A Mercedes-Benz vezérigazgatója bírálta a belső égésű motoros autók értékesítésének Európai Unió általi, 2035-re tervezett betiltását, csatlakozva azokhoz, akik megkérdőjelezik a célkitűzést az idei felülvizsgálat előtt.
Tovább nőttek az amerikai vámbevételek júliusban a nyár első hónapjához képest, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy érdemben csökkenjen a költségvetés hiánya - adta hírül a Bloomberg. A beszámolóból kiderül, hogy a magas kiadásokért a szociális és egészségügyi terület, valamint az államadósság finanszírozása felelős. A szeptember 30-án záruló pénz
Öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával egy hónapja indult nyári szezonális ellenőrzéseken. Egy üzemben pedig több mint egy tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Több mint 38 ezer fiatal részesül pályakezdési juttatásban, ami augusztus végéig minden szakképzésben végzett tanuló számlájára megérkezik; az egyszeri támogatás célja, hogy segítse a fiatalok munkaerőpiacra történő belépését – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
Egyre aktívabb szereplővé válik a hazai innovációs ökoszisztémában a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem együttműködéseként indult befektetési társaság. A cél, hogy piacképes formába hozza az egyetemi kutatásokat és startupkezdeményezéseket. Az Óbuda Uni Venture Capital (OUVC) egyre bővülő portfólióval, növekvő deal flow-val és strukturált támoga
Új kezdeményezéssel igyekeznek kulturált mederben tartani, illetve terelni a borfogyasztást neves hazai közéleti szereplők, borászok, diplomaták és orvosok.
Do Kwon, a dél-koreai kriptovaluta-vállalkozó, aki a 2022-ben 40 milliárd dolláros veszteséget okozó TerraUSD és Luna tokenek mögött állt, kedden bűnösnek vallotta magát az Egyesült Államokban két vádpontban: összeesküvés csalás elkövetésére, valamint elektronikus csalásban való részvételben. A 33 éves Kwon a Szingapúrban bejegyzett Terraform Labs
Az infláció meglepetésre 2,7 százalékon maradt júliusban Amerikában, s a maginfláció esetében is csak hajszálon múlt, hogy nem 3,0 százalékot, a várakozásoknak megfelelő számot láthatjuk. Ugyanis 3,059 lett, ami, ha 0,01 százalékponttal alacsonyabb, akkor a kerekítésben már a vártnak megfelelő érték lenne. A fő számban pedig a 2,705 százalék azért
Az idei meggytermést megtizedelte a tavaszi fagy, a hozam jóval elmarad az átlagostól. Mégis nagy a kereslet a magyar meggy iránt nemzetközi szinten, ami az árakat is felfelé hajtotta. A gyümölcs értékes exportcikk maradt.
A Stevie International Business Awards idei versenyén összesen 24 magyar érem született. A nagy és jól ismert ügynökségek mellett egy reflexológus kampánya is bronzot kapott.
Drasztikus vagyoni különbség mutatkozik a nemek között: a nők átlagosan 60 ezer fonttal (kb. 27 millió forinttal) kevesebb vagyonnal rendelkeznek, mint a férfiak, bár ez az életkor előrehaladtával megfordul – írja egy felmérés alapján a Financial Times.
A cseh elnök felköszöntötte a dalai lámát, Kína megszakította vele a diplomáciai kapcsolatot. Mi történt? Kína megszakított minden kapcsolatot a cseh köztársasági elnökkel, miután Petr Pavel július 27-én magánlátogatást tett a dalai lámánál Indiában – közölte kedden a kínai külügyminisztérium szóvivője az MTI beszámolója szerint. Kína Tibetet saját
Augusztusban elköszön a nézőktől Pachmann Péter, aki a TV2 indulása óta meghatározó arca volt a csatornának. Bár műsorvezetőként már nem láthatják őt a képernyőn, továbbra is szoros kapcsolatban marad az anyacsatornával: a háttérben aktívan részt vesz a TV2 Akadémia megújításában.
Az Elefántcsontparti Kávé és Kakaó Tanács (CCC) 1,3 millió tonnáról 1,2 millió tonnára csökkentette a 2025/26-os fő termési szezon (október-március) exportszerződéseinek mennyiségét a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt - írja a Reuters.
Csak Magyarországon évente közel 16 milliárd forintos bevételkiesést és több mint 270 munkahely megszűnését okozza az élelmiszer- és italhamisítás, EU-s szinten pedig évente 2289 millió eurós veszteség éri a gazdaságot és közel 5700 munkahely szűnik meg a jelenség következtében.
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy az év legfontosabb agráreseményén, a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat, amellyel a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket díjazzuk. Első alkalommal 2015-ben ítéltünk oda díjakat, ezt követően pedig már minden évben, így 2020-ban is átadtuk őket, h
2025 nyarától a The Deep Creative Collective ügynökséget bízta meg social kommunikációjának stratégiai és kreatív irányításával a MediaMarkt Magyarország.
Az Ethereum alapú ETF-ek rekordnagyságú beáramlást értek el, miközben a második legnagyobb kriptovaluta közel négy éves csúcsra emelkedett – számolt be a Bloomberg.
A cég vezetését augusztus 15-től Simola József veszi át, és ő irányítja majd a Mol-csoport körforgásos gazdasági szolgáltatások üzletágát is. Mi történt? Távozik a Mohu vezérigazgatója, Pethő Zsolt – derül ki a Mol-csoport friss közleményéből. A MOHU vezetését augusztus 15-től Simola József veszi át, és ő irányítja majd a Mol-csoport körforgásos ga
Az utóbbi hónapokban tovább élénkült az új társasházi lakások piaca Budapesten: a kereslet kiugróan magas szintre emelkedett, miközben az árak is tovább növekedtek. Az érdeklődés főként a kisebb alapterületű lakások iránt nőtt meg – derül ki az Mbh Jelzálogbank legfrissebb, újlakás-piacot vizsgáló elemzéséből.
Scott Bessent pénzügyminiszter szerint a Federal Reserve-nek nyitottnak kellene lennie egy 50 bázispontos kamatcsökkentésre a következő hónapban, miután az előző ülésen nem változtatott a rátán. A döntésről szerinte a kedvező inflációs adatok és a Fed vezetésében várható személyi változások is befolyásolhatják a vitát.
A brit Entertainer játékáruházlánc alapítói átadták vállalatuk teljes tulajdonjogát a dolgozóknak, így az 1900 alkalmazott mostantól munkavállalói tulajdonosi alapítványon keresztül birtokolja a céget. A lépés ritka, de nem egyedülálló a brit gazdaságban, és szakértők szerint akár új trendet is indíthat a munkahelyi tulajdonlás terén – írja a The G
Jövő kedden fogadja hazai pályán a Ferencváros az azeri Qarabag együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének rájátszásában. A zöld-fehérek honlapja arról számolt be, hogy a párharc első mérkőzését 21.00 órától rendezik a Groupama Arénában. A visszavágóra nyolc nappal később, augusztus 27-én szerdán, magyar idő szerint 18.15 órától kerül
Jerry Bruckheimer megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatott Johnny Depp-pel arról, visszatérhet-e Jack Sparrow kapitányként a Karib-tenger kalózai hatodik részében.
Peking a fogyasztói hitelek kamattámogatásával próbálja ösztönözni a lanyha lakossági keresletet és mérsékelni a tartós deflációs nyomást. Az intézkedés egy szélesebb program része, amely a szolgáltatási szektor és a háztartások költéseinek fellendítését célozza.
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok. Az Euipo kampánya gyakorlati tanácsokat ad a fogyasztóknak azzal kapcsolatban, hogyan védhetik meg magukat a hamisított termékektől.
Az internetes piactereken forgó Pokémon-kártyák árának töredékéért kínálták Japánban kártyákkal felturbózva a Happy Mealt, amit leginkább ezért vettek a rajongók.
Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az európai részvénypiacok, mert optimizmus miután Washington és Peking 90 nappal meghosszabbította a vámmegállapodásra vonatkozó határidőt, így november 10-ig elkerülhetők a három számjegyű vámok egymás termékeire.
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, melynek célja, új alapokra helyezni a borfogyasztásról szóló társadalmi gondolkodást - olvasható közleményükben. A nyilatkozatot aláírta többek között a Magyar Bor Akadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Borászok Borásza, a Junibor Fiatal Borászok Egyesülete, valamint a Pannon Bormíves C
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-vel (Aldi) szemben, a Magyarországon közel 200 bolttal rendelkező kiskereskedelmi vállalkozás olyan piacelsőségi állításokat alkalmaz kereskedelmi kommunikációjában, amelyek valószínűleg nem felelnek meg a valóságnak – közölte a ve
A nyár nemcsak a pihenés időszaka – a cégek számára rejtett kockázatot is hordoz. A Niveus szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet, vagy jogosultsági hibák miatt át sem veszik azokat. Ez akár több százezer forintos bírsághoz vagy visszaford
Az elmúlt években megszokhattuk már, hogy a bitcoin, mint vezető kriptovaluta egyfajta iránymutatást ad a kriptovaluta-piacnak, ugyanakkor az elmúlt másfél évben a „digitális arany” és alternatív követőinek a mozgása teljesen ketté vált: a BTC elkezdett globális eszközként viselkedni az ETF-beáramlásoknak köszönhetően, míg az altcoinok spekulatív m