2025. március 7. péntek

márc. 7
10:45
A mesterséges intelligencia is szenilis lesz – a kutatók már látják a jeleit (Gyártástrend)
Izraeli kutatók szerint a mesterséges intelligencia modellek a korral romlanak, hasonlóan az emberi agyhoz. Ez a folyamat befolyásolhatja az Mi megbízhatóságát, különösen az egészségügyben.
márc. 7
10:51
Kamatot csökkentett az EKB; folytatódott az európai kötvényhozam-emelkedés (ProfitLine)
Az EKB a vártnak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatszintet, majd Christine Lagarde elnökasszony elmondta, hogy bár a bérdinamika és a szolgáltatásinfláció csökken, de a 2%-os inflációs célt csak 2026 elején érik majd el és a kiszámíthatatlan környezet miatt a következő hónapokban adatvezérelten döntenek majd a kamatokról.
márc. 7
10:51
Spekulációs buborék pukkadhatott ki az európai gáztőzsdén, összeomlóban az árfolyam (Portfolio)
Újabb látványos zuhanást produkált az európai földgáz ára csütörtökön: ezzel alig egy hónap alatt több mint 30%-kal esett a TTF-en jegyzett árfolyam, így gyakorlatilag visszakorrigált a tavaly novemberi árszintre. A mostani áresés mögött egyrészt az Európai Unió gázpiaci stabilitást célzó bejelentései állnak, másrészt a korábban áremelkedésre játsz
márc. 7
10:51
Íme, a válaszok, amiket sokan keresnek a gazdaságátadással kapcsolatban (Agrárszektor)
Tájékoztatót tettek közzé a gazdaságátadási szerződés és a vidékfejlesztési pályázati felhívások kapcsolatáról. A Közös Agrárpolitika kormányzati honlapján megjelent tájékoztató választ ad számos régóta fennálló kérdésre. A Kap Stratégiai Terv beavatkozásai alapján tervezett pályázati felhívások között lesz olyan támogatás, amely a már megkötött, é
márc. 7
10:57
Az önképtorzulásra hívja fel a figyelmet nőnap alkalmából a Telekom (Kreatív Online)
A kampányvideó március 8-tól tekinthető meg a Magyar Telekom social media felületein.
márc. 7
10:57
Közel húszezer autóipari munkahely szűnt meg tavaly Németországban (Alternatív Energia)
Tavaly mintegy 19 ezer munkahely szűnt meg a német autóiparban az Ey könyvvizsgáló és tanácsadó cég friss elemzése szerint: 2024 végén még valamivel több mint 761 ezer alkalmazottat foglalkoztatott az ágazat, egy évvel korábban pedig még mintegy 780 ezret. A leépítések az idén is folytatódnak.
márc. 7
10:57
Olyat tett az olajjal Szaúd-Arábia, amire már három hónapja nem volt példa (Portfolio)
A világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia áprilisban csökkenti az ázsiai vevőknek szánt nyersolaj árát, ami három hónap óta először fordul elő. A döntés összhangban van a piaci várakozásokkal és az OPEC+ fokozatos kínálatnövelési terveivel, írja a Reuters.
márc. 7
10:57
Itt vannak a jelenleg is igényelhető vállalkozásfejlesztési támogatások! (Agroinform)
Piaci előnyre tesznek szert azok a vállalkozások, akik élnek a támogatásokkal.
márc. 7
10:57
Az autósport elitjében: Forma–1-es csapatnál gyakornok a Széchenyi István Egyetem járműmérnök-hallgatója (Öko-drive)
A Sauber Forma–1-es csapat projektmenedzser-gyakornokaként az első felfüggesztés projektjein dolgozik Szakonyi Anna, aki a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerzett diplomáját követően járműmérnöknek tanul a győri Széchenyi István Egyetemen. A tehetséges fiatal a kutatást is fontosnak tartja: a Formula Student-versenysorozat társadalmi haszn
márc. 7
10:59
Túl kell lépni a napenergián, a sokszínűbb támogatási rendszer már jövőre fontos eredményeket hozhat (Portfolio)
"Az idei év nagyon nehéz lesz a negatív áras időszakokat nézve" a nagykereskedelmi villamosenergia piacon, de az akkumulátor technológiák minél szélesebb körű elterjedése sokat segít az ártüskék kiegyensúlyozásában, és jövőre a már futó, illetve egy új energiatárolási pályázat "támogatási hatásai már elkezdik ellensúlyozni az árak vad kilengéseit"
márc. 7
11:09
Sok volt a panasz, ötvenmilliós bírságot kapott a Foodora (Infostart)
Ötvenmillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta Budapest Főváros Kormányhivatala a Foodora ételfutár céget – tudatta Budapest főispánja pénteken a Facebook-oldalán közzétett videóban.
márc. 7
11:09
Víz Világnapja: új típusú víztisztítót fejlesztettek Magyarországon (KKV Magazin)
Közel egy évig fejlesztették azt a hazánkban úttörőnek számító, egyszerűen a csapra szerelhető víztisztítót, amit a március 22-i Víz Világnapjához közeledve mutatott be a gyártó, Wellnet Kft. A cég nemzetközi szabványoknak megfelelő aktívszenes víztisztítójának különlegessége a műszaki megoldásában rejlik. Az új termék szűrési technológiájának kösz
márc. 7
11:09
Szombattól még olcsóbban tankolhatjuk az üzemanyagot (Transpack)
Több mint egy hete tart az üzemanyag árának sorozatos csökkenése – és nem lesz ez másként ezen a hétvégén sem.
márc. 7
11:15
Megtévesztés miatt vizsgál egy bankautomatás céget a GVH (Forbes)
A versenyhivatal szerint az Euronet által üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőinek elrendezése többletköltséget okozhat a fogyasztóknak.
márc. 7
11:21
Ismét nagyobbat eshetnek hétvégére az üzemanyagárak (Infostart)
Az olaj hordónkénti árának csökkenése miatt folytatódik az árcsökkenés.
márc. 7
11:21
Társasházak figyelem! Május 1-jétől a közös képviselők nem képviselhetik a társasházakat földhivatali bejegyzés nélkül (Adózóna)
A társasházi közös képviselőknek és intézőbizottsági elnököknek 2025. május 1. napjáig van idejük e tisztségüket bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba. A regisztráció elmaradása komolyan akadályozhatja a társasház működését – derül ki az Illés és Szabó Ügyvédi Társulás sajtóközleményéből.
márc. 7
11:21
A munkanélküliség alakulása az Európai Unió tagállamaiban, 2025. január (ProfitLine)
2025 januárjában (a szezonálisan kiigazított adatok alapján) az Európai Unió munkanélküliségi rátája 5,8% volt, megegyezett az egy hónappal korábbival, ugyanakkor a 2024. januárihoz képest 0,3 százalékponttal mérséklődött. A munkanélküliség szintje Csehországban és Lengyelországban volt a legalacsonyabb (egyaránt 2,6%), Spanyolországban (10,4%), il
márc. 7
11:21
Komoly büntetést kapott a Foodora (Portfolio)
Most hoztuk meg a döntést, hogy ötvenmillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtjuk a Foodora ételfutár céget – közölte a Facebookon Sára Botond, Budapest főispánja.
márc. 7
11:21
Termérdek magyarországi ATM verhette át az embereket: sok pénzről van szó, már nyomoznak (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronettel szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjén az elérhető funkciók megjelenítésével, illetve egyes funkciók elrejtésével megtéveszti a fogyasztókat, ezzel pedig egyébként elkerülhető többletköltségeket ok
márc. 7
11:23
Fajsúlyos reviziót akar az EP az Európai Bizottság támogatási szerződéseinél (Portfolio)
Az Európai Parlament pártjai egymást támadva indítanak vizsgálatokat a kiszórtnak vélt EU-s támogatások kapcsán. A konzervatívoknak a jogvédőket, a liberálisok az autógyárakat vegzálnák.
márc. 7
11:27
Figyelem! Ebben a 6 vármegyében tűzgyújtási tilalom lép életbe (Agroinform)
A közelmúltban jelentősen megemelkedett a tűzesetek száma.
márc. 7
11:27
Ezermilliárdos profit az OTP Csoportnál (Azenpenzem)
Rekord profitot, 1076 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el az OTP Csoport 2024-ben, a profit közel 70 százalékát a külföldi leányvállalatok adták. Várhatóan részvényenként 1000 forint feletti osztalékot fizet majd a bank – derült ki a mai sajtótájékoztatón.
márc. 7
11:27
Többtonnás távvezeték-oszlopokat magasítottak meg – modernizálta hálózatát az E.ON (Márkamonitor)
Összesen 35 kilométeren újította meg a nagyfeszültségű, 132 kV-os távvezeték hálózatát az E.On a Bicske és Hűvösvölgy közötti hálózatszakaszon. A fejlesztést az agglomerációs térségben folyamatosan növekvő lakossági igények, illetve az új ipari fogyasztók bekapcsolásával járó szükségletek indokolták.   A csaknem 2,5 milliárd forintos, teljes egészé
márc. 7
11:33
Biztonságos fizetési mód a kriptovaluta az online kaszinókban? (Kripto Akadémia)
A digitális fizetési módok rohamos fejlődésével egyre többen fedezik fel a kriptovalutákat mint alternatív fizetési lehetőséget. Az online kaszinók világa sem maradt ki ebből a trendből – a Bitcoin, az Ethereum és más kriptopénzek egyre elterjedtebbek ezen a területen. De vajon mennyire biztonságos ez a fizetési mód a hagyományos, fiat valutákkal s
márc. 7
11:33
Dinamikusan növekszik a magyar húsmarhatartás – segítenek az új támogatási lehetőségek (Agroinform)
A cél a versenyképesség növelése és a minőségi állomány fenntartása.
márc. 7
11:33
Globális mikotoxin-helyzet 2024: trendek és jóslatok (Agrofórum)
A Nutreco takarmány-adalékanyag márkája, a Selko megosztotta a 2024-es globális mikotoxin jelentése eredményeit. A beszámoló több mint 86.000 elemzés és 45 ország adatai alapján mutatja be a globális mikotoxin-trendeket, amelyek segíthetnek a 2025-ös kockázatelemzés és védekezési stratégiák kidolgozásában.
márc. 7
11:33
Bővül az Atmedia tévés portfóliója (Media1)
Újabb tévécsatorna értékesítése kerül az Atmediához, ahol immáron 48 tévécsatorna reklámidejét értékesítik .
márc. 7
11:33
4 altcoin, amellyel 600 dollárból akár 6000-ret lehet csinálni? (icobench)
A következő projektek kiemelkednek a legjobb altcoin befektetési lehetőségek közül, erős alapokkal, virágzó közösségekkel és az aktuális piaci ciklus
márc. 7
11:39
Durva: egymillió forint az átlagos négyzetméterár Budapesten (Piac és Profit)
Februárban is kitartott az év elején tapasztalt ingatlanpiaci drágulás, a használt lakóingatlanok ingatlanárak 18,5 százalékkal emelkedtek az előző év hasonló időszakához képest – derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten mindössze három olyan kerület maradt, ahol használt lakást egymillió forintos négyzetméter ár ala
márc. 7
11:39
Életbevágó agrárfinanszírozási lehetőségek? (Portfolio)
Az agrárfinanszírozás sava-borsa is kiemelt fókuszt kap majd a Portfolio Agrárium 2025 Konferencián, amely vezető szakértők részvételével nyújt átfogó képet a mezőgazdaság legfrissebb trendjeiről. Támogatási lehetőségek, piaci kilátások, digitális fejlesztések − a szakmát érintő valamennyi kulcskérdés napirendre kerül március 19-én, Kecskeméten a P
márc. 7
11:39
Önképünk lehetséges torzulására figyelmeztet a Magyar Telekom a Nemzetközi nőnap apropóján (Márkamonitor)
Önképünk lehetséges torzulására, az Ai által "feljavított" profilképek és filterek túlzott használatának negatív aspektusára hívja fel a figyelmet a Magyar Telekom a Nemzetközi nőnap apropóján. A vállalat arra figyelmeztet: a mesterséges intelligenciával retusált képek gyakori használata problémát okozhat önértékelésünkben, létrehozhatja a sablonar
márc. 7
11:39
A rekorddöntő magyar film – interjú Herendi Gáborral (MMonline)
„Azt gondoltam, hogy a Valami Amerika sikerét nem tudom túlszárnyalni” – vallja Herendi Gábor, aki egyáltalán nem számított arra, hogy lapzártánkkor 700 ezernél is többen nézik majd meg legújabb vígjátékát. A rendező a siker titkáról, a mesterséges intelligenciáról, a következő filmes generációról és a jövő nagy dobásáról is beszélt a Marketing
márc. 7
11:39
Revolut: A nők jobban fektetnek be, mint a férfiak (Telex)
Egyre több nőnek van befektetési számlája a platformon, és ezek jobban is teljesítenek, mint a férfiaké.
márc. 7
11:39
Az amerikai titkosszolgálat lefoglalta az orosz Garantex kriptotőzsdét (KriptoMagazin)
Az Egyesült Államok Titkosszolgálata nemzetközi bűnüldöző szervekkel együttműködve lefoglalta az orosz Garantex kriptovaluta-tőzsde weboldalát, arra hivatkozva, hogy a platform kapcsolatban áll szankcionált orosz bankokkal és bűnözői csoportokkal. A Garantex honlapja jelenleg elérhetetlen, és a korábban megjelenő üzenet szerint az Egyesült Államok
márc. 7
11:39
Miért veszélyes a félrevezető címadás? A sajtó kihívásai Ferenc pápa betegsége kapcsán (Médiapiac)
Ferenc pápa egészségi állapota az elmúlt hetekben kiemelt téma a nemzetközi és a hazai sajtóban is. A hírverseny azonban nemcsak az információközlés gyorsaságáról szól, hanem egyre inkább a címek erejéről is. Egyes médiumok olyan címeket választanak, amelyek első pillantásra drámai következtetésekre sarkallják az olvasót – még ha a valóság ennél ár
márc. 7
11:45
Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: mostantól ez is jár nekik, nem kell érte sorban állni (Pénzcentrum)
A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új szolgáltatásaival otthonról is intézhetők a nyugdíjjal kapcsolatos hivatali ügyek, elkerülve ezzel az utazást és a sorban állást. Az elektronikus ügyintézéshez elegendő egy alkalommal regisztrálni bármelyik kormányablaknál, amely után a nyugdíjasok egy sor dokumentumot elektronikusan is elé
márc. 7
11:45
Új gyártóegységgel erősít a Kész Csoport Romániában (Gyártástrend)
Átadták a Kész Csoport közel 2 milliárd forint értékű beruházásból létrehozott új gyártóegységét a romániai Várfalva község területén, Torda mellett. A cégcsoport romániai leányvállalata több mint 20 éve működik, az új egységgel pedig bővíteni tudják a tevékenységüket is: ezentúl a kivitelezői munkák mellett már többek között fém- és acélszerkezete
márc. 7
11:57
Már lehet jelentkezni a 2025-ös Golden Drumra (Kreatív Online)
Várják a nevezéseket a 2025-ös Golden Drum Fesztivál-ra. A rangos Golden Drum díjakért olyan munkák szállhatnak versenybe, amelyeket 2024. augusztus 22. ​és 2025. augusztus 22. között mutattak be, publikáltak vagy hoztak nyilvánosságra.
márc. 7
11:57
Tudod, milyen virágot adj, és milyen virágot ne vegyél semmiképpen nőnapra? (Agroinform)
Ismerd meg a nőnap történetét és tudd meg azt is, hogy milyen virágot ne adj semmiképp a hölgyeknek!
márc. 7
11:57
Az egymilliós négyzetméterár lett általános Budapesten (Üzletem)
Budapesten mindössze három olyan kerület maradt, ahol használt lakást egymillió forintos négyzetméter ár alatt hirdetnek.
márc. 7
11:57
Magyar fejlesztésű technológia segítheti a gombatermesztést (Öko-drive)
Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez – közölte a Szegedi Tudományegyetem az MTI-vel.
márc. 7
11:57
Egyre drágább a tojás itthon és ez már a tésztaiparban is érződik (Agrárszektor)
A madárinfluenza nagy hatással van a tojástermelésre, mivel a fertőzött állományok kivágása hosszú távon is nehezen pótolható veszteséget okoz, miközben a tojás árát az állományveszteség mellett az előállítás növekvő költségei is emelik. A tésztapiac összetétele pedig változik: miközben a hagyományos tojásos tészták továbbra is dominálnak, a durumt
márc. 7
12:03
Orbán Viktor Európa szégyenpadjára tette Magyarországot (Piac és Profit)
Mivel egyedül vétózott.
márc. 7
12:03
Egyre súlyosabb hiány van a lőszerekhez használt kulcsfontosságú nyersanyagból (Portfolio)
A lőszerekben széles körben felhasznált antimon globális hiánya súlyosbodhat, mivel az USA és Európa újratölti az Ukrajnában felhasznált lőszer- és bombakészleteket. A stratégiai fém árfolyama az elmúlt egy évben megnégyszereződött, miután Kína szigorította a kritikus nyersanyagok exportját - tudósított a Bloomberg.
márc. 7
12:03
6 vármegyében ma reggeltől tűzgyújtási tilalom lépett életbe (Magro)
A jelenlegi veszélyhelyzetre tekintettel, a Nébih és az Okf együttes döntése alapján 2025. március 7-én 00:00 órától Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Veszprém, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében tűzgyújtási tilalom lép életbe.
márc. 7
12:03
Ülőmunkát végzel? Súlyos pénzügyi következményei lehetnek! (Haszon.hu)
A talán minden korábbinál elterjedtebb ülő munkavégzés mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat komoly kihívások elé állítja, amelyek jócskán túlmutatnak az egyén egészségén. A mentális és fizikai hatások mellett ugyanis hosszú távon súlyos pénzügyi következményekkel is jár a jelenség, írja a Portfolio. Az otthonról vagy irodából végzet
márc. 7
12:09
Ne veszítsd el a hozamot! Így előzd meg a kalászosok gombafertőzéseit! (Agrárszektor)
Az utóbbi évek időjárási szélsőségei új kihívások elé állítják a kalászos gabonák termesztőit. A megváltozott csapadékeloszlás, az enyhe telek és a tavaszi aszályos periódusok a termesztéstechnológia átgondolására késztetik a szakembereket. A 2024-es év időjárása is jól példázza ezt: a februári és márciusi rekordmeleg, majd a száraz nyári időszak m
márc. 7
12:15
Nagy áttörést ért el a Dél-kínai-tenger mélyén Kína (Infostart)
Naponta mintegy 370 ezer köbméter földgázt és 102 tonna nyersolajat képes kitermelni Kína most felfedezett gázmezője.
márc. 7
12:15
Nyugdíj: ezért fontos minél előtt belevágni az öngondoskodásba (HR Portál)
Több mint 5 milliárd forint adó-visszatérítést értek el 2024-ben az OTP Egészségpénztár ügyfelei és összesen 60 ezer új taggal bővült az OTP Egészségpénztár és Nyugdíjpénztár 2024-ben. A dinamikus növekedés azt mutatja, egyre több ember veszi komolyan az öngondoskodást. A sikeres megtakarítás kulcsa, hogy nem lehet elég korán elkezdeni – hangzott e
márc. 7
12:15
Nagyot ment tavaly a Zalando, nettó árnyeresége megháromszorozódott (Forbes)
A Zalando bruttó áruforgalma tavaly 4,5 százalékkal 15,3 milliárd euróra, míg árbevétele 4,2 százalékkal 10,6 milliárd euróra növekedett.

Keresés