A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra - hangsúlyozza a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Az OPEC+ a hétvégi találkozóján dönthet a kitermelés jelentős növeléséről, ami után azonnal stratégiai válaszút elé kerülhet a szervezet - írja a Bloomberg.
Az új jogszabályi előírások célja az MVM szerint az átláthatóság növelése: a feltüntetett piaci ár segít érzékeltetni, mekkora támogatásban részesülnek az ügyfelek. Mi történt? Augusztus 1.jétől új szabályok vonatkoznak erre, így az MVM is arról tájékoztatta lakossági ügyfeleit: ezentúl a számlán szereplő rezsiboxban azt tüntetik fel, hogy "az elsz
Július közepén hirtelen csökkenni kezdett a káposzta ára, már 14%-kal alacsonyabb az árszint, mint az előző szezonban. Így a zöldségféle már olcsóbb mint tavaly, holott a hónap elején még pont fordított volt a helyzet.
Nagyot romlottak a munkaerőpiaci kilátások júliusban. Csupán 73 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság, de 14 ezer főre revideálták az előző havit. Eközben nőtt munkanélküliségi ráta.
A hűvös tavasz, az összezsúfolódott betakarítás és a lehűlések miatt visszaeső kereslet egyszerre sújtják a hazai dinnyeszezont – a termelők veszteséget termelnek.
Hosszan tartó betegség után, életéne 51. évében elhunyt Mattyaszovszky-Bardóczy Tímea – közölte az IPG Mediabrands. Tímea pályafutása során meghatározó szerepet játszott a hazai televíziós reklámértékesítés fejlődésében. Rendkívüli munkabírásával, szakmai alázatával és példamutató profizmusával maradandó nyomot hagyott mindannyiunkban. Számára a te
A megújult Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben (EKR) résztvevők kevesebb önerővel, vagy akár önerő nélkül modernizálhatják otthonaikat és tartósan csökkenthetik energiaköltségeiket - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. A Magyar Közlönyben megjelent a programban elérhető felújítási intézkedéseket tartalmazó katalógus, így
A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő kiegészítő biztosítás megléte esetén a balesetekre is. Történjenek azok akár nyári táborokban, fesztiválokon vagy egyéb eseményen. A K&H adatai szerint 2024-ben már a lakásbiztosítási szerződések 46%-ához kötöttek ilyen kiegészítő védelmet, amely bárhol is
A KSH által megjelentett havi ipari adatoknál a legtöbb esetben rossz híreket kapunk: a termelés csökken, az ágazat visszafelé húzza a GDP-t. Közben jelentős ipari beruházások is zajlottak, zajlanak az országban – a kapacitásnak tehát növekednie kell, a termelésnek is ezt kellene követni. Aztán persze olvasunk a német – vagy a még jobban visszaeső
Már a korábbi években is megfigyelhető volt, ám 2025 júliusában minden eddiginél élesebben rajzolódott ki a hazai nézői szokások nyári átalakulása. Történelmi mélypontra süllyedt a lineáris tévécsatornák elérése, miközben a nagyképernyős nézettségen belül az "Other TV" kategória, benne a streaming platformokkal, így az RTL+-szal, 27,1%-os részesedé
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A mikro- és kisvállalkozások számára elérhető támogatás keretösszege 50 milliárdról 150 milliárd forintra emelkedik, módosult a GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Míg Lengyelországban jelentős árcsökkenést mutat a fejes káposzta ára, Magyarországon inkább kiegyensúlyozottabb az árszint – mutatjuk a legfrissebb adatokat.
"Alig várom, hogy velük együtt kezdhessem meg ezt az utazást!" – kommentálta a szerződést a 27 éves magyar kerékpáros. Mi történik? 2026-tól a Bahrain Victorious csapatában folytatja pályafutását Valter Attila országúti kerékpáros – derül ki a klub közleményéből, melyet a magyar bringás is megosztott. Mi a cél? A három évre leszerződtetett kerékpár
Az XRP token 2024-ben még nem volt fontos tényező a Coinbase számára, de idén teljesen máshogy néz ki a helyzet. A Coinbase a most megjelent negyedéves jelentésében felfedte, hogy 2025 második negyedévében az XRP-hez köthető kereskedési bevételek nagyobb részt tettek ki, mint maga az Ethereum (ETH). Összességében a tőzsde a tranzakciókhoz kötött 76
Tavaly zebrákat is láttak a területen, amelynek közelében Orbán Viktor miniszterelnök családjának hatvanpusztai birtoka is van. Mi történt? Miután csütörtökön felvételek jelentek meg antilopokról, amelyek a Hatvanpusztához közeli, Mészáros Lőrinchez köthető birtokon legelésznek, a Telex kérdéseket küldött ezzel kapcsolatban a Mészáros Csoportnak. V
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Megtalálhatták annak a drónnak a roncsait, amely feltehetően még hétfőn lépte át Litvánia légterét Belarusz irányából - számolt be róla az Ukrajinszka Pravda. A drónt utoljára a litván főváros, Vilnius közelében észlelték, ezt követően azonban nyoma veszett.
Néhány, nem hivatalosan nyilatkozó ATV-s forrás már hetekkel ezelőtt is arra számított, hogy hamarosan távozhat a Kormányinfók állandó kérdezője a médiacsoporttól.
Csökken a sör értékesítése Németországban, a visszaesést a német társadalom elöregedésével, az egészségtudatos életmód előretörésével és a fiatalok változó fogyasztási szokásaival magyarázzák. Ellenben az alkoholmentes sörök értékesítése nő, a termelés tíz év alatt majdnem megduplázódott.
A brit kormány által bevezetett örökösödési adóreform veszélyezteti az élelmiszer-biztonságot és a fenntartható gazdálkodást a gazdák szerint, akik bizalma jelentősen csökkent a miniszterek iránt. A Környezetvédelmi, Élelmezési és Vidékügyi Minisztérium (Defra) felmérése szerint a gazdálkodók miniszterekbe vetett bizalma 11 százalékkal csökkent a M
Az utóbbi napokban futótűzként terjedt el a közösségi médiában, hogy Cristiano Ronaldo, a világhírű portugál futballsztár, a Worldcoin (WLD) nevű kriptovaluta-projekt globális nagykövetévé vált. A híresztelés szerint egy titkos találkozóra is sor került Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója és a Worldcoin társalapítója, valamint Ronaldo között. Azo
Hangulatos naplementés fotót posztolt a Hegylakó sztárja, Adrian Paul a Balaton mellől. Való igaz, a brit színész kedveli a magyar tengert, ahol többször is járt már félig magyar származású nejével.
Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett szakokra a pótfelvételi eljárásban. Azoknak, akik nem nyertek felvételt, vagy nem jelentkeztek az általános eljárásban, még egy hetük maradt, hogy megragadjanak egy új lehetőséget. Minden tudnivalót összegyűjtöttünk ebben a cikkben, amit érdemes tudni a pótfelvételi jelen
A tavaszi és nyár elejei szélsőséges időjárás következtében a szezon elején (június utolsó és július első hetében) kb. harmad annyi termést takarítottak be a dinnyetermelők, mint tavaly ugyanezen időszakban, ellenben július közepétől megérkeztek a jelentős termésmennyiségek, melyek nagyon rövid időtávon, hirtelen zuhantak a piacra.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
A BlackRock Ethereum ETF-je több mint 4 milliárd dolláros befektetést vonzott, miközben az Ether jelentősen felülteljesítette a Bitcoint az utóbbi időszakban - írja a Bloomberg.
Számos vállalkozás a 2025. I. féléves élelmiszerlánc-felügyeleti díjat tévesen továbbra is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) utalta. A hivatal felhívja a figyelmet, hogy a a 2025. évi díjat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) kijelölt számlájára kell befizetni. A Nébih folyamatosan intézkedik a tévesen beérkezett összegek vissza
Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer MVA-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását Magyarország Kormánya közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Progra