Nyaralók, házak, lakások, de különleges tárgyak és ékszerek is megvásárolhatók az adóhivatal online aukcióin. A licitálással azonban érdemes óvatosnak lenni, van ugyanis néhány buktató. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árverései különleges lehetőséget kínálnak azoknak, akik jó áron szeretnének ingóságokat vagy ingatlanokat vásárolni. Az o
Ötből négy magyar az állami nyugdíjrendszertől várja megélhetése biztosítását idős korában, viszont még ennél is többen gondolják úgy, hogy ez nem lesz elegendő – többek között erre világít rá az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatása . A felmérés eredményei megerősítik, hogy a nyugdíjcélú megtakarítások elengedhetetlenek a vágyott életszínvonal fe
2024. január 1-jétől lépett hatályba a 2023/2832/EU rendelet az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokról, amely a 360/2012 EU rendelet helyébe lépett. Írásunk az új rendeletet ismerteti, jelezve a korábbi rendelethez képest történt változásokat.
A Minimax januárban tűzte műsorára a világsikerű Alvinnn!!! és a mókusok animációs sorozat 1. évadát, ígéretéhez híven pedig most újabb részekkel kedveskedik a rajzfilmrajongóknak. Ráadásul márciustól a csatornán lesz látható a legtöbb Alvin epizód, így a gyerekek minden eddiginél többször találkozhatnak a hiperaktív mókusfiúk és mókuslányok vidám
A digitalizáció és a mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldások az elmúlt években berobbantak az ügyfélszolgálatok hétköznapjaiba. Az új technológiák részben az itt dolgozók munkáját segítik, részben pedig javítják a szolgáltatás minőségét. Az ügyfélélmény (CX) és a digitális megoldások terén vezető, globális szolgáltatónak számító Konecta meg
A Jungheinrich a március 11-13. között Stuttgartban megrendezésre kerülő LogiMAT 2025 kiállításon mutatja be legújabb megoldásait a jövő hálózatba kapcsolt és hatékony anyagáramlásához. Az „Összekapcsolt megoldások. Minden szempontból”.
Az év elején többen aggódtak amiatt, hogy a PMÁP befektetésekből felszabaduló pénzmennyiség akár kétharmada is elhagyhatja az állampapírpiacot. Az azóta megjelent visszaváltási adatok szerint ennél sokkal kisebb lesz az arány - mondta el a Növekedésnek Árokszállási Zoltán, az MBH bank Elemzési Központ igazgatója.
A dél-olaszországi Nápoly térséget csütörtök kora hajnalban 4,4-es erősségű földrengés rázta meg - közölte az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV).
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Csongrád-Csanád vármegyében egy tömőlúd telepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma
Újabb gyorsított ágazati vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyajánlatos közbeszerzési eljárások okainak feltárása érdekében. Az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piaca után, másodikként a gépjármű beszerzések piacát veszik górcső alá a GVH szakértői. Magyarország Kormányának az Európai Bizottság irányába tett vállal
A Nők40 a magyar nyugdíjrendszer egyedülálló eleme, amely lehetővé teszi a nők számára, hogy 40 év jogosító idő megszerzése után, akár a nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba vonuljanak, levonás nélkül. Bár ez elsőre kedvezőnek tűnik, hosszú távon anyagi hátrányt is jelenthet, mivel a nyugdíjak évente csak az inflációval nőnek, míg a bérek ennél jellemző
Átmenetinek tűnő árcsökkenés figyelhető meg burgonya piacán Ukrajnában. Március elején olcsóbban juthatnak a termékhez az ukrán vásárlók, de a belföldi készletek szintje alacsony.
Elértük Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét, aki a március 10-én nyilvánosságra hozott Tisza-himnuszt is rendezte. Rákérdeztünk a klip kreatív koncepciójára, a plágiumvádakra és a lovakra is.
Rengeteget könyörgött annak idején, hogy legyen közös európai haderőfejlesztés, de mindig széthúzást tapasztalt az uniós államok között - nyilatkozta Romano Prodi volt olasz kormányfő, az Európai Bizottság korábbi elnöke.
A dán digitális bank, a Lunar, új szolgáltatásával a fiatalabb generációkat célozza meg. A Lunar Youth bevezetésével a 7-17 évesek digitális banki szolgáltatásokat vehetnek igénybe, miközben a szülők teljes kontrollt gyakorolhatnak. Új lehetőség a fiataloknak a digitális pénzügyi világban A Lunar, amely 2015-ben indult Dániában, most a következő ge
Mozgalmas napokon vannak túl a tőzsdék, az amerikai piacok nagyot estek az elmúlt időszakban részben Trump kiszámíthatatlan vámpolitikája, a recessziós félelmek, az előbbiek által okozott bizonytalanság, és a technológiai papírok szenvedése miatt. Ehhez képest tegnap némi visszapattanást lehetett látni az USA-ban, részben a vártnál jobb inflációs a
Mintegy 9 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a hazai tulajdonú BioTechUSA, a beruházás első szakasza 5,5 milliárd forint értékben most zárult le: a cégcsoport szadai gyártó- és logisztikai központjában egy olyan komplex, többrétegű, ún. multilayer fehérjeszelet előállítására alkalmas gyártósort adott át a vállalat, mellyel megtriplázza é
A forint árfolyama változatlanul áll az euróval szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest, a dollár és a svájci frank ellenében viszont gyengült.
A forint szerdán jelentős erősödést mutatott az euróval szemben, így újra a 400 alatti tartományba bukott az árfolyam, de mivel a dollár fordulatot mutat az euróval szemben, így nagy kérdés, hogy tartósan ebben a tartományban tud-e maradni az árfolyam. Az orosz-ukrán háború leállításával kapcsolatos híráramlás, az orosz reakciók, illetve amerikai a
A professzionális 3D nyomtatók piacán megkerülhetetlen UltiMaker bemutatta legújabb generációs 3D nyomtatóját, az UltiMaker S8-at. Az S8 a gyártó fejlesztéseinek köszönhetően új szintet teremt az FDM nyomtatás termelékenységében és precizitásában
A Ferrari vezérigazgatója kijelentette, hogy a vállalat felkészült az esetleges amerikai vámokra, amelyeket az európai autógyártókra vethetnek ki. A luxusautó-gyártó első elektromos modelljének bemutatására is készül - írta meg a CNBC.
Idén 24 új elektromos autót vásárol az Erste, 2030-ra pedig a teljes flottáját ilyen járművekre cseréli és ezzel az egyik legnagyobb elektromosautópark-üzemeltetővé válik Magyarországon. A bank az elmúlt hét évben 78 százalékkal csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását, az évtized végéig pedig a nettó zéró saját kibocsátás elérése a célja.Elektr
Közel 12 millió forint adományt adott át a Magyar Posta az Ökumenikus Segélyszervezetnek, amely a postákra kihelyezett adománygyűjtő perselyekben gyűlt össze az elmúlt egy évben.
Az angol rangsorkészítő Quacquarelli Symonds a most nyilvánosságra hozott ranglistán négy új tudományterületen is rangsorolta a Debreceni Egyetemet, a gyógyszerészet és farmakológia mellett a kémiai, a matematikai, valamint a számítástechnikai és informatikai ranglistára került fel az intézmény.
Kanada csütörtöktől vámot vezet be meghatározott értékű, az Egyesült Államokból származó importra, válaszul a szerdán életbe léptetett, Donald Trump amerikai elnök által korábban bejelentett alumínium- és acélvámra - közölte Kanada pénzügyminisztere szerdán Ottawában.
Történelmi mélypontra, 4,8 százalékra csökkent a munkanélküliség januárban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban, miután az előző öt hónapban 4,9 százalékon stagnált. Magyarországon a KSH adatai szerint januárban 4,4%-os volt a munkanélküliségi ráta a 15-74 éves korosztályban.
A Google hivatalos értesítést küldött a Gmail-felhasználóknak, amely szerint jelentős változás lép életbe a Google Maps egyik legnépszerűbb funkciójában, a Timeline (Idővonal) szolgáltatásban
Pénteken 17 vármegyénkban alakulhat ki heves zivatar,a miben az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Habár a nemzetgazdasági miniszter múlt héten tagadta, hogy jogszerűtlenül járt volna fel, most újabb kérdések ütötték fel fejüket. Mi történt? A 24.hu információi szerint Nagy Márton magyarázata lakásvásárlása kapcsán több sebből is vérzik. Habár a miniszter azt állítja, visszafizette a csok-ot, ez sehol nem szerepel a XII. kerületi lakás tulajdonl
A 2023 és 2024 közötti rekordhőmérséklet az óceánok felszínén nem a globális felmelegedés gyorsulásának váratlan jele, hanem inkább egy rendkívül ritka, 500 évente előforduló szélsőséges esemény lehet, de nyilván az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása miatt gyorsuló felmelegedés nélkül nem történhetett volna meg – derült ki a Nature tudományos
A Malagrow Kft. 2024-ben kezdett bele a növényvédelem megújítását célzó, a termelőt és a fogyasztót egyaránt érintő Next 25 programjába. Miután 2025-öt írunk, a cég vezetői ismét sajtótájékoztatót tartottak, hogy a témában szerzett tapasztalataikat megosszák és nagyobb nyilvánosságot adjanak az ügynek.
Az őszi Stevie Awards fődíj után most újabb nemzetközi díjat hozott el a magyar MP Solutions Kft (MPS): a legjobb RPO szolgáltató díját kapta meg a Corporate Vision Small Business megmérettetésén.
Habár a nemzetgazdasági miniszter múlt héten tagadta, hogy jogszerűtlenül járt volna el, most újabb kérdések ütötték fel fejüket. Mi történt? A 24.hu információi szerint Nagy Márton magyarázata lakásvásárlása kapcsán több sebből is vérzik. Habár a miniszter azt állítja, visszafizette a csokot, ez sehol nem szerepel a XII. kerületi lakás tulajdoni l
A Hungaromet több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar és erős széllökések veszélye miatt, különösen keleten és északkeleten, ahol intenzív csapadék, jégeső és viharos szél is előfordulhat. Délelőtt főként a Dunántúlon és a középső országrészben, de időnként keleten is várhatók viharos széllökések, estére azonban fokozatosan mérsékl
Az Európai Parlament képviselői két fontos határozatot fogadtak el a tagállamok közötti gazdasági és szociális koordináció következő ciklusára vonatkozóan. A fő akadályokat abban látják, hogy túl laza a tagállamok közötti gazdasági koordináció, és a rosszabbul teljesítő országok figyelmen kívül hagyják az EU iránymutatásait.
Miközben az új autók esetében egyre többször bukkannak fel 10 millió forint feletti alapárak, egy friss felmérés szerint aránylag kevesen költenének ennyit járművásárlásra – és még kevesebben remélik, hogy 1 millió forint alatt megúszhatják.