A CERN Nagy Hadronütköztető (LHC) részecskegyorsítóiban vizsgálhatják az oxigénatommag duplán mágikus szerkezetét magyar kutatók. Az LHC oxigén-oxigén ütközései lehetőséget nyújtanak a duplán mágikus oxigénatommag további tanulmányozására. Ezt használják ki, a tervek szerint már idén nyáron a Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) kutatói is. A m
Megújult formában tért vissza a magyar online médiapiacra a Ragazze.hu, amely egy olyan platformként üzemel, amely kifejezetten a kiteljesedést és harmóniát kereső nők számára készül. Az oldal célja, hogy támogató közösségként is működjön, ahol a felhasználók megoszthatják tapasztalataikat és inspirációt meríthetnek egymás történeteiből.
„Elfordulhatnak a magyar kistermelőktől a nyugdíjas vásárlók a javasolt zöldséggyümölcs Áfa visszatérítés következtében” - figyelmeztetett Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (Mosz) elnöke. Amint a szakember kifejtette, a kezdeményezés mögötti célok üdvözlendők, azonban a javasolt szabályozás árt a kistermelők
Egyedülálló tartalommal tér vissza Bíró Ada Magyarország első AI műsorvezető a Delta műsorában. A március 9-én induló új évadban exkluzív interjúkat készít az emberiség történetének legnagyobb alakjaival.
Nagy Márton sajtóközleménnyel próbálta beelőzni a 24.hu cikkét, amiben arról írnak, hogy a nemzetgazdasági miniszter nem a szabályok szerint járt el egy 2021-es lakásvásárlás során.
A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának folyamatosan bővülő szolgáltatásaival akár kényelmesen, otthonról is intézhetők a nyugdíjjal kapcsolatos hivatali ügyek, elkerülve ezzel az utazást és a sorban állást. Az elektronikus ügyintézéshez elegendő egy alkalommal regisztrálni bármelyik kormányablaknál, amely után a nyugdíjasok egy sor
Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen - jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A betegség rendkívül ragályos, a
A Times Square-en a gyalogosokat egy óriási Kim Kardashian ballon tartja rettegésben, vagy épp hozza lázba? Akárhogy is … az installáció mögött marketinges motiváció áll.
Az Előrejelzések Európai Központjának (Ecmwf) legújabb, mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó modellje forradalmasíthatja az időjárás előrejelzését és ezzel együtt az energiapiacot is. A szuperszámítógépek által készített hagyományos előrejelzések mellett futó AI-eljárás gyorsabban és egyes paraméterekben pontosabban képes megmutatni, milyen id
A német választások előtt az atomerőművek visszaállításával kampányolt Friedrich Merz, de aztán látta, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. A reaktorokat nem lehet csak úgy le- és visszakapcsolni, mint a lámpát, közben az ország energiaimportra szorul. Az új német kormány felállásával többségbe kerülhetnek az atompárti erők az unióban.
Ultragyors internet, mesterséges intelligencia (Mi) által vezérelt hálózatok és iparágakat átformáló digitális megoldásokat hozott a Huawei Technologies az idei barcelonai Mobil Világkongresszusra (Mwc). A vállalat új 5.5G alapú fejlesztései videóhívások közben valós idejű fordítást, villámgyors adatátvitelt és okosabb közlekedést ígérnek, miközben
A Fao élelmiszerár-index, ami a globálisan legfontosabb élelmiszer-alapanyagok havi árváltozását követi, az előző hónaphoz képest 1,6%-kal és az egy évvel korábbi értékhez képest 8,2%-kal emelkedett. A drágulás mögött főként a cukor árindexe állt, amely három hónap csökkenés után január óta 6,6%-kal nőtt. Az emelkedést okozhatták a 2024/25-ös szezo
Az Európai Bizottság a tőkepiaci integráció kapcsán hatékonyabb és összehangoltabb felügyeleti rendszert szorgalmaz, azonban a központosított felügyelet kérdésében egy kiszivárgott tervezett alapján úgy tűnik, engedni kényszerül a kisebb tagállamok kérésének - közölte az Euractiv.
A műtárgy.com legújabb tárlatajánlója a jelenleg látható vagy a közeli hetekben megnyíló hazai időszaki kiállítások közül válogat. Ezúttal főként kortárs tárlatokat mutatunk be, de a kínálat szerencsére olyan gazdag, hogy hamarosan újabb válogatással jelentkezünk.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága határidőt szabott arra, hogy Magyarország jelentést tegyen a rossz fogvatartási körülményekkel és a jogorvoslatok hiányával kapcsolatos ítéletek végrehajtásáról - tájékoztatott a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács pénteken.
A napokban Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) évtizedek óta börtönben lévő egyik vezére a szervezet feloszlatására és a fegyverek letételére szólított fel, aminek hatására a párt vezetése szombattól hivatalosan is tűzszünetet hirdetett ki. Ez komoly változást idézhet elő a török–kurd viszonyban.
A korábban megígértek értelmében most megjelent egy új rendelet a járóbeteg-szakellátás digitális időpontfoglalási rendszerének hatékonyabb működéséről, írja a Vg.hu. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében a legfontosabb változás, hogy ezentúl nem csak körzeti rendelőkbe van lehetősége időpontot foglalnia a betegeknek, vagyis bár
A tegnapi rendkívüli EU csúcson mind a 27 államfő megszavazta a ReArm Europe programot, ami az európai védelmi képességek megerősítését célozza, és ami az Európai Bizottság számításai szerint akár 800 milliárd eurós is lehet - olvashatjuk az Erste elemzői anyagában.
A Revolut adatai szerint 2024-ben Európa-szerte a nők jobb minőségű befektetési döntéseket hoztak, mint férfi társaik a Revolut platformján, és befektetéseik 2,6%-kal felülmúlták a férfiak eredményeit. A nők minden korcsoportban jobban teljesítettek 64 éves korig, a legjobb eredményeket (3,2%-kal jobban a férfiaknál) a 25-34 éves nők érték el. Magy
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) immár 25. alkalommal rendezi meg az Arany Penge Kreatív Fesztivált, amely az elmúlt negyed évszázadban a hazai reklám- és marketingkommunikációs szakma meghatározó eseményévé vált. Az idei verseny előkészítésére a szakmai munkacsoport kiemelt figyelmet fordított, bővítve és finomhangolva
Mamutszőrű egeret hoztak létre amerikai tudósok, és ez a kihalt gyapjas mamut újraélesztéséhez vezető első lépés lehet. A gyapjas egérkék valószínűleg jobban bírják a hideget, azonban a szerepük főleg az, hogy bizonyítsák a genetikai eljárások sikerességét. A következő lépés a mamut legközelebbi rokonának, az ázsiai elefántnak a génszerkesztése les
Javultak az agrárium kilátásai tavalyhoz képest, főképp a beruházásokat segítő vidékfejlesztési támogatások alapozzák meg a bizakodást - hangzott el az Mbh Bank Agrárcentrum sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
151 ezer fővel bővült a nem-mezőgazdasági álláshelyek száma februárban, míg a munkanélküliségi ráta kismértékben emelkedett, a bérek növekedése éves alapon lényegében nem változott. Előzetesen többen aggódtak, hogy egy nagyon rossz foglalkoztatottsági adatok várhatóak, de ezek a várakozások nem teljesültek egyelőre.
2025. március 1-től jelentősen szigorodott az import áfa levonási jog közvetett vámjogi képviselők számára történő engedményezésének feltételrendszere – hívja fel a figyelmet a PwC Magyarország.
A vizek visszatartása, a "tájba" történő visszajuttatása, kihelyezése a legszélesebb közügy - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszavasváriban szerdán.
A családok és a nyugdíjasok számára nyújtott magas színvonalú pénzügyi szolgáltatások folyamatos fejlesztése a CIB Bank számára kiemelt prioritást jelent, mind a napi pénzügyek, mind a komplexebb szolgáltatáscsomagok esetében. Ezért a CIB Bank üdvözli a nemzetgazdasági miniszter által kezdeményezett közös gondolkodást, és minden tapasztalatával, va
Európai szinten a használt termékeket online árusító kereskedők csaknem fele nem megfelelően tájékoztatja a fogyasztókat jogaikról; a magyarországi vállalkozások többsége azonban szabályszerűen jár el, noha a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) így is tárt fel hiányosságokat – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronettel szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjén az elérhető funkciók megjelenítésével, illetve egyes funkciók elrejtésével megtéveszti a fogyasztókat, ezzel pedig egyébként elkerülhető többletköltségeket ok
Erős üzenetet küldött az amerikai pénzügyminiszter a piacoknak. Véget ért az az időszak, amikor a kormányzati költések támogatják a növekedést. Egy átmeneti, kijózanító időszak után ezt a magánszektornak kell megtennie.
A milliós álomhatárt először átlépő szerződésszám sokkal jobban nőtt, mint a külföldi utazásoké, ami azt mutatja, hogy egyre több turistának fontos a biztonság, ezért nem sajnálnak néhány ezer forint plusz kiadást. Az adatok szerint az olimpia nagyon megdobta a francia utak számát, és Afrika is sokkal népszerűbb lett a magyarok körében - derül ki a
Épületgépészeti Szakmai Napot és Szakkiállítást rendezett a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, a szakmai előadások mellett épületgépészetben érdekelt cégek mutatták be technikai újdonságaikat, szolgáltatásaikat. A rendezvényen a kar dékánja három vállalkozással együttműködési, adományozási megállapodásokat is aláírt, amiknek köszönhetően tovább javulh
Horvátországban életbe lépett az új ingatlanadó-rendszer, amely már nem csak a nyaralókat, hanem minden használaton kívüli, de lakható ingatlant érint. A helyi önkormányzatoknak mostanra kellett meghatározniuk az új adómértékeket, amelyek négyzetméterenként 0,60 és 8 euró között mozoghatnak - írta a Croatia Week.
Az Amazon Prime Video nemzetközi kínálatában is elérhető mostantól a Paradis City, amely Jens Lapidus sikerkönyve alapján készült. Az akció-thriller sorozat svéd-magyar koprodukcióban, a magyar tulajdonú Paprika Studios televíziós gyártócég közreműködésével valósult meg.
A Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (Majosz) kiemelt célja, hogy előmozdítsa a párbeszédet az autóipart érintő aktuális kérdésekről, és teret adjon a szakmai tapasztalatcserének, vitának. A tavaly nagy sikerrel debütáló Majosz Quality Club powered by Trigo idei első alkalmán a járműipar minőségügyi, logisztikai és karbantartási szake
A Carbon Majors legfrissebb jelentéséből kiderül: létezik olyan óriásvállalat, amelyik az országok rangsorában is a világ negyedik legnagyobb környezetszennyezője lenne, írja a Dívány. A Carbon Majors friss elemzése rámutat, hogy a fosszilis energiahordozókkal foglalkozó óriásvállalatok (mint például a Saudi Aramco, a Coal India, az ExxonM
Trump amerikai elnök csütörtökön végrehajtási rendelettel létrehozta a stratégiai Bitcoin tartalékot, illetve más digitális eszközökből álló készletet. Nem sokkal