2025. augusztus 2. szombat

aug. 2
16:33
Meglepetések a legjobban fizetett vezérigazgatók listáján (Haszon.hu)
Hatalmas összegeket tesznek zsebre az amerikai S&P 500 indexben jegyzett cégek vezérei. Itt van a top három, amelyben az Apple-vezér csak a harmadik.
aug. 2
16:36
Zivatarokkal robbant be a hidegfront Magyarországra, eseménydús órák elé nézünk (Portfolio)
Megérkezett a hidegfront Magyarországra, a Dunántúl északi részén már zivatarok alakultak ki – írja az Időkép.
aug. 2
16:54
Hubai Imre: jövő év végéig másfél balatonnyi vizet kell visszatartani a Tiszán (Infostart)
3,8 millió ember életminősége függ a Tisza-völgyben a kiskörei vízerőmű megfelelő működésétől – mondta az InfoRádióban az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hubai Imre hozzátette: az elmúlt időszakban sikerült megőrizni a készleteket, miközben a vízigényt sem kellett korlátozni.
aug. 2
16:54
Gurulóutat újít föl a Kész Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (ProfitLine)
A Kész Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölt a társaság pénteken az MTI-vel
aug. 2
16:54
Csak figyelmesen a boltokban: 10 százalékkal lett kisebb két kedvelt Milka csokoládé (Portfolio)
Tovább folytatódott a zsugorinfláció a boltokban, a legutóbbi bejelentések szerint édességek, tésztaszószok, szalámik és aszalt gyümölcsök mérete is csökkent. A legtöbbeknek vélhetően két Milka csokoládé 10 százalék feletti méretcsökkenése fáj majd.
aug. 2
17:06
Új szabály a támogatásoknál: elindult a szociális feltételesség rendszere (Agroinform)
2025-től a közvetlen agrártámogatások is szociális feltételekhez kötődnek – a szabályokat már a benyújtott kérelmekre is alkalmazni kell, de idén még nem jár szankcióval.
aug. 2
17:18
Kilőtt az informatikusok fizetése (Piac és Profit)
A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet.
aug. 2
17:21
Mit tett Rónai Egon, Héder Barna és B. Tóth László? – Együtt „vallottak” a részletekről (Médiapiac)
Az eredetileg a kelet- és nyugatnémetek találkozásait segítő Danubius, a Magyar Rádió kereskedelmi csatornájaként indult Calypso, valamint a George H. W. Bush magyarországi látogatására indított Rádió Bridge megalakulását és működését idézték fel a „Rádió 100” podcast harmadik epizódjának vendégei. Rónai Egon, B. Tóth László, és Héder Barna a frekv
aug. 2
17:24
A digitalizáció csapdája: Hogyan tegyük le a munkát, amikor az bárhol, bármikor ránk találhat? (ProfitLine)
A nyári szabadságok idején sok munkavállaló az e-mailjeit figyeli ahelyett, hogy valóban kikapcsolódna, ami nem csupán a pihenésre szánt időt ronthatja el, de a teljesítményre és kiégés kockázatára is jelentős hatással lehet. Sáfrány Lilla, a WHC Csoport HR vezetője szerint a valódi, feltöltődést nyújtó pihenés nemcsak egyéni érdek, hanem stratégia
aug. 2
17:30
Időjárás: hullámzó frontzóna érkezik zivatarokkal (Agroinform)
Mérséklődik a meleg.
aug. 2
17:39
Modern műszerek segítik a diagnózist a gyermek háziorvosi rendelőkben (Digital Hungary)
Ha egy kisgyerek megbetegszik, minden szülő azt szeretné, hogy minél előbb kiderüljön, mi okozza a bajt, és a gyermeke gyorsan felépüljön. A kórokozók változása és az antibiotikumok túlzott használata miatt ma már a gyermekbetegségek tünetei is megváltoztak, ami nehezítheti a diagnózist. A K&H gyógyvarázs kutatásából kiderül, hogyan segítenek a kor
aug. 2
17:54
Ekho választása esetén hogyan kell meghatározni a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmet? (Adózóna)
Ügyfelem abban gondolkodik, hogy munkaviszonyában az általános adózás helyett az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekhót) választaná, mivel megfelel a foglalkozása az Ekho tv.-ben rögzített FEOR számnak (2717), megyei sportszervezet alkalmazottja, sportmenedzser. Kérdésem az, hogy a majdani nyugdíjalapjába az így ekhóval adózott 289 20
aug. 2
17:57
Acer Predator Orion 7000 az IEM 2025 hivatalos PC-je (Mínuszos)
Az IEM Cologne 2025 hivatalos PC-je az Acer Predator Orion 7000 lett, amelyet most először
aug. 2
17:57
Megmenthetik a stabilcoinok a dollárt pont az összeomlás előtt (BitcoinBázis)
Az amerikai dollár jövője már nem csupán gazdasági kérdés – egyre inkább filozófiai. A világ tartalékvalutájaként betöltött szerepe gyengülni látszik, miközben a pénzügyi rendszer minden korábbinál instabilabb. Az már nyílt „titok”, hogy baj van, kérdés, hogy mivel lehet ezt a bajt kezelni. A dollár gyengeségét lehet-e orvosolni digitális stabilpén
aug. 2
17:57
Érkezik a hidegfront, esőt is hoz magával (Agrárszektor)
Európában változékony, idehaza egyre inkább csapadékos időjárás várható. Nyugat felől egy hidegfront éri el az országot, amely csapadékot is hoz a hétvége folyamán. Komoly lehűlés nem várható, de marad az évszakra jellemzőnél hűvösebb időjárás.
aug. 2
18:00
Gazdák, akik kitartanak a repce mellett (Agroinform)
Termesztési filozófiáról, kihívásokról, technológiai megoldásokról beszélgettünk olyan gazdákkal, akiknek szakmai tudása és növény iránti elkötelezettsége, alázata példaértékű. A repcetermesztés körüli nehézséget jártuk körbe.
aug. 2
18:03
Túljuthattak a csúcson a zenei fesztiválok, mi lesz így a Szigettel? (Telex)
Az elmúlt évek trendjei és az előző hetek fejleményei sem kedveznek a szervezőknek.
aug. 2
18:03
Feleannyi traktor talált gazdára itthon, mint két éve, de még ez is több a tavalyinál (Magro)
2025 júniusában a magyar gazdák 10,6 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2023 hatodik hónapjához képest azonban 50,4 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most.
aug. 2
18:03
Mindenki meglepődött azon, ami a Forma-1-ben történik most (Médiapiac)
A Forma–1 nézőközönsége átalakulóban van: a 2025-ös globális F1 rajongói felmérés szerint az új nézők háromnegyede nő, köztük rengeteg Z generációs amerikai. A sportág tehát már messze nem csak a benzingőzös férfivilág terepe.
aug. 2
18:06
Magyar Nagydíj: meglepetésre övé lett az első rajtkocka (Pénzcentrum)
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
aug. 2
18:24
Ravasz jogászkodással kerülheti meg Brüsszel az amerikai vámalku legnagyobb buktatóit (Portfolio)
Miközben számos nemzeti vezető, ahogy a sajtó is, erősen bírálja a papíron kapitulációnak tűnő kereskedelmi egyezményt, addig az Európai Bizottság arra készül, hogy a jogszabályi részletekben rejti el az amerikaiak elől azokat a részleteket, amik elvehetik az élét a 15 százalékos vámoknak. Az export-import kvótákkal és apró betűs kivételekkel operá
aug. 2
18:30
Triplájára nőtt a mikro- és kisvállalkozások támogatásának keretösszege (Agroinform)
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázat forrása immár 150 milliárd forint, a feltételek módosítása nagyobb beruházások előtt is megnyitja az utat.
aug. 2
18:33
Nagyobb a harc az állásokért, egyre több cég leépít (Haszon.hu)
Egy év alatt 10 százalékkal esett vissza az álláshirdetések száma a legnagyobb állásportálon, míg 2 százalékkal csökkent a hirdetésekre jelentkezők száma, azaz erősödik a verseny az álláspiacon. Eközben a munkaadók elkezdtek leépíteni, 49 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon.
aug. 2
18:42
Budapest nem is drága – ha innen nézzük (Menedzsment Fórum)
Sőt, bizonyos mutatókban jól áll.
aug. 2
18:57
Betiltja az EU a szőrmefarmokat (Magyar Mezőgazdaság)
A hagyományos ketreces tartás képtelen kielégíteni az állatok alapvető testi és viselkedési szükségleteit. Az érintett fajok közé tartozik az amerikai nyérc, a vörös és sarki róka, a nyestkutya, valamint a csincsilla.
aug. 2
19:06
Beteg lettél nyáron? Lehet, hogy a klíma a hibás (Agroinform)
Sokan nem is sejtik, hogy a nyári megfázás, torokfájás vagy fülfájás hátterében gyakran a nem megfelelő klímahasználat áll.
aug. 2
19:09
Veszélyes lehet a fürdőzés: láthatatlan kockázatot hordoz a legionella (Agrárszektor)
A Legionella baktérium komoly egészségügyi kockázatot jelent a különböző vizes közegekben, ezért rendszeres laboratóriumi vizsgálata kötelező számos létesítményben. A nyári időszakban különösen fontos odafigyelni a fürdővizek biztonságára - figyelmeztetett a Laboratórium.hu.
aug. 2
19:09
A TV2 bejelentést tett egy meglepő új műsoráról (Médiapiac)
A TV2 Csoport a Warner Bros. Discovery Sports és az Esport1 csapatával exkluzív együttműködésben, e-sport dömpingre készül augusztusban. Az e-sport rajongói a TV2 Play Prémiumon követhetik a világ legnagyobb e-sport versenyének, az Esports World Cupnak az egyes küzdelmeit, valamint a GeoGuessr Világbajnokságot is.
aug. 2
19:24
Az EU 22 millió eurót biztosít a kelet-jeruzsálemi kórházak támogatására (ProfitLine)
Az Európai Unió 22 millió euró támogatást biztosít a Palesztin Hatóság számára, hogy hozzájáruljon a kelet-jeruzsálemi kórházakban végzett orvosi beavatkozások költségeihez. Olaszország további egymillió euróval járult hozzá a kezdeményezéshez - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken.
aug. 2
19:30
Több mint 85 ezer gyermek kap meleg ételt a nyári szünetben (Agroinform)
A program 1938 településen érhető el, a legtöbb helyen helyben fogyasztással, de kiszállítás is megoldható.
aug. 2
19:33
Vizet prédikál, miközben bort iszik – Arhur Hayes nagy eladásokat indított (BitcoinBázis)
A BitMEX társalapítója, Arthur Hayes több mint 13,35 millió dollár értékű digitális eszközt értékesített a legutóbbi piaci visszaesés során. A meglepő lépés során Ethereum, PEPE és ENA tokeneket adott el. Arthur Hayes a piaci volatilitás közepette adott el kriptovalutákat A Lookonchain adatai szerint a BitMEX társalapítója, Arthur Hayes portfóliójá
aug. 2
19:42
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 31. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2025/31. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 32. héten már 327 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
aug. 2
19:51
A szebb élet központja a konyha – ahogy az Ikea új kampányáé is, ami kiemelt hangsúlyt fektet a főzésre és étkezésre (Digital Hungary)
Az IKEA új, éves kampánya a főzés és az étkezés örömét helyezi a középpontba. "Minden, amit kifőzünk, a konyhában kezdődik" - így hangzik a következő 12 hónap fő üzenete. A kampány egy 20 másodperces tévészpottal indul, amelyet tévés tag-onok és rendhagyó kültéri megoldások egészítenek ki, hogy teljes körű élményt nyújtson.
aug. 2
20:03
Globális trendforduló: egyre több húst, halat és tejet fogyasztunk (Magro)
A globális állati eredetű mezőgazdasági termelés – beleértve a tengeri halászatot is – 14%-kal bővülhet a következő 10 évben, mivel világszerte egyre több állati eredetű terméket fogyasztanak majd. Az egy főre jutó növekedést 6%-ra becsülik.
aug. 2
20:03
Norvégiában épül az OpenAI első európai adatközpontja (ICT Global)
Norvégiában indítja el első európai mesterséges intelligencia adatközpontját az OpenAI. A Stargate Norway nevű projekt a brit felhőinfrastruktúra-szolgáltató Nscale és a norvég energiaipari vállalat, az Aker partnerségében valósul meg.
aug. 2
20:06
Ez a 6 étel hozzájárulhat a kiszáradáshoz – kerülendő fogások nyári hőségben (Agroinform)
A nyári melegben különösen fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, de vannak olyan élelmiszerek is, amelyek fokozhatják a kiszáradás kockázatát.
aug. 2
20:12
Tojás nagyságú jég hullott Magyarország szomszédjában - Kiadták a narancssárga riasztást több vármegyére is (Portfolio)
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Vas és Zala vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szombaton.
aug. 2
20:24
Jedlik Ányos Energetikai Program: kánikulában is kelendőek a távhőtámogatások (ProfitLine)
Augusztus elsejével a második szakaszába lép a távhőszolgáltatók rendszerfejlesztéseit 45 milliárd forinttal ösztönző pályázat. A Jedlik Ányos Energetikai Program június közepén elsőként elindult kiírására az előző ütemben 45 vállalkozás jelentkezett - tájékoztatott az MTI-nek pénteken megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
aug. 2
20:27
Medvehagyma tanösvény: tavasszal a leglátványosabb (Magyar Mezőgazdaság)
Az egyedülálló természeti szépségű Keszthelyi-hegység számos felfedezni valót rejt. Dolomitrégiójában a Bakonyerdő Zrt. két tanösvényt hozott létre a látnivalók bemutatására, melyek közül most a Vállusról induló Medvehagyma tanösvényt járjuk be.
aug. 2
20:27
Kína a termőföldeken is borsot tör az amerikaiak orra alá (Agrárszektor)
Kína 350 millió dollárt fektet be az angolai mezőgazdaságba, hogy csökkentse az amerikai agrártermékektől való függőségét és javítsa élelmiszer-biztonságát - közölte a South China Morning Post.
aug. 2
20:30
Tűzgyújtási tilalom lép életbe Somogyban (Agroinform)
Az extrém szárazság miatt fokozódik a tűzveszély.
aug. 2
20:33
Ezek a leginkább alul- és túlfizetett szakmák (Haszon.hu)
A társadalmi elismerés és a jövedelem közötti szakadék rajzolódik ki egy állásportál kutatásából. A skála egyik végén az ápolók, a pedagógusok és a rendőrök állnak, mint a leginkább alulfizetett szakmák képviselői, a másikon pedig a túlfizetett politikusok és az influenszerek.
aug. 2
20:48
A magyar paprika az űrben is megállja a helyét (Agroinform)
Kapu Tibor sikeres kísérlete új távlatokat nyit a növénytermesztésben.
aug. 2
20:57
Manipulatív trükkökkel támad a ClickFix kártevő (Mínuszos)
Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából. Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják
aug. 2
21:27
A tök egy sokoldalú növény a kertben és a konyhában (Magyar Mezőgazdaság)
A tök, ez a sokszínű és ízletes zöldség, nemcsak a kertek dísze, hanem konyha egyik alapköve is (lehetne). Könnyen termeszthető, tápláló és rendkívül sokoldalúan felhasználható, így valóban megéri a kiskertekben termeszteni.
aug. 2
21:30
Rémálommá válhat a nyaralás a Balatonnál (Agroinform)
Mutatjuk, miért...
aug. 2
22:24
Rmdsz-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány (ProfitLine)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.

2025. augusztus 3. vasárnap

aug. 3
1:24
Veszélyben a magyar nyugdíjkifizetések, komoly veszély leselkedik (ProfitLine)
A népességfogyás árnyékában – Veszélyben a nyugdíjrendszer fenntarthatósága? Lássuk a számokat!
aug. 3
2:24
Tájékoztatás az augusztusi nyugdíjkifizetésekről - Magyar Államkincstár (ProfitLine)
A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a nyugdíjasok már most felkészülhetnek az augusztusi nyugdíj érkezésére.
aug. 3
4:24
Kevesebb lakás épült, de több ezer budapesti új lakás épülhet 1,5 millió forintos négyzetméteráron (ProfitLine)
Az idei első félévében 5129 ezer új lakás épült Magyarországon, ami 15 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján közel 13 ezer új lakás építése kezdődhet meg a jövőben, ami 43 százalékos emelkedést jelent 2024 első félévéhez képest.

Keresés