A vízgazdálkodás területén csak összefogással és szemléletváltással érhetünk el eredményeket: a gazdálkodók, a vízügyi ágazat, az önkormányzatok és az állam együttműködésére egyaránt szükség van – hangsúlyozta Hubai Imre.
A kormány megemelte a keretösszeget, így a "Demján Sándor 1+1 Kkv Beruházás-élénkítő Támogatási Program" keretében az eredetileg tervezett 450 helyett 1800 vállalkozás kaphat támogatást.
A hazai emlősfauna egyik legmegosztóbb képviselője a vakond. Ez a döntően rovarevő kisemlős a föld alatt él. Hazánkban gyakorlatilag mindenütt előfordul, ahol a talajban kellő mennyiségű táplálékot talál, és ahol a talaj szerkezete lehetővé teszi számára, hogy járatokat készítsen. Éppen ezért a sziklás váztalajokon, illetve a futóhomokon ne nagyon
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 áprilisában a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari termelés volumene 2025. márciusához képest 1,5 százalékkal nőtt, míg az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal csökkent.
Az ország egyik legszebb arborétuma, az Alcsúti Arborétum ismét különleges programmal várja a természet szerelmeseit június első felében: hamarosan megkezdődik a szentjánosbogarak csodálatos rajzása, amely Szentivánéj időszakában a leglátványosabb.
Az IKEA arra kér minden vásárlót, aki megvásárolta az IKEA 365+ HJÄLTE kavaró spatulát, hogy ne használja tovább a terméket, és vegye fel a kapcsolatot az IKEA-val. Az érintett termék cikkszáma 401-494-62, dátumbélyegzője 2445 (YYWW) (ez a 2024 novembere után vásárolt termékekre vonatkozik).
A marketingköltések 61,1 százaléka már digitális csatornákon történik a Gartner felmérése szerint. A digitális dominancia átformálja az egyes iparágak marketingstratégiáját, 10-ből 7 szektorban már a marketingbüdzsé több mint 60 százalékát fordítják az online megjelenésekre. A digitális csatornákon belül a fizetett megjelenések az uralkodók, a telj
Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint a kormány politikai okokból tartja fenn az olyan állami beavatkozásokat, mint az árstop, a rezsicsökkentés vagy a kamatplafon, erről az Mforon megjelent elemzésében írt.
Bár az idei tavaszi időjárás nem volt kegyes a gyümölcstermesztéshez, a fogyasztók így is megtalálhatják azokat a kertészeteket, ültetvényeket, ahol „szedd magad” értékesítéssel várják a vásárlókat. Érdemes tehát nyitott szemmel járni, hiszen így a legszebb és frissen, teljes érettségben szedett gyümölcsökkel rakhatjuk tele a ládákat, kosarakat, rá
Megállapodott az AutoWallis Csoport az elektromos autókat fejlesztő NIO márka kizárólagos importőri jogainak megszerzéséről Magyarországon, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában.
Az első negyedévben az Európai Unió éves alapon 1,6, negyedéves alapon 0,6%-os GDP-növekedést produkált - az Eurostat friss jelentése magasabb növekedési adatokat jelent az előzetes számoknál. A meglepetésfaktor ugyanakkor rávilágít, hogy az összkép nem igazán lett jobb, egyszerűen Írország abszurd növekedési számai bekerültek a statisztikába. A ré
A magyar frissdiplomások többsége kezdetben alkalmazottként képzeli el jövőjét, ám öt évvel később már harmaduk vállalkozóként dolgozna. Az OTP Bank erre a trendre reagálva indítja el OTP Junior Piacralépők című műsorát, amelyben tíz fiatal vállalkozó versenyez 10 millió forintos fejlesztési támogatásért: a mentorok között három sikeres vállalkozó,
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal április hónapra vonatkozóan: havi alapon nőtt a forgalom, 2,0 százalékkal. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója érdemi bővülést jelez: 5,0 százalékkal nőtt éves alapon a negyedik hónapban, ami meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust.
Tizenegy év után távozik Kovács András, az Origo egyik legismertebb, korábban rágalmazásért elítélt, állami díjas munkatársa. Információink szerint sokan hagyták el vagy kényszerültek távozni a Fidesz-közeli sajtóterméktől, ahol jelentős távozási és elbocsátási hullám zajlik.
A Víz, Zene, Virág Fesztivál idei programjának egyik legjobban várt eseménye kétségtelenül Ákos koncertje. A közel négy évtizede pályán lévő énekes-dalszerző tavaly is nagy sikerrel lépett fel Tatán, és idén újra visszatér a tó partjára, ezúttal egy teljesen megújult műsorral és különleges hangszerelésű koncerttel készülve.
Donald Trump szerint az amerikai költségvetés számára milliárdos megtakarítást jelentene, ha megszűnnének Elon Musk vállalkozásainak kormányzati szerződései – az elnök erről közösségi médiaoldalán írt, válaszul a milliárdos vállalkozó részéről megfogalmazott vitriolos kritikára.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 12 pontból álló cselekvési tervet állított össze, hogy hogyan tudnák hasznosítani a mesterséges intelligenciát a szakképzésben.
A magyar kormányból az ülésen még arról beszéltek, kiállnak az utasok jelenlegi védelmi szintje mellett, ezért nem támogatták az akkori javaslatot. A Telex kérdésére feltételes hozzájárulásról írtak.
A Yettel és a Wolt idén tavasszal közös pilot programot indított, melynek célja, hogy a technológiai eszközök és mobilkommunikációs szolgáltatások is elérhetők legyenek ugyanazzal a gyorsasággal és kényelemmel, mint amit a Wolt vásárlói az ételrendelések során már megszokhattak. A sikeres pilot után a program most jelentősen bővül.
A lakossági és a vállalati hitelpiac nagyon eltérő folyamatairól és a banki digitalizációról is beszélt kameránknak Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója.
Az Opus Global Nyrt. közzétette harmadik fenntarthatósági jelentését, bemutatva az ESG-szempontok érvényesülését az ipari termelés, energetika, turizmus, mezőgazdaság és élelmiszeripar területén. A 5279 munkavállalót foglalkoztató cégcsoport energetikai divíziója kiemelkedő eredményeket ért el 2024-ben: az OPUS Titász 15%-kal csökkentette az impro
A pünkösdi hosszú hétvégén is autómentes lesz a pesti alsó rakpart, a mozogni és kikapcsolódni vágyók szombat hajnaltól pünkösdhétfő estig használhatják a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó közötti rakpartszakaszt - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy az Európai Bizottság javasolja a Magyarországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárás felfüggesztését, de a Bizottság a Portfolio megkeresésére egyértelműsítette: nem az eljárás lezárásáról, hanem a korlátozó intézkedések átmeneti szüneteltetésről van szó. A brüsszeli testület úgy látja, hogy Magyaror
A lakossági és a vállalati hitelpiac nagyon eltérő folyamatairól és a banki digitalizációról is beszélt kameránknak Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója a Hitelezés 2025 konferencián.
Az amerikai vállalkozó vagyona egy nap alatt csaknem 34 milliárd dollárral csökkent, a Bloomberg naponta frissülő milliárdosok listája (Bloomberg Billionaires Index) szerint Elon Musk továbbra is a világ leggazdagabb embere, de vagyona 334,5 milliárd dollárra mérséklődött péntek reggelre.
Az Energiaügyi Minisztérium 13 milliárd forintos keretösszeggel indítja a Jedlik Ányos Energetikai Program új pályázatát, amely innovatív energiatechnológiai fejlesztéseket támogat hazai vállalkozások számára - jelentette az Energiaügyi Minisztérium.
A jogalkotó a 2023. évben, jelentős időbeli csúszással, mely miatt eljárás is indult az országgal szemben, átültette az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2019. október 23-i (EU) 2019/1937 irányelvet (Visszaélés-bejelentési irányelv). Az Európai Unió (EU) célkitűzése volt az uniós jog megsér
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (Mbvk) 2024-re 497,6 millió forintos adózott eredményt mutatott ki, ám a beszámolóban egyidejűleg 1,1 milliárd forintos céltartalékot is képzett – egy meg nem nevezett jövőbeli kiadásra, írta meg az Mfor.
Az Európai Bizottság értékelése szerint Magyarország - a védelmi kiadások növekedését is figyelembe véve - összességében hatékony intézkedéseket tett a túlzott hiány megszűntetése érdekében, és javasolja a Gazdasági és Pénzügyi Tanácsnak (ECOFIN) az eljárás felfüggesztését.
Az XRP árfolyama jelenleg ismét nyomás alatt van, de egy ismert kriptopiaci elemző szerint elérkezett a „végső go-go jelzés”, amely hatalmas árfolyam-emelkedéshez vezethet. Az elemzést EGRAG Crypto, egy ismert és régóta optimista XRP-elemző osztotta meg. A kriptopénz közösségben elismert szakértő szerint bár az XRP továbbra is egy medvés trendcsato
Az Eu agrár-élelmiszeripari kereskedelmi mérlege jelentősen javult 2025 februárjában, miután az export 19,6 milliárd euróra emelkedett, míg az import 15,2 milliárd euróra csökkent, így a kereskedelmi többlet 4,4 milliárd eurót ért el - írta az European Comission.
Holnap este a Ferenc pápa válaszol című dokumentumfilmet láthatják a Moziklub nézői, amely páratlan módon ad bepillantást a nemrégiben elhunyt Szentatya gondolataiba. A dokumentumfilmben Ferenc pápa nemcsak beszél, hanem figyel is: fiatalokkal ül le egy őszinte, tabuk nélküli beszélgetésre, amely során szóba kerül a hit, az identitás, a társadalmi
A korábban becsültnél nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett harmadik, végleges becslése alapján.