2025. március 12. szerda

márc. 12
8:54
Toronymagasan verte a félvezetők mezőnyét a Nvidia (Növekedés)
Idén is a Nvidia a legértékesebb márka a félvezetőiparban a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat összeállítása szerint. A márka értéke egy év alatt csaknem megduplázódott, 98 százalékkal, 87,9 milliárd dollárra nőtt.
márc. 12
8:54
Ötmillió forintos bírságra számíthatnak a boltok, ha megszegik az árrésstopot (Telex)
Kedd éjjel megjelent az árrés korlátozásáról szóló kormányrendelet, amelyből kiderülnek a szabályozás pontos részletei. Egyelőre május végéig tervezi a kormány fenntartani a korlátozást.
márc. 12
8:57
Változások az Energiaügyi Minisztériumnál (Infostart)
Újabb, Magyarország gazdasági versenyképességét alapvetően meghatározó területtel bővült az Energiaügyi Minisztérium feladatköre: az e-közigazgatási, elektronikus hírközlési, valamint az informatikai infrastruktúrát érintő ügyeket ezentúl önálló államtitkárság kezeli Solymár Károly Balázs vezetésével – közölte a tárca.
márc. 12
9:00
Jönnek a részletek! - így igényelhetnek támogatást a nyugdíjasok (HR Portál)
Mostantól az 5 ezer fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetnek támogatást a Vidéki otthonfelújítási programban - az erről szóló kormányrendelet-módosítás hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden az MTI-vel.
márc. 12
9:00
Jó hírt közölt a Rheinmetall (Portfolio)
25-30 százalékos árbevétel-növekedésre számít 2025-ben a Rheinmetall az ukrajnai harcok és a Európa Egyesült Államoktól való eltávolodása miatt.
márc. 12
9:00
A Washington Wizards feltörekvő csillagával erősít a Decathlon (MMonline)
A Decathlon bejelentette dinamikus új együttműködését Alex Sarr-ral, a Washington Wizards újonc erőcsatárával. Az együttműködés keretében a Decathlon Sarr hivatalos technikai partnere és kizárólagos cipőszállítója lesz, hangsúlyozva a márka elkötelezettségét a kiemelkedő sporttehetségek és a sportteljesítményt növelő felszerelések innovációjának tá
márc. 12
9:06
Több helyen is csökkentek a sebességhatárok Budapesten: figyelj oda, repülhet a bírság (Pénzcentrum)
Újbudán több forgalmas útszakaszon is csökkentették a megengedett sebességet a közlekedésbiztonság javítása érdekében.
márc. 12
9:06
Megjelent a rendelet az árrésstopról, a kisebb boltokat megint kivonták a körből (444.hu)
A laktózmentesekre, mirelit árura, filézett és darált húsra is vonatkozik a szabály.
márc. 12
9:06
Kitört a vihar: jégesővel csapott le a zivatar Magyarországra (Agrárszektor)
Nedvesebb léghullámok érték el Magyarországot, kedden délután végül csak megdörrent az ég. Az Időkép.hu értesülései szerint jég is kísérte az első márciusi viharokat.
márc. 12
9:12
Egyelőre egy Tiborcz- és egy Rogán-érdekeltséget engedtek az újratöltött letelepedésikötvény-programba (Forbes)
Összesen csak huszonöt kérelmet nyújtottak be, egyelőre egy Tiborcz- és egy Rogán-Habony-érdekeltséget engedtek pályára.
márc. 12
9:12
A dráguló benzin ellenére sem tenné le az autót a sofőrök többsége (Digital Hungary)
Az autósok 60 százalékát nem befolyásolja az üzemanyagok árának változása abban, hogy autóba üljenek, és jelentős részük egyáltalán nem tervez változtatni autózási szokásain 2025-ben – derül ki a Simple felmérésből.
márc. 12
9:15
Üzemszünetek a NAV-nál március 12-én, 15-én, 16-án és 17-én (Adózóna)
Több rendszert is karbantartanak 2025. március 12-én, 15-én, 16-án és 17-én. A munkálatok miatt üzemszünet, illetve szolgáltatáskiesés várható – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
márc. 12
9:18
Az okos pénz elhagyja a Bonkot – lehet, hogy ez a mémcoin lesz a következő nagy nyertes? (ProfitLine)
Bonk (Bonk) elvesztette helyét a vezető mémcoinok között, miután a Dogecoinhoz hasonlóan visszaesett. A vezető elemzők szerint Bonk az utóbbi teljesítménye alapján megtörte korábbi szerkezetét, ami bearish kilátásokat jelez.
márc. 12
9:21
Megjelent a rendelet: a boltok többségére nem vonatkozik az árrésstop (Menedzsment Fórum)
5 millió forintos bírságra számíthatnak a boltok, ha megszegik az árrésstopot.
márc. 12
9:21
Megjelent a rendelet: a kisboltokra nem vonatkozik az árrésstop (Privátbankár)
5 millió forintos bírságra számíthatnak a boltok, ha megszegik az árrésstopot.
márc. 12
9:24
Itt van Brüsszel válasza Trumi vámjaira: egy sor amerikai termék drágulhat meg Európában (Pénzcentrum)
Az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki az európai acél- és alumíniumimportra, amire az EU válaszul megadóztatja többek között a Harley-Davidson motorokat, a bourbon whiskeys és a farmert. Az első körös uniós ellenintézkedések április 1-jétől 8 milliárd euró értékű amerikai exportot érintenek, de ha Washington nem hátrál, további szankciók i
márc. 12
9:24
Nagy átalakítás a kormányban: új államtitkár felel az infokommunikációért az Energiaügyi Minisztériumban (Portfolio)
A közelmúltbeli nagy kormányátalakítás nyomán az Energiaügyi Minisztériumhoz került a Miniszterelnöki Kabinetirodától az infokommunikáció területe, és most kiderült az is, hogy ki vezeti ezt államtitkárként.
márc. 12
9:24
Keresztbe tett az időjárás: nem elég a spanyol készlet az európai piacokra (Agrárszektor)
Spanyolország fő bogyósgyümölcs-termelő körzetében, Huelva környékén a kedvezőtlen, hűvös időjárás miatt a szokásosnál alacsonyabb a piacra vihető szamóca és málna mennyisége. Ennek következtében a termékek drágábbak is, illetve a készletek nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék a főbb európai piacok keresletét - írja a FruitVeB.
márc. 12
9:26
Visszavágta céljait a Porsche (Portfolio)
A Porsche ismét csökkentette profitabilitási célját, miután a luxusautó-gyártó eredményei jelentősen visszaestek a kínai eladások zuhanása és az elektromos járművek iránti kereslet csökkenése miatt, számolt be a Bloomberg.
márc. 12
9:30
Nem mozdult a forint mára: alig változott szerda reggelre az árfolyam (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 12
9:30
Máris itt a rendelet: ennyire büntetik majd az árrésstopot megszegő boltokat (Forbes)
Megjelentek a részletszabályok az árrésstopról, a szabályokat megszegő boltok akár 5 millió forintos bírságra is számíthatnak
márc. 12
9:30
Nőtt a repcemag területe az EU-ban: 8. heti AKI-elemzés (Magyar Mezőgazdaság)
Az Oil World szerint a repcemag és a canola globális termelése az egy évvel korábbit 7 százalékkal múlhatja alul, 74,3 millió tonna lehet a 2024/2025. gazdasági évben.
márc. 12
9:30
Nagy Márton helyettese az SK leépítéseiről: Áprilisig ellenőrző vizsgálatokat tartanak (Telex)
Fónagy János szerint az SK 2024-ben minden kötelezettségét betartotta, amit az állami támogatásért cserébe vállalt, március-áprilisban azonban az elbocsátásokkal kapcsolatban célvizsgálatokat tartanak.
márc. 12
9:33
Ha a versenyen nem tesszük magasra a lécet, hogy várjunk el jobb munkát a hétköznapokban? (Kreatív Online)
Idén ősszel hetedik alkalommal rendezzük meg a Kreatív nagy designversenyét, az Apex-listán is pontszerző RGB Kreatív Design Awardot. Újításként 2024-ben két külön szekcióban vártuk a diákok és a profi tervezőgrafikusok pályázatait. A két zsűrielnökkel, Marcell Tamással és Ács Attilával a megújult RGB tapasztalatairól, az egyetemi lét és a piaci va
márc. 12
9:36
A legtöbben erre fordítják a nyugdíjpénztári ingatlancélú kifizetéseket (HR Portál)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak adatai alapján a nemrég bevezetett ingatlancélú szolgáltatásokra januárban csaknem 13 milliárd forint kifizetési igény érkezett 5064 pénztártagtól. A legtöbben jelzáloghitelük előtörlesztése, végtörlesztése, valamint a lakás és lakóház korszerűsítése, felújítása, bővítése céljából kértek pénztári kifizetést - közölte az
márc. 12
9:36
Közgyűlést tart a Rába (Portfolio)
Április 11-én tartja éves rendes közgyűlését a Rába, ahol a részvényesek számos fontos vállalatirányítási és pénzügyi kérdésben hoznak döntéseket.
márc. 12
9:36
Árrésstop: ismét saját tüzét oltogatja a kormány (Azenpenzem)
Már meg is jelent az a rendelet, amivel a kormány küzdeni akar a fellángoló élelmiszer-infláció ellen. Miközben minden erővel a fogyasztás felpörgetését akarják elérni, az intézkedések óhatatlan hatása ellen a kereskedők zsebében kotorásznak. Ebben nagyok.
márc. 12
9:36
A kormány a kkv-k erősítésére munkavállalók képzését támogató programot indított (Demokrata)
15 milliárd forint kerettel munkavállalók képzését támogató programot indult.
márc. 12
9:36
Árrésstop: amit még nem mondtak el róla (Mezőhír)
Jön az alapélelmiszerek árrésstopja. A listán kívül ezt érdemes még tudni az intézkedésről.
márc. 12
9:39
Világossá vált, hogyan kell alkalmazni az árrésstopot a boltoknak (Piac és Profit)
Megjelent a Magyar Közlönyben az árrésstop részletes szabályozása.
márc. 12
9:42
Jól járhatnak ma a befektetők: nagy fordulatot hozhat a tőzsdén az orosz-ukrán tűzszünet (Pénzcentrum)
Pozitív korrekcióval nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerda reggel az amerikai-ukrán megegyezés hírére, azonban továbbra is változékony kereskedésre lehet számítani az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1658,76 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 85 192,62 ponton zárt kedden.
márc. 12
9:42
Reagál a magyar tőzsde a békehírekre (Portfolio)
A nyitást követően a Telekom vezetésével emelkednek a blue chipek.
márc. 12
9:42
Öntözés, precíziós gazdálkodás, adminisztráció a Hssi-vel (Agrárágazat)
A Hssi segíti a precíziós gazdálkodást, az öntözésfejlesztést, kevesebb adminisztrációval a mezőgazdaságban.
márc. 12
9:44
Valami furcsa történik Pest megyében: több száz ember betegedett meg, nem tudják, miért (Portfolio)
Tömeges megbetegedés történt Nagykőrösön: több mint 600 ember betegedett meg gyomor-bélrendszeri tünetekkel az elmúlt napokban. Öt gyermek kórházi kezelésre szorult, de már hazaengedték őket - írja a Pest megyei kormányhivatal információira hivatkozva a HVG.
márc. 12
9:46
Már az európai részvényekből is menekülnek a profik? (Portfolio)
A hedge fundok pénteken több mint 2 éves rekordnak tekinthető sebességgel szabadultak az egyedi részvényeiktől – írja a JPMorgan jelentése a Reuters beszámolója szerint. Az eladási hullám az európai alapkezelők hozamait is leronthatja.
márc. 12
9:54
Belenyúlt a kormány az otthonfelújítási támogatásba, meglepetés is van a rendeletben (Portfolio)
Alig, hogy január 1-jén elindult, máris fontos változtatásokat vezetett be a kormány az 5000 fő alatti kistelepüléseken elérhető vidéki otthonfelújítási programban, a módosítások nagy része március 26-án lép hatályba. Kiterjesztették a nyugdíjasokra a programot, és szigorították bizonyos pontokon az igénybevételt, ahogy az a tervezet alapján várhat
márc. 12
9:54
Legyél óvatos, ha neked is van víztisztítód otthon! (Agroinform)
Magyarországon általában semmi nem indokolja, hogy tisztított ivóvizet igyunk!
márc. 12
9:54
Ők nyerhetik 2025-ben a Televíziós Újságírók Díját (Márkamonitor)
Rekordszámú, összesen 16 kategóriában adnak át díjat idén a Televíziós Újságírók Díja gálaesten. A szakújságírókból álló zsűri ezúttal is sajtóközleményben teszi közzé a díjra esélyes, kategóriánkénti legjobb három tévés személy vagy produkció nevét. 2024 "Legjobb női műsorvezetője" lehet Csobot Adél, Lékai-Kiss Ramóna vagy Ördög Nóra, "Legjobb fér
márc. 12
9:54
Válságban a matematikaoktatás (Mínuszos)
A diákok matematikai teljesítménye drámaian romlik az Európai Unió tagállamaiban, derül ki az Európai Bizottság legújabb jelentéséből. Az alulteljesítők aránya rekordmagasságba nőtt, míg a kiváló eredményeket elérő diákok száma csökkent, ahogy az az Education and Training Monitor 2024 című dokumentumban olvasható. Különösen aggasztó a helyzet Magya
márc. 12
9:54
Száj- és körömfájás: mi lesz a húsvéti bárányokkal? (Magyar Mezőgazdaság)
A járványhelyzet kihívásai elé néz a juhágazat. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója elmondta, milyen óvintézkedéseket tesznek a gazdák, és milyen gazdasági hatásokkal kell számolni.
márc. 12
9:57
A nyugdíjasok kérik, még több termékre vonatkozzon az áfa-visszatérítés (Piac és Profit)
Az Idősek Tanácsa több javaslattal is előállt.
márc. 12
10:00
Három típusú képzéshez kapnak támogatást a kkv-k (HR Portál)
A kormány a hazai kkv-k erősítésére 15 milliárd forint kerettel munkavállalók képzését támogató programot indított, közölte Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorában szerdán.
márc. 12
10:00
Nagy változás lépett életbe a KRESZ-ben: most már erre is figyelni kell a magyar sofőröknek (Pénzcentrum)
A rendőrök a közúti ellenőrzésnél a fényszóró LED-jének műbizonylatát is elkérheti, ez is része lesz a folyamatnak.
márc. 12
10:00
A kormányhoz fordultak a nyugdíjasok (Portfolio)
Egyeztetéseket folytatott az Idősek Tanácsával a Nemzetgazdasági Minisztérium arról, hogy szélesebb termékkörre terjesszék ki az áfavisszatérítést.
márc. 12
10:00
Robert Kiyosaki tényleg előre jelezte a 2025. februári piaci összeomlást? (KriptoMagazin)
A legutóbbi piaci visszaesés több billió dollárnyi értéket törölt el a részvény- és kriptopiacról, ami a legnagyobb zuhanás 2020 márciusa óta. A gazdasági bizonytalanság, a befektetői hangulat változása (kapzsiság helyett félelem) és a lehetséges piaci manipuláció a főbb okok közé sorolható. Míg Kiyosaki a kriptovalutákat és a nemesfémeket tartja m
márc. 12
10:00
Összesen 237 végzett hallgatót avattak állatorvos doktorrá Budapesten (Magro)
az állatorvosok szerepe egyre jelentősebb az élelmiszerlánc és a biztonságos élelmiszer vertikumában, valamint az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben is.
márc. 12
10:00
Az ingatlanvásárlás buktatói: erre figyelj (Haszon.hu)
Az ingatlanpiacon jelenleg tapasztalható élénk kereslet mellett különösen fontos, hogy figyelmesek legyünk, hiszen egy apró hiba akár komoly többletköltségekhez és hónapokig tartó fölösleges - és akár jogi - procedúrákhoz is vezethet. Az Ingatlan.com adatai szerint februárban 80%-kal nőtt az eladó új lakóingatlanok iránti kereslet, ami még
márc. 12
10:02
Nem is gondolnád, milyen munkaerőt keresnek most a világ legnagyobb befektetői (Portfolio)
A világ legnagyobb fedezeti alapjai egyre nagyobb számban alkalmaznak meteorológusokat és időjárási szakértőket, hogy segítsék nyereséges kereskedési stratégiáik kialakítását. Az időjárási szélsőségek növekvő gyakorisága miatt ezek a szakemberek kiemelten keresettek lettek a pénzügyi szektorban - írta a Bloomberg.
márc. 12
10:03
Elképesztő, hogy mi történik a benzinkutakon (Menedzsment Fórum)
Még mindig csökkennek a hazai üzemanyagárak.
márc. 12
10:06
A Wolt-ra költözik a SPAR online shopja (MMonline)
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik a SPAR online vásárlási szolgáltatása. Ezzel az eddigieknél gyorsabb lesz a kiszállítás: az online vásárlók már egy órán belül megkaphatják a megrendelt termékeket, de emellett továbbra is élhetnek a drive-in, azaz az előre összeállított csomagok áruházi átvételi lehetőségével.„Új fejeze

Keresés