2025. augusztus 12. kedd

aug. 12
9:36
Futószalagon épülhetnek az otthonstartos lakások (Azenpenzem)
Létrehozta a kormány az Otthon Start Programirodát, ami – a már megjelent rendelet szerint – szerepet kap abban, hogy a legalább 250 lakás építése állami támogatással kiemelt beruházássá váljon. Feltétel még, hogy a lakások legalább 70 százaléka megfeleljen a FIX 3% hitelprogramnak.
aug. 12
9:36
Halvány nyitány a pesti parketten, korrigál a forint (vg.hu)
A Mol és a Telekom kapaszkodott pluszba.
aug. 12
9:36
Több ezer tűzoltó küzd Portugália három nagy erdőtüzének megfékezéséért (Magyar Mezőgazdaság)
Portugália három súlyos erdőtűz megfékezésén dolgozik, miközben az ország jelentős részén továbbra is magas a hőség miatti tűzveszély. A tüzek hétfőn is aktívak voltak, több ezer tűzoltót mozgósítottak a lángok megállítására.
aug. 12
9:36
Soft Skill Survival: túlélőcsomag diákoknak – a problémamegolás (Szakmát Szerzek)
Amikor elromlik valami, kétféleképpen lehet reagálni: pánikba esni, vagy megoldást keresni. A pánik maximum abban segít, hogy gyorsabban verjen a szíved, a megoldáskeresés viszont tényleg előrébb visz.  Most induló cikksorozatunkban a legfontosabb soft skilleket és néhány fejlesztési tippet szeretnénk megosztani veletek. Így könnyebben megtalálod a
aug. 12
9:36
Higiéniai hibák, engedély nélküli árusítás és 1,3 tonna szabálytalan élelmiszer (Magro)
Lezárult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által szervezett nyári szezonális ellenőrzés első szakasza.
aug. 12
9:36
Gyorsított eljárást kapnak az Otthon Startnak megfelelő nagy lakóparkok (Biztos Döntés)
A múlt heti kormányinfón elhangzottak után újabb fontos lépés történt az Otthon Start programmal kapcsolatban: megjelent a rendelet, amelynek célja, hogy felpörgesse a programhoz kapcsolódó lakásépítéseket. A kormány ugyanis kiemelt beruházási státuszt ad a nagy lakóparkprojekteknek, amivel gyorsítják az engedélyeztetést, és szeptembertől indulhat
aug. 12
9:38
Élelmiszer-biztonság: meglepetéssel zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza - grillhúsokat és fröccsöket vizsgáltak (vg.hu)
Lovastáborokat és élelmiszeripari cégeket vizsgáltak.
aug. 12
9:38
Annuitás – mit jelent, és hogyan működik a pénzügyekben? (Biztos Döntés)
Mi az a pénzügyi annuitás, és hogyan működik hitelek, befektetések, nyugdíj-megtakarítások esetén? Tudd meg, melyek az annuitás előnyei és hátrányai!
aug. 12
9:42
Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek (HR Portál)
30 ezren tüntethetnek szeptember 8-án a román kormány székháza előtt.
aug. 12
9:42
Nesze neked "bezzeg Románia": úgy beütött a rezsiválság, hogy egyből elszállt az infláció (vg.hu)
Itt van az első eredménye a megszorításoknak Romániában: júliusban a fogyasztói árak átlagosan 7,8 százalékkal emelkedtek, miután az áramárak 63 százalékkal drágultak.
aug. 12
9:48
Sokkoló figyelmeztetés: jönni fog a válság, és nem vagyunk rá felkészülve! (Portfolio)
A Pimco vezérigazgatója figyelmeztet, hogy a magántőke-befektetések piaca még nem állta ki egy igazán jelentős gazdasági visszaesés próbáját, ami súlyos kockázatokat rejt a gyorsan növekvő eszközosztály számára – írja a Financial Times.
aug. 12
9:48
Bitcoin az űrben: Jeff Bezos cége kriptóval fizethető űrutazást kínál (BitcoinBázis)
Jeff Bezos magán-űripari vállalata, a Blue Origin, új szintre emeli a kriptovaluták felhasználását: mostantól Bitcoinban, Ethereummal, Solanában, USDT-ben és USDC-ben is lehet fizetni az űrutazásokért. A lépés nemcsak a fizetési lehetőségek bővítéséről szól, hanem erősíti a kriptoipar és az űrkutatás közötti kapcsolatot is. Kriptóval fizethető űrut
aug. 12
9:54
Nyári razzia: mivel van a legtöbb gond? (Piac és Profit)
Kedvező tapasztalatokkal zárult a nyári szezonális ellenőrzés első szakasza. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak – jelentette be keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM).
aug. 12
9:54
Indul a jelentkezés az idei Lollipopra! (Kreatív Online)
Ismét várjuk a legütősebb BTL-megoldásokat Lollipop-versenyünkre – az első nevezési határidő október 20, de legkésőbb október 30-ig küldhetitek kedvenc projektjeiteket.
aug. 12
9:54
A nap kérdése: mi lesz a ki nem adott szabadsággal munkáltatói felmondáskor? (Adózóna)
Egy kft. felmondott egy alkalmazottjának, a felmondási idő 30 nap, a kft. eltekintett a 30 nap ledolgozásától. Viszont 11 nap szabadság jár még a dolgozónak, amit nem vett ki. Mivel elég nagy az összeg, és a munkavégzés alól is felmentették őt, kérdésként felmerült olvasónkban, hogy kiírhatják-e a 11 nap szabadságot a felmondási időre. A kérdésre d
aug. 12
9:54
Az utolsó pillanatig győzködik Trumpot arról, hogy szankciókkal kényszerítse térdre Putyint (Portfolio)
Bár a tárgyalóasztalhoz úgy látszik, már sehogy sem ülhetnek oda, a német diplomáciának sikerült meggyőzni Donald Trump amerikai elnököt, hogy még egyszer hallgassa meg az európai országok álláspontját, és fogadja el, hogy az orosz elnököt csak az erő nyelvén lehet a valódi tűzszünetre rábírni. A virtuális csúcstalálkozón az ügyben elkötelezett tag
aug. 12
9:54
Kiemelt beruházásokká nyilváníthatják az Otthon Start program keretében épülő lakótelepeket (444.hu)
Megjelent a rendelet, a szabályozástól a kormány azt várja, hogy már ősszel több ezer új lakás építése induljon el.
aug. 12
9:54
"Mi, az unió vezetői" – fogalmazott 26 tagország vezetője a Trump–Putyin-találkozó margójára kiadott állásfoglalásban: Orbán Viktor azonnal reagált (vg.hu)
Az állásfoglalásba Magyarország nem egyezett bele.
aug. 12
9:54
13+1 érv a Solid Edge mellett (Gyártástrend)
Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi alapján döntsünk egy Cad szoftver mellett? Ebben a bejegyzésben összeszedtünk 13+1 érvet a Solid Edge mellett, amely segít jó döntést hozni. Ez a Solid Edge útmutató hozzájárul a Cad szoftver választáshoz. Amennyiben átfogó Cad összehasonlítást keresel, ez az összeállítás hasznos kiindulópont lehet a számodra.
aug. 12
10:00
Kemény számok jöttek Oroszországból – ezért is akarhat tárgyalni Putyin? (Privátbankár)
A kivitel csökken, a behozatal nő.
aug. 12
10:00
Elárulta a professzor: ezért nem tér vissza a régi időjárásunk (Agroinform)
Rácz Lajos professzor szerint rendszerszintű klímaváltozás zajlik, ami teljesen felborítja a mezőgazdaság rendjét. Aki nem alkalmazkodik, az lemarad.
aug. 12
10:00
Ennyibe kerül idén az utasbiztosítás (MMonline)
A nyár első két hónapjában 716 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami szinte teljesen megegyezik az az előző év hasonló időszakában mért 710 forintos szinttel – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók több mint fele az idei szezonban három országot választott célpontnak: 25 száza
aug. 12
10:06
Újabb nagybanknál vált elérhetővé a DÁP-azonosítás (Portfolio)
Az MBH Bank augusztus 4-től elindította a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítást a netbank csatornáin - közölte a pénzintézet. A témáról szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön is, regisztráció és !
aug. 12
10:06
Ötéves csúcsra repítette az ingatlanpiacot az Otthon Start program: így rázta fel a piacot a 3 százalékos hitel (vg.hu)
Nőtt az új otthon iránti érdeklődés, az ingatlanvásárlások száma azonban csökkent.
aug. 12
10:06
Két magyar multis dolgozó 2010-ben alapított egy call centeres startupot, most a világ egyik legnagyobb szoftvercégének adták el (Telex)
Kun Szabolcs és Megyeri Attila saját erőből építették fel az Arenim Technologiest, aztán kaptak egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
aug. 12
10:06
Új azonosítási lehetőség az Mbh Banknál: megérkezett a Dáp a netbank csatornákra (Digital Hungary)
Az MBH Bank 2025. augusztus 4-től, a hazai bankszektorban az elsők között vezette be a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítást a netbank csatornáin. A fejlesztés révén az ügyfelek gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban léphetnek be a netbankjukba, akár jelszó megadása nélkül, mobiltelefonjukra letöltött Digitális Állampolg
aug. 12
10:06
A fehérjeszeletek beltartalmát és a hasznosulási arányt is vizsgálták egy magyar kutatásban (Magro)
Bár a legtöbb fehérjeszelet magas fehérjetartalommal rendelkezik, a fehérje minősége és biológiai hasznosulása gyakran igen alacsony.
aug. 12
10:06
Így étkezzünk okosan kánikulában (Haszon.hu)
A nyári forróságban nemcsak a folyadékpótlásra, hanem az étrendünk összeállítására és az élelmiszerbiztonságra is kiemelt figyelmet kell fordítani – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. A helytelen ételválasztás, különösen kánikulában, és különösen külföldön komoly egészségügyi kockázatot jelenthet.
aug. 12
10:12
Jól indult a kedd Pesten és Európában (Privátbankár)
Így nyitottak a tőzsdék Európában – és így zártak Ázsiában.
aug. 12
10:12
Egyedül Orbán Viktor lóg ki Európából (Piac és Profit)
26 európai állam- és kormányfő egy közös nyilatkozatban állt ki Ukrajna szuverenitása mellett. Ezt egyedül az állítólag szuverenitáspárti Orbán Viktor nem támogatta.
aug. 12
10:12
Egy új bankot is létrehoz a kormány, hogy megtámogathasson néhány turisztikai szereplőt (Forbes)
Ez a pénzintézet nyújtja majd az igencsak kedvezményes, állami támogatással megszórt hiteleket a turisztikai szektor szereplőinek. Mi történt? Éjjel megjelent a Magyar Közlönyben az jogszabály is, amely az új állami bank, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság (KTH Zrt.) működési kereteit megteremti. Mit jelent ez?
aug. 12
10:12
Cintula utolsó nagy álma mégis teljesül, karácsonyra jöhet a könyv, amin a haláláig dolgozott (Médiapiac)
Teljesül Keresztes Tibor, azaz Cintula utolsó nagy vágya. A legendás lemezlovas, aki a múlt héten, 81 éves korában hunyt el, szinte az utolsó pillanatig dolgozott életrajzi kötetén. A Duna Book kiadó tervei szerint a könyv karácsonyig megjelenik, így az olvasók megismerhetik a magyar könnyűzenei élet egyik legikonikusabb alakjának kalandos történet
aug. 12
10:12
Kiderült, mennyi eső jön a következő 8 napban: mutatjuk, mi vár ránk (Agrárszektor)
Bár a hónap első hétvégéjén többfelé jelentős mennyiségű csapadék hullott, az ország középső és déli részei kimaradtak az esőből. Az öntözetlen kukoricatáblák terméskilátásai emiatt térségenként drámaian különböznek - az eltérések jól láthatók a műholdfelvételeken és a helyszíni fotókon is. A következő időszakban folytatódik a száraz, meleg, sőt a
aug. 12
10:24
Ethereum árfolyam rekordközelben – Olcsóbb DeFi-tranzakciók és árfolyamrali hajtja a hálózatot (ProfitLine)
Az Ethereum napi tranzakciószáma ismét a csúcsokat ostromolja, miközben az árfolyam a 4 200 dolláros szint fölé emelkedett. A hálózat kapacitásbővítése, az olcsóbb DeFi-költségek és a kedvező piaci hangulat együttesen lökik újra felfelé az aktivitást – a kérdés csak az, hogy ez tartós növekedés kezdete, vagy egy rövid életű csúcspont.
aug. 12
10:24
Északon aranysárga bőség, délen küzdelem az aszállyal – van, amikor a kukoricatermelők is bizakodnak (vg.hu)
Északon átlag fölötti terméseredményekre számítanak.
aug. 12
10:26
Gázszámla – mi lehet a számok mögött (vg.hu)
Az elszámolást és a számlázást az Egyetemes Szolgáltató (MVM) annyira felhasználóbarát módra állította, amennyire lehetséges.
aug. 12
10:30
Trump megint elrántotta a kormányt az utolsó pillanatban (Menedzsment Fórum)
Újabb három hónapos halasztás a kínai vámokra.
aug. 12
10:30
Augusztus közepétől olcsóbb lesz a csemegekukorica (Piac és Profit)
A tavalyi termésmennyiség valószínűsíthető.
aug. 12
10:30
Szintet lépett a magyar elit, valaki vett egy 800 milliós Ferrarit: ezek a legkapósabb luxusautók (Pénzcentrum)
A magyar autópiac felső szegmense 2025 első hét hónapjában is bővelkedik elképesztően drága és exkluzív modellekben. A sportautók között vezet a Porsche 911-es, de az igencsak limitált szériás, ezért pedig újkori, kb 800 milliós áránál is drágább Ferrari Daytona SP3 a legkülönlegesebb darab, és valaki beújított egy Lamborghini Revueltót is. A luxus
aug. 12
10:30
1 perc BizNess: a 32. hét legfontosabb üzleti hírei (videó) (Üzletem)
"Ha csak 1 perced van tájékozódni, használd ki a legjobban!" A Kavosz hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
aug. 12
10:32
Borzalmas tragédia: meghalt a fiatal magyar focista, gyászol Dunaszerdahely (Pénzcentrum)
Szelle Norbert a jelenlegi információk szerint autójával hajtott egy fának, a motor kiszakadt az autóból.
aug. 12
10:36
Egy fegyverszünetet már aláírt Trump – az utolsó pillanatban (Privátbankár)
Néhány órával azelőtt, hogy élesedtek volna a „vám-atombombák”.
aug. 12
10:36
Két új igazgató csatlakozik a Heineken Hungária csapatához (Márkamonitor)
Két kulcsfontosságú területen is új szakember csatlakozott a Heineken Hungária Zrt. vezetőségéhez.  Göcsejiné Kiss Rozália és Frang Géza Attila is meghatározó szerepet töltenek majd be a vállalat hosszú távú stratégiájának megvalósításában és a fenntartható növekedést célzó törekvések támogatásában.   Az ellátási lánc igazgatói pozícióba érkező, so
aug. 12
10:42
Létrejött egy új állami bank (Infostart)
A turizmus további fejlődését hivatott segíteni a Kisfaludy bank. Mutatjuk, mit "tud".
aug. 12
10:42
A Bitcoin a következő ezer év tökéletes pénzügyi eszköze lehet Willy Woo szerint (Kripto Akadémia)
A veterán BTC befektető, és elemző Willy Woo szerint a Bitcoin „a következő ezer év tökéletes eszköze”, azonban ahhoz, hogy felvegye a versenyt az amerikai dollárral és az arannyal, sokkal nagyobb tőkeáramlásra van szüksége. Woo a rigai Baltic Honeybadger konferencián beszélt arról, hogy a Bitcoin piaci kapitalizációja jelenleg 2,42 billió dollár,
aug. 12
10:42
Ezért kockázatos a járulékplafon hiánya a nyugdíjszakértő szerint (HR Portál)
A szakértő szerint a járulékplafon hiányának egyik hozadéka, hogy egyre magasabb nyugdíjvárományok alakulnak ki a magas keresetűek körében.
aug. 12
10:42
Dunaferr-kiárusítás: kész őrület, mennyiért eladó a Lemezalakító szabadidőparkja (Pénzcentrum)
Évtizedekig a Dunaferr dolgozóinak nyári sportnapjait és céges majálisait szolgálta, most azonban új gazdát keres a dunaújvárosi Lemezalakító üzem szabadidőparkja - a kikiáltási ár nettó 38 millió forint.
aug. 12
10:42
Minimálbér 2026: forintra pontosan kiszámolták, mennyi a nettója – lesz nagy meglepetés (vg.hu)
Kiszámolták, hogy jövőre mennyi lesz a minimálbér itthon.
aug. 12
10:42
Augusztus elején hirtelen csökkenni kezdtek a budapesti albérletárak (Telex)
Míg a korábbi években nyáron jellemzően egyre drágábbak lettek a budapesti albérletek, idén egészen máshogy alakul a szezon.
aug. 12
10:42
Autóval jársz Olaszországban? Ezt jobb, ha tudod! (Haszon.hu)
Augusztustól Olaszországban akár 18 ezer eurós – azaz 7 millió forintos – pénzbüntetéssel is sújtható az az autós, aki szemetet dob ki a járművéből. Még súlyosabb esetben pedig akár letartóztatást is elrendelhetnek a hatóságok.

Keresés