Elindult a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor. A következő magyar űrhajós az Axiom Space Ax-4 küldetésén vesz részt. Mi történt? Ma reggel fél kilenc után pár perrcel, hosszú várakozás és többszöri halasztás után útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) Kapu Tibor a legénységet szállító Dragon űrkapszulában, melyet a floridai Kennedy Űrközpontból
Miközben a magyar kormány továbbra is politikai zsarolásnak nevezi az Erasmus+ program körüli vitát, az uniós támogatások felfüggesztésének hátterében a kormányközeli irányítás alá vont alapítványi egyetemekkel szembeni átláthatósági aggályok állnak. Ennek ellenére Vicsek Annamária EP-képviselő most azzal vádolja az Európai Parlament szakbizottságá
Bár időről időre felmerül a kanadaiak Európai Unióhoz való csatlakozása, a szakértői konszenzus többnyire nem látja reálisnak ezt az eshetőséget. Ennek ellenére Donald Trump második elnökségének árnyékában egyre kevésbé tűnik elképzelhetetlennek ez a forgatókönyv: a döntéshozók egyre gyakrabban fogalmaznak meg olyan kijelentéseket, amelyek egy az E
Több mint húsz év után jelentősen frissül a közlekedési táblák rendszere: Spanyolországban 2025 júliusától új típusú jelzéseket vezetnek be, amelyek a modern közlekedési kihívásokra - így a mikromobilitásra és az elektromos járművek terjedésére - reagálnak, írja az Infostart.
Az utazási célpontok hazai listáján elsősorban nem közel-keleti célpontok szerepelnek, azonban a térségben – a bejelentett tűzszünet ellenére – jelenleg is fennálló éles konfliktus sokak tervezett utazását alapvetően befolyásolhatja. Az alkuszok arra hívják fel a figyelmet, hogy a fegyveres konfliktus az utasbiztosításokat is érinti.
A magyar e-kereskedelmi szektor tavaly újabb pozitív évet zárt: 2024-ben a magyar vásárlók által online rendelésekre költött bruttó forgalom elérte az 1945 milliárd forintot, amely 15%-os éves növekedést jelent – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép tavaszi kutatásából. A magyar vásárlók által generált online termékrendelések száma meghalad
Az Európai Bizottság nem veszélyeztetheti a gazdák versenyképességét az állat- és növényvédelem területén sem - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán a Mezőgazdasági és Halászati Tanács keddi, luxembourgi ülése kapcsán. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország egyaránt fontosnak tartja a gazdálkodók versenyképesség
A félig likvid alapok piaca 60%-kal nőtt 2022 vége óta, elérve a 350 milliárd dollárt, elsősorban a tehetős amerikai lakossági befektetők magánhitelezési piacra történő belépésének köszönhetően – írja a Bloomberg. A magánhitelalapok azonban kockázatos befektetést képviselnek, és magas költségekkel dolgoznak, ezenkívül nem feltétlenül váltják be a h
Delhusa Gjon másfél millió forintos sérelemdíjat követel Kreitler-Sas Máté újbudai alpolgármestertől, mivel szerinte az lejáratókampányt indított ellene a parkolási ügy kirobbantásával.
A Bayer Property legújabb fejlesztése, a Harmat Liget projekt Budapest Xi. kerületében valósul meg, ahol 7 épülettömbben összesen 270 lakás épül, 2026 végéig. A beruházás a budai prémium lokáció előnyeit kínálja, elsősorban családosokat, fiatal párokat és a középkorosztályt célozva. A lakópark különlegessége a prémium minőség, amely megmutatkozik a
Lázár János építési és közlekedési miniszter bajai fórumán kijelentette, hogy a kormánynak cselekednie kell a devizahitelesek megsegítése érdekében, függetlenül a bíróságok várható döntéseitől. A miniszter szerint a bankok minden devizahitelest megtévesztettek, és a probléma megoldása több ezer milliárd forintot igényelne.
Habár egyes balatoni települések ingatlanárai a fővároséval vetekszenek, a Balatonnál idén mégis kisebb volt az áremelkedés a budapestihez képest - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legtöbb hétvégi házat Siófokon hirdetik, a legdrágább Tihany, legolcsóbban pedig a Tisza-tónál vásárolhatunk üdülőt.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület történetének húsz éve alatt több mint 100 millió kiló lejáratközeli és sérült csomagolású élelmiszerfelesleget gyűjtött össze a kereskedelmi szektorból, és juttatott el rászorulókhoz. A sok kampánnyal, aktivitással, rengeteg sikertörténettel a hátuk mögött mégis megmaradtak szerénynek és alázatosnak. Hogyan csinálj
Szaporodnak a kártyás fizetések, de a készpénzfelvétel lehetősége még mindig kulcskérdés. Ráadásul az sem mindegy, hogy ez mennyibe kerül: egy átlagos, 90 ezer forintnak megfelelő összegű külföldi készpénzfelvétel akár 4-6 ezer forintba is kerülhet.
A megugró olajár és az ennek nyomán növekvő üzemanyagár a magyar gazdaságban is érezteti hatását, ami elsősorban az Irán elleni támadások eredménye. Szerencsére a héten az olaj tőzsdei jegyzése már esett, így remélhetőleg a történéseknek csak korlátozott hatása lesz nálunk.
Újabb lelkes fejlesztők jelentkeztek, megjelent egy újabb, a vonatok helyzetét monitorozó weboldal, ezúttal Lázár János lelkiállapotával is jelezve a késés mértékét.
Aki lakáshitelt igényelne, annak tisztában kell lennie a bankok hitelbírálati szempontjaival. A BiztosDöntés.hu szakértői a leginkább jellemző elvárásokat gyűjtötték össze.
A közel-keleti feszültségek enyhülése és a dollár gyengülése új lendületet adott a forintnak, amely kedden három egységgel erősödött az euróval szemben. A nemzetközi devizapiacokon eközben törékeny technikai szinteknél billeg az euró-dollár árfolyam, miközben a jen is erősödni próbál a dollárral szemben. A piacok most elsősorban Jerome Powell mai m
A kínaiakkal közösen fogjuk növelni a hazai kkv-k mesterséges intelligenciával kapcsolatos alkalmazkodóképességét, és egy új járműipari munkacsoport is létrejön.
Az Európai Bizottság tervei szerint a tagállamok lehetőséget kapnak arra, hogy akár három évre is áramár-támogatást nyújtsanak az energiaintenzív iparágaknak – derül ki egy nem hivatalos tervezetből, amelyről a Montel szerzett tudomást.
A nukleáris részvények az elmúlt hetekben jelentős lendületet kaptak Donald Trump május végi elnöki rendeleteitől, illetve az uránérc árának emelkedésétől. Az elnök négy új határozatot tett közzé, melyek célja, hogy a nukleáris energia használata, különösen a kis moduláris reaktorok (SMR) elterjedése felgyorsuljon az Egyesült Államokban.
Egy svájci parlamenti bizottság kedden olyan indítványt fogadott el, amely késleltetheti a legnagyobb svájci bankra, a UBS-re vonatkozó szigorúbb új banki szabályok bevezetését, és így több időt adhat a banknak arra, hogy mintegy 3 milliárd dollár többlettőkét találjon a működéséhez - írja a Reuters. A UBS árfolyama 0,4%-os emelkedést mutat a svájc
Szerdától az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe. Ennek értelmében szerdától tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzvesz
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik – derült ki a HelloPay legfrissebb kutatásából. A felmérés arra is rávilágított, hogy ahol van lehetőség a digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást. A bankkártyás fizetés e
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) közérdekű bejelentés alapján, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőreinek közreműködésével teljeskörű ellenőrzést tartott egy XIX. kerületi kis- és nagykereskedelmi egységben. A súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok miatt zárolt olívaolaj termékek esetében a laboratóriumi
Megjelent a Gazdasági együttműködés támogatása című, KAP-RD7-1-25 kódszámú pályázati felhívás tervezete, a kiírásban maximálisan 20 millió forint támogatás igényelhető
Egyelőre még kitart a kánikula, sőt, csütörtökön délen 37-39 Celsius-fokos forróság jöhet. Holnap este azonban újabb frissítő hidegfront érkezik nyugat felől - írta meg az Időkép.hu.
Gyurcsány Ferencék ukrán-orosz kézbe adták a Dunaferrt, amit a brüsszeli szankciók tönkretettek, ugyanakkor a kormány célja az, hogy a vasmű dolgozóinak legyen állása és megélhetése - közölte a kormány a weboldalán kedden. Azt írták: a kormány mintegy 33 milliárd forint támogatást nyújtott a munkahelyek megőrzéséhez és a bérek biztosításához, a kor
Egy hét alatt a távhőszolgáltatók már a rendelkezésre álló keret kétharmadára nyújtottak be pályázatot a Jedlik Ányos Energetikai Program első kiírásában - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
A Balatonnál idén még kisebb volt az áremelkedés a budapestihez képest, de az egyes balatoni települések ingatlanárai így is a fővároséval vetekszenek. Mi történt? A kisebb áremelkedés ellenére is vannak azonban a Balatonnál olyan települések, ahol a hirdetők már a budapesti négyzetméterárakkal számolnak, főként a partközeli újépítésű lakóparkok es
A törékeny fegyverszünet hírét az amerikai tőzsdék is emelkedéssel díjazták: az S&P 1,1%-kal, a Nasdaq 1,4%-kal, a Dow pedig 1,2%-kal került feljebb kedden.
A Rackhost Zrt, Magyarország egyik vezető hoszting- és adatközpont-szolgáltatója bejelentette, hogy a világ egyik legnagyobb internetszolgáltatója, a Cogent Communications új hozzáférési pontot létesített Budapesten. Az új PoP (Point of Presence, azaz hozzáférési pont) a Rackhost nagy teljesítményű adatközpontjában kapott helyet.
Néhány hete még úgy tűnt, akár jó éve is lehet a gazdáknak, egyes térségekben ugyanis az esőnek hála egészen jól fejlődtek a növények. Mostanra azonban a dolgok ott is aggasztó fordulatot vettek, ahol eddig egészen biztató volt az összkép. Ennek egyik jele az, hogy bár még itt sincs az igazi kánikula, a földeken már most furulyázik a kukorica – és
Az ingatlanfedezet nélkül igényelhető személyi kölcsönök idén nagy valószínűséggel újabb rekordot döntenek majd, legalábbis az év első hónapjaiban soha nem látott összegű ilyen szerződést kötöttek a hazai bankok. A pénzintézetek is látnak fantáziát a termékben, amit az is jelez, hogy ma már nem csak a nagy összegű hiteleknél találkozhatunk 10 száza
Június utolsó hétvégéjén ismét megelevenedik az Őrség szíve: közel fél évszázados hagyományaival, színes kézműves kínálatával, változatos kulturális programjaival és az Őrség különleges atmoszférájával vár mindenkit a XLIII. Őrségi Vásár Őriszentpéteren. Három napon át több száz árus, kiállítások, gyalogtúrák, gyerek- és családi programok, valamint
Kapu Tibor magyar űrhajós közép-európai idő szerint június 25-én, 8 óra 31 perckor az Axiom-4 küldetés tagjaként elindult a Nemzetközi Űrállomásra (Iss) a Nasa floridai Kennedy Űrközpontjából.
Továbbra is hasít a numizmatika a Vaterán, egy év alatt közel 185 ezer eladás valósult meg az online piactéren: a magyar fémpénzek összforgalmukkal, a külföldiek eladott darabszámukkal, az aranypénzek pedig kétszázezer forint feletti átlagos tranzakciós értékükkel emelkednek ki az átlagból. A Vatera összegyűjtötte a bankjegyek, érmék és plakettek o
A kormány új rendelettervezete alaposan átszabná az elemekre és akkumulátorokra vonatkozó hulladékgazdálkodási szabályokat. A gyártók részletes engedélyezési és adatszolgáltatási kötelezettségekkel néznek szembe, a forgalmazókra pedig szigorúbb gyűjtési előírások vonatkoznak. A lakosság szempontjából a legfontosabb az elektronikai hulladékok kidobá
A hazai autós média egyik zászlóshajója, a Totalcar idén ünnepli 25. születésnapját, és ennek alkalmából arculat‑ és funkciófrissítésen esik át a weboldal. Az Indamedia Csoport kiadványa 2000 óta áll a magyar autórajongók szolgálatában, stabilan őrizve helyét a leglátogatottabb online autós portálok mezőnyében.
A munkáshitel új lehetőséget teremtett a hitelfelvételben gondolkodó fiatalok számára, mivel a jogszabály már 17 éves kortól lehetővé teszi az igénylést. Ez jelentős enyhítés a bankok általános gyakorlatához képest, ahol a személyi kölcsönök alsó korhatára jellemzően 20-23 év. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a lehetőséggel ritkán élnek a