2025. július 3. csütörtök

júl. 3
16:35
Történelmi áttörés a válságországban (Portfolio)
Az energiaexport lökheti tovább Argentínát a gazdasági fellendülés útján - írta meg a Bloomberg. Javier Milei elnök támogató intézkedései miatt ugyanis 2025 tavaszán dinamikus növekedésnek indult az olaj- és gázkitermelés a Vaca Muerta mezőn. A főként exportcélokat szolgáló energiatermelés bővülése fordulatot hozhat az argentin gazdaságban, hiszen
júl. 3
16:39
Nagy fogást jelentett be az Újpest: sztárcsapatokat megjárt szélsőt igazoltak a lilák (Pénzcentrum)
Olaszországban, Portugáliában és Izraelben is játszott az Újpest új szélsője, akihez nagy reményeket fűznek a negyedik kerületben.
júl. 3
16:39
Walkman és Bitcoin: két korszakváltó találmány, egy közös üzenet (BitcoinBázis)
A 20. század végének egyik meghatározó technológiai újítása a Sony Walkman volt. Ma, évtizedekkel később, a Bitcoin hasonló módon alakítja át a társadalmat – csak más színtéren. A két eszköz látszólag egymástól távoli világban született, mégis hasonló módon adott hatalmat az egyén kezébe. Az egyik a zenét tette személyessé és hordozhatóvá, a másik
júl. 3
16:39
Már Orbán lakáshitel-bejelentése előtt óriásit ugrott a hitelpiac (Telex)
Az MNB kiadta a magyarországi hitelpiac májusi teljesítményéről szóló jelentését.
júl. 3
16:41
Eddig ingyen volt, fű alatt fizetős lett a jogsihosszabbítás: rengeteg magyar fizethet keményen (Pénzcentrum)
Július 1-től megszűnt az ingyenes online jogosítvány-hosszabbítás lehetősége, így mostantól az elektronikus ügyintézés során is meg kell fizetni a 6900 forintos hatósági díjat- írja a 24.hu.
júl. 3
16:45
Kijött a dugóhúzóból a forint és új erőre kapott (vg.hu)
A dollár erősödik az euróval szemben.
júl. 3
16:45
Dínós szexjelenet a Jurassic World új részében? Végül ezért nem került be a filmbe (Médiapiac)
A Jurassic World: Újjászületés már a mozikban, és természetesen most is minden a dínókról szól, de egy jelenet végül kimaradt, ami talán még a T-Rexnél is nagyobb port kavart volna. Igen, szó volt egy dinoszauruszos szexjelenetről, amit az író végül maga sem tartott megfelelőnek.
júl. 3
16:51
Utazáskor is jól jön. Megérkezett a Dyson Airwrap Co-anda 2x hajszárító (ProfitLine)
Fedezd fel a hajformázás új dimenzióit a Dyson vadonatúj Airwrap Co-anda 2x™ multi-styler és hajszárítójával, amelyet a márka eddigi legerősebb és leggyorsabb motorja, a Hyperdymium™ 2 hajt. Ez a szupererős motor kétszeres légnyomással dolgozik, így a haj könnyebben tekeredik a formázófejre, gyorsabban szárad, és tartósabb, simább frizurák készíthe
júl. 3
16:51
Lelepleződött Marine Le Pen – még súlyosabb a korrupciós ügye, mint eddig bárki sejtette (Portfolio)
Újabb uniós pénzbotrány rázza meg a francia Nemzeti Tömörülést: a párt és szövetségesei több mint 4 millió eurónyi EP-s támogatást költhettek el szabálytalanul. A pénzek nagy része Marine Le Pen közeli bizalmasainak cégeinél landolt, miközben állatvédő és egyházi egyesületek is kaptak támogatást, minden parlamenti kapcsolat nélkül. A vádakra a párt
júl. 3
16:57
Történelmi lehetőség: most te döntöd el, hogyan osztják szét az EU-pénzeket! (Portfolio)
Megkezdődött az Európai Unió következő költségvetési ciklusának előkészítése – ez pedig ismét alkalmat teremt arra, hogy a polgárok is beleszóljanak abba, milyen irányt vegyen az uniós politika. Az Euyou projekt legújabb kérdőíve azt vizsgálja, hogyan lehetne hatékonyabban felhasználni az energiaátmenetet támogató uniós forrásokat.
júl. 3
16:57
A természet titkos fegyvere a klímaváltozás ellen: a talaj (Agroinform)
Kevésbé látványos, mint a napelem vagy a szélturbina, mégis hatékonyabban köti meg a szenet: ismerd meg a talaj erejét!
júl. 3
17:03
Elveszik a magyar tehetségeket a nyugati országok? Ide menekülnek tömegével a diplomás fiatalok (Pénzcentrum)
A brain drain a magasan képzettek agyelszívását, kivándorlását fejezi ki; míg a brain gain a magasan képzettek bevándorlása, összegyűjtése adott országban, melyből a befogadó ország profitál. Klasszikus nyertes országok voltak az agyelszívás tekintetében az Amerikai Egyesült Államok (pl. Szilícium-völgy) és az Egyesült Királyság (pl. a londoni pénz
júl. 3
17:03
Könyörögnek Brüsszelnek a cégek, hogy vegye le a kezét a mesterséges intelligenciáról (vg.hu)
Agyonszabályozták. Azt mondják, az Európai Bizottság még maga is rápakolta saját fárasztó szabályait.
júl. 3
17:03
Zöld járművekért jön a támogatásözön: már 3600 cég kapott pénzt (Öko-drive)
Meghaladta a hatezret a támogatási szerződéssel rendelkező cégek száma a közlekedés zöldítését ösztönző pályázaton.
júl. 3
17:09
A következő évtized Európában és Magyarországon is az energiatárolásról szól (Demokrata)
Magyarország tavaly egy független felmérés szerint világelső volt a napelemekkel történő megújuló energiatermelésben.
júl. 3
17:15
Térképek érkeztek: kritikus a helyzet Magyarországon, de lassan mindenki fellélegezhet (Portfolio)
Több hullámban érkezhetnek záporok, zivatarok, és a jövő hét elején enyhül a nagy meleg is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
júl. 3
17:15
A Volvo mégsem kezdi meg a sorozatgyártást Szlovákiában 2026-ban (vg.hu)
Még azt sem tudni, hogy pontosan mely modelleket gyártaná ott a vállalat.
júl. 3
17:15
Együttműködik a Visa és a Magyar Zene Háza (MMonline)
A Visa, a világ egyik vezető fizetési szolgáltatója és az ország kiemelkedő kulturális színtere, a Magyar Zene Háza 2025-ben stratégiai partnerségre lép. Az együttműködés célja, hogy kiemelkedő kulturális élményeket biztosítson a nagyközönség számára, valamint támogassa a hazai zenei örökség megőrzését és innovatív bemutatását. A több szinten megva
júl. 3
17:15
Mérföldkőhöz érkezett a FoxPost és a Packeta integrációja (Digital Hungary)
Frissült a FoxPost Általános Szerződési Feltétele (ÁSZF), mivel a vállalat integrációja a Packetával új szakaszába lépett. Ennek részeként július 1-jétől megváltozott a FoxPost hivatalos cégneve is, a vállalat mostantól FoxPost Kft néven működik tovább. Az integráció a tervek szerint halad: a FoxPost és a Packeta Hungary szervezeti összeolvadása a
júl. 3
17:21
A drónpiac bődületes fejlődése (Piac és Profit)
A drónok, azaz a pilóta nélküli repülőeszközök a dróntechnológia fejlődésének, valamint a felhasználási területek folyamatos bővülésének köszönhetően az élet egyre több területén játszanak fontos szerepet. A Research and Markets piackutató cég 2024 decemberi adatai szerint a globális drónpiac értéke 2023-ban több mint 38 milliárd dollár volt, ami a
júl. 3
17:21
Az Opella megszerezte a B Corp globális tanúsítványát, ezzel megerősítette vezető szerepét az egészségügyi öngondoskodásban. (ProfitLine)
Az Opella lett az első globális fogyasztói egészségügyi vállalat, amely megszerezte a B Corp minősítést[1], miután teljesítette a B Lab, a tanúsítást kiadó nonprofit szervezet által meghatározott szigorú társadalmi és környezeti követelményeket. A minősítés mérföldkövet jelent az Opella törekvésében, hogy az emberek és a bolygó iránt is felelőssége
júl. 3
17:21
Merőben új támogatási formát jelentett be a kormány a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazatának felpörgetésére (vg.hu)
Az új konstrukciók októbertől élnek, de a kormány jövőre más támogatást is tervez.
júl. 3
17:21
Sok százmilliós tihanyi birtokra csapna most le a NER biztonságiőr-bajnoka (Forbes)
A szomszédos telek Rogán-Szendrei Cecíliáé, aki augusztus 1-ig jelezheti az elővásárlási jogára vonatkozó igényét. Mi történt? Bessenyei István 770 millió forintért vásárolna meg egy tihanyi szőlőbirtokot és gazdasági épületet a tihanyi Óváron, egy 3346 m²-es telken, ahol ma már nincs szőlő, csak díszkert és ház, írta meg az Átlátszó. Részletek. A
júl. 3
17:27
Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék (Privátbankár)
Miközben csökkent a Brent ára.
júl. 3
17:27
70 ezres drágulás egy hónap alatt, és más adatok a KSH és Használtautó.hu első közös statisztikájából (Adózóna)
Mekkora az átlagos használtautóár ma Magyarországon? Milyen gyorsan terjednek a zöld meghajtású járművek? Milyen futásteljesítményre számíthatunk, ha benzines vagy dízel járművet választunk? Ezekre a kérdésekre mostantól minden hónapban a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös statisztikai kiadványa ad választ.
júl. 3
17:27
Ma startol a vidék giga fesztiválja: 4 nap fényorgia és programzuhatag, amit tilos kihagyni (Pénzcentrum)
Ma este megkezdődik Magyarország legnagyobb fényünnepe, a Zsolnay Fényfesztivál, amely immár kilencedik alkalommal tölti meg fénnyel és varázslattal Pécs történelmi belvárosát. A július 3-6. között zajló esemény mintegy 100 programmal, látványos fényinstallációkkal, nemzetközi fényfestőversennyel és izgalmas újcirkuszi produkciókkal várja a látogat
júl. 3
17:27
Gyengülő hidegfront érkezik (Agroinform)
Vajon hoz esőt is?
júl. 3
17:27
Meghosszabbították a riasztást: eddig folytatódhat a kánikula Magyarországon (Portfolio)
Bár az előrejelzések szerint pénteken hidegfront éri el hazánkat, az országos tisztifőorvos a tartós kánikulára hivatkozva hétfő éjfélig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást - írta meg az MTI.
júl. 3
17:27
MI: öntik bele a pénzt, de még nem látszik a megtérülés (vg.hu)
Semmi sem képes hűteni az MI-lázat.
júl. 3
17:29
Lefújták az augusztus 20-i tűzijátékot: itt a friss bejelentés, de meglepő az indok (Pénzcentrum)
Cegléd idén kihagyja az augusztus 20-ai tűzijátékot, de az indok meglepő: nem az állatvédők tiltakozása az oka, egészen más miatt mondd le a város az idei fényjátékról.
júl. 3
17:33
Sok százmilliós tihanyi birtokra csapna most le a NER biztonságiőr-bajnoka (Forbes)
A szomszédos telek Rogán-Szendrei Cecíliáé, aki augusztus 1-ig jelezheti az elővásárlási jogára vonatkozó igényét. Mi történt? Bessenyei István 770 millió forintért vásárolna meg egy tihanyi szőlőbirtokot és gazdasági épületet a tihanyi Óváron, egy 3346 m²-es telken, ahol ma már nincs szőlő, csak díszkert és ház, írta meg az Átlátszó. Részletek. A
júl. 3
17:33
Koordinált támadások érik a Chrome és Firefox felhasználókat – kriptotárca adatok a célpontban (KriptoMagazin)
Komoly biztonsági fenyegetés érte a Google Chrome és a Mozilla Firefox böngészők felhasználóit: a kriptovalutákat célzó adathalász támadások új hulláma indult el, amelyben hamis böngészőbővítmények és kihasznált sebezhetőségek játszanak kulcsszerepet. 45 hamis Firefox bővítményt lepleztek le 2025. július 1-jén kibervédelmi szakértők felfedeztek egy
júl. 3
17:39
Nagy Márton új számokat közölt, ennek sokan fognak örülni (Portfolio)
Az eddigi 452 mellett újabb 400 hazai mikro-, kis és középvállalkozás támogatásáról hozott pozitív döntést a kormány a 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében - írta közösségi oldalán a nemzetgazdasági miniszter.
júl. 3
17:39
Elbúcsúzott a fiatalon meghalt Diogo Jotától Szoboszlai Dominik: íme, ezt a megható üzenetet írta (Pénzcentrum)
Szoboszlai Dominik azt írta, hogy nem csak neki és a liverpooliaknak, hanem az egész világnak hiányozni fog az, amit Diogo Jota a pályán képviselt.
júl. 3
17:39
Románia nem tud leállni, még több gázt talált a Mol versenytársa (vg.hu)
A hatalmas fekete-tengeri gázmezők mellé most még Craiova közelében is.
júl. 3
17:39
Bankká válhat a Wise? Komoly lépésre készül a fintech óriás (Fintech)
A globális pénzügyi szektorban új korszak kezdődhet, ugyanis a fintech piac két domináns szereplője – a Wise és a Ripple – egyre komolyabb lépéseket tesz afelé, hogy csatlakozzon az amerikai bankrendszerhez. Mindkét cég az amerikai Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (Office of the Comptroller of the Currency – OCC) fordult banki engedélyért.  Wise: na
júl. 3
17:41
Kirobbanó erő: a Richterrel az élen bődületes új csúcsra futott a BUX (vg.hu)
Valamennyi blue chip árfolyama emelkedett csütörtökön.
júl. 3
17:45
Műsorváltozás a TV2-n: jön a Legyen Ön is Milliomos! A Hunyadi sztárja is játszik (Médiapiac)
Nem a Csatahajó, hanem a Legyen Ön is Milliomos! kerül adásba július 13-án, vasárnap este nyolc órától a TV2-n – szúrta ki a Rekláminvázió. Bár a hivatalos műsorújságban még film szerepel ebben az idősávban, a TV2 Play oldalán már megjelent az előzetes: elstartol a népszerű kvízműsor legújabb évada.
júl. 3
17:51
Balaton vagy Adria? Tudatosabbak a nyaralók, és ez a magyar tengernek kedvez (vg.hu)
Vajon többen választhatják a magyar tengert a megszokottnál a magas horvátországi árak miatt? A válasz: valószínűleg igen, de nemcsak emiatt, hanem összességében változtak meg az utazási szokások.
júl. 3
17:51
Egyre jobb haverok: Trump és Putyin ma is felhívja egymást (Forbes)
A telefonhívást komoly diplomácia gesztus előzte meg, aminek az oroszok által megtámadott Ukrajna aligha örült. Mi történik? Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentették, hogy csütörtökön felhívják egymást telefonon. Ez lesz a hatodik nyilvánosan bejelentett beszélgetésük azóta, hogy Trump idén visszatért a Fehér Házba,
júl. 3
17:57
Több mint fél évszázada a hazai élelmiszeripar élvonalában (Agroinform)
Az élelmiszeripar jövőjét azok a fiatal szakemberek formálják, akik tisztelik a hagyományokat, és bátran élnek az új technológiák nyújtotta lehetőségekkel.
júl. 3
17:57
A Microsoft ismét leépít (Mínuszos)
A Microsoft bejelentette, hogy világszerte leépíti munkahelyeinek közel négy százalékát, miközben jelentős összegeket fektet mesterséges
júl. 3
18:03
Ellenőrzés lesz a debreceni CATL-nél (Infostart)
A CATL kínai akkumulátorgyár átfogó munkaerőpiaci ellenőrzését kezdeményezi a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál a debreceni önkormányzat - közölte a városháza.
júl. 3
18:03
Végre egy jó hír a fapadosoktól: nagy változást jelentett be a Ryanair – megkönnyítik az utasok dolgát (vg.hu)
A Ryanair egy utasbarát változást vezet be, amely jócskán megkönnyíti a kézipoggyásszal utazók dolgát.
júl. 3
18:03
Ezt ígéri a tisztelt utazóközönségnek idén nyárra a MÁV (Forbes)
Itt a "finomhangolás" ideje. Mi történt? "A tanév végétől főszezoni menetrend szerint működik a MÁV-csoport, az első, igazán erős forgalmú hétvégék tapasztalatai alapján pedig folyamatosan finomhangoljuk a nyári működésünket", írja közleményben a MÁV. Mit jelent a finomhangolás? "Betáraztunk például azokból a sorompóalkatrészekből, amelyek a pünkös
júl. 3
18:09
Veszélyes lehet az ásványvíz, visszahívták ezt a terméket (Portfolio)
Az Auchan Magyarország Kft az Auchan Tipp Pannon-Aqua szénsavmentes természetes ásványvíz 2l termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termék mikrobiológiai nem megfelelősége miatt - közölte az NKFH. A termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet.
júl. 3
18:15
Történelmi csúcs a BÉT-en: nagyot kaszált, aki ma ebbe fektetett (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1712,79 pontos, 1,74 százalékos emelkedéssel, 99 899,53 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. Az árfolyamok változása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
júl. 3
18:15
Ukrajna amerikai cégekkel közösen építene drónhadsereget (vg.hu)
Kijev közös dróngyártásról írt alá megállapodást több amerikai vállalattal. Az ukrán elnök megnevezte az együttműködés keretében gyártandó dróntípusokat is, például ellenséges pilóta nélküli eszközök és rakéták lelövésére alkalmas elfogó drónokat fognak előállítani.
júl. 3
18:21
Terhesség alatt is dönthetnek úgy, hogy elveszik a veszélyeztetett helyzetben lévő újszülöttet az anyától (Menedzsment Fórum)
Új gyermekvédelmi törvénymódosítás készül.
júl. 3
18:21
Friss kutatás: a vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota (ProfitLine)
A mosdók állapota kulcsfontosságú az éttermi vendégek számára – derül ki az Essity-hez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában megkérdezettek közel fele úgy nyilatkozott, hogy megjegyzi azokat a nyilvános tereket, szolgáltató egységeket, ahol kellemetlen tapasztalatuk volt a mosdóval, és ezeket a j

Keresés