Megjelentek az Agro-ökológiai Program támogatás igénybevételi feltételek. A rendeletben foglalt további módosítás a mezőgazdasági termelőkre háruló adminisztrációs terheket csökkenti azáltal, hogy az egyes agrotechnikai műveletek bejelentéséhez szükséges határidő meghosszabbításra kerül, és a bejelentésére vonatkozó szabályok egyszerűsödnek.
A sikeres színésznő egyáltalán nem szereti nézegetni magát a filmjeiben. Most elárulta, melyik az az alkotás, amely elég le tud ülni. A választását talán sokan meglepőnek találnák.
Szeptember hónapra is akad adminisztratív tennivalója a gazdálkodóknak, illetve bizonyos határidők megtartására is ügyelni kell. Mutatjuk, melyek ezek.
Taylor Swift és Travis Kelce kedd délután bejelentett eljegyzése pillanatok alatt online káoszt okozott: félbeszakadtak a munkahelyi meetingek, felpörögtek a csoportos chat-ek, sőt az ESPN is push értesítést küldött a hírről. A popszupersztár és az NFL-játékos privátnak szánt, virágos háttér előtt készült fotói valóságos digitális lavinát indította
Lengyelországban a Statisztikai Hivatal (Gus) prognózisa szerint a tavalyi, 95 ezer tonnás termés után az idei évben 127 ezer tonna betakarított mennyiséggel lehet számolni, ami az előző évihez képest jelentős növekedésnek számít, de a 2020 és 2023 közötti mennyiségekhez képest egyáltalán nem minősül rendkívüli volumennek. Azonban már ez a bővülés
A horvát gazdaság 3,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, gyorsabban, mint az előző negyedévben - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) szerdán.
Magyarországon a forint törvényes fizetőeszköz, amelyet – bevonásig – névértéken el kell fogadni. Ezt a jegybanktörvény és az MNB részletes tájékoztatói rögzítik (elfogadási szabályok, kivételek, sérült bankjegyek kezelése). De mi a helyzet a jövő készpénzhasználattal? Mutatjuk a politikai döntéseket.
A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg. Egyre magasabbak a lakásárak, de régiós és európai összevetésben még mindig megfizethető Budapest. Mire számíthatnak azok, akik a fővárosban szeretnének ingatlant vásárolni vagy albérletbe költözni? A budapesti lakáspiac az utóbbi években folyamatosan az érdeklődés középpontj
Két újabb jogszabályt vétózott meg szerdán Karol Nawrocki lengyel elnök, ezek egyike a kőolaj- és gáztartalékokról szóló törvénymódosítás, amely az európai uniós joggal hozta volna összhangba a lengyelországi szabályozást - közölte a varsói államfői hivatal.
A Kos legyen türelmes, a Mérleg élvezze ki azt a szünetet, amit kap! Karrier horoszkóp: 2025.08.28. Kos Egy lépéssel a körülötted lévő emberek előtt jársz. Ahelyett, hogy bosszús lennél a lassú tempójuk miatt, szánj időt arra, megértesd velük a saját gondolkodásmódod. Légy türelmes, támogató és megértő. Ha így teszel, felgyorsítod a folyamatot, és
Az energiaárak ingadozása és a megújuló energiák terjedése felgyorsította az energiatárolási beruházásokat Magyarországon. A most induló Jedlik Ányos Energia Program iránt kiemelkedő a kereslet: a mezőkövesdi Top NRG Zrt. az elmúlt hetekben mintegy 150 ajánlatkérést kapott különböző vállalkozásoktól. A program akár 50%-os támogatást is adhat KKV-kn
Exkluzív: új szolgáltatást vezet be itthon a Wolt. Ezúttal a vállalkozások bankszámlájára szállítanak – akár 16 millió forint finanszírozást. Mutatjuk a feltételeket.
A vevői kivárás és a csökkenő külföldi kereslet miatt érezhetően lassul a magyar luxusingatlanpiac. Szeder Krisztina, a Duna House Prime ingatlanszakértője szerint a luxusingatlanok értékesítése sokszor nem hónapok, hanem évek kérdése, így az eladók számára az egyik legnagyobb próbatétel a türelem.A piaci lassulás összhangban van a teljes ingatlanp
Sokak számára az első iskolanap nemcsak a régen látott osztálytársakkal és a tanárokkal való találkozást jelenti, hanem egy új fejezetet is: számos fiatal ilyenkor kapja kézhez első saját bankkártyáját, és kezdi el önállóan kezelni a pénzét. Az OTP Bank kutatása[1] szerint a fiatalok egyre érdeklődőbbek a pénzügyek iránt, mégis sokszor bizonytalano
Az agráriumban ez egy nagyon időszerű téma, hiszen jelenleg is zajlanak az országban a gazdaságátadásról szóló fórumok, a generációváltást segítő pályázatokról.
Szilvafasarjak irtásában kérem a segítségüket. Kertemben kinőtt szilvasarjakat Garlon New szerrel kezeltem (a földtől 10+ cm-re megvagdosva a szárak felületeit, majd ecsettel felvittem a szert) a minap. A területeken szilvafajok voltak, és közel az egyik korábbi mirabolán szilvához egy új szilvafát ültettünk be, 6 éve. Az egész telket vakondháló bo
Az energiaárak ingadozása és a megújuló energiák terjedése felgyorsította az energiatárolási beruházásokat Magyarországon. A most induló Jedlik Ányos Energia Program iránt kiemelkedő a kereslet: a mezőkövesdi Top Nrg Zrt. az elmúlt hetekben mintegy 150 ajánlatkérést kapott különböző vállalkozásoktól. A program akár 50%-os támogatást is adhat Kkv-kn
A Dél-Dakotai Állami Egyetem kutatói által végzett új kutatás rámutatott, hogy a szőlővesszőkből olyan műanyagszerű anyagot lehet előállítani, amely erősebb a hagyományos műanyagnál, mégis rövid idő alatt lebomlik a környezetben.
A nyár végi nagy lehűlések időszaka nem feltétlenül probléma a növények számára. Ha időben és körültekintően reagálunk, a kert ez után az átmeneti időszak után még erősebben is indulhat neki a következő szezonnak. Nem kell elsietni a metszést, és az öntözés, tápanyag-pótlás terén is változtatni kell.
Az energiaszállítások leállításával fenyegető kormányzati állítások sok sebből véreznek, így pedig hiába az erős mondatok, a nyilatkozatok üres fenyegetésnek tűnnek.
A Balaton vízszintje jelenleg mindössze 71 centiméter, ami közel fél méterrel alacsonyabb a szabályozási maximumánál, és pótlásához mintegy 170 milliméter esőre lenne szükség a vízgyűjtőn.
Napjainkban egyre nagyobb teret hódít egy ősi gabonaféle, a tönkebúza. Németországban egy farmer azzal keltetette fel az érdeklődést a gabona iránt, hogy gazdag, fűszeres ízű sört készít belőle.
A holland jegybank (DNB) 2,6 millió eurós bírságot szabott ki a digitális bankként működő bunq-ra, miután vizsgálatai során súlyos hiányosságokat tárt fel a pénzmosás és terrorizmus finanszírozás elleni ellenőrzési rendszereiben. A felügyeleti vizsgálat kimutatta, hogy a bunq nem fordított kellő figyelmet a tranzakció-figyelmeztetésekre. Ez azt jel
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) elnöke 13 amerikai tech-céget szólított fel ellenállásra a külföldi nyomással szemben. Andrew Ferguson hivatalánál az EU és az Egyesült Királyság részéről a titkosítás gyengítésére vagy a tartalmak cenzúrázására irányuló törekvés verte ki a biztosítékot.
Történetének egyik leggyengébb első fél évét zárta a babaváró hitel: hat hónap alig több mint 106 milliárd forintnyit folyósítottak a támogatott kölcsönből, amely iránt lassan, de szinte folyamatosan csökken az érdeklődés. Az Otthon Start hitel megjelenése viszont újra lendíthet valamennyit a babaváró iránti érdeklődésen a BiztosDöntés.hu adatai sz
Az Uber utasforgalmát már 40 százalékkal haladja meg a meglehetősen agresszíven terjeszkedő Rapido. Az indiai fogyasztóvédelmi hatóság elmarasztalta a társaságot, mert csak apróbetűk közé rejtett, bonyolult feltételek mellett biztosította már 5 perc késedelem esetére a reklámjaiban szereplő automatikus kompenzációt.
Hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Borsodi Sörgyár. A tavalyi, labdarúgó-Európa-bajnoksághoz kapcsolódó megállapodás után a vállalat három évig lesz a szövetség támogatója, a Borsodi pedig a magyar férfi labdarúgó-válogatott csapat hivatalos söre.A Borsodi Sörgyár hároméves megállapodást kötött a Magyar
Románia jelenleg 27 jelentős fegyverkezési és beszerzési programot hajt végre, amelyek minden haderőnemre kiterjednek. Ezek közül a Patriot rakétavédelmi rendszer programja szerepel a prioritási lista élén. Stratégia készült a védelmi ipar modernizálása és fejlesztése céljából is. De hogyan alakultak az utóbbi öt évben a romániai katonai kiadások,
A Xiaomi nemrég bemutatott nagy teljesítményű elektromos szedánja, az SU7 Ultra, már önmagában történelmet írt, amikor a Nürburgring Nordschleifén a leggyorsabb sorozatgyártású elektromos autó címet szerezte meg.
Korunkat a gyors változások és az összetett kihívások határozzák meg – a gazdasági és geopolitikai turbulenciák új stratégiát igényelnek nemcsak a mindennapokban, hanem a nagyvállalatoktól is. Merre tart az innováció? Milyen technológiai trendek formálják a következő évtizedeket? Milyen újításokban hisznek a magyarok? Hogyan legyünk munkavállalókén
Az Archer Aviation bejelentette, hogy a Midnight típusú elektromos repülőgépe augusztus közepén sikeresen teljesítette az eddigi leghosszabb útját. A pilótával repülő eVTOL körülbelül 88 kilométert tett meg 31 perc alatt,
A nyugdíj pontos megállapításához elengedhetetlen a munkáltatók által vezetett munkaügyi iratok megfelelő megőrzése és adatszolgáltatása, különösen a szolgálati idő és kereset dokumentálása miatt. 2024-től bővült az iratmegőrzési kötelezettség, és mulasztás esetén jelentős bírság is kiszabható.
Szépek a hozamok, szorgosan fizetnek a tagok, de gyorsan öregszik az önkéntes nyugdíjpénztárak tagsága, és 20 éven belül a 70 százalékuk nyugdíjba vonulhat. A lakáscélú kifizetések elkezdődtek a kasszáknál, de időarányosan gyengén állnak, pedig egy adózási trükk miatt szinte mindenkinek érdemes kihasználnia a lehetőséget.
Az utóbbi hónapokban a szakértők a magyar gazdaság problémáit elemezve már arról beszéltek, hogy ennél már nem nagyon van lejjebb. A legfrissebb adatok, akár a beruházások, akár az ipari termelést nézve azonban további csökkenést mutattak. Az év végén beinduló gigagyárak ugyan javíthatják az összképet, de gyökeres változást ezek sem fognak hozni.
Az ukrán hadsereg többhavi szünet után újra támadni kezdte az orosz olajinfrastruktúra kényes pontjait, ráadásul sokkal jobb, saját gyártású eszközökkel, mint korábban. Ez pedig az orosz olajipar sérülékenységére mutat rá – hangsúlyozta az InfoRádióban az Erste gáz- és olajipari elemzője.
A jövő héten több százezer diák kezdi meg az új tanévet, ám a családok számára az iskolakezdés ma már komoly anyagi terhet jelent. Míg Magyarországon nincs automatikusan külön pénzbeli iskolakezdési támogatás, csupán az ingyenes tankönyvellátás biztosított, addig több környező országban közvetlen anyagi segítséget kapnak a szülők: Ausztriában példá
A szőlő szüret előtti növényvédelme során az egyik legfontosabb a megelőzés, valamint a technológiában történő gondolkodás, nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a védekezést. Érdemes egy jól felépített szőlővédelmi tervet követni, így lehet csak megfelelően védekezni a peronoszpóra és a lisztharmat ellen. Arra ajánlott figyelni, hogy előbbi fertő
Miközben a világ legtöbb jelentős piacán dinamikusan növekednek az elektromos járművek (EV-k) eladásai, az Egyesült Államokban továbbra is nehézkes az áttörés. A legfrissebb adatok szerint globálisan 27 százalékkal nőtt az eladások száma 2024-hez képest, de Észak-Amerika mindössze 2 százalékos bővülést tudott felmutatni.
Meglehetősen rövid azon fajták listája hazánkban, amik nem küzdenek napjainkban keresleti gondokkal. A magyar lovak értékesítési volumenben, illetve árban hátrányban vannak a piacot jelenleg uraló nyugat-európaiakkal szemben. De vannak kivételek!
Az online sportfogadás ma már nagyobb népszerűségnek örvend, mint a helyi fogadóirodák látogatása. Ez olyan tényezőknek tudható be, mint például a kényelem, a nagyobb kínálat, jobb szorzók és a bónuszok gazdag választéka. Az viszont vitathatatlan, hogy az online sportfogadó oldalak piacán hatalmas a versengés, hiszen többszáz szolgáltató próbálja m
A gyermekvállaláshoz kapcsolódó adókedvezmények változása kapcsán célszerű ismét áttekinteni a legfontosabb egészségbiztosítási, illetve családtámogatási és szociális ellátások utáni szja- és járulékfizetési kötelezettséget, továbbá a folyósításuk mellett folytatott keresőtevékenység esetleges korlátait.
Az eddigi 32 sebességmérő kamera mellé 38 érkezik a fővárosban. Idén eddig 7 milliárd forint összegű bírságot szabott ki a rendőrség a tavaly ősszel hadrendbe állított kamerák felvételei alapján.