Az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válik a hazai online vásárlóknk, hogy előre megválaszthassák a megrendelt termék házhoz szállításának időpontját. Az okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO megbízásából több országban elvégzett kutatás eredményei alapján a fogyasztók többsége Magyarország mellett Németországban, Csehországban és Szl
Szerdától továbbra is növekvő tendenciára számíthatunk a nagykereskedelmi üzemanyagárakban. A benzin és a gázolaj is többe kerül majd az eddigieknél – közölte a Holtankoljak.hu.
Vegyesen alakult a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. A forint az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frank ellenében gyengült.
Vegyes előrejelzések érkeztek a német gazdasággal kapcsolatban: a német iparszövetség lefelé módosította idei konjunktúra-előrejelzését, a szervezet a GDP 0,3 százalékos csökkenést várja, eközben a müncheni egyetem gazdaságkutató intézetének legfrissebb felmérése az üzleti hangulat javulását jelzi. A német gazdaság állapotáról Bauer Bence, a Magyar
A Pi Coin az elmúlt 24 órában 4,5%-os emelkedést mutatott, és jelenleg 0,5335 dollár körül forog. A növekedés a kriptopiacon tapasztalt általános emelkedést követi, amelyet a közel-keleti feszültségek enyhülése, különösen az Irán és Izrael közötti tűzszünet híre ösztönzött. Bár a rövid távú emelkedés némi optimizmust hozott, a technikai elemzések s
A tárcavezető arról számolt be a NATO-csúcstalálkozó kezdete előtt, hogy telefonon egyeztetett Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettessel, akivel áttekintették a kétoldalú kapcsolatok állását.
2025. június 25-től az egész ország területén tűzgyújtási tilalom lép életbe a kánikula és tartós csapadékhiány miatt. Tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, tűzrakóhelyeken, valamint parlag- és gazégetést végezni. A tilalom célja a fokozott tűzkockázat csökkentése és a környezeti károk megelőzése.
Jerome Powell ma a kongresszus előtt tart beszámolót a Fed munkájával kapcsolatban. A beszédet már korábban közzétették, amiből kiderül, hogy a jegybankelnök az infláció kordában tartása iránti elkötelezettségét fogja hangsúlyozni.
Simon Krisztián két rövid kitérőt leszámítva egész pályafutását Újpesten töltötte - személyében a lilák egy igazi közönségkedvenctől köszönnek el. Igaz, hogy nem kell egészen elbúcsúzni.
A 300 millió forintnál nagyobb árbevételű hazai vállalatok körében végzett reprezentatív felmérés legfrissebb adatai alapján a hazai vállalati fenntarthatóság 2025 első félévében továbbra is stagnál. A K&H fenntarthatósági indexe – amely öt alindex (attitűd, aktivitás, stratégia, mérés és auditálás, társadalom) átlaga – változatlanul 39 ponton áll,
A növények nyelv-tana: hihetünk a jeleknek vagy sem? A dió az emberi agyhoz hasonlít, és jót tesz az agynak? A sárgarépa keresztmetszete a szem íriszére hasonlít, és jót tesz a szemnek ha répát eszünk! Vannak mér érdekes példák.
A külföldi munkatapasztalattal nem rendelkező magyarok fele nyitott arra, hogy másik országban dolgozzon, a fiatalok körében ez az arány még magasabb. A legtöbben elsősorban európai országokat céloznának meg. A legnagyobb visszatartó erőt a kinti munkavállalástól a családi okok mellett a nyelvi akadályok jelentik – derül ki a Profession.hu kutatás
A magyarországi Bosch csoport támogatásával és partnerségével az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karán 2020-ban alapították meg Magyarország első mesterséges intelligencia ipari tanszékét. Az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Tanszéken olyan kutatóbázis, valamint tudásközpont működik, ahol az egyetemi oktatók a hallgatókkal, to
Módosította az online számlarendszer szigorításának határidejét: az eredetileg július 1-jére tervezett változások szeptember 15-étől lépnek életbe – közölte a Niveus. A hatóság a vállalkozások technikai felkészültségének hiányosságai miatt döntött a halasztás mellett. A Niveus szerint ez lehetőséget teremt arra, hogy a cégek átvizsgálják és fejless
A Wizz Air saját költségén gondoskodik a Dubajban rekedt utasokról, és mindenben együttműködik a hatóságokkal - közölte a Wizz Air Magyarország az MTI-vel kedden, reagálva Budapest Főváros Kormányhivatalának eljárására.
Évek óta nincs könnyű helyzetben az autóipar, a nehézségek pedig egyre inkább szemléletváltást sürgetnek. Az elmúlt egy évben stabilizálódott az alkatrészellátottság, azonban a változó piaci erőviszonyok, illetve a nemrégiben bejelentett kormányzati szabályzások új stratégiák kialakítására sarkallják az autóflottával rendelkező cégeket és a flottak
Tudjuk, hogy a monília idén már ,,lerágott csont". Ugyanakkor érdemes néhány szót ejteni a virágfertőzés folytán kialakuló ágelhalásokról is, melyek a már gyümölcsöt érlelő fák esetében okoznak látványos tüneteket.
A természet egy kiapadhatatlan ötletgyűjtemény. A cápapikkelyek, a pókháló és a csiganyálka mind-mind a természet találmányai, melyeket az ember továbbfejlesztett.
A légy nem kedves vendég. De te légy gyorsabb nála, és űzd el filléres házicsapdákkal! A légy ugyanis nemcsak bosszantó, de számos betegséget is terjeszt.
Július elsejétől hatályba lép az idény-, illetve alkalmi munka új szabályozása. Jelenleg akár az egész évet végigdolgozhatta egy munkavállaló ezekben a foglalkoztatási formákban, csak négyhavonta más-más munkáltatónál. Mostantól az egyedi korlát is megmarad, de belép egy új is: tekintet nélkül az alkalmazóra összesen csak 120 nap lehet a foglalkozt
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott ma az alapkamaton a jegybank. Az MNB módosította az idei évre vonatkozó előrejelzését is: a gazdasági növekedés a vártnál alacsonyabb lesz.
A Petrol szlovén olajipari vállalat kedden lemondta korábban bejelentett tiltakozó akcióját, amelyben az autópálya-hálózaton kívüli töltőállomásai egy órára leálltak volna, mivel a Szlovén Szuverén Holding (SSH) arra figyelmeztette, hogy ez gazdasági kárt okozhat a vállalatnak és a részvényeseknek.
A kormány 18 milliárd forintos azonnali támogatást biztosít a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) dolgozóinak bérfejlesztésére - derül ki a Magyar Közlönyből.
A Magyar Államkincstár (MÁK) bölcsődei támogatás elnevezésű juttatása 2025-ben is elérhető a kisgyermeket nevelő családok számára. A bölcsődei támogatás célja, hogy segítse a szülőket a munkaerőpiacra való visszatérésben azzal, hogy támogatást nyújt a kisgyermek bölcsődében való elhelyezésében. Az EFOP bölcsődei támogatás részben változott is a kor
Nem okozott meglepetést az MNB. A várakozásoknak megfelelően, mai ülésen is változatlanul hagyta a kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az alapkamat 6,50 százalékon, az overnight jegybanki betét 5,50 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata 7,50 százalékon maradt.
A Wizz Air saját költségén gondoskodik a Dubajban rekedt utasokról, és mindenben együttműködik a hatóságokkal – közölte a Wizz Air Magyarország, reagálva Budapest Főváros Kormányhivatalának eljárására.
Lezajlott a tömeges elbocsátás a dunaújvárosi vasmű egyik, egyébként felszámolás alatt álló utódcégénél - a beszámolók szerint méltatlan körülmények között - miután a kormány által támogatott legutóbbi megmentési kísérlet kudarcba fulladt. Ami a jövőre nézve aggasztó, hogy már az illetékes minisztérium is inkább a foglalkoztatáspolitikai támogatáso
A Monetáris Tanács a mai kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat továbbra is 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott semmilyen meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.