Smashy Burger néven szombaton nyitotta meg hamburgerezőjét New Yorkban Tóth Simon és bátyja, Máté, az itthon már tizenöt étteremmel rendelkező Simon’s Burger két tulajdonosa. Tóth Simon mesélt arról a Forbes.hu-nak, hogyan élte meg a nyitást.
A Volvo Cars tulajdonában lévő Novo Energy bejelentette, hogy 50%-kal csökkenti munkaerő-állományát, miután újraértékelte üzleti helyzetét a Northvolt csődje következtében - írja a Reuters.
Jelentős keresletcsökkenés jellemezte az eladó lakóingatlanok piacát áprilisban, főként a fővárosban csökkent az érdeklődés az ingatlan.com legfrissebb, 2025 áprilisi kereslet-kínálati összesítője alapján.
Egy új kutatás szerint az elmerengés nem csak hátrányos lehet – sőt, segítheti az információfeldolgozást. Egy nemzetközi vizsgálat forradalmasíthatja, ahogyan az éber figyelemről gondolkodunk.
Amit eddig extraként lehetett kérni, az most már alap lesz a Zing Burger kínálatában, hiszen májustól minden hamburgerbe Angus marha húspogácsa kerül. A burgerezőlánc tulajdonosai régóta szerették volna ezzel az újítással megajándékozni a hamburgerek szerelmeseit, egy amerikai húspogácsázó gép pedig most lehetővé tette mindezt.
A pulmonális hipertónia (PH) a tüdő ritka és súlyos, nehezen felismerhető betegsége. A fizikai terhelhetőséget jelentősen korlátozó állapot tünetei nem kirívóak, így nehéz megmondani, hogy kinél utalnak valóban erre a problémára. Az időben érkező orvosi segítség mellett arra is szükség van, hogy jobban odafigyeljünk a PH-ban szenvedőkre, tegyük elv
Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése 2023 szeptembere óta a leglassabbra mérséklődött áprilisban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) hétfőn közzétett végleges értékei alapján.
TikTokos csalók miatt ad tanácsokat a Z-generációnak és a kamaszok szüleinek a K&H, amely egy diákoknak szóló vetélkedővel is igyekszik segíteni az online veszélyek felismerésében.
A Duna House és a Credipass becslései szerint 2025. áprilisban országosan 10 415 lakóingatlan cserélt tulajdonost, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig 127 milliárd forintra rúgott.
A magyar kormány és az állami szervek uniós forrásfelhasználási gyakorlata több ponton nem felel meg a hatékonyság, elszámoltathatóság és átláthatóság alapkövetelményeinek – többek között ez derül ki az Integritás Hatóság 2024-es évről szóló beszámolójának megállapításaiból. A parlamentnek beadott jelentésében az IH hangsúlyozza: működésének javítá
Donald Trump amerikai elnök az elnöki repülőgép fedélzetén helyi idő szerint vasárnap újságíróknak elmondta, hogy amerikai csapatokat küldene Mexikóba a kartellek ellen.
10 év után írt ki újra tendert az ÉlményPláza, Magyarország egyik vezető élményajándék-szolgáltatója a teljes portfóliójára vonatkozó, átfogó performance marketing feladatokra. A megbízást a jelenlegi partner, a JabJab Online Marketing Kft nyerte el, akik 10 éve dolgoznak együtt a céggel.
A héten kedden jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak, ami a Brent olaj hordónkénti árcsökkenésének köszönhető (ma reggelre 60 dollár alá csökkent a jegyzésár). A benzin esetében bruttó 7 forinttal kerül majd kevesebbe a nagykereskedelmi ár, míg a gázolaj esetében a csökkenés mértéke bruttó 8 forint, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
Továbbra is erősek a piacok. Az S&P500 közelíti a 200 napos mozgóátlagot, mindeközben a DAX már csak cirka 1 százalékra van a történelmi maximumtól. Varsó pedig múlt kedden ütött új csúcsot.
A Google új filmes és televíziós produkciós egységet indít "100 Zeros" néven, amelynek célja olyan projektek azonosítása, amelyeket a technológiai óriás finanszírozhat vagy gyárthat - írja a Reuters.
2025. május 31-ig pályázhatnak a Gyümölcsöző kertváros pályázaton keresztül a térítésmentes gyümölcsfákért Budapest külső kerületeiben, kertes családi vagy társasházban lakó érdeklődők. Gyümölcsfa örökbefogadásra fel!
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy "csepegtetése" – egyre gyakrabban alkalmazzák a sötét mintázatokat a kereskedelemben, és nemcsak az online térben. A versenyhatóság itthon is több esetben marasztalt el ezért vállalatokat, így a vállalkozásoknak különösen ügyelni kell arra, hogy ne essenek a fogyasztók tiltott befolyásolásának hib
Bill Gates szerint a gazdag országoknak kell elsőként elérniük a nettó zéró kibocsátást, hogy példát mutassanak a világ többi részének a klímaváltozás elleni küzdelemben - tudósított a Cnbc. Szerinte a fő akadályt a kockázati tőke biztosításának hiánya jelenti ezeknek a megoldásoknak a finanszírozására.
A Bitget, a vezető kriptovaluta-tőzsde és Web3 vállalat sikeresen zárta a TOKEN2049 esemény egy hatásos és inspiráló hetét. Arany szponzorként a Bitget kiemelkedően képviseltette magát főszereplőként, stratégiai párbeszédekben és közösségközpontú aktivitásokban, kapcsolatba lépve iparági vezetőkkel, partnerekkel és több ezer résztvevővel a világ mi
A Netflix top 3 legnézettebbje közé került a sci-fi sorozat, amely egy képregény alapján készült: a magyar nézők közül nagyon sokat kedvelik Az eternauta szériát.
A Föld napja alkalmából a Direct One egy különleges kampánnyal mutatta meg, hogyan válhat a digitális világ a valódi változás eszközévé. A 10 millió Fa Alapítvánnyal közösen megvalósított kezdeményezésben a felhasználók egy szórakoztató és tanulságos online játék révén valódi fák ültetését támogatták. A Föld napját először 1970. április 22-én tarto
Ahogy közeledik a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a napon. Éppen ezért ilyenkor még fontosabb a megfelelő fényvédelem és a bőr rendszeres ellenőrzése. Magyarországon évente ugyanis megközelítőleg 2500 embernél diagnosztizálnak melanomát, amely az egyik legagresszívebb bőrráktípus. Rendszeres önvizsgálattal és orvosi szűrővizsgálatokkal a
A mediterrán hőhullámok és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől me
A Trump adminisztráció még nem hozott végleges döntést a külföldi filmekre kivetendő vámokról, de minden lehetőséget megvizsgálnak a hollywoodi filmipar védelmére vonatkozó elnöki utasítás végrehajtására - írja a Reuters.
A TikTokot pénteken 530 millió eurós bírsággal sújtotta az ír adatvédelmi hatóság, mert az uniós felhasználók személyes adatait Kínába továbbították. A GDPR hatálybalépése óta ez a harmadik legnagyobb összegű adatvédelmi bírság.
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.
Hazánkat nagy hirtelenséggel érintette a ragadós száj- és körömfájás betegség és az azzal kapcsolatos intézkedések. Bízzunk benne, hogy a nagy áldozatokat követelő vírus jelenléte lassan a múlté, de a fegyelemre továbbra is szükség lesz...
Szerbiában az április eleji lehűlés után kéthetes késéssel népesült be a határ, tart a kukorica és a szója vetése. A cukorrépát és a napraforgót szerencsére idejében elvetették.
A Wells Fargo Securities elemzője, Christopher Harvey továbbra is kitart optimista előrejelzése mellett, miszerint az S&P 500 index 7007 ponton zárja majd az évet, ami 24%-os emelkedést jelentene a jelenlegi szintről - írja a Bloomberg. Harvey szerint a Trump-adminisztráció kereskedelmi háborúval kapcsolatos hozzáállása változóban van, úgy gondolja
Egy törvénytervezet alapján a helyi önkormányzatok dönthetnek arról, hogy kik költözhetnek az adott településre. Ezt mindenképpen figyelnie kell azoknak, akik lakástámogatás felhasználásával szeretnének házat vásárolni, hiszen ott elvárás, hogy az adott ingatlanban éljenek legalább 10 évig életvitelszerűen. Egyes települések túlnépesedése, arculatá
A szegénységi, jövedelmi adatokhoz kapcsolódóan, a sajtóban megjelent hírekre reagálva a KSH továbbra is visszautasítja az adatok szándékos befolyásolására vonatkozó vádakat, feladataiban mindenkor a jogszabályoknak, valamint a módszertani normáknak megfelelően jár el.
Az OpenAI bejelentette, hogy nonprofit szervezete megtartja az irányítást a vállalat felett, miközben a nonprofit leányvállalata közhasznú társasággá alakul át. A döntés a kaliforniai és delaware-i főügyészekkel folytatott egyeztetések után született meg - közölte a Cnbc.
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató csökkent áprilisban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint.
Az Amerikai (korábban Mexikói)-öböl olajtermelése tovább növekedhet a jelenlegi geopolitikai bizonytalanságok ellenére is, állítják az iparág vezetői a Reuters beszámolója szerint.