A kormány mindent megtesz azért, hogy mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson, ennek érdekében célzott programokkal segíti az álláskeresők mielőbbi elhelyezkedését. A 30 év feletti álláskeresők elhelyezkedését támogató „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” című, Európai Uniós társfinanszírozással megvalósuló kiemelt projekt kerete közel 1
Szeptemberben a Nemzeti Filmintézet a Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM) díszvendégeként látja vendégül David Cronenberg és Atom Egoyan rendezőket, valamint Robert Lantos producert.
Litvánia kormánya nemzeti mezőgazdasági vészhelyzetet hirdetett, miután a nyári heves esőzések következtében az ország termésének 50–70%-a megsérült vagy teljesen megsemmisült – jelentették be szerdán hivatalos közleményben.
Most ugyan nyugalmas a devizapiac és erősödött a forint, de nem épp ilyenkor kéne felkészülni a nehéz időkre? Akik olcsón szeretnek vásárolni, még devizákat is, azok számára készítettünk egy listát a legfontosabb lehetőségekről, azok előnyeiről és hátrányairól.
Csak Magyarországon évente közel 16 milliárd forintos bevételkiesést és több mint 270 munkahely megszűnését okozza az élelmiszer- és italhamisítás, EU-s szinten pedig évente 2289 millió eurós veszteség éri a gazdaságot és közel 5700 munkahely szűnik meg a jelenség következtében.
Az Európai Bizottság az uniós állami támogatási szabályok alapján jóváhagyta a 264 millió euró összegű magyar támogatási intézkedést a Sunwoda Automotive Energy Technology Kft. nyíregyházi beruházásához – közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
Lassult az orosz gazdaság növekedése a második negyedévben éves szinten az első negyedévvel összevetve - a statisztikai hivatal előzetes adatai szerint.
A legtöbb bevásárlóközpont teljes körűen zárva lesz, de akad néhány üzlet, amely az államalapítás ünnepén is kinyithat. Mi történt? Miután idén a hét közepére esik az államalapítás ünnepe, mindössze jövő hét szerdán nem nyit ki a boltok zöme, írja a 24.hu. A hét többi napját nem érinti az ünnep, így a szokásos nyitvatartás lesz érvényben.
2025 májusában az OECD-országok teljes nettó villamosenergia-termelése 860,6 TWh volt, így éves összevetésben a teljes termelés 2,3%-kal nőtt az év első öt hónapjában - olvasható ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) havi árampiaci riportjából. Eközben történelmi mélypontra esett a szénalapú áramtermelés Magyarországon: mindössze 82 GWh szenes ára
Izgalmas gazdasági esemény közeleg! 2025. október 14-én Győr ad otthont a Portfolio Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórumának az ETO Park Hotel Business and Stadiumban. A rendezvény a régió üzleti életének központjába helyezi a résztvevőket. Ne maradjon le róla! További információkért és jegyvásárlásért látogasson el a konferencia weboldalára.
A Pimco egykori kötvénykirálya szerint a 2025‑ös eladási hullám nem sima korrekció volt, hanem tartós tőzsdei fordulat előjele is lehetett. A hulló kések elkapása helyett ezért magas osztalékhozamú hazai részvényeket és készpénzeszközöket preferál – írja az Investopedia.
2025. július 16-án 27 százalékon állt az őszibarack szedése Magyarországon, a termésátlag addig hektáronként 3,1 tonna körül alakult, ami kevesebb mint harmada a tavalyi hektáronkénti termésnek. A zuhanás a szakértők szerint az áprilisi fagykárok következménye. A gyenge termés az árakon is meglátszik, a Budapesti Nagybani Piacon a 26. héten 1733 fo
Az Otthon Start Program 3os támogatott hitelének bejelentését követően, egyetlen hónap alatt megtízszereződött a lakáshitelek iránti kereslet – derül ki Magyarország legnagyobb független banki közvetítője, a Bankmonitor adataiból. A keresletrobbanás történelmi mértékű, lényegesen meghaladja a CSOK Plusz bejelentését követő érdeklődésváltozást. Az O
Budapesten az elmúlt hónapokban jelentős élénkülés volt megfigyelhető az új társasházi lakások piacán – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből. A kereslet rekordközeli szintre emelkedett, miközben az árak tovább nőttek – különösen a kisebb alapterületű lakások iránt nőtt meg az érdeklődés.
Franciaországban június után júliusban is 1 százalékos éves inflációt mértek – közölte végleges adatként az Insee francia statisztikai hivatal csütörtökön.
Felemás eredménnyel zárta az idei első félévet Magyarország: habár a mostani negyedévet tekintve a nyolcadik helyen vagyunk, az éves összehasonlítás sokkal rosszabb képet mutat. Mi történt? Egyre több európai ország publikálja friss GDP-adatát, amelyből kirajzolódik, hogy Magyarország a középmezőny elején zárhatja a második negyedévet 0,4 százaléko
A hazai össztermék (GDP) 1,1 százalékkal nőtt a június végével zárult három hónapban éves összevetésben, miután az első negyedévben az éves szintű bővülés erőteljesebb, 1,4 százalék volt.
Korábban első fokon közadatigénylési pert nyert az Átlátszó tényfeltáró újságíróműhely a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI) ellen Ruszin-Szendi Romulusz és Benkő Tibor szolgálati villáinak ügyében. Most kiderült, hogy egy vélhetően ugyancsak jogellenes indoklással a 24.hu-nak sem hajlandó kiadni az ingatl
Az űr-, bio- és orvostechnológia, valamint a kiberbiztonság aktuális témáit járja körül a Connexions - Cee Deep Tech Summit című rendezvény, amelyet szeptember 11-én tartanak Budapesten.
Ahogy a Portfolio korábban beszámolt róla, Lengyelország új adómentes megtakarítási számlákkal kívánja fellendíteni a részvénypiacot és a gazdasági növekedést. Az intézkedések potenciális hatásáról, és a következő lépésekről beszélt Andrzej Domanski, lengyel pénzügyminiszter a Bloombergnek.
A budapesti rozsdaövezetek kihívásairól és lehetőségeiről szóló négyrészes cikksorozatunkban a fővárosi barnamezős területek helyzetének áttekintésétől a kormányzati programok ellentmondásain át a nemzetközi jó gyakorlatok bemutatásáig jutottunk el. A befejező részben ezt a tudást egy konkrét cselekvési tervvé formáljuk: felvázoljuk a hosszú távú,
A hazai kis- és középvállalkozások körében ismét erősödik a pályázati aktivitás, ugyanakkor a forrásszerzés folyamata egyre több akadályt tartogat – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, 2025 második negyedévi felméréséből. A kutatás szerint három éve nem mért ilyen magas értéket az index: a vállalkozások majdnem fele próbál uniós támog
Európa-rekord növekedés után drasztikus lassulás az inflációban: csupa jó hírről számolt be a lengyel statisztikai hivatal a makrogazdasággal kapcsolatban. A friss adatok szerint a fogyasztói árak éves növekedési üteme júliusban 3,1 százalékpontra süllyedt, és bár a nagy esés oka inkább technikai, a kilátások így is kedvezők. Az ING Bank elemzői sz
Egy észt bankár 2014-ben még „csak” előrelátó befektetőnek tűnt, ma viszont már az egyik legpechesebb kriptotörténet főszereplőjeként emlegetik. Rain Lõhmus egy korai Ethereum-vásárlásnak köszönhetően papíron milliárdos lett volna – az általa megszerzett 250 000 darab ETH mai értéke több mint 1,2 milliárd dollár. A bökkenő az, hogy nem tud hozzáfér
Zöld fény Brüsszelből: 264 millió euró állami támogatás segítségével jöhet létre a kínai Sunwoda nyíregyházi akkumulátorgyára. Mi történt? Az Európai Bizottság jóváhagyta azt a 264 millió eurónyi – vagyis több mint százmilliárd forintnyi – állami támogatást, amelynek segítségével a kínai Sunwoda Nyíregyházán létesíthet új akkumulátorgyárat, derült
Az idei ősz Közép-Európában melegebb és a tavalyinál csapadékosabb lehet, ami mérsékelheti a talajok súlyos nedvességhiányát - írta Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója elemzésében.
Az agrárium jövője az oktatással kezdődik – de vajon mennyire vonzó ma ez a pálya a fiataloknak? Mennyire képes alkalmazkodni a magyar mezőgazdaság a változó környezeti és gazdasági körülményekhez és hogyan segíthetnek ebben a frissdiplomások? Ezekről a kérdésekről beszélt az Alapvetés podcast műsorában Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudomá
A Magyar Ökölvívók Szövetségével, valamint egy újabb látványcsapatsportággal, a Magyar Röplabda Szövetséggel írt alá egy éves (2025/26-os bajnoki-, illetve verseny év) támogatói szerződést a Szerencsejáték Zrt Az együttműködések célja a sportágak hazai népszerűségének növelése, valamint a sportfogadásra fogékony célcsoport elérése.
Idén decemberben érkezik Timothée Chalamet új filmje, melyben a színész Marty Mauser pingpongjátékos bőrébe bújik és visszarepít mindenkit az ’50-es évekbe.
A tulajdoni hányad azt fejezi ki, hogy egy tulajdonosnak mekkora a részesedése egy vagyontárgyban, például egy ingatlanban vagy egy cégben. Hogyan történik a tulajdoni hányad számítása, mi határozza meg és mi igazolja a tulajdoni hányadokat, azok milyen jogokat és kötelezettségeket jelentenek a tulajdonosoknak?
A magyar utazók zöme továbbra is Európán belül nyaral, elsősorban autóval, és az utazás előtt néhány nappal - vagy sokszor az indulás napján - köti meg utasbiztosítását. A Posta Biztosító tapasztalatai szerint azonban egyre többen választanak magasabb szintű biztosítási csomagot, és élnek a különféle extra kiegészítőkkel is, például Poggyász Extra
A világ egyik legelszántabb kiberbűnözői hálózata újabb határokat lépett át. Egy friss FBI-jelentés szerint észak-koreai hekkerek egy mit sem sejtő arizonai nő otthonából irányították amerikai székhelyű „laptopfarmjukat”, hogy megtévesszék a távmunka-rendszereket és hozzáférjenek érzékeny adatokhoz.