Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, de az elmúlt időszak visszaesését korrigálta – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai te
Hazánk egyik vezető flottakezelője, az Ayvens bejelentette, hogy a 2024-ben aláírt központi stratégiai megállapodás nyomán Magyarországon is kiemelt partneri együttműködésbe kezd a BYD-vel, az új energiával hajtott (New Energy Vehicles, NEV), azaz a tisztán elektromos és konnektoros hibrid, járművek világelső gyártójával. A partnerség hivatalos bej
A munkaerőpiac éppen a feje tetejére készül állni: a fiatal generációk nem vágynak középvezetői székekbe, a cégek pedig egyre nehezebben találnak utánpótlást. A Z generáció számára a karrier egyre kevésbé az előléptetésről, inkább az önmegvalósításról, a rugalmasságról és a work-life balance-ról szól. Ami egykor presztízs, elismerés volt, az ma sok
Az Európai Bizottság egységes piacra vonatkozó, a vállalkozások éves adminisztratív költségeinek 400 millió euróval történő csökkentését is magában foglaló stratégiát terjesztett elő szerdán azzal a céllal, hogy egyszerűbb, zökkenőmentesebben működő és erősebb európai belső piacot hozzon létre annak érdekében, hogy a vállalatok Európát válasszák.
Egy új vendéglátóhely megnyitása mindig izgalmas kihívás, de a sikerhez nemcsak a jó ötlet és a finom ételek kellenek, hanem a szabályok betartása is. A hatósági engedélyek beszerzése során rengeteg részletre kell odafigyelni – ezek közül az egyik legfontosabb, mégis gyakran háttérbe szoruló tényező az ivóvíz bevizsgálás. Nemcsak elvárás, hanem tör