Árvaszúnyog-invázió bénítja Siófok vendéglátóhelyeit és a turizmust. A milliós tömegben rajzó rovarok miatt vendéglátóhelyek zárnak be, a szálláshelyek vendégei sötétben kénytelenek üldögélni, miközben a szakemberek szerint a védett faj irtása tilos és ökológiailag káros lenne - közölte a Sonline.
Hazánk erdeiben magánszemélyként naponta legfeljebb 2 kg gombát (és vadgyümölcsöt vagy gyógynövényt) szedhetünk engedély nélkül – ezen szabály megsértése esetén súlyos, akár milliós büntetésre számíthatunk.
A tavalyi abszolút rekordév után idén újabb csúcsot döntött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusa. A 2025-ös általános felvételi eljárás során összesen 807 jelentkező nyert felvételt a Campusra.
A 2024-es Bitcoin felezés előtti zuhanást pontosan megjósoló elemző most újabb BTC-kitörést vetít előre, miután a vezető kriptovaluta átlépte a kulcsfontosságú technikai szintet. A Rekt Capital néven ismert kriptoelemző – akit több mint 553 ezer követő figyel az X (korábban Twitter) platformon – úgy véli, hogy a Bitcoin bullish folytatási mintából
Építkezési baleset történt a II. kerületben, ahol egy hatalmas üvegtábla zuhant a gyalogátkelőhelyre a Lövőház és a Fény utca kereszteződésénél. Szerencsére személyi sérülés nem történt - tudósított a Telex.
Szárazföldünket nyugati és keleti irányból is magasnyomású légköri képződmények szegélyezik, a kettő közötti területen azonban jóval változékonyabb, felhősebb és csapadékosabb az idő - közölte a meteorológiai szolgálat.
Rio de Janeirót és Budapestet megelőzve Tokió vezeti a külföldön dolgozó utazók számára legjobb városok globális listáját az IWG harmadik alkalommal elkészített Work from Anywhere Barometer rangsorában. A városokat 12 szempont alapján pontozták, többek között az éghajlat, a szélessávú internet, a rugalmas munkaterek rendelkezésre állása, valamint ú
A belföldi vendégek száma 2,3 százalékkal, míg a külföldi vendégeké 6,8 százalékkal nőtt. A vendégéjszakák esetében 4,1 illetve 6,1 százalékos a növekedés. Mi történt? Magyarország továbbra is népszerű úti cél a hazai és nemzetközi utazók körében, még a júniusi időjárás változékonysága ellenére sem csökkent az utazási kedv – állapította meg a legfr
Az elmúlt napokban a Díjnet Zrt. nevével és logójával visszaélve, adathalász e-mail üzeneteket küldtek ismeretlenek, amelyben sikertelen fizetésről tájékoztatják a címzetteket, figyelmeztetett a cég.
A fehér akác, Magyarország egyik legmegosztóbb hungarikuma, kettős megítélés alatt áll: miközben gazdaságilag értékes és sokoldalúan hasznosítható, inváziós fajként jelentős természetvédelmi problémákat okoz. A hazai erdőterületek mintegy 25 százalékát kitevő, Észak-Amerikából származó fafaj visszaszorítása a védett területeken törvényi kötelezetts
Augusztus 1-től, azaz péntektől új sorozat jön a Magyar Állampapír Pluszból – derül ki az Államadósság Kezelő Központ publikációjából. Az állampapír fontosabb paraméterei nem változnak: marad az 5 éves futamidő, lépcsős, 5,75-6,75% között emelkedő fix kamatozással.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Peak Advisor Kft.-vel szemben. A GVH gyanúja szerint a budapesti székhelyű vállalkozás az általa működtetett honlapon több szempontból is tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat. Többek között azt a látszatot kelti, mintha a kínai Xiaomi márka hivatalos vi
A mesterséges intelligencia térnyerésével a munkaerőpiac és az emberi gondolkodás szerepe is megkérdőjeleződik, hiszen a gépek már nemcsak dolgoznak, hanem egyre inkább gondolkodnak is helyettünk. A negyedik ipari forradalom kihívása túlmutat az automatizálható feladatok kiszervezésén, így ma már nem az a kérdés, hogy milyen új munkahelyek jönnek
A jelenlegi rendszerben nem tud létrejönni az a típusú szülészeti ellátás, ami egy szorosabb orvos-szülő nő, szülésznő-szülő nő kapcsolatra épül. Mi történt? Évente több ezer nő választja a magánszülészeteket, egy ilyen beavatkozás másfél millió forintba is kerül, ha magánklinikán szülne az ember. Mégis többen kifizetik ezt a pénzt, mert olcsóbbna
Az elmúlt napon jelentős mennyiségű PENGU érme áramlott a projekt bevezetési címéről a központosított tőzsdékre, amely aggodalmat keltett a befektetők között. Az Arkham Intelligence adatai szerint július 28-án több mint 206,9 millió PENGU tokent, körülbelül 8,91 millió dollár értékben utaltak különböző központosított tőzsdékre. A hírek szerint a mo
Az Egyesült Államok számára a megállapodás komoly stratégiai győzelmet jelent, de még sok a nyitott kérdés, ezért a lobbizás a következő hetekben várhatóan fokozódni fog az Atlanti-óceán mindkét partján.
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió bevételi rendszerének átalakítására. A 2028-34. közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretrendszer részeként új adónem, az úgynevezett Vállalati forrás Európáért (CORE) hozzájárulás tervezetét is ismertették. A multinacionális cégcsoportokat célzó CORE javaslat célja a közös p
A válságok közepette a legtöbb vezető igyekszik komolynak és fegyelmezettnek mutatkozni. Pedig a kutatások szerint éppen a pozitív érzelmek – különösen a valódi öröm – jelenthetik a legnagyobb hajtóerőt a munkahelyi kreativitás, ellenállóképesség és teljesítmény szempontjából. Az öröm nem gyengeség, hanem rugalmasság – ami pedig stratégia.
Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak - közölte az Nkfh kedden az MTI-vel.
A Wien Energie fontos mérföldkövet ért el a napelemparkok fejlesztésében. 2025 júliusára a cég már 500 napelemes rendszert üzemeltet országszerte, melyek évente mintegy 100 ezer bécsi háztartás áramellátását képesek biztosítani tiszta, napból nyert energiával. Ez a folyamatos bővítés új lendületet ad Bécs zöld energiára való átállásának.
A Solana (SOL) társalapítója, Anatoly Yakovenko ismét élesen bírálta az NFT-ket és a mémérméket, „értéktelen digitális szemétként” jellemezve őket egy június 28-án, az X-en (korábban Twitter) folytatott beszélgetés során. Bár a Solana blokklánc jelenleg virágzik a mémérmék által generált tranzakciókból, Yakovenko továbbra is úgy véli, ezeknek az es
Szeptember 1-jétől Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs Igazgatóság vezetőjeként, közölte lapunkkal a telekommunikációs nagyvállalat kedden. Hamza elődje, Kovács András Péter májusban, egy év után távozott a telekommunikációs cégtől.
Jóval kedvezőbb feltételek mellett lehet fölvenni az uniós hiteleket, mintha a piacról szeretne forrásokhoz jutni Magyarország - erre hivatkozva hívná le a kormány a lehető legmagasabb összeget abból az alapból, amelyet az Európai Bizottság a kontinens védelmi képességeinek és iparágának felpörgetésére hoz létre az újabb közös kötvénykibocsátásokka
Paradicsomvész a kertben? Barnul, lehullanak a virágok, sárgulnak a levelek, alig akad rajta szedni való? Ezek a tünetek nem csupán múló problémák - ha nem figyelünk rájuk időben, könnyen odaveszhet az egész szezon. Júliusban dől el a nyári termés sorsa: ha most lépünk, még megmenthetjük a növényeinket, és bőséges szüretre számíthatunk. Hogy mit te
A súlyos szabálytalanságok között előfordult túlzott zsúfoltság, élelmiszerektől idegen tárgyak tárolása, erősen szennyezett hűtőpultok, valamint a fagylaltos edényekben, áruk felületein található rovarmaradványok jelenléte.
Súlyos biztonsági incidenst szenvedett el a WOO X kriptotőzsde 2025. július 24-én, amely során a támadók 14 millió dollár értékű digitális eszközt szereztek. Az eset egy újabb fejezetet jelent, az elmúlt két évben biztonsági problémákkal küzdő WOO ökoszisztémának. Célzott adathalászat és kompromittált eszköz vezetett a támadáshoz A WOO X vizsgálata
Heteken belül megnyílhat az első európai MI-gyár, a gigagyár-beruházásokra pedig már idén meghirdethetik a pályázatokat. Összesen öt ilyen létesítményt terveznek felállítani Európában, ezek mindegyike nagyjából négyszer akkora számítási teljesítményt kínál, mint a már működő legnagyobb MI-gyárak.
Donald Trump új határidőt szabott meg Vlagyimir Putyinnak az ukrajnai háború leállítására, de elemzők szerint Oroszország valószínűleg figyelmen kívül hagyja az amerikai elnök követelését. A piacok idegesen reagáltak a fejleményekre.
A kutatás célja az volt, hogy megmutassa, a magyarok szerint mely munkák a legfontosabbak, illetve melyeket tartanak alul- vagy túlfizetettnek. Mi történt? Az orvosok, az ápolók és a tanárok munkáját tartja legtöbbre a társadalom, az influenszerekét a legkevesebbre, derült ki egy friss reprezentatív kutatásból. Részeltek. A No Fluff Jobs nemzetközi
A komplett mesterséges intelligencia iparág erőviszonyait átírhatják a kínai szereplők legfrissebb, történelmi léptékű fejlesztései és az állami stratégiaváltás. Régóta általános érvényű szabály, hogy az Nvidia hardverek megkerülhetetlenek az AI-szolgáltatások fejlesztése és futtatása során. Az amerikai cég kétségtelen dominanciáját pedig időről-id