A háziorvosok feladatellátásának szerződéses jellegét, az Országos Mentőszolgálattal kötött szerződéseket, illetve az ápolók és gyógyszerészek jogosítványait is érintik azok a törvénymódosítások, amelyeket kedden fogadott el egy salátatörvényben az Országgyűlés. A Magyar Orvosi Kamara szerint rendkívül hátrányos az egészségügyi ellátórendszer működ
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben megjelent 2024-es adatai szerint a felelős alapok vagyona megnégyszereződött: a nettó eszközérték meghaladta az 1275 milliárd forintot.
100 millió forint friss tőkebevonással és 150 millió forintos kedvezményes hitellel szállt be a Kék Bolygó Víz Alap a magyar fejlesztésű, víztakarékos autómosó-hálózatba. A Kék Bolygó Víz Alap mellett a körben több magánbefektető is bizalmat szavazott a vállalkozásnak, így további 70 millió forint tőke áll rendelkezésükre az ambiciózus tervek megva
A vezető kriptovaluta tőzsde és Web3 vállalat, a Bitget hároméves együttműködésbe kezdett az UNICEF luxemburgi irodájával, hogy elősegítse a fiatalok digitális készségeinek és blokklánc-ismereteinek fejlődését. A partnerség révén a Bitget csatlakozik az UNICEF Innovációs Irodája (Office of Innovation – OOI) által vezetett Game Changers Coalition (G
Tavaly a nemzetközi vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piaca mérsékelt növekedést mutatott mind tranzakciószámban, mind értékben, Magyarországon az M&A a globális trendet meghaladva 19 százalékos növekedést ért el 2024-ben az előző évhez képest - közölte a Deloitte piaci tanulmány alapján szerdán az MTI-vel.
Az USA jegybankja, a Federal Reserve várhatóan nem változtat a kamatlábon annak ellenére sem, hogy Donald Trump elnök ismét alacsonyabb kamatokat sürgetett. A központi bank inkább kivár, mivel továbbra is magas az infláció kockázata, különösen Trump újonnan bevezetett vámjai miatt, amelyek áremelkedést okozhatnak a nyár folyamán. Bár az infláció né
A magyar járványügyi hatóság szerint fontos, hogy a vakcinák fejlesztése és kipróbálása szabályozott körülmények között történjen. A Nébih szerint az ASP-vakcinaszabvány létrejötte mindenképpen pozitív dolog.
Erőlteti a kormány az ATM-ek telepítését, pedig a bankkártyások egyre kevesebb készpénzt vesznek fel. Az ügyfelek ét és félszer annyit vásárolnak már bankkártyával, mint amennyi a készpénzfelvétel összege, sőt egyre többen inkább befizetésre használják az ATM-eket.
Az Európai Unió berkein belül is nagyban készülnek a tagállamok a közelgő NATO-csúcsra, ahol akár a védelmi költségvetés egységes, 5%-os szintre emeléséről is születhet döntés. Bár néhány szereplő továbbra is megkérdőjelezi az elköteleződés mértékét, az európai fősodor ezzel nemcsak a kontinens védelmét akarja garantálni, hanem rövid távon Donald T
Pénteken a 12.15-kor kezdődő negyedórában ismét csúcsra ért a hazai napenergia termelés. A háztartási és ipari rendszerek a Mavir adatai szerint együttesen minden korábbinál több, 6200 megawatt zöldenergiát állítottak elő - közölte Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára legfrissebb Facebook-bejegyzésében kedden.
Újabb fél évvel meghosszabbítja a kamatstopot a kormány - ismertette a szerdai kormányülésen meghozott döntést a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves infláció májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges számításai szerint.
8 órakor kezdődik az amerikai jegybank kamatdöntő ülése, ahol a Fed közzéteszi az új előrejelzését is. Ezután pedig, fél kilenctől indul a sajtótájékoztató, ahol a jegybanknak egy rendkívül bonyolult helyzetben kellene iránymutatást adnia a piaci szereplők számára.
Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy az intézkedések a külföldi láncokat érintik, ezért indít kötelezettségszegési eljárást. A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé – írja a hvg.hu.
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére, a vízügyi igazgatóságok számára 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre eszközvásárlásra, karbantartási munkákra - közölte az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkár szerdán Szentesen.
Nem változtatott a kamatokon az amerikai jegybank a mai kamatdöntő ülésén, viszont a frissített előrejelzés nem sok okot ad a bizakodásra. A kereskedelmi háború és a magasan ragadt bizonytalanság miatt a Fed alacsonyabb növekedéssel és magasabb inflációval számot. Ez alapján egyértelmű, hogy az amerikai gazdaság jelenleg éppen egy stagflációs irány
A Debreceni Egyetem pallagi kísérleti telepén korszerű módszerekkel vizsgáltuk a jégháló használatának hatását az almaültetvény vízforgalmára, és klorofilltartalom-becslő modellt állítottunk fel.
Először nyílt meg magyar jótékonysági szervezetek számára a Morgan Stanley civil pályázata. A Budapesten háromezer szakembert foglalkoztató globális pénzintézet célja olyan innovatív ötletek támogatása, amelyek kézzel fogható hatást gyakorolnak a gyerekek és fiatalok egészségére, mentális jóllétére, oktatási lehetőségeire. A győztesek 100 ezer font
Július 1-jétől a földgáz- és a villamosenergia-kereskedők, valamint a villamosenergia-elosztói engedélyesek és a rendszerüzemeltetők - így a földgázelosztók is - kizárólag elektronikus számlát bocsáthatnak ki a nem lakossági felhasználóik részére.
Településvédelmi törvény lép életbe 2025 júliusától. Ismerd meg a 2025-ös szabályozást a helyi önazonosság védelméről, a települések jogairól és az ingatlanvásárlásra vonatkozó korlátozásokról!
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (Ansvsa) szerdán.
Egy orosz bíróság elutasította az osztrák Raiffeisen Bank International kérelmét, hogy oldják fel a helyi leánybankjának eladását megtiltó végzést – közölte a társaság.
Évek óta nincs könnyű helyzetben az autóipar, a nehézségek pedig egyre inkább szemléletváltást sürgetnek. Az elmúlt egy évben stabilizálódott az alkatrészellátottság, azonban a változó piaci erőviszonyok, illetve a nemrégiben bejelentett kormányzati szabályzások új stratégiák kialakítására sarkallják az autóflottával rendelkező cégeket és a flottak
Nem csak az idei repülőrajt maradt el, a magyar gazdaság az elmúlt éveket is elvesztegette a régió többi országához képest. A növekedés csak jövőre indulhat be érdemben, de a K&H elemzői várakozása így is elmaradt attól, ami a héten elfogadott 2026-os költségvetésben szerepel.
A Hilton és a Marriott szállodaláncok jelentős afrikai terjeszkedést jelentettek be, hogy kihasználják a kontinens gyorsan növekvő turisztikai piacát - írja a Reuters.
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a "Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása" című pályázati felhívás, amelyre a támogatási kérelmeket 2025. szeptember 4-étől lehet benyújtani – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) a közleményében.
A stabilcoinok versenye új fordulóponthoz érkezett: a Ripple és az Alchemy Pay együttműködésre léptek, hogy világszerte elérhetővé tegyék a Rlusd nevű új digitális dollár-stabilcoint.
Elképesztő, mire kell odafigyelni, hogy a jutalmunk bőséges cukkini termés legyen! Azonban ha tudjuk ezeket az apróságokat és be is tartjuk azokat, rájövünk, hogy milyen óriási volt a hatásuk!
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/25. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem született telitalálatos szelvény, így a jövő héten 230 millió forint keresi majd gazdáját.
2019-ben az ENSZ Klímacsúcsán a Sony Interactive Entertainment (SIE) meghívást kapott, hogy csatlakozzon az ENSZ Playing for the Planet Alliance nevű kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy az iparági szereplők együtt lépjenek fel az éghajlatváltozás ellen, és közösen haladjanak a fenntarthatósági célok felé. Azóta a SIE számos kezdeményezést indít
Az Amazon Web Services (AWS) a philadelphiai AWS re:Inforce 2025 konferencián három új, áttörő biztonsági megoldást mutatott be, amelyek célja a felhőalapú rendszerek védelmének egyszerűsítése és megerősítése. Az új szolgáltatások bármilyen méretű vállalat számára lehetővé teszik a gyorsabb és biztonságosabb felhőalapú működést.
Hazánkban évente mintegy 8000 végtag-amputációt hajtanak végre – ez háromszorosa a nyugat-európai átlagnak. A beavatkozások zöme lábamputáció, amely mögött leggyakrabban a kezeletlen cukorbetegség áll, de a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a mozgásszegény életmód szintén súlyos rizikófaktorok. Az érszűkület korai felismerés
Nagy az érdeklődés az Exim Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett konstrukciói iránt, a termékpaletta 600 milliárd forintra bővített keretének már a több mint kétharmada kimerült.