A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Knk Pr & Media ügynökség közös kampánya, „A hazaiban több van” nyerte el a Trade Magazin által meghirdetett Év Promóciója verseny különdíját, élelmiszer kategóriában. A példátlan összefogással, mintegy ötven márka és számos kereskedelmi partner közreműködésével megvalósított akció célja, hogy bemutassa a magyar t
Az altcoin ETF-ek körüli verseny egyre élesebb, de úgy tűnik, nem a Solana lesz a következő célba érő. Nate Geraci, a The ETF Store elnöke szerint sokkal valószínűbb, hogy a Grayscale meglévő többeszközös alapja – amely XRP-t is tartalmaz – kapja meg előbb a jóváhagyást. A rejtett esélyes: Grayscale Digital Large Cap Fund (GDLC) Miközben
Lemondott posztjáról Valdas Dambrauskas, a DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője. A szerződés felbontását ő maga kérte, így a klubnak lelépési pénzt sem kell fizetnie.
A globális gazdaság folyamatosan változik, és a befektetők számára egyre nagyobb kihívást jelent a tájékozódás. A Klasszis Podcastban ezúttal Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője nyújtott betekintést a jelenlegi makrogazdasági trendekbe.
Ahogy beköszönt a nyár, a szabadtéri munkavégzés amellett, hogy látványosabb izzadtságfoltokkal jár, komolyabb kockázatokat is rejt magában. A napszúrás, a kiszáradás, a bőrirritáció vagy akár a munkabalesetek kockázata is nő a hőségben. Éppen ezért, nem mindegy, miben dolgozik. A megfelelő nyári munkaruházat kiválasztása nem csupán a komfortot, de
Példa nélküli együttműködést indított Magyarországon a Jófogás és a Meta: előbbi hirdetői mostantól pár kattintással megjeleníthetik eladó tárgyaikat a Facebook Marketplace-en is. Az új, díjmentesen elérhető funkcióval a hirdetők tovább növelhetik termékeik elérését, időt és energiát spórolva. A megoldás egyszerű, felhasználóbarát, és utólag is akt
Folytatódik a nyugodt, napos, száraz idő a hétvégén is. A csúcshőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 27-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, de a hajnalok továbbra is frissítőek lesznek - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Példa nélküli együttműködést indított Magyarországon a Jófogás és a Meta. A mostantól elérhető új funkciónak köszönhetően a magyar tulajdonú online apróhirdetési oldal felhasználói hirdetéseiket néhány kattintással belistázhatják a Facebook Marketplace felületére is – teljesen díjmentesen. Az integráció célja, hogy a hirdetők egyszerűen, időt és en
Az elmúlt években alapvetően változtak meg az emberek információkeresési szokásai: egyre többen fordulnak mesterséges intelligencián alapuló eszközökhöz, ahol már összetett, a mindennapi beszélt nyelven megfogalmazott kérdéseket tesznek fel: a keresésre tehát egyre inkább párbeszédként tekintünk, ami gyökeresen átalakítja az online jelenlét szabály
Június 18-ától indul az OTP Bank új műsora, az OTP Junior Piacralépők, hogy inspirálja a fiatalokat, és gyakorlati tudással segítse őket a vállalkozásindításban és -fejlesztésben. A műsorban tíz fiatal vállalkozó versenyez a 10 millió forintos fődíjért. Az epizódokat a bank YouTube csatornáján lehet követni.
A NASA és az Axiom Space elhalasztotta a Nemzetközi Űrállomásra induló Axiom Mission 4 küldetés indítását, miközben a Zvezda szervimodul nyomásproblémáinak kivizsgálása zajlik - közölte a NASA.
A pénzügyi és biztosítási szektor az egyik legtermelékenyebb ágazattá vált Magyarországon, 2010 és 2024 között 47%-os növekedést mutatva. Ez több mint háromszorosa a nemzetgazdasági átlagnak, így a szektor jelentősen hozzájárult az ország gazdasági teljesítményéhez. Bár az ágazatra kivetett különadók visszafoghatják a további fejlődést, a digitaliz
Tavaly 1,2 millió ügy érkezett az ország bíróságaira, ez 20 ezerrel több mint 2023-ban volt – mondta Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Fővárosi Ítélőtábla 2024. évi működéséről beszámoló sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A Rossmann Magyarország felsővezetői csapatának bővítésével új lendületet kap a vállalat stratégiai fejlődése: Szimeiszter Éva beszerzési vezetőként, míg Czeglédi Miklós Stratégiai IT és adat vezetőként csatlakozott a céghez.
Az Adriai-tengerben tartósan megtelepedett az ördögi tűzhal, ami jelentős ökológiai kockázatot jelent a helyi tengeri élővilágra - állapította meg a spliti Oceanográfiai és Halászati Intézet legfrissebb kutatása. A Croatia Week által idézett tanulmány szerint a korábban csak alkalmanként felbukkanó ördögi tűzhal (Pterois miles), más néven közönsége
Májusban országos szinten 0,8 százalékkal nőttek a lakbérek áprilishoz képest, ugyanakkor a fővárosban viszont enyhe csökkenés történt: Budapesten 0,2 százalékkal estek vissza az albérletárak. Éves összevetésben továbbra is drágulás látható: országosan 7,9 százalékkal, Budapesten pedig 7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az elmúlt egy év során
A folyamatos fejlődés, a fogyasztói igényekhez és gazdasági, környezeti kihívásokhoz való állandó alkalmazkodás a szombathelyi Örökzöld Kertészet missziója.
Diploma helyett valós kompetenciák, a kiaknázatlan munkaerő-tartalékok aktiválása és a mentorálás lehet a megoldás a magyar munkaerőpiacot sújtó kihívásokra – ez volt az egyik központi üzenete a rekordszámú, közel 7000 résztvevőt vonzó Business Fest 2025-nek. Az ország legnagyobb üzleti fesztiválján a Whc Csoport szakértői foglalkoztatáspolitikai d
Rekordnak számító, 23 milliárd dollár vámbevételre tett szert az amerikai költségvetés májusban, ami közel négyszerese a tavaly májusi 6 milliárd dollárnak – áll a pénzügyminisztérium jelentésében.
Spanyolországban 24 százalékkal nőtt a Marokkóból származó zöldség-gyümölcs import az első negyedévben. A legnagyobb mennyiségben paradicsom, paprika és zöldbab érkezett az észak-afrikai országból.
Ezeknek a lyukaknak még egy golfpályán sem örülnének! Ha ilyenekre lelsz a kertedben, sajnos veszélyben vannak a növényeid. Járj mielőbb utána, milyen kártevő költözött be hozzád és tessékeld ki mihamarabb!
Magyarországon közel másfél millió munkavállaló tölti a nyarat irodai környezetben, sokan hőségben. Ám a hűtött irodaházak sem kellemesebbek, és főleg nem egészségesebbek, ha a nem megfelelő beltéri klímának köszönhetően a beteg épület szindróma tüneteivel kell megküzdeniük a munkavállalóknak. De hogyan hűtsük egészségesen és hosszú távon is költsé
A Coca-Cola Hbc Magyarország Caffè Vergnano márkájával 2025 júniusától új szintre emeli a hazai kávézókultúra fejlesztését: a Women in Coffee program debütálásával egyszerre nyújt komplex képzési programot a vendéglátó szektor számára és indít társadalmi érzékenyítő, szemléletformáló kampányt. A program kiemelt célkitűzései között szerepel a női ba
Magyarország változatlanul a béke pártján áll. A békéhez erő kell, amely elképzelhetetlen modern, innovatív és exportképes magyar hadiipar nélkül. Az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. (N7 Holding) valamint a 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) ezért előzetes megállapodást kötött az N7 hadiipar
Magyarország 2025. évi költségvetése stabil és fenntartható pályán van. A kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési szigor, a hiány- és az államadósság csökkentése mellett.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy azonnal adjanak több tízezer forintos támogatást a nyugdíjasoknak – közölte csütörtöki online sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt elnöke.
A diákmunkások bejelentésére és adózására – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra. A legfontosabb, hogy minden 25 év alatti diáknak jár az szja-mentesség – emlékeztet az adóhivatal.
A Víz, Zene, Virág Fesztivál évek óta a nyári szezon egyik legszínesebb és legnépszerűbb eseménye – és ahogy azt a közönség megszokhatta, Pápai Joci sem hiányozhat a fellépők sorából. Az énekes tavaly is óriási sikert aratott a tatai tó partján, idén pedig egy teljesen megújult produkcióval, valamint legújabb dalával, az "Elvis"-szel érkezik vissza
A hazai gazdasági társaságok zöldenergia-tárolási kapacitásaik kiépítéséhez nyerhetnek el pályázatonként legalább 10 millió, de legfeljebb 1 milliárd forintot – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
Több mint hatvan éve debütált a Magyar Televízió képernyőjén Kudlik Júlia, aki most ritkán hallott részleteket osztott meg pályája kezdetéről, jelenlegi életéről és legújabb könyvéről.
Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnök-vezérigazgatója és az Indamedia társtulajdonosa került 2025-ben a legbefolyásosabb médiavezetőket tartalmazó lista élére, Vidus Gabriella RTL-vezér pedig ezúttal a második helyet szerezte meg – derül ki a Marketing&Média által összeállított rangsorból. A dobogó harmadik fokára idén is Guttengéber Csaba, az Atmedi
Különös bakit szúrtak ki rajongók az Alkonyat című, nagysikerű film egyik jelenetében. A sokak által kedvelt alkotás már több mint 15 éves, ezért igencsak meglepő, hogy ennyi idő után találnak benne efféle érdekességet – írta a port.hu. A 2008-as Alkonyat filmmel kezdődött el a Twilight-saga, az 5 részből álló romantikus fantáziasorozat. A Reddit-e
A mozgó ünnepek minden évben más-más napra esnek, ezért nem meglepő, ha újra és újra rá kell keresnünk: mikor lesz húsvét vagy pünkösd 2026-ban? Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb mozgó egyházi ünnepeket, elmagyarázzuk, hogyan számítják ki őket, és természetesen a 2026-os dátumokat is megtalálod – jól áttekinthető formában.
Német thriller A téglafal az Army of the Deadből ismert Matthias Schweighöfer főszereplésével. A hivatalos leírás: miután egy rejtélyes téglafal körülveszi a lakásuk épületét az éjszaka során, Timnek és Oliviának össze kell fogniuk a bizalmatlan szomszédjaikkal, hogy élve kijussanak. Még egy Netflix töltelék, vagy bejött nektek a trailer? Kocka vs…
A mozgó ünnepek minden évben más-más napra esnek, ezért nem meglepő, ha újra és újra rá kell keresnünk: mikor lesz húsvét vagy pünkösd 2026-ban? Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb mozgó egyházi ünnepeket, elmagyarázzuk, hogyan számítják ki őket, és természetesen a 2026-os dátumokat is megtalálod – jól áttekinthető formában.
Indokolt lenne-e a svájci típusú nyugdíjemelés bevezetése Magyarországon? A Nyugdíjguru.hu blogportál szakértői elemzése szerint nemcsak indokolt, de elengedhetetlen lépés lenne a magyar nyugdíjrendszer igazságosabbá és fenntarthatóbbá tétele érdekében.
Aaron Rodgers és Mike Tomlin közös munkája nemcsak a Steelers jövője szempontjából lehet izgalmas, hanem történelmi érdekességgel is bír. Ez ugyanis mindössze a második alkalom az NFL történetében, hogy egy irányító és egy vezetőedző úgy dolgozzanak együtt, hogy korábban ellenfelek voltak egy Super Bowlon és az irányító győzött. Rodgers a 2010-es s
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszerellátás és nincs élhető nagyváros sem. Ezért a kormány az ágazat szereplőire, különösen a gazdákra stratégiai partnerként tekint, akik számára nagy számban