2025. augusztus 8. péntek

aug. 8
10:54
Megállíthatatlan az étolajok drágulása (Piac és Profit)
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója júliusban átlagosan 130,1 pontot ért el, ami 1,6 százalékos növekedést jelent júniushoz képest. A növekedés elsősorban a hús és a növényi olajok nemzetközi árának emelkedéséből adódott. Ennek ellenére az index 18,8 százalékkal
aug. 8
10:54
Sztrájk lesz a Ryanairnél (HR Portál)
Augusztus 15-től több hullámban sztrájkba lép a Ryanair saját földi kiszolgáló személyzete Spanyolországban, ami súlyos fennakadásokat okozhat a nyár csúcsidőszakában – írja a Bild. A Madridtól Teneriféig tucatnyi repteret érintő akció év végéig tart, és mivel a munkabeszüntetés a légitársaság saját leányvállalatánál zajlik, az érintett utasok akár
aug. 8
10:54
Nagy döntés készül a Thyssenkruppnál (Portfolio)
A Thyssenkrupp részvényesei pénteken szavaznak a védelmi üzletág leválasztásáról, miközben az európai védelmi kiadások növekedése jelentősen emelheti a divízió értékét.
aug. 8
10:57
Adósságban fuldokolt, mégis 180 milliárd forint értékben vásárolt az MNB-botrány egyik kulcsszereplője (Forbes)
Mélyül a jegybanki botrány: így szórták el a pénzt több ezer német lakásra.
aug. 8
10:57
A számok nem hazaudnak: tovább nőttek az élelmiszerárak itthon (Agrárszektor)
2025. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júniushoz viszonyítva átlagosan 0,4 százalékkal voltak magasabbak az árak - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh). 2024. júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 5,9 százalékkal nőtt (a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 4,6 száza
aug. 8
11:00
158 éves a budapesti állatkert – tortakereséssel, rendőrkutya-bemutatóval ünnepelnek (Alternatív Energia)
Augusztus 9-én, szombaton ünneplik a Fővárosi Állat- és Növénykert fennállásának 159. évfordulóját.
aug. 8
11:00
Továbbra sincs fordulat a német gazdaságban – súlyos megrendeléshiány bénítja a vállalatokat (Portfolio)
A német cégek több mint harmada küzd elégtelen megrendelésállománnyal – derül ki az Ifo gazdaságkutató intézet friss felméréséből. A kilábalás a válságból elhúzódik, különösen az ipar és a kereskedelem szenved, miközben a szolgáltatási szektorban is csak mérsékelt javulás tapasztalható.
aug. 8
11:00
Az Ngm szerint sikeresek a kormány árcsökkentő intézkedései (Agroinform)
A minisztérium folyamatosan figyeli a piacot, és fellép a szabályokat megszegő kereskedőkkel szemben.
aug. 8
11:03
Ismét lehet pályázni az Employer Branding Awardra (Márkamonitor)
Már  lehet pályázni a Magyar Pr Szövetség munkáltatói márkákat és kampányokat díjazó Employer Branding Award versenyére. Idén új kategóriákkal és díjakkal várja a szakmai szövetség a legjobbakat.   Szoros határidőket szabtak idén az Employer Branding Awardra. Az early bird jelentkezés augusztus 7-től szeptember 7-ig tart, a normál időszak október 8
aug. 8
11:03
Milliárdok öntözésre – veszélyben a fenntarthatóság? (Öko-drive)
A magyar kormány 2025-ben is átvállalja a gazdálkodók öntözővíz-használati díját, ezzel továbbra is díjmentesen biztosítva az öntözővizet a mezőgazdaság számára.
aug. 8
11:03
Profession.hu: Nem feltétlenül a magas felvételi pontszámú igénylő egyetemi szakok vezetnek a legjobban fizetett pozíciókba (Digital Hungary)
Az egyetemre jelentkező diákoknál kevésbé, a munkáltatóknál viszont a mérnöki szakok viszik a prímet fizetésben és állásszámban is
aug. 8
11:06
A kedvenc projektem, amit sosem felejtek el! És te emlékszel rá? (Kreatív Online)
„Van képünk azt állítani, hogy még hasonlóval sem találkoztatok soha!” Kommunikációs szakemberekkel beszélgettünk arról, kinek melyik volt a legemlékezetesebb projektje, mi hozta az ötletet, mennyire vált be a megvalósítás, és milyen érdekes történet kapcsolódik hozzá.
aug. 8
11:06
Félelmetes szúnyogot találtak pécsi kutatók (Portfolio)
Ázsiai tigrisszúnyogot azonosítottak a Pécsi Tudományegyetem kutatói: a rovar arról híres, hogy ellenáll a szúnyogirtásban világszerte használt vegyi anyagnak, így a megjelenése komolyan veszélyeztetheti a védekezés hatékonyságát. A Virológia Pécs közlése szerint a felfedezés a Bangladesben zajló chikungunya-járvány kapcsán most különösen időszerű.
aug. 8
11:09
Profession.hu: Nem feltétlenül a magas felvételi pontszámú egyetemi szakok vezetnek a legjobban fizetett pozíciókba (Digital Hungary)
Az egyetemre jelentkező diákoknál kevésbé, a munkáltatóknál viszont a mérnöki szakok viszik a prímet fizetésben és állásszámban is
aug. 8
11:12
Csúcson a forint a Trump-Putyin találkozó hírére (Piac és Profit)
Az egész régiót repíti a beharangozott Trump-Putyin találkozó híre, amivel a hónapokra parkoló pályájára kerülő béketrade dominálta a kereskedést. A forint 397 alá erősödött az euróval szemben és megközelítette az idei csúcsértéket.
aug. 8
11:12
Fellélegezhetnek Ázsia jegybankjai: enyhül a devizanyomás, újra erősödnek a helyi valuták (Portfolio)
Az ázsiai jegybankok számára átmeneti megkönnyebbülést hozhat a dollár gyengülése, miután a vártnál gyengébb amerikai foglalkoztatottsági adatok újraélesztették a Fed kamatcsökkentési reményeit. A közelmúltban Trump vámháborús lépései és a dollár erősödése miatt több központi banknak is közbe kellett avatkoznia, hogy védje valutáját – most azonban
aug. 8
11:15
Fix 3 százalékos hitel: szinte egy BKK-bérlet árából is lehet lakásunk, de tudnunk kell, mivel jár (vg.hu)
A szakértők figyelmeztetnek: úgy építsük a hosszú távú pénzügyi tervünket, hogy támogatások nélkül is tudjuk fizetni a hitelt.
aug. 8
11:15
Innovációra, magyar! (Üzletem)
A Joint Venture Szövetség negyedik alkalommal rendezi meg az "Innovációra, magyar!" konferenciát.
aug. 8
11:18
Már megint a nyugdíjasok jártak rosszabbul (Menedzsment Fórum)
Bár az éves infláció júliusban alacsonyabb lett a júniusinál, de nem annyival, mint amennyire számítottunk. Ráadásul a nyugdíjasok pénze továbbra is jobban romlik, mint a bérből és fizetésből élőké.
aug. 8
11:18
Valami nagyon érdekes történik a tőzsdéken (Portfolio)
A befektetői hangulat jelentősen romlott az elmúlt időszakban, amit egyes piaci stratégák paradox módon pozitív jelként értékelnek a részvénypiacok jövőbeli teljesítményére nézve - közölte a CNBC.
aug. 8
11:21
Jvsz Makro Konferencia (Üzletem)
A Joint Venture Szövetség 14. Makro Konferenciáján a legfrissebb makrogazdasági előrejelzéseket és trendeket ismertetik – vitafórumokkal egybekötve.
aug. 8
11:24
Akár olcsóbb is lehetne a tankolás szombattól (Privátbankár)
A nagykereskedelmi ár biztos csökken.
aug. 8
11:24
A görög fehér kő: stílus és funkcionalitás a kertedben (ProfitLine)
Egy gondosan megtervezett kert nem csupán a növények közege, hanem a természetes szépség és a praktikus kialakítás találkozási pontja is.
aug. 8
11:24
Új leányvállalatot alapít a 4iG űripari és védelmi vállalata (Portfolio)
Új leányvállalat alapításáról döntött a 4iG űripari és védelmi leányvállalata.
aug. 8
11:27
Tizenkét éve zárt be a Fővárosi Vidámpark, amely közel kétszáz éven át szórakoztatta az ország apraja-nagyját (vg.hu)
Mutatjuk történetének legizgalmasabb mérföldköveit és attrakcióit.
aug. 8
11:27
A dentsu médiaügynöksége, az iProspect nyerte a BMW médiatenderét (Márkamonitor)
Az iProspect vezetésével a dentsu lesz 2026 januárjától  a Bmw Csoport integrált médiaügynöksége. A 23 európai piacra kiterjedő új megbízás kiterjed a Bmw, a Mini és a Bmw Motorrad márkák teljes körű médiatevékenységeire a stratégiaalkotástól a tervezésen és a vásárláson keresztül az optimalizálásig, és magában foglalja a kapcsolódó adat- és techno
aug. 8
11:27
Hosszú huzavona után megérkeztek a végrehajtók az elhunyt cukrászmester másik helyére is (Forbes)
Végéhez ért a bérleti vita: a Ruszwurm nemrég elhunyt tulajdonosának másik cukrászdájánál is megjelentek a végrehajtók.
aug. 8
11:27
Trump új vámja tönkreteheti a kriptobányászokat (BitcoinBázis)
Miután Donald Trump augusztus 7-én 100%-os vámot vetett ki az importált chipekre, egyből megemelkedtek a kriptobányászati berendezések árai. A tegnap bevezetett 100%-os vám, amely az Egyesült Államokon kívül gyártott chipeket célozza meg, azzal fenyegeti az amerikai kriptobányászokat, hogy jelentősen megnöveli a tevékenység költségeit. Annak ellené
aug. 8
11:27
Állatkert szülinapja családi programkavalkáddal: játékok, séták, szűrések, kutyashow (Öko-drive)
Augusztus 9-én, szombaton ünneplik a Fővárosi Állat- és Növénykert fennállásának 159. évfordulóját.
aug. 8
11:30
Nyakig a slamasztikában a német cégek (Piac és Profit)
Továbbra is súlyos megrendeléshiány akadályozza a német vállalatok kilábalását a gazdasági válságból a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének negyedéves rendszerességgel végzett felmérésének legfrissebb, pénteken publikált eredménye alapján.
aug. 8
11:30
Zuhannak a lakásárak Svédországban (Portfolio)
Svédországban közel három éve nem estek akkorát a lakásárak, mint júliusban – a bizalomvesztés jelei egyre erősebben mutatkoznak a háztartások részéről, miközben az exportvezérelt gazdaság és a Trump-féle vámháború is fékezi a kilábalást.
aug. 8
11:30
Így vernek át minket a saját mobilonkun keresztül: súlyos összegeket bukhatunk a figyelmetlenséggel (Pénzcentrum)
A mai modern, digitális világban a mobilalkalmazások nélkülözhetetlenek a legtöbb ember életében. Egy mobilapplikáció letöltése előtt azonban érdemes több szempontot is figyelembe venni (biztonság, megbízhatóság, hasznosság). A GVH most tájékoztató anyagokkal segíti a fogyasztókat, hogy megismerjék a mobilapplikációk láthatatlan veszélyeit.
aug. 8
11:30
Semmi hekk, semmi lángos – Ezt ették régen a balatoni nyaralók (Agroinform)
A menük egészen másról szóltak.
aug. 8
11:32
Korábban sosem látott interaktív térképekkel rukkolt elő a KSH (Portfolio)
Megjelent a személysérüléssel járó közúti balesetek térképes vizualizációja, melynek segítségével a 2019–2024 közötti időszak adatai böngészhetők – írja a KSH. Az interaktív felület megjeleníti a közlekedésbiztonság hosszú távú trendjeit, a balesetek eloszlását a hét napjai, valamint az év hónapjai és hetei szerint, továbbá a baleseti gócpontokat é
aug. 8
11:33
Nagyon jó hír külföldre utazóknak: majdnem egy éve nem erősödött meg így a forint (vg.hu)
A forint az euró ellenében 395,6-ig erősödött délelőtt.
aug. 8
11:33
Így segítik a kertek a város klímaalkalmazkodását (Agrofórum)
A modern város egyik legégetőbb kihívása, hogy miként kezelje saját maga által felerősített éghajlati szélsőségeit. A sűrűn beépített környezet – a hőtároló burkolatok, az árnyékhiányos terek és a lefolyórendszerekre épülő vízkezelés – nemcsak kényelmetlenné, hanem biológiailag is sérülékennyé teszi az urbánus tereket.
aug. 8
11:33
Oroszország videójátékká alakítja a harcteret (Gyártástrend)
Orosz egyetemi hallgatók elkészítették a világ első drónellenes szimulátorát, ami az Unreal Engine platformjára épül.
aug. 8
11:33
Beléptetéstől a parkolásig: hatékony rendszerek az irodában (Haszon.hu)
A vállalati hatékonyság nem mindig látványos újításokon múlik, időnként azok az eszközök hozzák a legtöbbet, amelyek észrevétlenül egyszerűsítik a mindennapokat. Az alábbi rendszerek pontosan ezt teszik: automatizálnak, átláthatóvá tesznek és rengeteg időt spórolnak.
aug. 8
11:39
Még mindig létezik olcsó repülőjegy, csak nem mindig last minute (vg.hu)
Ha valaki rugalmas, még mindig belefuthat egy-egy akcióba.
aug. 8
11:39
Trump és Putyin hatása: közel egyéves csúcson a forint (Forbes)
A béketrade mindenek felett: miért erősödik hirtelen a forint? Mi történt? Nagyobb erőt mutatott csütörtökön a forint árfolyama, sőt az egész régiót repítette a beharangozott Trump-Putyin találkozó híre, a lengyel zloty és a cseh korona is erősödést mutatott – írják a K&H Értékpapír és az Erste Market elemzői. Mit jelent ez a gyakorlatban? Csütörtö
aug. 8
11:39
Meghalt, miután féreghajtót szedett rák ellen – ahogy a közösségi médiában látta (Médiapiac)
Emberi fogyasztásra nem alkalmas féreghajtót szedett rák ellen egy angol férfi, aki a közösségi média oldalain olvasott a módszerről. Három héttel később meghalt súlyos májkárosodásban.
aug. 8
11:41
A Mol meglépte: bejelentették az általános üzemanyagár-csökkentést Magyarországon – szombattól ennyiért lehet tankolni (vg.hu)
Mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára csökkent. A fő ármeghatározó tényezők mindegyike, így a dollár-forint árfolyam, illetve a Molnak irányadó északi-tengeri olajfajta, a Brent árának mozgása is a hazai üzemanyagárak csökkentésére adna lehetőséget.
aug. 8
11:42
4,3 százalék volt az infláció júliusban a KSH adatai szerint (Adózóna)
2025. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júniushoz viszonyítva átlagosan 0,4%-kal voltak magasabbak az árak – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 8
11:45
Olyan történt a németeknél, ami miatt elsápadnak a közép-európai országok, ezért van kutyaszorítóban a magyar ipar is (vg.hu)
Beszédes ábrán szemléltetjük: ellenszélben manőverez a gazdaság, és nem csak a magyar.
aug. 8
11:45
Kiderült, mikor érkezik a Bróker Marcsi sorozat (MMonline)
Szeptember 11-én érkezik az RTL új, saját gyártású sorozata, a Bróker Marcsi az RTL+ Premiumra. A megtörtént eseményeken alapuló fikciós sorozat epizódjai heti bontásban élesednek majd. 2016 decemberében letartóztatták D. Sándorné Nagy Máriát. A bulvársajtó által csak Bróker Marcsiként emlegetett, hatvan év körüli karcagi asszony a vád szerint az 1
aug. 8
11:45
Új kolléga a csapatban: így dolgozik veled a GPT-5 (Fintech)
Mostani cikksorozatunkban az OpenAI GPT-5 modelljéről lesz szó. Az első rész középpontjában a router architektúra és annak működése áll, valamint hogy miért számít mérföldkőnek a mesterséges intelligencia fejlődésében. Emellett részletesen kitérünk arra is, hogy ez milyen előnyöket és korlátokat jelent a vállalatok számára rövid távon. A sorozat má
aug. 8
11:48
Ilyen is van? Valami olcsóbb lehet Magyarországon (Menedzsment Fórum)
A nagykereskedelmi ár biztos csökken.
aug. 8
11:48
Hazatér az üveg mestere – Lukácsi László nagyszabású bemutatkozása Budapesten (Portfolio)
Vannak pillanatok, amikor egy kiállítás nem csupán esemény, hanem jelzésértékű fordulópont is: egy újraértelmezés lehetősége. A Nemes Galéria nyári tárlata, a Glass IN Context – Üveg mint képzőművészet pontosan ilyen. A kiállítás nemzetközi szereplőgárdája önmagában is rangot ad az eseménynek, de az igazi szenzáció, hogy Lukácsi László, a kortárs m
aug. 8
11:54
Óriási tét, bizonytalan haszon: a techóriások vakon öntik a pénzt a mesterséges intelligenciába (Kreatív Online)
Bár az Alphabet, a Microsoft és a Meta legfrissebb pénzügyi eredményei kiemelkedők, ezek még nem igazolják a generatív mesterséges intelligenciába irányuló dollármilliárdos beruházások megtérülését. A vállalatok bíznak az áttörésben, de a valódi haszon még várat magára.
aug. 8
11:57
A vártnál rosszabbul alakult az infláció (Márkamonitor)
Bár a piac arra számított, hogy júliusban a 4 százalék körüli szintre lassul az infláció, ez végül nem így történt, 4,3 százalékos volt. Az év végén 4,6 százalék körüli mutatóra van kilátás.   Éves szinten 4,3, júniushoz képest pedig 0.4 százalékkal emelkedtek az árak júliusban. Németh Dávid, a K&H elemzője az adatokat értékelve azt mondta:

Keresés