A haj egészsége szorosan összefügg az általános testi állapottal. Bár a külső hajápolás is fontos, a megfelelő tápanyagbevitel alapvető szerepet játszik a hajnövekedés, a hajszálak erőssége és fényessége szempontjából.
Szeptembertől új felállással folytatódik az RTL reggeli műsorsávjának meghatározó produkciója, a Reggeli. A csatorna bejelentette, hogy több ismert televíziós személyiség - köztük Jakupcsek Gabriella - csatlakozik a stábhoz, miközben néhány korábbi házigazda más feladatokra koncentrál.
Donald Trump amerikai elnök kezdeményezése az ukrajnai tárgyalásokról fontos előrelépés, de korai azt gondolni, hogy a béke már kézzelfogható közelségbe került – vélte Petr Pavel cseh köztársasági elnök kedden Prágában, amikor fogadta a külügyminisztériumban tanácskozó cseh nagyköveteket. Pavel szerint Oroszország továbbra is "cinkelt kártyákkal" j
Elon Musk újabb frontot nyitott a tech óriások ellen: az X és a xAI nevű vállalatai közösen beperelték az Apple-t és az OpenAI-t. A kereset szerint az Apple versenyellenes magatartást tanúsít azzal, hogy előnyben részesíti az OpenAI-t mind az App Store rangsorolási rendszerében, mind a saját termékeinek integrációiban. A CNBC beszámolója szerint a
Egy kiberbiztonsági kutató több mint ezer, Tesla-tulajdonosok által üzemeltetett "hobbiszervert" azonosított. A problémát nem annyira ezek létezése, hanem kiberbiztonsági kitettsége jelenti. A szervereken keresztül ugyanis nyilvánosan elérhetővé váltak a járművek érzékeny adatai, így például a részletes helyelőzmények is.
Egy friss kutatás megállapította, hogy a HR-szakemberek közel háromnegyede már találkozott hamis vagy félrevezető álláskeresői adatokkal a felvételi folyamat során.
Van egy relatív alulértékelt terület a teljes marketing terület esetében, ez pedig a versenytárs figyelés. Sokan “kukkolásnak", esetleg felesleges tevékenységnek élik meg. Pedig az a tapasztalat, hogyha csak magunkra fókuszálunk és magunkat nézzük, akkor könnyen elvesztjük a valóságérzetünket, és vakvágányra tévedhetünk. Tehát nem arról van szó, ho
A munka-magánélet egyensúlya globálisan egyre fontosabb tényezővé válik, amit a technológiai fejlődés és a digitalizáció is erősít. A munkavállalók, különösen a fiatalabb generációk, egyre inkább a rugalmasságot és a személyes jólétet helyezik előtérbe, és egyre kevésbé lesz fontos a globális munkavállalóknak a fizetés. A globális munka-magánélet e
Az idei tanév volt az első teljes év, amelyben a közoktatásban bevezették a pedagógusok új értékelési rendszerét. A Civil Közoktatási Platform szakértőjét, Nahalka Istvánt kérdeztük arról, hogyan látja az eddigi tapasztalatokat, és milyen hatásokat gyakorolhat az oktatásra ez az új mechanizmus.
A magyar kormány 2024 nyarán jelentette be az Otthonfejújítási Programot, amely lakossági energiahatékonysági korszerűsítésekhez elnyerhető támogatást nyújt a magyar családoknak.
Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját. A Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Bkk együttműködésének köszönhetően a rendezvényre váltott belépőjegyekkel – idén először – az oda- és hazautazásra is díjmentesen vehetők igénybe a Bkk járatai augusztus 29-én 18:00 és 01:00 között. Változatos és különleges programkíná
Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat az Ookla adatai és a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérése alapján. Ahogy tavaly a második félévben, az Ookla Speedtest Intelligence mérései alapján az idei első félévben is a Yettel biztosította a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést itthon. A szolgáltató a mindenn
A Norsk Kjernekraft AS és az Ocean-Power AS szándéknyilatkozatot írt alá kis moduláris reaktorokat (SMR) tartalmazó, uszályokra épített rendszerek fejlesztéséről. A projektben olyan fenntartható atomenergia-rendszereket akarnak építeni, amelyek minimális területet
2025-ben ismét veszélyezteti a hazai szőlőültetvényeket a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma. Mivel a helyzet súlyossága megkívánja, ezért immár 4 növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a betegség terjesztéséért felelős amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre.
Az eMag-nál idén július utolsó hetében elindult az iskolakezdési szezon: a legnépszerűbb online megrendelt termékeknek az iskolatáskák, füzetek, illetve az írószerek számítanak, de a tíz legnépszerűbb releváns termékkategória között a telefonok, tabletek és laptopok is megtalálhatók az első hetek forgalmi statisztikái alapján.
Szabályozás-kiegészítést javasol a BiztosDöntés.hu annak érdekében, hogy az Otthon Startból CSOK Pluszba történő átjárás esetén a fiatalok ne essenek el a második gyermek születésekor a 10 millió forintos tartozáselengedés lehetőségétől – jelezte Gergely Péter pénzügyi szakértő.
A politikusok nagy kockázatot vállalnak, ha figyelmen kívül hagyják a TikTokot – figyelmeztetett Luke Evans angol képviselő, aki szerint a közösségi platform nélkül sok szavazóhoz egyszerűen nem jutnak el az üzeneteik.
Az Otthon Start hitelprogram célegyenesében (a pisztoly jövő hétfőn dördül el) újabb fontos módosítások jelentek meg. A logjobban várt talán az lehet, hogy a kormány beváltotta korábbi, a különböző támogatások „összefésüléséről” szóló ígéretét.
Talán kevesen tudják, hogy az ország második legnagyobb fügeültetvénye Tevelen, a szőlőhegyen található. A Jáhn Pince 2,5 hektáros területe, igazi mediterrán hangulatot idéz, levendula, datolyaszilva és füge uralja a teret.
Az év utolsó hónapjaiban felpörgő pályázatok, a hozzájuk kapcsolódó kamattámogatás és az alkalmazkodás, a kockázatkezelés fontossága lesz a legfontosabb téma az agrárfinanszírozásban – mondta el az Agrárszektornak Szabó István, az Otp Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának vezetője. Mint elmondta: a pályázatok, valamint a várhatóan hamaro
Egy friss MIT-tanulmány azt vizsgálja, hogyan válhatott a napenergia ilyen olcsóvá – a kutatók egy rejtett áttörésekből álló hálózatot azonosítottak, amely évtizedeken át, sokszor az energiaszektoron kívülről érkező újítások révén, lendítette előre a napelemes rendszereket.
A Magyar Nemzeti Bank döntéshozó testülete a keddi ülésén nem változtatott az irányadó kamaton, így az továbbra is 6,5 százalékos. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a döntést elsősorban az inflációs környezet és a fiskális politika indokolja. Bár az infláció és a maginfláció is mérséklődött, jelenleg 4 százalék körül mozog, rövid távon is
Egy új térképes eszköz szerint Közép- és Kelet-Európa igencsak alulreprezentált az adatközponti beruházások terén, noha a feltételek kedvezőek lennének.
A kezdeti 102,02 milliárd forint után már 208 milliárd forint az uniós társfinanszírozással megvalósuló Ifjúsági Garancia Plusz projekt kerete – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A múlt héten mindössze 38,8 milliárd forintnyi lakossági állampapírra volt kereslet a piacon. Ez pedig még az egy héttel korábbi szintén alacsony, 45,7 milliárdos értékhez képest is visszaesés.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretén belül megállapítható öregségi nyugdíj összegét alapvetően két tényező határozza meg. Az egyik a nyugdíj alapjául szolgáló, az átlagszámítási időszakban – 1988. január 1-jétől a nyugdíjazásig – elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresetekből számított havi átlagkereset, a másik a nyugdíjazásig elért, m
Megérkezett a Forbes Hangoscikk. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy még jobb élmény legyen a velünk töltött idő. Sok visszajelzést kaptunk az olvasóinktól, hogy a rengeteg teendő mellett kevés idő jut az olvasásra. Az új fejlesztésünk nekik segít, de reméljük, hogy minél több olvasónk használja majd. Megérkezett a Forbes Hangoscikk. Az új fejlesztés
A mesterséges intelligencia körüli befektetési láz egyre inkább buborékveszélyt idéz elő: az iparág gigantikus hitelterheket halmoz, miközben üzleti modelljei sorra elakadnak. Szakértők szerint a fenntarthatatlan költekezés könnyen gazdasági válságba torkollhat, ha a technológia nem bizonyítja rövid távon életképességét.
Meg ne feledkezz a nyár végi metszésről ezeknél a gyümölcsfáknál! A jövő évi termésed láthatja a kárát! Azonban vannak olyan fák is, amelyeket tilos ilyenkor megmetszeni!
Távozik a labdarúgó Nb Ii-ben öt forduló után kilencedik helyen álló Kecskeméti Te vezetőedzői posztjáról Gera Zoltán. A Kte kedden a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy közös megegyezéssel bontottak szerződést a 46 éves edzővel, akinek segítője, Csizmadia Csaba szintén elhagyja a klubot. A kecskeméti egyesület kiemelte, "jó embereket és j
Az autóipari mesterséges intelligencia fejlesztése – legyen szó vezetéstámogató rendszerekről vagy automatizált vezetésről – egy alapvető tényezővel indul: az adatokkal. A jó minőségű, pontos és részletesen dokumentált adatok teszik lehetővé
Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli
Az elmúlt időszakban nagyot mentek a különféle közösségi oldalakon, mint például TikTokon, vagy YouTube Shorts videókban az olyan mesterséges intelligencia által generált rövid animációk és képek, amelyek országokat jelenítettek meg állatokként. Többféle megjelenítés van, az Egyesült Államok legtöbbször egy vad sas lenne – büszke, hatalmas és magas
2025-ben Magyarországon jelentősen szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek érintik a gazdasági társaságokat. Az új szabályok betartása kulcsfontosságú, hiszen a kiberbiztonsági auditok határideje közeledik, a mulasztások pedig komoly bírságokat vonhatnak maguk után.
Csődhullám vár a német sörfőzdékre az elkövetkező években, kicsikre és nagyokra egyaránt - véli Stefan Blaschak, a bajor Oettinger cég vezérigazgatója.
A vállalkozások beruházási döntései sosem születnek egyik napról a másikra. A háttérben alapos mérlegelés zajlik: figyelembe kell venni a finanszírozási lehetőségeket, a gazdasági környezet stabilitását és mindenekelőtt azt, hogy a cég mennyire bízik a jövőben. A Cégkassza Podcast legutóbbi adásában Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért
A Soproni Egyetemen elindult a HunEdu projekt keretében egy egyedülálló „képzők képzése” program, amely a műholdak által gyűjtött földmegfigyelési adatok korszerű feldolgozására fókuszál. Nemzetközi szakértők oktatják a hazai kutatókat, hogy Magyarországon is világszínvonalú mérnökképzés alakuljon ki az űrtechnológia területén.