Újabb mérföldkőhöz érkezett a Waberer's évek óta húzódó kártérítési pere: a társaság most egy újabb egyezségi megállapodást írt alá egy tehergépjármű-gyártóval a kartellügy kapcsán. A megegyezés lezárja a Waberer's által 2017-ben indított jogi eljárást, amelyben a vállalat a versenyjogi jogsértések miatt keletkezett károk megtérítését követelte.
Egy évvel Alain Delon halála után új könyv jelent meg, amely a világhírű francia színész kevéssé ismert, sötétebb oldalát mutatja be. A „A szamuráj utolsó napjai” című kötet szerzői, Laurence Pieau és Francois Vignolle Delon utolsó éveit dolgozták fel, miközben fia, Alain-Fabien Delon súlyos állításokat osztott meg apja viselkedéséről.
Már június 20-ától kedvezőbbé vált a részletfizetés. Az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, már kétmillió forintos adótartozásig is kérhető. A Magyar Közlönyben 2025. június 19-én megjelent az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló törvény, amelynek számos szabálya lépett hatályba júni
Az Izrael és Irán közötti konfliktus három csatornán keresztül érinti Európát - állapította meg hétfői Facebook-bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Miközben a társadalom csendben, de gyorsuló ütemben öregszik, az ingatlanpiacra is egyre nagyobb nyomás nehezedik. A demográfiai változások – mint a csökkenő népesség, az elöregedés és a többgenerációs családmodellek visszaszorulása – nemcsak a nyugdíjrendszert, hanem az ingatlanszektor egészét is átformálják. A kérdés nem az, hogy szükség lesz-e ú
Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra, ezért az agrárpolitika is hosszú távra, értékalapon gondolkodik, és a kihívásokra rugalmasan reagálva biztosítja a támogatásokat a szektor számára.
Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. S bár a társasági adó befizetésének határideje ezúttal június 2-ra esett, így is 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig erősítette meg az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt
Bár az idei tavasz az elmúlt évekhez képest csapadékosabb volt, az aszály lehetősége Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett. A nyári aratások után talajaink víz- és tápanyagtartalmának megőrzése vagy növelése kulcsfontosságú az őszi vetések sikerességének érdekében.
Azóta, hogy Amerika a hétvégén megtámadta Iránt, folyamatosan gyengül a forint. A geopolitikai fejlemények mellett az MNB holnapi kamatdöntése befolyásolhatja a forint árfolyamát a héten. Mi történik? A hétvége óta folyamatosan gyengül a forint, a dollárral és az euróval szemben is. Az euróárfolyam már 404,21 forintnál, a dollár pedig 352,51 forint
A tanítási szünetben sem maradnak izgalmas kalandok nélkül a gyerekek: a Kölyökklub egész nyáron népszerű rajzfilmsorozatokkal várja a kicsiket és a meséket szerető nagyokat.
A mai üzleti környezetben a versenyképesség megőrzéséhez nem elegendő csupán reagálni a változásokra – proaktívan, strukturáltan kell fejlődni. A digitalizáció, az adatvezérelt működés, az erőforrások hatékony kihasználása és a folyamatos technológiai megújulás mind olyan kihívások, amelyek stratégiai szemléletet és korszerű vállalatirányítási mego
Magyarország és Szlovákia megakadályozta az újabb európai uniós szankciós csomag elfogadását, ezzel tiltakozva az ellen, hogy Brüsszel meg akarja tiltani az olcsó orosz földgáz és kőolaj vásárlását, ami tönkretenné Magyarország energiabiztonságát – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Thomas Bach átadta utódjának, Kirsty Coventrynek az irányítást jelképező aranykulcsot, így keddtől hivatalosan megkezdődik a zimbabwei sportvezető elnöki ciklusa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) élén.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnszervezetek Elleni Osztálya eljárást folytat csalás és más bűncselekmények miatt egy bűnözői csoporttal szemben, amelynek tagjai fővárosi szórakozóhelyeken külföldi turistákat vertek át úgy, hogy italfogyasztásuk árának többszörösét fizettették ki velük.
Értékesíti leányvállalatát a Graphisoft Park, melynek eredményenként a vállalat idei pro forma eredménye a korábban becsült 7 millió euró helyett mintegy 18 milliót érhet el.
A kriptovaluta hardveres pénztárcákat gyártó Trezor hétfő reggel biztonsági riasztást adott ki, miután támadók visszaéltek a vállalat online ügyfélszolgálati űrlapjával, hogy megtévesztő, adathalász e-maileket küldjenek a felhasználóknak. A Trezor közleménye szerint a támadók az ügyfélszolgálati kapcsolatfelvételi űrlapot használták ki: a támadók a
A fedezeti alapok tőkeáttétele ötéves csúcsra emelkedett a múlt héten, a spekulánsok főleg bankokat, kereskedő vállalatokat és biztosítókat vásároltak – írja a Reuters.
A hétvége óta nem csak az olaj, a repülőgép-üzemanyag ára is megugrott, ezt viszont nem fogjuk azonnal érezni. Mi történt? 15 hónapos csúcsra ugrott a repülőgép-üzemanyag árfolyama, miután hétvégén Amerika belépett az izraeli-iráni háborúba – írja a Financial Times. Az emelkedés azt az aggodalmat tükrözi, hogy az Európa számára kulcsfontosságú üzem
A gyógyszertárak reklámozására vonatkozó, Lengyelországban hatályos tilalom ellentétes az uniós joggal, mondja ki az Európai Unió Bírósága honlapján megjelent C-200/24. számú ügyben hozott ítélete.
Az Alteo bejelentése szerint 1,5 milliárd forintot jegyzett egy most induló magántőkealapban, amelyet a Gránit Alapkezelő fog kezelni, s a későbbiekben az 50 milliárd forintos alapban 15 milliárd forint értékben jegyez összesen befektetési jegyeket.
A Cápák között című televíziós műsorból is ismert üzletember, Moldován András által alapított Livestocker Solutions Kft-vel kötött együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem. Ennek révén az intézmény Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának hallgatói a cég korszerű farmmenedzsmentszoftverével tanulhatják a precíziós állattenyésztés techn
A hétvégi amerikai támadások két helyszínt is célba vehettek Busehr városának közelében, ahol egy működő atomerőmű található. Aszódi Attila szerint azonban nem kell attól tartani, hogy egy csernobilihoz hasonló tragédia bekövetkezne. Mi történt? Nem kell attól tartani, hogy bekövetkezne a Közel-Keleten a csernobilihoz hasonló tragédia – jelentette
Június 23-án megnyílt a vállalkozások előtt a 155,61 milliárd forintos keretösszegű, zöld és digitális átállást ösztönző egyműveletes kombinált hitelprogram – jelentette be Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára.
A francia számvevőszék közzétette első becslését a párizsi olimpiai játékok közpénzből történő finanszírozásáról, amely összesen mintegy 6 milliárd eurót (2400 milliárd forintot) tett ki, miközben a Szervezőbizottság (Cojop) működése nyereségesnek bizonyult – írja a Les Echos.
A 2019 és 2021 között felvett hiteleknél nagyjából négyezer család esetében jelenthet tényleges törlesztési gondot, ha 2026 júliusáig nem érkezne meg a baba. Mi történt? Több mint harmincezer olyan házaspár vette fel a Babaváró hitelt 2019 és 2021 között, akiknél még nem született gyermek – írja a Bankmonitor a Magyar Nemzeti Bank 2025. májusi Pén
Számos bizonytalansági tényező nehezíti a német vállalatoknak a recesszióból kivezető utat a BDI német iparszövetség elnökének a berlini Ipar Napja megnyitóján kifejtett véleménye szerint.
A decentralizált pénzügyek (DeFi) világa ismét élénkülni látszik, ahogy szabályozói oldalon is egyre barátságosabb hozzáállás körvonalazódik. Egyre több DeFi token mutat előremutató árfolyammozgásokat, és újra előtérbe kerül a kérdés: mely projektek lehetnek a következő nagy nyertesek? Az alábbiakban öt olyan DeFi tokent mutatunk be, amelyek techno
Médiatámogatói együttműködésre lépett az RTL Magyarország a Formula–4-es Molnár Martinnal és menedzsmentjével, a MOTAM-mal – utóbbiban nem mellesleg Szijjártó Péter sógora is érdekelt.
Számos bizonytalansági tényező nehezíti a német vállalatok számára a recesszióból kivezető utat a BDI német iparszövetség elnökének a berlini Ipar Napja megnyitóján kifejtett véleménye szerint.
Az amerikai légierő a hétvégén célzott támadást hajtott végre Irán nukleáris létesítményei ellen. Az akcióban több, mint 125 amerikai légiegység vett részt, köztük 7 darab B-2-es bombázó, mely 14 darab bunkerrobbantó bombával a munka dandárját végezte.
A Tesla vasárnap elindította önvezető taxiszolgáltatását Austinban, ahol a járművek már fizető utasokat szállítanak. Elon Musk vezérigazgató szerint ez egy évtizedes kemény munka eredménye, amely kulcsfontosságú az elektromosautó-gyártó pénzügyi jövője szempontjából.
A német iparszövetség, a BDI (Bundesverband der Deutschen Industrie) lefelé módosította idei konjunktúra-előrejelzését. Most a német bruttó hazai termék 0,3 százalékos csökkenését várják, holott január végén a BDI még szinte csak stagnálást valószínűsített.
A kriptotőzsde és a motorsport találkozása: a Bitget hivatalosan is regionális partnere lesz a 2025-ös év néhány kiválasztott Grand Prix versenyének. A Bitget, a vezető kriptovaluta tőzsde és Web3 vállalat izgalmas partnerségre lép a MotoGP-vel, a motoros gyorsasági világbajnokság legmagasabb szintjével. Ez a nagy sebességű együttműködés ötvözi a s
A 90 napon túli késedelemben lévő hitelállomány aránya 0,1 százalékponttal csökkent az előző negyedévhez képest. Ugyanakkor nagy a különbség az egyes hiteltípusok között, mert míg a babavárónál alig van komoly csúszás, a gépjármű- és személyi hiteleknél azért akadnak problémák.
Az EU pénzügyi piacainak egységesítése még mindig politikai ellenállásba ütközik, pedig az európai megtakarítások itteni befektetésekbe terelése kulcsfontosságú a növekedés és az uniós versenyképesség javításának szempontjából. Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) megerősítése, különösen a kriptoszektorban, hatékonyabb felügyeletet ígérne, de
Bár a német gazdaság év eleji teljesítménye biztató volt, az áprilisi visszaesés és a foglalkoztatás csökkenése továbbra is óvatosságra int – a Merz-kormány intézkedései és az ipari rendelések növekedése azonban megalapozhatják a fellendülés reményét.