Június 24-éig véleményezhetők az agrárminiszter felelősségi körébe tartozó kormányrendeletek adminisztrációcsökkentéssel összefüggő módosításai, közölte honlapján az agrártárca.
Az izraeli-iráni háború kapcsán számos kérdés mellett az egyik legfontosabb, hogy lezárják-e a Hormuzi-szorost. A lépés valószínűsége megnövekedett. A piac azért egyelőre óvatos ezzel a forgatókönyvvel, az olajpiac, s így a részvénypiac is csak részben árazza ezt az eseményt.
A KSH legfrissebb adatai szerint 2025 áprilisában már 708 300 forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon, míg a nettó 486 500 forintra emelkedett, ami 9,8 százalékkal, illetve 9,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a magyar élelmiszer alapanyagok még nagyobb mértékben jelenjenek meg a távol-keleti országban.
A hitelintézet június 20-tól komoly karbantartási munkálatokat indít, amik a hónap végéig tartanak. Számos szolgáltatás nem, vagy csak részlegesen lesz elérhető. Mutatjuk a részleteket.
Az Instagram vezetője, Adam Mosseri több jelentős újítást is bejelentett, amelyek a következő hetekben fokozatosan jelennek meg az alkalmazásban. A változások nemcsak a felületet érintik, hanem új lehetőségeket is nyitnak a felhasználók és tartalomkészítők előtt.
Ez több mint félmillió forint, a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.
A kriptopiacon a gyors és megbízható információ aranyat ér. A Kripto Akadémia VIP tagjai ezt most újra megtapasztalhatták: a Crypto Blockchain Industries (CBI) részvény 25 nap alatt ötszörözte az értékét – és mindazok, akik a VIP csoportban időben értesültek a lehetőségről, jelentős profitot érhettek el. Hogyan történt? Május 25-én publikáltuk exkl
Az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hálózata több mint 9400 bejelentést rögzített 2024-ben – hazánk a nemzetközi átlagnál jóval kevesebb esetben érintett.
Múlt hét végén katonai konfliktus robbant ki Izrael és Irán között, ez pedig hullámokat vetett a világ tőzsdéin is, az olaj ára nagyot emelkedett, a befektetők vették a menekülő eszközöket, mint amilyen az arany is, a részvénypiacok pedig jellemzően estek. Egy nagy kivétel azonban van: az izraeli részvénypiac.
Egyre nagyobb teret hódít Magyarországon a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás: a MABISZ statisztikái szerint az ilyen szerződéssel rendelkező ügyfelek száma tavaly lépte át az egymilliós határt. Többségük csoportos szerződéssel, céges keretek között veszi igénybe a konstrukciót, amelyek közül a legtöbb nagyon komplex, sok szolgáltatást tar
Pénteken Izrael rakétatámadást indított Irán ellen, ami kezdetben megrázta a pénzügyi piacokat, köztük a kriptovaluták piacát is. A Bitcoin árfolyama hirtelen 107 000 dollárról 103 000 dollárra esett vissza, ám a piaci pánik rövid életűnek bizonyult – a BTC árfolyama máris visszakapaszkodott. A Bitcoin árfolyammozgása a konfliktus árnyékában Péntek
Egynapos figyelmeztető sztrájkot tartanak Görögországban kedden a vasutasok, a munkabeszüntetéssel a vasúti közlekedés biztonságának javítását akarják elérni.
Június 17-től új arcot láthatnak a nézők az RTL képernyőjén: Gaál Áron csatlakozik a csatorna időjárás-jelentő csapatához, aki Vaszkó András helyét veszi át a stúdióban. Az ismét négyfősre bővülő csapatban Pataki Zita, Szilágyi Eszter és Kókai Ádám mellett mostantól ő is rendszeresen jelentkezik előrejelzéseivel.
Pénteken forrósodott fel az Irán és Izrael között már évek óta lappangó konfliktus, az immár háborús helyzetben egyre jelentősebb eszkalációk történnek. A piac azonnal reagált, ismét fényesen csillog az arany, de ami ennél is fontosabb: a globális ellátás veszélybe kerülését árazva kilőtt az olaj ára. Ráadásul sok elemző szerint ez még egyáltalán n
Nem tudsz elképzelni egy pihentető nyári hétvégét anélkül, hogy bedobnád a botot? Nem vagy egyedül! Magyarországon közel egymillió horgászvizsgával, horgászengedéllyel rendelkező kezdő, vagy éppen tapasztalt horgász pecázik, azonban sokan nem tudják közülük a választ erre a tíz egyszerű kérdésre. Ha te is a horgászat nagy szerelmese vagy, ne maradj
A munkáltatók szívesen alkalmaznak teljesítménybért olyan munkakörök esetén, ahol a munkavállaló tevékenysége jól mérhető. A teljesítménybér egyben a munkavállaló eredményes munkavégzését ösztönző eszközként is funkcionálhat. Dr. Szabó Gergely ügyvéd összefoglalója.
Az ELTE megkereste a HUN-REN vezetését azzal, hogy szívesen átvenné egy feltételrendszer szerint annak négy, humán- és társadalomtudományi kutatással foglalkozó egységét - olvasható az egyetem közleményében.
A vezető magyar részvényindex, a BUX 1,6 százalékos emelkedéssel zárta a napot, ezzel felülteljesítő volt ma Európában. A pozitív hangulatot a négy hazai blue chip erősödése is támogatta, míg a midcap szegmensben vegyes teljesítmény volt jellemző.
Parajdon súlyos természeti katasztrófa zajlik: a Korond-patak áradása miatt víz alá került a híres parajdi sóbánya, amely egyszerre szolgált ipari termelésre és turizmusra. Szűcs Péter, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem tudományos rektorhelyettese, a hidrogeológiai tanszék vezetője szerint a helyzet súlyos: akár a bánya telje
A Parlament keddi ülésén is szóba került a devizahitelesek ügye, miután Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő kérdezte a témában Orbán Viktor miniszterelnököt.
Az Újratervezés új évadának második hetén Zombák Anita, a három gyermekét egyedül nevelő édesanya történetét követhetik nyomon a TV2 Klub nézői. Miközben az Újratervezés profi csapata nekikezd Anitáék romos házának felújításába, Szabó Zsófi különleges programmal lepi meg a családot.
Két családi vállalkozás a Trump-féle vámok megsemmisítését kéri az amerikai Legfelsőbb Bíróságtól, ami precedensértékű döntést hozhat globális gazdasági hatásokkal.
A Honor 400 széria okostelefonjai mesterséges intelligencia által támogatott funkcióikkal új dimenziót nyitnak az utazási fotózásban. Az AI-Radír eltávolítja a zavaró háttereket, míg az AI-Festés kreatív módon bővíti a képek határait, így a felhasználók egyszerűen készíthetnek professzionális minőségű, művészi fotókat. A funkciók használata egyszer
Váratlan veszteség érte a filmvilágot: 57 éves korában elhunyt David Hekili Kenui Bell, a Disney élőszereplős Lilo és Stitch remake-jének közkedvelt színésze. Halálának pontos okát nem hozták nyilvánosságra.
A múlt héten 25 gyógyszer „önkéntes” árkorlátozását jelentették be a gyógyszergyártók és a gyógyszer-nagykereskedők, majd a patikák is. Most kiderült, hogy ezek szinte mind rajta vannak azon a listán, amiből a KSH az inflációt számolja – írja a hvg.hu.
Július 1-jétől életbe lép a helyi önazonosság védelméről szóló törvény. Az új szabályozás hátterében az aszándék áll, hogy a települések - különösen a túlzott népszerűség miatt átalakuló üdülőövezetek - saját hatáskörben dönthessenek a fejlődés üteméről és irányáról, sőt akár arról is, ki költözhet be és ki nem. De milyen hatással lesz ez az ingatl
A francia közlekedési miniszter felszólította az autósokat, hogy azonnal vonják ki a forgalomból a visszahívással érintett Citroen C3 és DS3 modelleket, miután haláleset történt egy hibás Takata légzsák működése miatt, írja a Reuters.
Előzmények nélkül, kormányhatározatból lehetett értesülni arról, hogy a Magyar Államkincstárhoz kell fordulnia az "érintett" munkáltatóknak, hogy a szociális hozzájárulási adóból a minimálbér-emelés miatt kompenzációt kaphassanak. Ez újabb meghatalmazást, igénylést, döntést és folyósítást jelent, ami többletadminisztráció a könyvelők, bérszámfejtők
A digitális világban egyre élesebb verseny zajlik a figyelemért, és a cégeknek olyan eszközökre van szükségük, amelyek nemcsak hatékonyan, de biztonságosan és rugalmasan működnek.
Soron következő növényvédelmi videónk fókuszában a búza levélrozsda, vagy vörösrozsda áll. A kórokozónak különösen akkor van jelentősége, amikor a betegségre fogékony gabonafajtát választunk.
Az állami média rasszista megjegyzések miatt visszavonta tegnap Aranyosi Péter humoristától a 2017-ben átadott Karinthy-gyűrűt. A Media1 azonban megtalált egy felvételt, amelyen Aranyosiéhoz nagyon hasonló rasszista kijelentést tett Fábry Sándor is, aki ugyancsak rendelkezik az állami média Karinthy-gyűrűjével. Vajon tőle is elveszik-e az elismerés
A világ jegybankjai egyre nagyobb aranykészleteket halmoznak fel, miközben csökkenő szerepet jósolnak az amerikai dollárnak a globális tartalékdevizák között, áll a World Gold Council legfrissebb felmérésében.