A fintech szektor a múlt héten is erős aktivitást mutatott: három vállalat összesen 169 millió dollárnyi friss tőkét vont be. A török Midas a befektetésekhez való hozzáférést bővíti, az izraeli IVIX mesterséges intelligenciával lép fel a pénzügyi bűnözés ellen, míg az amerikai Casca a hitelezési infrastruktúrát reformálja meg. Íme a múlt hét top 3
Trump betartotta, amit ígért, az Indiára kivetett vám milliók megélhetését veszélyezteti. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Donald Trump fenyegetését betartva 50 százalékra emelte az Indiára korábban kivetett 25 százalékos vámot büntetésképpen azért, mert az ország orosz olajat vásárol. A tarifa jel
Vegyes elmozdulások voltak jellemzők a mai kereskedésben az európai tőzsdéken, ebben a felemás hangulatban a magyar tőzsde az alulteljesítők között volt, folytatódott a múlt héten elért történelmi csúcs óta tartó korrekció.
A fenntartható vízgazdálkodás támogatására 67 milliárd forint áll rendelkezésre, ennek 80 százalékát Magyarország kormánya, 20 százalékát az Európai Unió finanszírozza – tájékoztatott Hubai Imre, az Agrárminisztérium államtitkára.
Sokak számára az első iskolanap nemcsak a régen látott osztálytársakkal és a tanárokkal való találkozást jelenti, hanem egy új fejezetet is: számos fiatal ilyenkor kapja kézhez első saját bankkártyáját, és kezdi el önállóan kezelni a pénzét. Az OTP Bank kutatása1 szerint a fiatalok egyre érdeklődőbbek a pénzügyek iránt, mégis sokszor bizonytalanok
Jó esetben a napokban helyreállítják a kőolajvezetéket, de ha egyszer leáll, többé nem indul újra. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Hernádi Zsolt szerint jó esetben augusztus 27-én vagy 28-án újra tudják indítani a vezetéket, amin egy múlt hét pénteki támadás után állt le ismét szállítás. A Mandine
Új csúcsot döntött az egészségpénztári számlák száma, miután több mint tíz éve nem látott sebességgel özönlöttek a pénztárakba az új megtakarítók. Most először 1,2 millió fölé emelkedett a taglétszám, és fél év alatt 34 milliárd forintot helyeztek el a számláikon a pénztártagok. Sőt, a múlt évi befizetésekre járó állami támogatásból is beérkezett a
Az Electrolux friss kutatásából, az immár ötödik éve publikált Igazság a ruhaápolásról beszámolóból kiderül, Európa-szerte egyre gyakoribb a gyorsmosás. A rohanó életmód, a rugalmas munkaidő és a kényelem iránti igény alapjaiban alakítják át azt, ahogyan mosunk és szárítunk. A 14 európai országból megkérdezett 15 000 válaszadó és a 2024-ben összegy
LED-falat telepít a Kultik Mozihálózat a csepeli 2-es mozitermébe, ezzel elsőként vezeti be a vetítővásznat kiváltó technológiát a közép-kelet-európai régióban. A 2025 októberében induló rendszer közvetlen fénykibocsátással működik, ami jelentősen javítja a képminőséget: valós fekete színek, nagyobb fényerő és kontraszt jellemzi. A kilenc méteres L
Szeptember évek óta az egyik legerősebb hónap a személyi kölcsönök piacán. 2023 szeptemberében például 78,5 milliárd forintot folyósítottak a bankok – ennél nagyobb összegre csak júliusban és októberben volt példa. A háttérben főként az áll, hogy sok szülő csak banki hitelből tudja előteremteni a tanévkezdés költségeit.
A Pénzcentrum legújabb kvíze ezúttal a nagy földrajzi felfedezések izgalmas korába kalauzolja el olvasóinkat: ha annak idején jó voltál történelemből, sőt mi több, a földrajzzal sem álltál hadilábon, ez a tudáspróba nem szabad, hogy kifogjon rajtad. Nézzük, emlékszel-e még arra, melyik híres felfedezők milyen tengeri útvonalakat, vagy éppen egész f
A Svájci Alpokban súlyos árvizek és földcsuszamlások veszélye áll fenn a következő napokban, miután a Hurricane Erin maradványai heves esőzéseket okoznak a térségben.
Vannak, akik már nyár közepén letudtak minden teendőt, bevásárlást, a tankönyveket is becsomagolták és hátradőlve várják a sulikezdést. Más szülők viszont lazábban veszik és az utolsó napokig nem foglalkoznak a készülődéssel. Akármelyik csoporthoz is tartozik az ember, nyár végén érdemes végigszaladni az iskolakezdés előtti teendőkön, nem maradt-e
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Bio-Thera BAT2206 (Usymro, bioszimiláris ustekinumab) készítményét, amelyet a Richter fog forgalomba hozni Európában - jelentette be a hazai tőzsdei társaság szerda esti közleményében.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén ismét kiemelt ellenőrzés-sorozatot végez a szüreti időszakban. A vizsgálatok középpontjában a borászati termékeket előállító üzemek, valamint a szőlőfelvásárlók állnak. Az akció célja többek között annak biztosítása, hogy a borelőállítás első lépésének tekinthető szüret során pontosan rögzíts
A Magyar Cukrász Ipartestület a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult, miután a Lidl áruházlánc jelentősen alacsonyabb áron kínálja a 2025-ös év cukormentes tortáját, mint a cukrászdák. Az ipartestület szerint a beszállító tagvállalkozás elmulasztotta a kötelező viszonteladói bejelentést, és a termék csomagolásán helytelenül használják a hivatalos lo
A kriptopiac ma ismét látványos mozgásokat hozott: míg a Bitcoin (BTC) árfolyama újra megtorpant a 112 000 dolláros szintnél, addig a Crypto.com (CRO) token szárnyal, miután Donald Trumphoz köthető céggel kötött megállapodást. Bitcoin visszautasítva 112 000 dollárnál A vezető kriptovaluta az elmúlt napokban erős nyomás alá került. Pénteken 112 000
Továbbra is kihívásokkal teli környezetben működik a Rába: a kereslet gyengülése és a költségoldali nyomás továbbra is jelentős terhet rótt a társaságra. A második negyedévi profit kilőtt egy ingatlanértékesítésből származó egyszeri tételnek köszönhetően, de ettől függetlenül a core tevékenységben is kezden látszani a stabilizálódás halvány jelei.
Orbán Győző a napokban a Borsnak adott interjújában beszélt arról, hogyan lett bányatulajdonos, de nem fejtette ki az igazság minden apró részletét. Ahogy arról is furcsákat mondott korábban, mennyire nyereséges a bányabiznisz.
Szöul modern infrastruktúrája és gazdasági dinamizmusa révén áll az élen, miközben Budapest a régiós fővárosok között kiemelkedő pozíciót foglal el, amit kulturális és közlekedési adottságai is erősítenek - derül ki a CHART by Pénzcentrum friss epizódjából, amely a világ fővárosainak megélhetési költségeit és életminőségét vizsgálja, különös tekint
A mesterséges intelligencia forradalmasítja a mezőgazdaságot: növeli a hatékonyságot, csökkenti a költségeket, és új lehetőségeket teremt a gazdák számára.
Az eMAG bezárta utolsó magyarországi üzletét az Etele Plázában, ezzel teljesen kivonult az offline kereskedelemből. A vállalat a piactér üzleti modellt helyezi előtérbe, amely a magyar vállalkozások regionális e-kereskedelmi integrációját támogatja.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a keddi napon az NB II-ben szereplő Kecskemét menesztette Gera Zoltán (képen, jobboldalt) a vezetőedzői posztról. A helyét a Videoton korábbi edzője, Tímár Krisztián veszi át.