Az előző év azonos időszakához mérten 4,9, májushoz képest 1,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés, ugyanakkor az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbinál 2,6 százalékkal nagyobb, az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal kisebb volt – jelentette a KSH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-vel (Aldi) szemben. A Magyarországon közel 200 bolttal rendelkező kiskereskedelmi vállalkozás olyan piacelsőségi állításokat alkalmaz kereskedelmi kommunikációjában, amelyek valószínűsíthetően nem felelnek meg a valóságnak. A GVH t
Visszavonták a PannErgy kutatási engedélyét, miután Budapest teljes geotermikus termálforrás-környezetét zárt koncessziós területté nyilvánították - közölte a PannErgy.
Jeles voltál magyar földrajzból? Úgy érzed, örökre az emlékezetedbe égett Magyarország vaktérképe? A Pénzcentrum legújabb földrajz kvíze még a legjobbaknak is feladja a leckét: ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered Magyarország vízrajzát, a magyar folyókat és patakokat. Tudod, melyiket hol találjuk, merre van a forrásvidékük és mely tav
A részvénypiac világában a siker kulcsa a tudatos és jól megalapozott döntésekben rejlik. Nem mindegy, hogy melyik céget választjuk befektetésünk tárgyául, hiszen a jó részvény hosszú távon jelentős vagyonnövekedést eredményezhet. Soron következő előadásunkon bemutatjuk a részvénykiválasztás hét alapvető szabályát, amelyek segítségével hatékonyan s
A BtcTurk, Törökország legrégebbi és leghosszabb ideje működő kriptovaluta tőzsdéje megerősítette, hogy biztonsági incidens érte forró pénztárcáit, melynek során körülbelül 48 millió dollár értékű kriptót loptak el. A blokklánc-biztonsági platform, a Cyvers jelentése szerint a lopott összeget hét különböző blokkláncról – köztük Ethereum, Avalanche,
2025. október 1-jén évekre bezárja kapuit a budapesti Gellért Gyógyfürdő. A város második legnépszerűbb fürdője tavaly 420 ezer látogatót fogadott, és 4,2 milliárd forintos bevételt termelt – most viszont legalább három évig nem látogathatjuk majd.
Az RB Leipzignél zajló fiatalítás nem érinti a kapusposztot: a rutinos, 35 éves Peter Gulácsi továbbra is a első számú kapusként, állhat a csapat rendelkezésére értesült a kicker.
Adatok és felhasználásuk a SPAR Magyarország Kft. értékesítésében: erről tartott előadást a PREGA konferencián Horváth Ferenc élelmiszeripari cégvezető.
A közvetlenül érintett mezőgazdasági vállalkozások az év végéig 0 százalékos kamatozású, kezelési költség nélküli folyószámlahitelt vehetnek igénybe az Agrár Széchenyi Kártya Program keretében.
"Ügyfeleink jobban fókuszálnak a fenntarthatóság versenyképes lábaira, és egyre többen döntenek önkéntes fenntarthatósági jelentés kiadása mellett, amely újra versenyelőny lett és lényegesen könnyebb összeállítani, mint a Csrd alapú (kötelező) nagyvállalati jelentést."
Az orosz kormány csütörtökön bejelentette, hogy eltörölte az exportáló vállalatok számára előírt kötelezettséget, amely szerint bevételeik egy részét haza kellett utalni és rubelre váltani.
Ma már lehet, hogy másként döntene Leonardo DiCaprio, ha újra felkínálnák neki a Boogie Nights főszerepét. A Paul Thomas Anderson által rendezett, 1997-ben bemutatott film azóta kultstátuszt ért el, főszerepében végül Mark Wahlberggel.
Tovább bővíti magyarországi kiskereskedelmi és szervizhálózatát a BYD, 2025 negyedik negyedévében öt új helyszínen nyílnak új autó márkakereskedések: Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Székesfehérváron és Budapesten - közölte a kínai autógyártó magyarországi képviselete.
A TRON alapítója, Justin Sun jogi hadjáratot indított a Bloomberg ellen, miután a gazdasági médiahatalom be akarta sorolni őt a Bloomberg Billionaires Indexbe részletesen feltárva kriptoeszközeinek állítólagos nagyságát és összetételét. A vita nemcsak adatvédelmi kérdésekről szól, hanem komoly biztonsági és iparági következményekkel is járhat. A jo
A héten kilenc éve, hogy az Izaura és a Spíler1 TV, valamint a Zenebutik elindult. A TV2 Csoport három kábelcsatornája azóta is töretlen sikerrel menetel, ahogy ezt a nézettségi adatok is alátámasztják.
A CIB Bank tájékoztatása szerint karbantartásra tekintettel 2025. augusztusában több alkalommal várhatók kiesések, melyek során egyes szolgáltatások nem, vagy csak korlátozottan lesznek elérhetőek.
Magyarország a vállalkozásfejlesztésben alkalmazható új ötletekkel, szakértelemmel figyelemre méltó teljesítményt tud felmutatni – mondta el a díjátadón Szabados Richárd államtitkár.
A magyar kormány egy új, ötpontos intézkedési csomagot hoz létre a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt bajba jutott állattenyésztők segítésére- közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Nyáron könnyen összefuthatunk lábatlan hüllőkkel - akár vízparti nyaraláson, akár erdei túrán, vagy épp kertészkedés közben. Pánikra és gyűlöletre azonban nincs ok: méga méretes siklók is teljesen ártalmatlanok, sőt, érdemes vigyázni rájuk!
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság összehangolt ellenőrzést tartottak a Kalóriakirály termékeit raktározó és forgalmazó logisztikai központban. Az akció eredményeként az NKFH ellenőrei több mint 1500 doboz, hamisítványnak minősülő étrend-kiegészítőt f
A kutatás szerint a Tisza mélyülő medre hozzájárulhat a környező területek talajvízszintjének süllyedéséhez is, ami újabb kihívást jelent az agráriumnak.
A legújabb fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben még kedvezőbb, könnyebben hozzáférhető, felhasználóbarát megoldások és modern eszközök segítik majd az ügyfeleket az állampapírok megvásárlásakor, miközben a pénzügyi rendszer hatékonysága is erősödik.
Egy brit fapados légitársaság nyári reklámja úgy hódította meg a TikTokot, hogy a világ minden táján felkapta a közönség, pedig a Jet2 kizárólag az Egyesült Királyságban üzemel.
2025 második negyedéve a globális kriptopiac számára látványos fordulatot hozott: a Q1-ben elszenvedett 18%-os esést 21,72%-os hozam követte, amely felülmúlta a részvénypiacok teljesítményét. Az intézményi érdeklődés növekedése, az ETF-beáramlások és a vállalati Bitcoin-vásárlások új lendületet adtak a piacnak. Az Egyesült Államok szabályozási enyh
A zajszűrés mára nem luxus, hanem alapfunkció. A legújabb zajszűrős fülhallgatók nemcsak zenehallgatásra szolgálnak, hanem hatékonyabbá teszik a munkát, javítják a hívások minőségét, és lehetőséget adnak a nyugodt kikapcsolódásra. 2025-ben a technológia már ott tart, hogy bárki megtalálhatja a számára ideális modellt – legyen cél a fókusz, a nyugal
Kigyulladt egy autóbusz az M0-s autóút déli szektorában, az M7-es autópálya csomópontjánál, az M1-es autópálya felé vezető oldalon - közölte az Útinform csütörtök este a honlapján.
Megkezdődött egy eddig példa nélküli folyamat: végrehajtás indult a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ellen, mert hiába az elmarasztaló jogerős ítélet, nem fizet. Most kiderül, tömegesen jelentenek-e elfogultságot a végrehajtók, és ha igen, ez meddig folytatható, vagy mikor unja meg a cég, amelynek tartoznak, mert az ő kezükben is van még adu – írja
Az ALDI Magyarország folytatja elkötelezett árcsökkentő intézkedéssorozatát, és augusztusban is megkönnyíti a vásárlók dolgát. Az üzletlánc egy átfogó akció keretében mintegy 1500, nem élelmiszer jellegű termék árát csökkenti, így a vásárlók még több árucikket vihetnek haza, a korábbinál még kedvezőbb áron.
Dél-Európában hatalmas erdőtüzek tombolnak. A védekezést nehezíti a hőhullám, és az erős szél. A tüzeket villámcsapások és több esetben gyújtogatás is okozta.
Az LG Electronics (LG) bemutatta az UltraGear 27GX700A monitort, a világ első olyan gaming kijelzőjét, amely negyedik generációs Tandem OLED technológiával, és VESA DisplayHDR True Black 500 tanúsítvánnyal rendelkezik. A profi játékosok számára tervezett 27 hüvelykes modell kivételes képi megjelenítéssel és fényerővel, valamint a gyors tempójú játé
A HungaroMet friss agrometeorológiai elemzése szerint a következő napokban sem várható jelentős csapadék az ország nagy részén, így az egyre súlyosbodó aszály és hőség tovább nehezítheti a mezőgazdasági termelést Magyarországon.
Három, a nemzetközi filmiparban évtizedek óta meghatározó alkotó lesz a Nemzeti Filmintézet szeptember 16–21. között megrendezett 8. Budapesti Klasszikus Film Maratonjának díszvendége: David Cronenberg és Atom Egoyan filmrendezők, valamint Robert Lantos producer.
Richard Lutz, a Deutsche Bahn vezérigazgatója távozik pozíciójából, miután Patrick Schnieder közlekedési miniszter bejelentette a váltást a német vasúttársaság élén - jelentette a Bild.