Május 6-7-én ismét Tech Day a Műegyetemen. A kétnapos szakmai program során előadások, járműbemutatók és inspiráló ipari példák várják az érdeklődőket. Május 7-én Dave Nesbitt, a vállalat digitális termékfejlesztési igazgatója tart előadást a szoftverek által meghatározott járművek jelentette szemléletváltás legfontosabb kérdéseiről.
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2025. márciusban az Európai Unióban, az egy évvel korábbi szintet pedig 2,1 százalékkal haladták meg.
A lakásépítések zuhanásának megállítására és a lakhatási válság kezelésére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) átfogó javaslatcsomagot készített, amelyben többek között az 5 százalékos áfa fenntartását javasolják az újépítésű ingatlanokra 2030-ig, valamint a jegybank Zöld Otthonteremtési Programjának újraindítását és egy új panel
Újabb árszabályozással készül a kormány: ezúttal a háztartási cikkeket árusító drogériák árrését korlátoznák. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentése szerint a DM, Rossmann és Müller üzleteiben akár 16-18 százalékos árcsökkenés is jöhet olyan termékeknél, mint a tusfürdő, mosópor vagy papírzsebkendő. Az intézkedés május közepétől szep
A Bernstein elemzői szerint a vállalatok akár 330 milliárd dollárt is befektethetnek Bitcoinba az elkövetkező öt évben, Michael Saylor és cége, a Strategy által alkalmazott merész stratégia nyomán. A Bitcoin így egyre inkább túllép a spekulatív eszköz szerepén, és komoly opcióvá válik a vállalati pénztárak számára. A Strategy egyedülálló módon ötvö
Új magyar dráma, Z-generációs átirat, Shakespeare vígjáték, kiber-romkom, korrupciós komédia és egy világhírű regény adaptációja is szerepel a Vígszínház jövő évadának bemutatói között. A @Ll3t4rgIa ifj. Vidnyánszky Attila, a Falstaff Valló Péter, a Frankenstein – A modern Prométheusz Hegymegi Máté rendezésében lesz látható a Vígszínházban a 2025/2
Húsz éve nem látott emelkedési sorozat tört meg az amerikai tőzsdéken, a kereskedelmi háború és a kamatdöntés is óvatosságra inti a befektetőket. A Richter egy óriási piacon készül megjelenni, de nem lesz ott egyedül, erős lehet a konkurencia. Kemény konkurenciát kapnak a világ tőzsdéi, Donald Trump pedig kétszer is kriptósokkal vacsorázik.
A társadalombiztosítási nyugellátást szabályozó törvény szerint a munkáltatónak a 2025. január 1-jét követően keletkezett és a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló iratokat nem kell megőriznie. Ez a változás tehát kizárólag a 2025. január 1. napjától keletkezett iratokra vonatkozik. Adódik a kérdés, hogy ezeket a dokumentumokat nem is kell megőrizni?
A Richter és az Adalvo stratégiai társfejlesztési és licencmegállapodást kötött. Az Adalvo egy vezető B2B gyógyszeripari vállalat, a megállapodás a Semaglutide injekció, a krónikus testsúly csökkentésére használt GLP-1 receptor agonista fejlesztésre vonatkozik.
A lakásépítések zuhanásának megállítására és a lakhatási válság kezelésére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) átfogó javaslatcsomagot készített, amelyben többek között az 5 százalékos áfa fenntartását javasolják az újépítésű ingatlanokra 2030-ig, valamint a jegybank Zöld Otthonteremtési Programjának újraindítását és egy új panel
A Magyar Alvás Szövetség kapcsolódik a nemzetközi Time Use Initiative (Tui) programjához. Az Európai Parlament képviselői 2025 tavaszán kiadott közleményükben sürgetik az Európai Bizottságot, hogy végre vessen véget az óraátállításnak és hagyják jóvá az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás 2026-ig történő megszüntetését.
A bérek ugyan nőni kezdtek, a hallgatói juttatások azonban nem követték ezt a trendet, így az ösztöndíjak vásárlóereje szinte lefeleződött négy év alatt - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) kedden az MTI-vel.
Készítjük az előterjesztést a kormány részére, szerdán tárgyaljuk, és reményeink szerint, ha elfogadja a kormány csütörtökön, bejelenthetjük az új árréscsökkentést - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebookon.
A mémcoinok koronázatlan királya, a Dogecoin ismét a figyelem középpontjába került – ezúttal nem egy Elon Musk-tweet, hanem egy súlyos technikai szint miatt. A 0,2 dolláros árszint alatt közel 1,65 milliárd dollárnyi nyitott pozíció kerülhet veszélybe. A Nasdaq ETF-beadványa ugyan új reményt jelenthet a piacon, de a volatilitás most minden eddiginé
Készítjük az előterjesztést a kormány részére, szerdán tárgyaljuk, és reményeink szerint, ha elfogadja a kormány csütörtökön, bejelenthetjük az új árréscsökkentést - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebookon.
Az állateledel-vásárlás új korszakát hozza el a Top Dog Market magyar tulajdonú mobilapplikációja, amely egyedülállóként szolgálja ki a hazai állattartók igényeit. A miskolci székhelyű cég saját márkás termékeket, gyors szállítást és társadalmi felelősségvállalást kínál – mindezt a mobilunkon keresztül.
Levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, azt javasolva, hogy a kormány májusban döntsön egy évközi kiegészítő nyugdíjkorrekció júniusi folyósításáról - közölte a szervezet. A szervezet a nyilvánossággal megosztott levélben emlékeztet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa március
A kutatás-fejlesztést, az innovációt a versenyképességhez való hozzájárulás tekintetében alig tartják fontosnak a hazai közép- és nagyvállalati vezetők – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem legfrissebb versenyképességi kutatásából. A felmérést ismertető kiadvány bemutatóján a kutatást készítő Versenyképesség Kutató Központ (VKK) igazgatója, Chiká
Az Ibériai-félszigeten tapasztalt történelmi áramszünet csaknem 400 millió euró veszteséget okozott a gazdaságnak a legnagyobb hazai bank becslése szerint - írta meg a Bloomberg.
A növényi alapú táplálkozás térnyerése, a fenntarthatósági elvárások és a klímaváltozás komoly kihívások elé állítják a mezőgazdaságot – a megoldás egyik kulcsszereplője: a zöldségvetőmag-szektor.
Egy New York-i kozmetikai bőrgyógyász, Dr. Michele Green szerint egyre több - Ozempic fogyasztószert használó - páciensnél tapasztalható egy mellékhatás, az úgynevezett "Ozempic száj" jelenség. A hollywoodi a celebek körében is népszerű fogyasztószer nem kívánt mellékhatása, hogy a gyors súlyvesztés következtében jelentős térfogatcsökkenés következ
Elromlott ma a nemzetközi hangulat a tőzsdéken, azonban a lengyel piac még a szélesebb európai gyengélkedésben is alulteljesítőnek számít. A bankpapírokban bővelkedő piacra úgy tűnik, hogy nyomást helyezett az Erste legfrissebb akvizíciója, amellyel jelentősen erősíteni fogja pozícióját a lengyel piacon.
Az európai bankok idei stressztesztje a vártnál kisebb csökkenést mutat a tőkemegfelelésekben, ami részben a szektor tavalyi erős jövedelmezőségének köszönhető - közölte a Bloomberg.
Egy cseh bíróság ideiglenesen megtiltotta a CEZ leányvállalatának, hogy aláírja a KHNP-vel kötendő, legalább 18 milliárd dollár értékű szerződést két új atomerőművi blokk megépítéséről. A döntésre azt követően került sor, hogy a vesztes francia EDF megtámadta a cseh versenyhivatal elutasító határozatát, így a projekt sorsa most a bírósági döntéstől
A magyar alapítású Pepita Group az elmúlt öt év legnagyobb növekedését érte el az exportorientált e-kereskedelmi cégek között Kelet-Közép-Európában: ötéves távlatban 37-szeres bővülést produkált. 2025 első negyedéves nemzetközi eredményei alapján továbbra is tart a lendület: az év végéig megduplázhatja export forgalmát a magyar bajnok. Horvátország