Apró növekedésre számít a nemzetgazdasági miniszter 2025 első negyedévi magyarországi GDP-adatában, tekintettel arra, hogy a német és uniós gazdaság még nem stabilizálódott, illetve itthon a húsvét-hatás is rontja a számokat.
Háromhetes csúcsközelbe ugrott hétfőn reggel a forint az euróval szemben 405 alatt azzal párhuzamosan, hogy a vámháborús retorika enyhült, és az orosz-ukrán háború mielőbbi lezárása felé mutatnak az amerikai erőfeszítések. Aztán délelőtt elakadt a forint erősödése, majd kora délután újra meglódult, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök háromnapos tűz
Május 5-től, azaz jövő hétfőtől új sorozat indul a Magyar Állampapír Pluszból, a konstrukció fontosabb paraméterei nem változnak: marad az 5 éves futamidő, lépcsős, 5,75-6,75% között mozgó kamatozással.
A kormány szerint a készpénz alapvető fizetőeszköz, ezáltal a készpénzhez jutás a lakosság pénzügyi önrendelkezésének alapja. Ha az Országgyűlés elfogadja a törvénymódosítást, akkor minden településen lesz ATM és az egyszerre kivehető maximális összeget sem lehet 150 ezer forintnál alacsonyabb értékhatárban korlátozni.
A nemzetgazdasági miniszter szerint filozófiailag akár az is indokolt lenne, hogy örökre velünk maradjon az árrésstop. A hosszabbításról május 21-én dönt a kormány, jövő héten pedig arról tárgyalnak, kiterjesszék-e a piperékre is a korlátozást.
Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.
A német konzervatív párt bejelentette, hogy Katherina Reiche energiaipari vezetőt jelöli gazdasági miniszternek, aki az elmúlt években az E.ON egyik energetikai leányvállalatát vezette, előtte pedig sok éven át volt parlamenti képviselő, illetve államtitkári pozíciókat is betöltött. Szintén hétfőn derült ki, hogy Johann Wadephul külpolitikai szakér
Még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.
Május 5-én megkezdődnek a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgái. A következő hetekben több mint 142 ezer diák ad számot tudásáról 1157 helyszínen. A megmérettetések július elejéig tartanak.
Sürgős intézkedésekre van szükség a kiberbiztonság terén a digitális környezet rohamos fejlődése miatt. A mindent átszövő digitális kapcsolatok és az olyan gyorsan megjelenő technológiák, mint a mesterséges intelligencia, szakmai és magánéletünk szinte minden aspektusát újra definiálják. Így a kiberbiztonság nem csupán üzleti szempontból aggasztó,
Nemcsak ATM lesz minden településen, hanem a készpénzkiadás szabályait is kedvezőbbé teszik a lakosság számára - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Hamarosan érkezik a legendás univerzum legújabb szériája, a „Star Wars: Alvilági históriák”. A Lucasfilm vadonatúj, animációs rövidfilmekből álló antológiasorozatát Dave Filoni alkotta és kizárólag a Disney+-on mutatják be – éppen a legnagyobb Star Wars-ünnepre, május 4-re időzítve. A népszerű sorozat – amely 2022-ben a „Star Wars: Jedihistóriák”-k
Nagy esélye van annak, hogy az árréscsökkentési intézkedést nem vezetik ki május 31. után, és várhatóan a háztartási cikkekre is kiterjesztik majd – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Az Erste Csoport a Santander Bank lengyel leányvállalatának jelentős részesedésére pályázik, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb európai banki tranzakciója lehet - írta a Bloomberg.
Miközben sok elemző arról beszél, hogy véget ért a részvénypiacokon Amerika kivételessége, addig a Morgan Stanley stratégája, Michael Wilson továbbra is optimista az Egyesült Államok kilátásaival kapcsolatban. Véleménye szerint a gyenge dollár segíteni fogja az amerikai vállalati eredményeket, ezáltal pedig az amerikai részvénypiac felülteljesíthet
Az ipari termelés digitalizációja hatékonyabbá és gyorsabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor a kibertámadások kockázata is jelentősen megnőtt. Egy gyárakat célzó támadás leállíthatja a termelést, kiszivárogtathat üzleti titkokat, sőt, akár egy teljes üzemet is szabotálhat. A Szegedi Tudományegyetem (Szte) közreműködésével a Balasys It Zrt.
Elindult az 5 százalékos önkéntes kamatplafon, számos bank csatlakozott a kezdeményezéshez. A rossz hír, hogy az kedvező kamatért cserébe jellemzően igen szigorú feltételeket kell teljesíteni, a rostán pedig várhatóan az érdeklődők többsége fennakad. Van azonban két ajánlat, ahol a jutányos kamat vállalható feltételekkel párosul, olvasható a Bankmo
Nem semmi lehetőség! Május 12-én, Egerben, a Faiskola úti vizsgaállomáson a szakemberek ingyen átvizsgálják az előzetesen regisztrált járműveket és ellenőrzik azok műszaki állapotát.
Történelmi drágulást láthatunk a budapesti ingatlanpiacon, két kerület is van, ahol 50%-ot drágultak az átlagos négyzetméterárak. Mi történt? Budapesten jelenleg a legolcsóbb újépítésű ingatlanokat a XV. és a XX. kerületekben találjuk, négyzetméterenként 1 millió forintos átlagáron. A legmagasabb árszinteket a II. kerületben mérték, ahol az átlagos
A két kereskedelmi lánc szinte egyidőben jelentette be, hogy milyen feltételekkel várja szezonális munkavállalók jelentkezését a Balaton, illetve a Velencei-tó környékén található üzleteibe. Az Aldi 10 Balaton-környéki üzletében június 1. és augusztus 24. között kiemelt, hosszabb nyitvatartással várja a vásárlókat. A vállalat ezen felül 10
Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Május 5-én megkezdődnek a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgái. A következő hetekben több mint 142 ezer diák ad számot tudásáról 1157 helyszínen. A megmérettetések július elejéig tartanak.
A Privátbankár.hu Klasszis díjátadóján hazai befektetési alapkezelők vezetői és a tőzsde vezérhelyettese adtak helyzetképet a hazai befektetési piacról – arról, milyen makrogazdasági és szabályozási tényezők befolyásolják a szektort, milyen lehetőségekkel és kihívásokkal szembesülnek a piaci szereplők 2025-ben.
Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül – tájékoztatott Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: az egyes élelmiszertermékekre kihirdetett árrésstop várhatóan érvényben marad, és további termékcsoportokra is kiterjesztik.
Milliárdos nagyságrendű károkat okoznak a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések Magyarországon, még úgy is, hogy az okozott kár a múlt év utolsó negyedében már kissé csökkent 2023 azonos időszakához képest.
Magyarországon a megtakarításokra vonatkozó öröklési szabályok változatosak és összetettek lehetnek. Az alábbi cikkben a money.hu egy ügyvéd közreműködésével segít áttekinteni, hogy mi történik a különböző megtakarításokkal, ha a tulajdonosuk elhunyt, és milyen szabályok vonatkoznak az öröklésükre.
A spanyol rendszerüzemeltető Red Electrica azt közölte két órával a hatalmas spanyol áramszünet után, hogy akár még tíz órán keresztül is eltarthat, mire helyreáll a szolgáltatás.
A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.
Brüsszel megkezdte a 2028–2034-es uniós költségvetési ciklus előkészítését egy súlyosbodó geopolitikai, gazdasági és társadalmi kockázatokkal terhelt környezetben. A most futó költségvetési ciklus felülvizsgálata alapvető változtatásokat javasol: több rugalmasságot, gyorsabb végrehajtást, valamint új prioritásokat, például a védelmi ipar támogatásá
Az MNB alapítványi vagyonából elpárolgó százmilliárdok miatti botrány egyik kulcskérdése, hogy mi lesz a Matolcsy-féle üzleti kör MBH-s részesedésével. A mostani lépés közelebb vihet a válaszhoz.
A földi elektromos berendezések kiesése miatt nagymértékű késések alakultak ki a spanyol és a portugál repülőtereken, a légitársaságok szoros figyelemmel követik az fejleményeket – írja a Bloomberg.
A külföldi munkavállalók magyarországi foglalkoztatására vonatkozó rendeletén karácsonykor módosított a kormány. „A munkaerő-kölcsönző cégek körében, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (Vosz) közösen végzett kutatásunk alapján a minősített munkaerő-kölcsönző cégek mintegy fele érzi úgy, hogy a törvénymódosítás elbizonytalanította a