A mesterséges intelligencia (MI) rohamos fejlődése nemcsak technológiai áttöréseket hoz, hanem komoly társadalmi és munkaerőpiaci kihívásokat is felvet. Az Anthropic nevű MI-kutatólabor két munkatársa, Sholto Douglas és Trenton Bricken a közelmúltban egy interjúban osztotta meg aggodalmait arról, hogy az emberek a jövőben „húsrobotokká” válhatnak,
A jövő héten jelenik meg az államháztartás május végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig a májusi fogyasztói árakról, valamint az áprilisi ipari és építőipari termelésről közöl adatokat.
Donald Trump amerikai elnök a Nemzeti Gárda egységeit küldte Los Angeles körzetébe, miután a bevándorlási hatóság elleni tüntetések erőszakossá fajultak szombaton.
Átverve érezte már magát egy influenszer posztja után? Nem alaptalan a gyanú: a Gazdasági Versenyhivatal friss vizsgálata szerint a legismertebb magyar véleményvezérek többsége nem jelölte megfelelően, hogy fizetett hirdetést oszt meg követőivel. A hatóság szerint ez már nemcsak etikátlan, hanem jogsértő is – sőt, már meg is született az első bírsá
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Bybit A Bybit megszerezte az osztrák pénzügyi felügyelettől (FMA) a Markets in Crypto-Assets (MiCA) engedélyt, és ezzel párhuzamosan bejelent
Az idei első negyedév végére már meghaladta a 77 ezret a hazai utakon közlekedő tisztán elektromos autók száma, a vállalati e-autó program pedig további lendületet ad a terjedésüknek. Egyre komolyabb kihívást jelent ugyanakkor az ilyen járművek munkahelyi és otthoni töltése, amihez egyszerűen telepíthető, skálázható, távolról is vezérelhető megoldá
Ahogy egyre kiszámíthatatlanabb az időjárás, drágább a boltban a zöldség és a gyümölcs, illetve egyre nagyobb az igény a természetesebb ízekre, a házikertekben is sokan újra rátalálnak a régi tájfajtákra.
A 2000-es évek kultúrája újra virágkorát éli a TikTokon, ahol a #noughtiesnostalgia hashtag használata 36%-kal nőtt az előző évhez képest. Ez a trend nemcsak a millenniumi generáció és az X generáció tagjait vonzza, hanem a Z generáció fiataljai is felfedezik maguknak az évtized ikonikus zenéit, sorozatait és divatját.
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük 2025 évre vonatkozóan a hatályos szabályok és adatok alapján, hogyan számolhatók el az üzleti utak költségei kilométerdíj formájában, és miként történik az üzemanyag-elszámolás.
A fizetésemelés még a mai világban is gyakran kényes témának számít, legalábbis sokan félnek attól, hogyan lehetne erről kommunikálni a főnökükkel anélkül, hogy a beszélgetés kínossá vagy kellemetlenné válna. Nos, ha úgy érzed, hogy egy magasabb bérnek itt az ideje, akkor adunk néhány tippet, amivel könnyebb lehet elérni a célodat a felettesednél.
Az eddigi BBB szinten hagyta Magyarország adósbesorolását a Fitch Ratings, és a kilátás is marad stabil – jelentette be a hitelminősítő. Ezzel a Moody’s múlt heti döntése után ezúttal is sikerült elkerülni a negatív irányú lépést a GDP-növekedéssel és a költségvetéssel kapcsolatos kockázatok ellenére.
Vasárnap markáns hidegfront érkezik, amelynek hatására növekszik a zivatarok kialakulási esélye - területi kiterjedést és számosságot tekintve jelentős a bizonytalanság. A valószínűbb forgatókönyvek szerint egyrészt a déli, kora délutáni időszakban a front mentén (az Észak-Dunántúlon) dörrenhet meg az ég, másrészt a front előtt az északkeleti, kele
A hollywoodi szupersztár, Samuel L. Jackson ismét főszerepben bizonyíthat, ezúttal Taylor Sheridan készülő sorozatában. A „Tulsa King” New Orleans-i spinoffjában tűnik fel, amelyből hamarosan önálló széria is indulhat.
Gyakran a csíráztatáshoz nedvességre, nem pedig tápanyagra van szükség – ezért most megosztunk egy listát azokról a magokról, amelyek a legjobban nedves papírtörlőben csíráznak!
Újabb éles üzenetet küldött Lázár János közlekedési miniszternek Magyar Péter. A Tisza párt elnöke szerint a miniszter a vasúti összeomlás felelősségét próbálja másokra hárítani, miközben az elmúlt években súlyos leépítéseket hajtott végre a MÁV-nál.
Sébastien Ogier még egy szakasszal került közelebb a győzelemhez a Szardínia Rallyn, miközben a WRC2 élén álló Emil Lindholm két gyorsaságival a cél előtt a pálya szélére kényszerült.
A hazai cégek 36%-a már aktívan alkalmaz AI-megoldásokat a vállalati működésében, míg a fennmaradó 64% esetében a mesterséges intelligencia integrációja vállalati szinten még nem valósult meg - derül ki a Trendency HazAI insightok című kutatásából. Attitűd alapján az látszik, hogy a skála két végén hasonló arányban helyezkednek el az AI-ra építkező
A kínai autóipar vezető szerepet tölt be a nemzetközi kereskedelemben, és már belföldi eladásai is meghaladják a világ többi részének termelési kapacitását. Miközben Európa hivatalosan elkötelezett a zöldátmenet mellett, az Egyesült Államokkal versengve fektet be az elektromos autógyártásba. Mindezt úgy, hogy továbbra is kérdéses, milyen kereskedel
Átadták a 25. Gyulai Pálinkafesztivál keretében meghirdetett Brillante-2025 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny, valamint az Év Pálinkás Bonbonja verseny díjait szombaton - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Viharos széllel érkezik a front pünkösdvasárnap Magyarországra. A délnyugati áramlást váltja a feltámadó, északnyugatira forduló légmozgás, a legerősebb széllökések a Dunántúlon várhatók - írta meg az Időkép.hu.
Zaječarban és Kosjerićben vasárnap, június 8-án tartják a rendes helyi önkormányzati választásokat, amelyeken e két önkormányzat képviselő-testületeinek tagjait választják meg. A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyíltak meg. Zaječar városi képviselő-testülete 50 képviselői helyből áll, a szavazásra jogosult polgárok száma 47.353. Ők 7 és 20 óra kö
Az elmúlt három hétben mintegy húszezren ellenőrizték már, hogy 2026-tól mennyivel nagyobb összegből gazdálkodhatnak a kormány adózást érintő, családbarát intézkedéseinek - Európa legnagyobb adócsökkentésének - köszönhetően hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az óceán nem csupán a Föld tüdeje, hanem a longevity forrása is – kapcsolódásunk a végtelenhez, ahol az élet kezdődött, és ahol egészségünk jövője is rejlik. Ahogy a júniusi nap felkel a horizont fölött, a világ minden táján milliók ünneplik az Óceánok Világnapját – egy olyan eseményt, amely emlékeztet bennünket arra, mennyire szoros kapcsolatban á
Száz megawattóra tárolói kapacitás létesült eddig a Napenergia Plusz Programban, a több mint 21 ezer támogatott háztartás fele már elkészült a modern napelemes rendszerekkel - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap a Facebook-oldalán.
Az immár hétéves hagyománnyal rendelkező Óbudai Világzenei Hét idén is különleges kapcsolódási lehetőségeket kínál a világzenei színtér és a köré szerveződő kortárs magyar közösség számára június 23. és 29. között.
Az ország nyugati részén másodfokú, több másik megyében elsőfokú hőségriasztás van érvényben vasárnap. Hőségriasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország tíz nyugati megyéjére.
The XLibre project is now hosted on GitHub: Mivel "A FreeDesktop által hostolt kódtárolójukat a Red Hat törölte." - állítja Lunduke egy friss tweet-jében. ^ Előzmények az X.Org DEI-mentes forkjának indulásáról itt.
A titkos lesből előrepüló drónsereg ismét lecsapott Oroszországban. A hadtörténelem új fejezetét 2025. június 1-jén nyitották meg az ukránok Pókháló nevű akciójukkal. Akkor az orosz stratégiai bombázóflotta 34 százalékát semmisítették meg.