Továbbra is elképesztő ütemben növekszik a magyar faktoringpiac: 2025 első negyedévében a finanszírozási volumen elérte a 486 milliárd forintot, ami 41%-kal haladja meg az előző év azonos időszakát - közölte a Magyar Faktoring Szövetség, amely új vezetőséget választott - a szektor szakmai jövőjét meghatározó személyi változásokkal.
A kormány hivatalos oldalán megjelent az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében nyújtott de minimis támogatásokról szóló 39/2011. (V. 18.) Vm rendelet módosításának tervezete. Ezt az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre is bocsátotta, a vélemények beküldésére azonban csak néhány nap áll a lakosság rendelkezésére
Az Európai Bizottság június elején teszi közzé jelentését Bulgária euró bevezetésére való felkészültségéről Valdis Dombrovskis európai gazdasági biztos bejelentése szerint.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 44. alkalommal rendezi meg az Országos Borversenyt, Magyarország legjelentősebb termelői bormustráját, amely idén először ismert médiaszereplőkből álló zsűrivel egészül ki.
Az amerikai kereskedelmi politika bizonytalanságot okoz a világgazdaságban, ami rövid távon lassíthatja a növekedést és csökkentheti az inflációt - figyelmeztetett Klaas Knot, a holland jegybank vezetője a Reuters szerint.
Lehetséges-e ma még csatlakozni az Európai Unióhoz? Bár a bővítés üteme lelassult, 2025-ben is több ország - köztük Ukrajna - komolyan dolgozik azon, hogy teljesítse az EU-tagság feltételeit. A csatlakozás azonban nem csupán politikai döntés, hanem hosszú reformfolyamat, amely során egy államnak minden téren alkalmazkodnia kell az uniós normákhoz.
A harcmezőn egykor domináns harckocsik az elmúlt években bajba kerültek, különösen mivel az ukrán erők sikeresen használtak drónokat orosz páncélozott járművek megsemmisítésére.
Az amerikai vámháború miatt romló európai növekedési kilátásokra, a helyreállítási források gyorsabb lehívásának szükségességére, valamint az orosz gazdaság valós helyzetének eltorzítására is figyelmeztetett Valdis Dombrovskis uniós biztos a keddi Ecofin-ülést követően. A tanácskozáson elfogadták az egységes áfaügyintézési rendszer új szabályozását
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legutolsó adatai alapján Magyarországon éves szinten 20–50 ezer fő válhat közvetlen adathalász-támadás áldozatává. A Sophos kiberbiztonsági vállalat arra figyelmeztet: a hagyományos, jelszavakon alapuló védelem mára elégtelenné vált. A szakértők szerint a jelszómentes, WebAuthn-alapú hitelesítési módsze
A Graphisoft Park SE vezérigazgatói posztját július elsejétől Bognár Tünde tölti be, miután a vállalatot 30 éve irányító Kocsány János nyugdíjba vonul - közölte az igazgatótanács döntése alapján a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Brit nyugdíjalapok megállapodtak a kormánnyal, hogy vagyonuk legalább 5%-át hazai befektetésekbe helyezik, ami nagy lökést adhat a helyi vállalkozásoknak és infrastrukturális projekteknek – számolt be a Bloomberg.
A biztonsági kihívásokkal szembenéző Európa védelmi kapacitása jelentős növelésére készül. A védelmi kiadások növelése a tételek nagyságára tekintettel konfliktusba kerülhet az EU klímapolitikai programjával, így a ráfordítások megtervezésében komporomisszumkényszer állhat elő nem csak tagállami szinten, de magában az uniós költségvetésben is. A vé
A túlélési stratégia meglepő módon Kínára épül, miközben az amerikai vámok és az elektromos autók fejlesztésének költségei tovább nehezítik a helyzetet.
Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke csapatával átnézte a jövő évi költségvetést az idősek szemüvegén keresztül. Sok olyan elemet találtak, ami nem nyerte meg a tetszésüket.
Új élet kezdődik vállalkozók tízezrei számára: április elsején hatályba lépett az e-pénztárgépeket érintő rendelet. A 800 ezer vállalkozást kiszolgáló Számlázz.hu a rendelet alapján olyan információs, összefoglaló oldalt indított el, amely témakörönként segít a vállalkozóknak eligazodni az őket érintő változásokban, megfelelőségekben. Új korszak a
Hamarosan tőzsdére megy az EToro, az online kereskedési platform részvényei iránt akkora az érdeklődés, hogy várhatóan a korábban meghatározott ársáv felett mehetnek el a részvények, írja a Bloomberg.
Natalija Kiszelova bolgár házelnök kedden visszaküldte Rumen Radev államfőnek azt a javaslatát, hogy népszavazáson kérdezzék meg az állampolgárokat, egyetértenek-e abban, hogy 2026-ban bevezessék az eurót. Szintén friss hír, hogy az Európai Bizottság június elején teszi közzé jelentését Bulgária euró bevezetésére való felkészültségéről Valdis Dombr
Egyre jellemzőbb, hogy az általános célú, nagy AI-modellekről inkább a kisebb, speciálisan egy-egy feladatra szabott rendszerek felé fordul a céges felhasználók figyelme. Ezt a változást a hatékonyság, a költségoptimalizálás és a gyakorlati alkalmazhatóság iránti igény hajtja.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a záráshoz közeledve javult a hangulat a magyar piacon is. A blue chipek közül a Mol teljesített legjobban kedden.
Rengeteg okot fel lehet sorolni a mostani bizonytalan makrogazdasági környezetben az arany mellett, ráadásul a Donald Trump amerikai elnök gerjesztette rendszerszintű bizonytalanság és a növekvő globális költségvetési hiányok mellett van egy nagyon izgalmas érv, amiről egyelőre kevesen beszélnek, de akár paradigmaváltó is lehet a nemesfém megítélés
Mesterséges intelligencia alapú tőzsdei fintech-szoftverplatformot készül fejleszteni a Gloster és a WhiteIT. Szekeres Viktor, a Gloster igazgatóságának elnöke és Lóki Péter, a WhiteIT Fintech Zrt. igazgatósági tagja szándéknyilatkozatot írt alá egy olyan fejlett, mesterséges intelligenciára (AI) épülő predikciós és döntéstámogató rendszer közös fe
Oroszország: kritikus mértékben drágulnak a zöldségfélék Oroszországban. Az előző évhez képest csaknem megháromszorozódott a burgonya ára, de más zöldségfélék is jelentősen megdrágultak.
Hamarosan tőzsdére megy az EToro, az online kereskedési platform részvényei iránt akkora az érdeklődés, hogy várhatóan a korábban meghatározott ársáv felett mehetnek el a részvények, írja a Bloomberg.
Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (Mbtsz). Az ünnepélyes aláírással életbe lépett partnerség újabb jelentős mérföldkőnek számít az innovatív, egyetemi keretek között zajló biztosítási és pénzügyi szaktanácsadói képzési rendszer fejlődésében – közölte az MBTSZ.
Mindhárom ingatlantípus esetében tartja vezető pozícióját Szeged. A település nem csak az adásvételek számában első, de az átlagos négyzetméterár is itt a legmagasabb – derült ki az Otthon Centrum dél-alföldi régiót összegző adataiból. Országos szinten továbbra is itt bonyolítják le a második legtöbb adásvételt.
Barcelonában rántotta le a leplet különleges elektromos autójáról a spanyol Baltasar autógyártó. A Revolt R névre keresztelt modell több szempontból is egyedi: alig nyom 800 kilogrammot, miközben 5 perc alatt nulláról akár 80 százalékra is feltölthető. 2021 áprilisában egy új sportautók gyártásával foglalkozó, alig ismert spanyol vállalat m
Nagyot emelkedett az amerikai napenergia-cégek részvényárfolyama, miután az amerikai képviselőház képviselői közzétették az adótörvény-tervezetet, amely a piaci szereplők által vártnál enyhébb volt az ágazat számos szereplője számára, írja a Bloomberg.
Az Európai Unióban 2023-ban mintegy 292 ezer tonna növényvédő szert adtak el, ami 2011 óta a legalacsonyabb érték, és az ezt megelőző évhez képest 9 százalékos, 2021-hez viszonyítva pedig 18 százalékos visszaesést jelent - közölte kedden az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A parlament igazságügyi bizottsága kedden meghallgatta az Alkotmánybíróságba jelölt személyeket, köztük Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyészt és Hende Csabát, Szombathely fideszes országgyűlési képviselőjét. A testület 8 igen szavazattal, 1 ellenében támogatta mindkét jelölt alkotmánybíróvá történő kinevezését, így ügyük a parlament plenáris ülése e