Magyarország idén nyáron ismét szélsőséges időjárás elé néz, 40 Celsius-fok feletti melegrekordok, aszályos időszakok és hirtelen viharok sokasága érkezhet - a gazdálkodók azonban már készülnek a kihívásokra. A növényvédelem és az egyre fejlettebb mezőgazdasági technológiák ugyanis érdemben segíthetnek.
Az Erste kutatása szerint a mai 16-29 évesek zöme tudatosan tervezi jövőjét, nyitottak a változásokra, és nagyobb részben már most pénzkeresők. Bár anyagi helyzetük miatt bizonytalanok, a többség hisz abban, hogy helyzete javulni fog. A céljaik elérése érdekében pénzügyi terveket készítenek, takarékoskodnak, a befektetési lehetőségek közül pedig bá
A biblioterápia, vagyis a könyvek segítségével történő mentális egészségfejlesztés egyre népszerűbb módszerré válik, de hatékonysága nagyban függ a megfelelő könyv kiválasztásától és az olvasó személyiségétől - jelentette a BBC.
A Lavazza olasz kávéipari vállalat egyesülési tárgyalásokat folytat a német Dallmayr céggel, ami Európa egyik legnagyobb delikátesz üzletét működteti - számolt be az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Súlyos helyzet alakult ki kedden a világ olajkereskedelme számára kulcsfontosságú Hormuzi-szoros közelében, ahol összeütközött a Front Eagle és az Adalynn tartályhajó. A Reuters információi szerint az eset nem „külső beavatkozás”
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra – erről beszél Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió-menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik – derült ki a HelloPay legfrissebb kutatásából. A felmérés arra is rávilágított, hogy ahol van lehetőség a digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást. A bankkártyás fizetés e
Egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek a magyarországi átlagbérek – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. Ugyanezen időszak alatt a hazai lakáshitelek kamatozása alig változott, így az átlagbérből felvehető maximális hitelösszeg is emelkedett, egyetlen év leforgása alatt 9 százalékkal - írja közleményében a Ba
A nyáron rengetegen döntenek úgy, hogy nyaralni mennek külföldre és egyáltalán nem mindegy, mikor váltanak devizát, hiszen több ezer forintot is lehet bukni azon, ha valaki rossz időben vált például eurót. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint a magyar fizetőeszköz nagyon stabil volt az elmúlt időszakban, azonban mivel rendkívül érzékenyen
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az Mprsz a Krízistérkép 2024 kiadványban. Az év valamennyi válságos kommunikációs helyzetét összegző krízislistában a közéleti (113), a szolgáltatóipari (94) és a közlekedési (66) iparág krízisügyei domináltak. Emelkedett, és már 42% az elhúzódó esetek aránya és növekedet
A Haleon légzőgyakorlatokká alakította áprilisi kampányának minden egyes elemét, hogy megmutassa, milyen egyszerűen tehetjük jobbá az életünket, ha ismerjük a helyes technikákat.
A Pest Vármegyei Főügyészség az elmúlt egy évben kilenc esetben indított pert ingatlanközvetítő irodákat működtető vállalkozásokkal szemben az alkalmazott blankettaszerződések tartalma miatt. Az ügyészség a kereseteiben részletesen megindokolta, hogy miért kifogásol bizonyos szerződési rendelkezéseket.
A statisztikai alapú értékbecslést jelzáloghitel igénylés során szokták alkalmazni a bankok, a helyszíni szemlével járó, klasszikus értékbecslési folyamat helyett. Egyelőre a nagyvárosokban használják ezt a megoldást, mely gyorsabb és olcsóbb ügyintézést jelenthet az igénylésnél. Az értékbecslés során kalkulált összeg az úgynevezett hitelbiztosíték
Ma már egyre természetesebb és elfogadottabb, ha valaki egyedül utazik, de még mindig sokan vannak, akik nem érzik ezt biztonságosnak, mi több, drága hóbortnak tartják. Az Egyedülfekvők.hu egy rutinos egyedül utazó segítségével járta körbe a témát és az ehhez kapcsolódó tévhiteket, valamint hasznos tanácsokat gyűjtött össze arról, mire érdemes figy
Ősszel ismét ringba szállnak a hírességek a Sztárbox új évadában, az ökölvívásé lesz a főszerep az RTL-en és az RTL+ felületén is. Az élő showműsorban idén négy súlycsoportban csapnak össze a hazai sztárvilág csillagai: női könnyű súlycsoportban, férfi könnyű-, férfi közép- és férfi nehézsúlyban mérkőznek meg a hírességek. Az idei évadban több mérk
Megnyolcszorozódott a fizetési kérelmekre válaszul indított utalások egy tranzakcióra jutó értéke egyetlen év alatt – derül ki a money.hu friss elemzéséből. Az Azonnali Fizetési Rendszeren (AFR) keresztül bonyolított ilyen típusú tranzakciók nemcsak gyorsak és kényelmesek, hanem jelentős költségelőnyt is kínálnak, különösen a nagyösszegű átutalások
Három évtizede nem látott mértékű árvaszúnyog-rajzás kezdődött a Balatonon, amely a szakértők szerint még hetekig eltarthat. A jelenség a tó megnövekedett tápanyagtartalmával függ össze, és bár kellemetlenséget okoz, a rovaroknak fontos ökológiai szerepük van.
Élményszerű, életre nevelő oktatás zajlik a mintegy húsz éve alapított gödi Búzaszem Iskolában, amelynek tanulói a nyolcadik osztályig mobilt, tabletet sem használnak.
1989 óta minden évben meghirdeti az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége az ÉV TETŐJE Nívódíj pályázatot, ahol ács, bádogos, tetőfedő és szigetelő szakkivitelezők, illetve építészek mérettethetik meg munkáikat az elismert szakemberekből álló zsűri előtt.
A kőolaj ára megugrott, miután Donald Trump látszólag odaállt Izrael mellé az Irán elleni háborúban. Az amerikai elnök feltétlen megadást követelt Irántól és összehívta az USA nemzetbiztonsági tanácsát.
A koronavírus-járvány óta először csökkentek havi alapon a nagykereskedelmi árak Argentínában - számolt be róla a Bloomberg. Ezzel párhuzamosan a fogyasztói árak havi alapú növekedése is ötéves mélypontra süllyedt, mely akár a korábbi magas inflációs időszak végét is jelezheti. Az argentin gazdaság májusi adatai Javier Milei elnök intézkedéseit dic
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint áprilisban 5323 gyermek született, 14 százalékkal, 852-vel kevesebb, mint 2024 áprilisában. Magyarország történelmében még soha nem született ilyen kevés gyerek egy hónap alatt. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Médiához tartozó Piac és Profit podcast sorozata, a Nyugdíjszerviz
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi adatai szerint áprilisban 5323 gyermek született, 14 százalékkal, 852-vel kevesebb, mint 2024 áprilisában. Magyarország történelmében még soha nem született ilyen kevés gyerek egy hónap alatt. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Médiához tartozó Piac és Profit podcast sorozata, a Nyugdíjszerviz
A Semmelweis Egyetem új kutatása szerint a napi 7 óránál kevesebb vagy 9 óránál több alvás jelentősen növeli a halálozási kockázatot, különösen a stroke esetében.
Az aláírt megállapodás erősíti a két jegybank közötti együttműködést és ösztönzi a tudásmegosztást – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.
Az élelmiszerek ára átlagosan közel 20%-kal, a háztartási vegyipari cikkek ára átlagosan több mint 25%-kal lett kevesebb az árrésstopnak köszönhetően. Erről Fogyasztóvédelmi Tanács új elnöke, Gerlaki Bence – az NGM adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkára beszélt a tanács keddi ülésén.
A háromszínű árvácska ültetése tudatos tervezést igényel: a megfelelő helyszín, időzítés és gondozás nélkülözhetetlen a tartós virágzásért. Ha ezeket az alapokat szem előtt tartjuk, a növény egész nyáron szépen fejlődhet és színesítheti a kertet vagy erkélyt.
Tavaly úgy kezdhettük a Top 50-es listánkon szereplő nők bemutatását, hogy tizennégyen még sosem kaptak helyet az összeállításunkban, most azonban azt írhatjuk, hogy a hölgyek megismételték az elmúlt évi „szereplésüket”, és megint tizennégyen képviseltetik magukat a rangsorban. De nemcsak a létszám állandósult a tavalyi rangsorhoz képest, hanem a l
Az emelkedő olajárak bár a gazdaságnak ártanak, az olajcégek profitjára kedvezően hatnak. Mi történt? Pénteken, az Irán és Izrael közti konfliktus fokozódása miatt 12 százalékkal emelkedett az olajár benchmarkjának számító Brent jegyzése, hasonló áremelkedésre öt éve nem volt példa ilyen rövid idő alatt. Sok elemző szerint ráadásul ez még egyáltalá