Nem igazán volt érthető, a kormányfő miért az építési és közlekedési minisztert bízta meg azzal, dolgozzon ki javaslatot a készpénzhasználat alkotmányos joggá emeléséről.
Átlagosan havi 2-3 telitalálatos szelvény született a Napi Mázli számsorsjátékon és összesen 65 milliomost adott a játék az elmúlt egy évben. A dátumalapú számsorsjáték napra pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg a Szerencsejáték Zrt kínálatában. Népszerűségét az adja, hogy a magyarok is előszeretettel játszanak dátumokkal, akár péntek 13-ával is.
Március 3-tól beadhatók az igénylések a Demján Sándor Tőkeprogramra. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kezdeményezett és a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara által működtetett programban a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzésére 100 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre - közölte az NGM és az MKIK.
Az Agrárminisztérium (AM) a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatot hirdet március 5-étől – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Orbán Viktor szerdán Párizsba utazik Emmanuel Macron francia elnök meghívására, ahol a fő téma az orosz-ukrán háború lesz – közölte a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. A megbeszélés célja az aktuális geopolitikai helyzet és a békefolyamat lehetőségeinek áttekintése. Az elmúlt években több uniós csúcs előtt is egyeztetett a francia elnök a ma
Idén már csaknem 500-an regisztráltak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös kezdeményezésére, a BÉT Részvényfutamra. Az online verseny a 7-8. osztályos és a középiskolás diákok, tanáraik és szüleik számára biztosít lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek a tőzsde működésével és bővítsék pénzügyi ismereteiket - közölte a BÉ
A globális gazdaság alapjaiban változhat meg, ha az Egyesült Államok és az Európai Unió között kirobbanó vámháború maximális fokozatra kapcsol, amelynek jelei már most is egyre erősebben mutatkoznak. Donald Trump bejelentette, hogy jelentős vámemeléseket tervez, amelyek drámai hatással lehetnek az európai iparra és kereskedelemre.
Hiába teljesítette Kanada és Mexikó az amerikai határvédelemre vonatkozó követeléseket, Donald Trump kormánya végül mégis bevezette a vámokat, ezzel súlyos gazdasági következményeket okozva az érintett országoknak. Az Európai Unió kereskedelmi diplomatái a Portfolio-nak úgy nyilatkoztak, hogy nem is számítanak valódi megállapodásra Washingtonnal, é
Látszólag talán nem fonódik össze szervesen a biológiailiag ,,lebomló" zacskók világával az agrárium... de ez csupán a felszín. Sajnos a növénytermesztés kapcsán is meg fogunk említeni számos olyan területet, ahol a legváratlanabb módon is kiderülhet: mikroműanyag szennyezi az általunk jó forrásból származónak hitt zöldséget, gyümölcsöt.
Zöld kórház"-díjra hirdet pályázatot a Magyar Kórházszövetség, hogy elismerje és támogassa azokat az egészségügyi intézményeket, amelyek elkötelezettek a fenntarthatóság, a környezettudatosság mellett, valamint példaértékű megoldásokat vezettek be és tartanak fenn.
Több mint 30 ezer kutyát és macskát ivartalanítottak 2021 óta az állatvédelemért felelős kormánybiztos és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatásából - közölte az alapítvány az MTI-vel.
Több évnyi készlet halmozódott fel, a londoni páncéltermek eközben pedig szépen lassan kiürülnek, írja az Exonomx.hu. Hatalmas mennyiségben indult meg az aranyimport Amerikában, ugyanis a befektetők attól tartanak: Donald Trump új védővámjai a nemesfémekre is vonatkoznak majd, ezzel pedig ellehetetlenülne a további import. Az Amerikai Egyes
Eredetileg március 1-jén, múlt szombaton indult volna el a Magyar Péterrel szimpatizáló, de a Tisza Párttól – mind a pártelnök, mind a médium állítása szerint – független Magyar News TV online csatorna. Az indulás azonban elmaradt, kérdéseink nyomán viszont új határidőt tűztek ki, ami arra utal, hogy a projektet továbbra is folytatni kívánják.
Idén tízből hat munkáltató tervez béremelést, amelynek mértéke átlagosan 8,4 százalék – közölte a Profession.hu a friss munkáltatói felmérésének eredményei alapján. Az előrejelzések szerint a tavalyi bérfejlesztésnél kisebb mértékű lesz a növekmény.
Donald Trump volt amerikai elnök kifogásolta, hogy míg a kanadai bankok szabadon működhetnek az Egyesült Államokban, addig az amerikai pénzintézetek nem végezhetnek banki tevékenységet Kanadában.
A Schneider Electric francia cég több mint 15 milliárd forintos beruházással bővíti dunavecsei gyárát, ehhez a magyar kormány 1,5 milliárd forint támogatást nyújt; a vállalat a beruházással 270 új munkahelyet teremt - jelentette be Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budape
Bár az ügyletszám 17 százalékkal csökkent, de a nagy értékű vállalat-adásvételi tranzakciók növekedése egyértelműen a tranzakciós piac élénkülését jelzi – derül ki a PwC Global M&A Industry Trends 2025 felméréséből.
A biztosítási piac aktuális digitalizációs lehetősegeiről szólt beszélt két előadó a Portfolio Biztosítás 2025 konferenciájának késő délutáni szekciójában.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium félvezető-gyártást támogató részlegénél jelentős létszámleépítés történt: a hivatal dolgozóinak harmadát elbocsátották a héten.
Kibertámadás érte a Lengyel Űrügynökséget (Polsa), amely a hétvégén kénytelen volt lekapcsolni rendszereit az internetről. Az incidens kivizsgálása folyamatban van, miközben a szervezet email-rendszere is működésképtelenné vált- számolt be a Bleeping Computer.
A Szerencsejáték Zrt. országos gyermekvédelmi kampányt indít, amelynek célja a társadalmi tudatosság növelése a kiskorúak szerencsejátéktól való védelmében. A kampány központi üzenete, hogy a szerencsejáték kizárólag felnőttek számára szóló tevékenység, és a szülők felelőssége, hogy megóvják gyermekeiket az ilyen típusú impulzusoktól. A kampány egy
A talajélet és a biológiai talajjavítás ma már nem csupán elméleti fogalmak, hanem egyre inkább a fenntartható mezőgazdaság alapkövei. A Terragro kereskedelmi vezetője, Ország Csaba szerint egy új korszak küszöbén állunk, ahol a mikrobiológiai megoldások szerepe felértékelődik. De mit jelent ez a gyakorlatban?
A biológiailag, vagy csak simán lebomlónak titulált zacskó sokak számára tűnhet fenntarthatóbb csomagolási lehetőségnek, és ezt az elképzelést sokszor meg is erősítik a kereskedelemben. De valóban ez a környezetvédelem útja? Igyekeztünk választ találni kérdéseinkre, és tisztázni néhány félreértést.
Március 3-ától adhatják be az igényléseiket a vállalkozások a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kezdeményezett, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által működtetett Demján Sándor Tőkeprogramra, amelyben a belföldi mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzésére 100 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre
A Tesla kínai szállítási adatai jelentős visszaesést mutatnak: februárban 49%-kal csökkentek az eladások az előző év azonos időszakához képest, miközben a kínai elektromos járműpiac továbbra is dinamikusan növekszik - számolt be a Yahoo Finance. A hír hatására alaposan megütötték a befektetők a részvényt.
A biológiailag, vagy csak simán lebomlónak titulált zacskó sokak számára tűnhet fenntarthatóbb csomagolási lehetőségnek, és ezt az elképzelést sokszor meg is erősítik a kereskedelemben. De valóban ez a környezetvédelem útja? Igyekeztünk választ találni kérdéseinkre, és tisztázni néhány félreértést.
Bár az ügyletszám 17 százalékkal csökkent, de a nagy értékű vállalat-adásvételi tranzakciók növekedése egyértelműen a tranzakciós (M&A – felvásárlások és egyesülések) piac élénkülését jelzi – derül ki a PwC Global M&A Industry Trends 2025 felméréséből.
Már beadhatók az igénylések a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kezdeményezett, illetve a Magyar Kereskedelemi és Iparkamara (MKIK) által működtetett Demján Sándor Tőkeprogramra, amelyben a belföldi mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzésére 100 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre – közölte az NGM és az MKIK.
A háborúk, a járvány és a gazdasági nehézségek által beárnyékolt 2024-es év után 2025-ben a kreatív megoldások a digitális és a valós világ közötti egyensúlyt keresik – állítja a VML reklámügynökség Future 100 című éves trendelőrejelzése, mely egy átfogó, 14 piacon végzett felmérés alapján készült. Ezekre a megváltozott fogyasztói trendekre számíth
Március 3-tól adhatók be az igénylések a Demján Sándor Tőkeprogramra. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kezdeményezett és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett programban a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzésére 100 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre.
A Német Autóklub (ADAC) hívja fel a figyelmet egy vadonatúj csalásra, aminek lényege, hogy a bűnözők hamis QR-kódokat ragasztanak a parkolóautomatákra vagy az elektromos autók töltőállomásaira. Bár a csalás Németországban ütötte fel a fejét, bárhol máshol, így hazánkban is megjelenhet, így nem árt résen lennünk parkoláskor. A bűnözők legúj
Tovább csökkenhetnek az üzemanyagárak a hazai kutakon a következő hetekben, így nem zárható ki, hogy hamarosan ismét 600 forint alatt lesz a benzin literje.
A magyarok háromnegyedének van olyan személy az életében, aki inspirálja; 10-ből 8 esetben hazai példaképről van szó – mutatott rá egy friss reprezentatív kutatás. A legtöbbször az ilyen személyek motiváltsága és kitartása az, ami megfogja őket, de fontos szempont az intelligencia, a Z generációsoknak pedig a sikeresség is. A felmérés alapján többe
Természetes élőhelyeket állítanak helyre, veszélyeztetett hüllők és kétéltűek élőhelyeit fejlesztik, vadmacska fajvédelmi programot valósítanak meg és inváziós fafajokat szorítanak vissza a magyar-szlovák határmenti bioszféra rezervátumok együttműködésével - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Jelentős árkülönbségek alakultak ki a holnapi európai árampiacokon: Nyugat- és Kelet-Európa között átlagosan 40-50 eurós az eltérés, miközben Hollandiában a nappali és esti csúcsidőszak között 166 eurós ingadozás is lehet.
Még decemberben, az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán bemutatta több munkatársát a Magyar Nemzeti Bank új elnöke. A Monetáris Tanácsban idén három tag hatéves mandátuma jár le, egyikük helyére már megvan az új kinevezett.
A rendkívül kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulat a magyar tőzsdét sem kímélte, a BUX végül 2,8 százalékos eséssel zárta a napot. A hazai blue chipek közül az OTP árfolyama esett a legnagyobbat.
A felhívás lehetőséget biztosít állattartáshoz, kertészethez és mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére és fejlesztésére, vagy éppen az e tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére.
A Samsung bejelentette a Galaxy A56 5G, Galaxy A36 5G és Galaxy A26 5G okostelefonokat, amelyek a vállalat legújabb Galaxy A szériás termékei. Első alkalommal érhetők el a Galaxy felhasználók számára kedvelt AI-alapú funkciók a Galaxy A szériában, hogy kreatívabb önkifejezést biztosítsanak. Az új készülékek emellett megnövelt tartósságot, hosszabb
Célunk, hogy hazánk családi adóparadicsommá váljon, így olyan intézkedéseket vezetünk be, amelyek több százezer család életét könnyítik meg és jelentős anyagi előnyt biztosítanak - fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter a Facebook oldalán.