2025. június 18. szerda

jún. 18
14:45
Jól haladnak az EXIM idei hitelprogramjai, a keret kétharmada már kimerült (Portfolio)
Kiemelt érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett konstrukcióit: a termékpaletta 600 milliárd forintra bővített keretének már a több mint kétharmada kimerült, így mintegy 186 milliárd forint kedvező feltételű pénzügyi forrás érhető még el. A jelentkezés továbbra is nyitott, a cégek folyamatosan élhetnek a változato
jún. 18
14:48
Egy alkalmazás, amely a közösségi média posztjaid alapján megbecsüli mennyit keresel (Fintech)
Pénzügyi valóságellenőrzés funkcióval bővül a Frich, Z generációra fókuszáló közösségi pénzügyi alkalmazás. A mesterséges intelligencia által vezérelt megoldás állítólag felfedi az emberek keresetét az Instagram-profiljaik alapján. A Frich Scoop névre keresztelt funkció lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy feltöltsenek képernyőképeket bárki
jún. 18
14:48
Gyorsítósáv az AI-adaptációhoz (ICT Global)
Egyre több iparágban válik nélkülözhetetlenné, és úgy tűnik, nincs olyan terület, amit ne lehetne „összeAI-ozni”. Legyen szó tartalomkészítésről, adatelemzésről, ügyfélszolgálatról vagy éppen művészetről, a mesterséges intelligencia mindenhol ott van – és egyre inkább formálja a világunkat. De mit is jelent valójában az üzleti szegmensben, hogy „mi
jún. 18
14:51
Figyelmeztet az EKB: egyre súlyosabb kockázatokkal néz szembe Európa (Portfolio)
Jelentős gazdasági kockázatokra hívta fel a figyelmet Fabio Panetta, az Európai Központi Bank (EKB) monetáris tanácsának tagja - számolt be a Bloomberg. Az olasz jegybankár szerint a kereskedelmi háború, valamint az izraeli-iráni konfliktus egyaránt súlyos következményekkel járhat az európai gazdaság szempontjából, így az euró-dollár árfolyam és a
jún. 18
14:54
Tizedik alkalommal választották Európa legjobb légitársaságának a Turkish Airlines-t (ProfitLine)
A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines ismét megerősítette vezető szerepét a nemzetközi légiközlekedési iparágban: a 2025-ös Skytrax World Airline Awards díjátadón tizedik alkalommal nyerte el az „Európa legjobb légitársasága” címet. A légiközlekedés Oscarjaként is emlegetett díjátadó ünnepséget június 17-én rend
jún. 18
14:54
Ezért küzdenek a cégek az MI bevezetésével (MMonline)
A mesterséges intelligencia (AI) térnyerése a munka világában már nem jövőkép, hanem a mindennapok valósága. Miközben vállalatok sorra kísérleteznek új eszközökkel, egyre világosabb: az AI bevezetése nem elsősorban informatikai kihívás, hanem kulturális, szervezeti vagyis HR kérdés. Dr. Tóth Ágnes a Prohuman Zrt vezérigazgatója szerint a siker kulc
jún. 18
14:57
A Legfőbb Ügyészség szerint nagyszerű az együttműködés az Európai Csalás Elleni Hivatallal (Piac és Profit)
A Legfőbb Ügyészség mostani közleménye alapján annál érthetetlenebb miért nem csatlakozik Magyarország az Európai Ügyészséghez (EPPO). Az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozással, a vádhatósági eljárások lefolytatásával és az elkövetők bíróság elé állításával megbízott független uniós szerv, míg az Európai Csalás Elleni
jún. 18
14:57
7 tonnás hozam is lehet – így indult az árpa aratása (Agroinform)
Elindult az őszi árpa aratása, de a búza még késik, a szárazság és a vízhiány befolyásolhatja a termést.
jún. 18
15:00
Újabb eljárásokat indított az Európai Bizottság Magyarország ellen (Forbes)
Három új kötelezettségszegési eljárás indult, és egy már meglévő eljárás új szakaszba lépett, ha a kormány nem válaszol, a Bizottság az EU Bírósága elé viszi az ügyet. Mi történt? Az Európai Bizottság szerdán két kötelezettségszegési eljárást indított az árréskorlátozások miatt, és egyet azért, mert a magyar hatóságok nem nyílt és átlátható pályáza
jún. 18
15:00
Akár 75 millió forintot is kaphatnak most ezek a gazdák: ennyit kell tenni érte (Agrárszektor)
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása” című pályázati felhívás. A támogatási kérelmeket 2025. szeptember 4-től lehet benyújtani – jelentette be Viski József agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár.
jún. 18
15:03
Hivatalossá váltak a magyar ESG-törvény módosításai (Portfolio)
Az Országgyűlés - a 2026. évi költségvetés megalapozásáról szóló törvény részeként - tegnap elfogadta az ESG-törvény módosítására vonatkozó javaslatcsomagot, a módosítások a kihirdetést követő napon lépnek hatályba - írja az Sztfh közleményében. A változásokról már korábban beszámoltunk, az Országgyűlés döntésével ezek elfogadása is megtörtént.
jún. 18
15:06
Begyűrűzik a közel-keleti háború a magyar benzinkutakra: brutál áremelés élesedik (Pénzcentrum)
Csütörtökön ismét emelkednek az üzemanyagárak: a benzin nagykereskedelmi ára 4, a gázolajé pedig 9 forinttal nő literenként.
jún. 18
15:06
Már több mint 750 nyomozás indult az MBH Bank károsultjainak ügyében (Telex)
A hatóságok már legalább 27 embert hallgattak ki az ügyekben.
jún. 18
15:09
Ha jókor vettél és adtál el aranyat, egy hónap alatt 15%-ot nyerhettél. De ez smafu a magyar krumpliárhoz képest (444.hu)
A KSH "a termék kis súlya miatt" nem említette az inflációs gyorsjelentésben, de a burgonya ára kilőtt májusban. Ennek szezonális okai vannak, "kis súly" viszont igen fura kategóriába helyezi a krumplit.
jún. 18
15:12
A Bitcoin már biztonsági menedék? Folyamatos a tőkebeáramlás az Etf-ekbe az Izrael–Irán konfliktus közepette (Kripto Akadémia)
A geopolitikai feszültségek ellenére sem torpant meg az intézményi érdeklődés a Bitcoin iránt. Az amerikai tőzsdén kereskedett spot BTC ETF-ek (tőzsdén jegyzett alapok) már hat egymást követő napon regisztrálnak nettó tőkebeáramlást – legutóbb hétfőn 412 millió dollár értékben. A folyamatot a világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock vezeti. Hat
jún. 18
15:15
Történelmi pillanat: Svájc és Norvégia megállapodásához hasonlót még nem látott a világ (Portfolio)
A két ország CO2-tárolásról állapodott meg, amely a világon elsőként szabályozza a negatív kibocsátások kereskedelmét - jelentette be a svájci kormány.
jún. 18
15:18
A Széchenyi István Egyetem hallgatója tervezte a Magyar Táncfesztivál logóját (Kreatív Online)
Húszéves fennállását ünnepli idén a Magyar Táncfesztivál, amelyhez az új logót Szabó Linda, a győri Széchenyi István Egyetem tervezőgrafika szakos hallgatója készítette.
jún. 18
15:21
Itt kötnek ki a palackok, amiket visszaváltunk a boltokban (Portfolio)
Átadták az Alteo leányvállalata, a FE-Group automata gépsorait, amellyel többszörösére növeli a vállalat a kötelező visszaváltási rendszerben keletkező PET-palack és fémdoboz hulladékfeldolgozási kapacitását. A vállalat kőbányai telephelyén egy, a hazánkban elérhető leghatékonyabb válogatási technológiával rendelkező hulladékfeldolgozó gépsort tele
jún. 18
15:27
Rossz vicc a kormány riogatása, míg az uniós pénzeket vissza nem szerzik (Menedzsment Fórum)
Kedden megszavazták a költségvetést, amiről már most lehet sejteni, hogy az abban foglalt számok nem fognak találkozni a realitásokkal, többek között erről is beszélt kollégánk, Király Béla az ATV tart műsorában. A műsorban szóba került, hogy miért csalóka az átlagbért figyelni, és terítékre került a magyar ipar is, amely áprilisban életjeleket mut
jún. 18
15:30
Itt vannak a magyar csapatok selejtezős ellenfelei: kivel játszik a Puskás Akadémia, a Győr és a Paks? (Pénzcentrum)
Elsőre könnyűnek hangzó ellenfeleket kaptak a magyar csapatok a selejtezőkre, hamarosan indulnak is a párosítások.
jún. 18
15:33
Megütheti a bokáját az AliExpress (Infostart)
Az Európai Bizottság szerdán közölte, hogy előzetes megállapítása szerint az AliExpress megsértette az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét (DSA), mivel nem tette meg a szükséges intézkedéseket az illegális termékek terjedésének megakadályozására platformján.
jún. 18
15:36
Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások repcében – online bemutató (Agrárágazat)
A repcetermesztők számára kínál új, fenntartható technológiákat a Kite a jöbb jövedelmezőség eléréséhez.
jún. 18
15:36
Tisztességtelen? Ingatlanközvetítőket perel az ügyészség (Haszon.hu)
A Pest Vármegyei Főügyészség az elmúlt egy évben kilenc esetben indított pert ingatlanközvetítő irodákat működtető vállalkozásokkal szemben az alkalmazott blankettaszerződések tartalma miatt.
jún. 18
15:36
Times Higher Education: Egyre erősebb a magyar felsőoktatás a fenntarthatóság terén (Diplomátszerzek)
A fenntarthatóság élvonalában a magyar egyetemek: 12 hazai intézmény is bekerült a Times Higher Education 2025-ös Impact Rankings listájára, amely az ENSZ fenntartható fejlődési céljai mentén értékeli a világ felsőoktatását. A MATE nemzetközi élmezőnybe került az éhezés elleni küzdelem terén, az SZTE pedig egyedüliként szerepel mind a 17 kategóriáb
jún. 18
15:39
Te is fenntarthatóan gazdálkodsz? Most elismerést kaphatsz érte! (Agroinform)
Olyan gazdálkodóknak és élelmiszeripari cégeknek szól a CSR Hungary Díj, akik felelősen építik a jövő magyar agráriumát.
jún. 18
15:45
Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból? (Privátbankár)
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
jún. 18
15:45
Brüsszel megtámadta Magyarországot (Piac és Profit)
Brüsszel megtámadta Magyarországot, mert kevesli a multik profitját – olvasható a Magyarország kormányának Facebook-oldalán.
jún. 18
15:54
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot – négy központ az ELTE-hez kerül (Adózóna)
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e – írja a hvg.hu.
jún. 18
15:54
Otthon Centrum: 10 százalék feletti áremelkedés az irányadó az új építésű vidéki lakások piacán (Üzletem)
Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel tíz százalék fölötti áremelkedés az irányadó a vidéki új építésű lakások piacán – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb elemzéséből. A felmérés szerint a megyei jogú városok közül Érden, Szegeden és Győrben lehet a legdrágábban újépítésű ingatlanhoz jutni.
jún. 18
15:54
A kínaiak agy-chipjével már videójátékozni is lehet (ICT Global)
Miközben a nyugati világban egyre nagyobb lelkesedés övezi a BCI-kkel, vagyis agy-számítógép interfészekkel folytatott kísérleteket, Kína is dolgozik saját technológiáján. Így az ázsiai nagyhatalom lett a második ország, amely klinikai fázisban indított humán vizsgálatokat agy-számítógép interfész (BCI) eszközökkel.
jún. 18
15:54
Fontos bejelentést tett az Agrárkamara a tagdíjakról: ez sok gazdát érint (Agrárszektor)
Megkezdődött az idei tagdíj-megállapítási időszak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál. 2025. június 15-től július 15-ig tart a tagdíj-megállapítási időszak az árbevétel alapú tagdíjat fizető magánszemélyek (őstermelők és egyéni vállalkozók), illetve gazdálkodó szervezetek számára a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál.
jún. 18
15:57
Külföldi nyaraláskor egy gyomorrontás is százezrekben fájhat (Azenpenzem)
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra – állapította meg felmérése alapján a Groupama. A biztosító szerint az idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Hangsúlyozták, hogy aki gondtalan pihenést szeretne, az mindenképpen kössön utasbiztosítást.
jún. 18
16:00
Megint csökkent az állampapírhozam: vajon ennek a spirálnak hol lehet a vége? (Pénzcentrum)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jún. 18
16:00
Kiderülhet, hogyan került Matolcsy Ádám köréhez a jegybanki alapítvány pénze (Forbes)
Megismerhetővé válhatnak a jegybanki PADME alapítvány felügyelőbizottsági dokumentumai, amelyekből kiderülhet, hogy hogyan kapták meg és kezelték a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokat a Matolcsy György volt jegybankelnök fiához köthető szereplők, Száraz István és Somlai Bálint. Mi történt? A jegybanki alapítvány, a Pallas Athéné Domus Meriti
jún. 18
16:02
Populista elnök törheti le az inflációt a dél-amerikai országban (Forbes)
Az argentin nagykereskedelmi árak csökkentek májusban, öt éve nem volt ilyen. Javier Milei intézkedéseinek hatékonyságát egyre több gazdasági adat támasztja alá. Mi történt? Az argentin termelői árindex májusban 0,3 százalékkal csökkent áprilishoz képest, éves szinten pedig 22,4 százalékkal emelkedett – írja a Bloomberg. 2020 óta nem csökkentek ekk
jún. 18
16:03
Újabb baljós részletek derülhetnek ki Matolcsyék alapítványi ügyeiről (Privátbankár)
Felügyelőbizottsági iratokat kell nyilvánosságra hozni.
jún. 18
16:03
Elképesztő: újabb tűzeset – szalmabálák, farakások égnek (Agroinform)
Tűz ütött ki Petőfiszállás külterületén, a lángokat több tűzoltóegység fékezte meg, jelenleg a szalma ég felügyelet mellett.
jún. 18
16:06
Nyugalomra vágyik? Utazási tippek a kellemes pihenéshez (MMonline)
Tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron a Kiwi.com reprezentatív felmérése alapján. Legyen az a tenger morajlása, madarak csicsergése, a víz hangja, ahogy a sziklához csapódik, kabócák kórusa – vágyunk arra, hogy a szemünket becsukva hallgassuk a természetet. Ugyanakkor igényünk van arra is, hogy a – sokszor túlzásba
jún. 18
16:06
A Bmw Csoport debreceni autógyárát fedte le 5G technológiával a Magyar Telekom (Gyártástrend)
A csaknem 400 hektáros gyárterületen elérhető 5G hálózat újabb megoldások bevezetését és jövőbeni projektek megvalósítását is megalapozhatja.
jún. 18
16:09
Újabb csontvázak kerülhetnek elő Matolcsyék alapítványi ügyeiből (Menedzsment Fórum)
Ezeket az iratokat kell nyilvánosságra hozni.
jún. 18
16:09
Bejelentette a kormány: meghosszabbítják a kamatstopot (Portfolio)
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy további fél évvel, december végéig meghosszabbítja a kamatstopot, mely idén 55 milliárd forintos költséget okoz a bankoknak - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
jún. 18
16:09
Az árrésstopok miatt elindulnak, a bolti különadók ügyében pedig szintet lépnek az uniós kötelezettségszegési eljárások (444.hu)
Egy mutyigyanús bányaügylet is kiverte a biztosítékot Brüsszelben, vélhetően olyan, amiben a Tiborcz Istvánnal gyakran üzletelő Balázs Attila járt jól. A magyar kormány szerint már megint megtámadták Magyarországot. És Ukrajna.
jún. 18
16:11
Több száz nyomozás indult az MBH-s ügyfeleket ért csalások felderítésére (Portfolio)
Több száz nyomozás indult az MBH Bank azon ügyfeleinek ügyében, akik az utóbbi időszak adathalász támadásaiban estek csalás áldozatául - derül ki a főügyész Arató Gergely képviselőnek adott válaszából.
jún. 18
16:12
Forbes Deal #01 Vendég: Varga Zoltán (Forbes)
Ez a Forbes Deal podcast első adása. A műsor vendége Magyarország 30. leggazdagabb embere, a legnagyobb magyar független kiadóvállalat tulajdonosa, Varga Zoltán volt. Ez itt a Forbes podcastjének első adása. A Forbes Deal mindenről szól, ami üzlet – az EBITDA-tól az önismeretig. Ezentúl hetente kétszer jelentkezünk. A szerdai adásban körbe járunk e
jún. 18
16:18
Gulyás Gergely: brutálisan nőhetnek a hiteltörlesztők, marad a kamatstop (Pénzcentrum)
A kormány szerint elfogult az Európai Bizottság országjelentése, amelyet a kabinet mai ülésén vitattak meg. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: bár a dokumentum több szempontból elfogadhatatlan, elismeri a magyar gazdaságpolitika sikereit. A kabinet döntött a kamatstop meghosszabbításáról december végéig, miközben az árrés
jún. 18
16:24
Na, még egyszer Hormuzról - Iráni aduász? (ProfitLine)
Habár a világ és a befektetők nem hisznek abban, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost, azért folyamatosan megy róla a találgatás. S persze nem csak a lezárás valószínűségéről, hanem arról is, hogy mi történne ebben az esetben.
jún. 18
16:27
Gulyás Gergely százezreket érintő bejelentést tett – döntött a kormány (Privátbankár)
Meghosszabbították a kamatstopot.
jún. 18
16:30
Milliárdokat vittek el a banki csalók (FinTechRadar)
Az első negyedévben nőtt a banki csalások száma, több mint 8 milliárd forint tűnt el, miközben az elektronikus fizetések és a banki bevételek is jelentősen emelkedtek.
jún. 18
16:33
Közel-keleti konfliktus: veszélyhelyzeti gázellátásra kapcsolt Egyiptom (Portfolio)
Továbbra is érvényben van Egyiptom veszélyhelyzeti gázellátási terve, amelyet június 13-án léptetett életbe a közel-keleti konfliktus hatásainak kezelésére, miután az izraeli Leviatán mezőről érkező gázexport leállt. Izrael most bejelentette, hogy csütörtökön újraindítja a szállítást - de csak részben.
jún. 18
16:33
Nincs elég állatorvos a mezőgazdaságban. Új szakmákkal orvosolná a problémát a parlament (Agroinform)
Nagy a hiány hatósági állatorvosból, ez évek óta köztudott, a megoldással kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Két új egyetemi képzés hozhat változást?

Keresés