztül jutnak el Kínába.
A bécsi városvezetés a közeljövőben új stratégiai lépéseket tesz a körforgásos gazdaság irányába, hogy 2025-ben megvalósítsa a "Város a hulladékmentesség jegyében" című tervét.
Donald Trump amerikai elnök a mai napon széleskörű vámokat vetett ki Kanada, Mexikó és Kína ellen. A lépés azonnali megtorló intézkedéseket váltott ki Pekingből, és jelentős esést eredményezett a globális részvénypiacokon és a kriptopiacon is. A befektetők attól tartanak, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi háborúba keveredhet legfontosabb keres
A víz és az emberiség vízhez való viszonya a központi témája az Ugrás a jövőbe! kreatív pályázatnak, amelyet ötödik alkalommal hirdetett meg 7-10. osztályosoknak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).
A szoftver kezdetben Hollandiában kerül bevezetésre, és ingyenesen lesz használható a Bolt weboldalán angol és holland nyelven. Mi történt? Integrálja a Bolt a magyar mérnökök által alapított Volteum flottaszoftverét. Az elektromos autók útvonalát elemző online kalkulátorral a Bolt-os sofőrök össze tudják hasonlítani a felmerülő költségeket a jármű
Előző hét szombaton indult az az új lehetőség a bruttó elszámolásban lévő napelemesek számára, amely akár háromszoros bevételt is biztosíthat az eddigiekhez képest. Az első számítások szerint így a háztartások éves szinten akár 100-200 ezer forint többletbevételre is szert tehetnek.
Március második hetében már látható lesz a disztópikus sci-fi, az Elektronikus állam a Netflixen. A Russo-testvérek alkotása egy robotlázadás után játszódik, a helyszín a ’90-es évek alternatív változata. Főhősként Chris Pratt-et és Millie Bobby Brown-t láthatjuk a műben – írta meg a mafab.hu. A történet főszereplője egy árván maradt tini, Michelle
Magánszemély 2015-ben vásárolt egy telket, amelyet 2022-ben majdnem húszszoros áron értékesített, mivel időközben ennyit emelkedtek az ingatlanárak. Jövedelmét nem vallotta be, ami miatt elmarasztalta az adóhatóság arra hivatkozva, hogy a telket haszonszerzés céljából vásárolta, amit a 2017-ben kiadott építési engedély, illetve a 2020-ban megnyitot
Próbálkozik a magyar légitársaság, most a Revoluttal indítanak közös kampányt áprilisig. Mi történt? Bevezeti a Wizz Air a "Revolut Pay" megoldást, ami lehetővé teszi a Revolut ügyfelei számára az egykattintásos fizetést repülőjegyek online vásárlásakor, írja sajtóközleményében a cég. A kampány részeként a Wizz Air ügyfelei akár 25 EUR jutalmat kap
A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu fr
"Következetes és fegyelmezett monetáris politikát folytatunk, erősítjük a hitelességet és a bizalmat" – idézte a jegybank kedden kiadott közleményében Varga Mihályt, aki hivatalosan is megkezdte munkáját a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökeként, miután hétfőn átvette megbízólevelét Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az új jegybankelnök kiemelte: vez