Az Eurojackpot 24. játékheti, pénteki sorsolásán nem született telitalálatos szelvény, ezért a következő kedden 15,6 milliárd forintért játszhatnak a nemzetközi szerencsevadászok.
A most induló kutatás célja a gesztenye elterjedésének, specifikus igényeinek, jelenlegi és potenciális élőhelyeinek, termesztésének, erdészeti, természetvédelmi, kulturális és ökológiai kapcsolatainak feltárása Magyarországon és Szlovákiában.
Az elhízás már nemcsak néma járvány Horvátországban, hanem komoly népegészségügyi probléma - jelentette ki Irena Hrstic egészségügyi miniszter arra reagálva, hogy a felnőtt horvát lakosság 65 százaléka, a gyerekek 35 százaléka túlsúlyos az országban.
A magyar kommunikációs szakma egyik legrangosabb elismerését, a Prexa – PR Excellence Hungary Award társadalmi kommunikáció kategóriájának Aranydíját és Különdíját nyerte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara a Stemstation@ELTE Stempont komplex pályaorientációs és tehetséggondozó programmal.
A stabilcoinok iránti tech óriási érdeklődés tovább fokozódik: a Shopify bejelentette, hogy még idén lehetővé teszi a felhasználók számára az USDC stabilcoin elfogadását – ez eddigi legnagyobb kriptopiaci lépése a cégnek. Először az amerikai és az európia felhasználók érik el a szolgáltatást A nyilvánosan jegyzett e-kereskedelmi vállalat, amely kis
Előfordulhat, hogy külföldi utazás előtt nem váltottál át elég forintot az adott ország valutájára, ott pedig készpénzre van szükséged. Ilyenkor megoldás lehet egy külföldi ATM-használata. De hogyan is működik a készpénzfelvétel külföldön? Ennek milyen buktatói lehetnek? Mire kell figyelned?
A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air június 20-ig felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatokat, és átirányítja az összes olyan járatát, amely az érintett légterek felett repülne.
A parajdi bányakatasztrófa miatt megemelkedett sótartalom okán fokozott figyelemmel kíséri a Maros vízminőségét az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. A román hatóságok hígítással próbálják mérsékelni a problémát, miközben a magyar szakemberek felkészültek az esetleges mezőgazdasági korlátozásokra - jelentette a delmagyar.hu.
Magyarországon a folyamatosan emelkedő megélhetési költségekből kifolyólag egyre többen szorulnak szociális alapú segélyezésre, legyen szó az időskorúakról, a kisgyermekes családokról, az álláskeresőkről vagy éppen az egészségügyi szempontból hátrányos helyzetűekről. Nézzük, milyen szociális segélyek vannak 2025-ben Magyarországon, mikor jön a szoc
Év Gyára díjátadó és Ipari Brunch a mesterséges intelligencia jegyében eseménybeszámolónk második részében a „Olcsóbb, gyorsabb, pontosabb? – Az Ai szerepe a minőségellenőrzésben” című kerekasztal-beszélgetés tanulságait foglaljuk össze. A Trigo, a Continental és a Trumpf képviselői osztották meg, hogyan jelenik meg a mesterséges intelligencia a gy
Az Európai Bizottság 2025. június 4-én elfogadta a 2025/1112/Eu rendeletet az 1334/2008/Ek európai parlamenti és tanácsi rendelet I. mellékletének a naringeninnek és a 2-metil-1-(2-(5-(p-tolil)-1H-imidazol-2-il)piperidin-1-il) bután-1-onnak az aromaanyagok uniós listájára történő felvétele tekintetében történő módosításáról.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság elindította a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet kiemelt víz- és élőhelyrekonstrukciós projektjét, amelyet 400 millió forintos uniós támogatással valósít meg.
Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. Chicagóban a búza 2 százalékos mínuszt szedett össze, de a kukorica 0,5 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce pedig 2,8 százalékkal lett drágább.
Aki nem használta Samsung-fiókját már legalább 24 hónapja, akkor annak mindenképp érdemes lehet bejelentkeznie. A cég ugyanis közölte, hogy a törölt fiókokat és adatokat július 31. után nem lehet visszaállítani.
Az izraeli-iráni konfliktus hatására bekövetkezett olajdrágulás természetesen idehaza is érezteti a hatását: a jövő héten akár 15 forinttal emelkedhetnek az üzemanyagárak.
Nyolc rendelet – közöttük a madárinfluenza járvány megelőzése érdekében a víziszárnyas ágazatnak nyújtott mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló 22/2025. AM rendelet –, továbbá kilenc határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2025. évi 70. számában.
Meglepően megnőttek a hazai kártyadíjak, viszont vannak olyan egyedi előnyök, mint az ingyenes vagy olcsó devizaváltás, a készpénzfelvétel vagy az utasbiztosítás, amelyekkel egy tudatos ügyfél akár jól is járhat.
A Xiaomi elektromos autókkal foglalkozó üzletága (Xiaomi EV) történelmi mérföldkövet jelentett be: az SU7 Ultra szériamodell 7:04,957 perces eredménnyel beállította a leggyorsabb köridőt az elektromos, E-szegmensű járművek kategóriájában a Nürburgring Nordschleifén. Az opcionális pályacsomaggal felszerelt Xiaomi SU7 Ultra már első próbálkozásra beá