A szemétszállítás is leállt ma Budapesten, nem csak a taxisok sztrájkolnak. Mi történt? Leállt reggelre a hulladékszállítás Budapesten. A Blikk írt arról, hogy a kukások nem indultak el szerda hajnalban az Ecseri úti, sőt a másik két fővárosi telephelyükről sem. Miért? A lap információi szerint a rákospalotai hulladékégetőben, az Ecseri úton és a I
Bölöni Olga a Yetteltől érkezik, hozzá tartoznak majd a bank marketing célú kampányai, a tartalomgyártás, a médiatervezés és vásárlás, valamint a 11 országot felölelő külföldi csoporttagok marketingkommunikációs koordinációja is.
Az öregségi nyugellátást megállapító határozatot a tekintetében beállt perfüggőség esetén a Kp. 83. § (1) bekezdésének keretei között a Tny. 80. § (1a) bekezdés a) pontja alapján lehet "módosítani" (nyugellátást újra megállapítani) a per folyamán; ez esetben a Tny. 80. § (6) bekezdése alkalmazásának nincs helye – mondta ki a Kúria.
A magyar agrárium előtt álló egyik legnagyobb kihívás ma a generációváltás. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált termelők jelentős része elérte vagy hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt. A kérdés az, hogyan adható át biztonságosan és kedvező feltételek mellett a gazdaság a fiatalabb családtagoknak vagy a gazdaságban dolgozó munkatársaknak
Amikor napon belül változnak a gazdasági kilátások, a vállalkozások nem engedhetik meg maguknak, hogy akár egyetlen finanszírozási lehetőségről is lemaradjanak. A Portfolio országos, 15 várost érintő rendezvénysorozata éppen ezért ad kiemelt alkalmat arra, hogy a cégek közvetlenül, első kézből tájékozódjanak a legújabb fejlesztési és forrásbevonási
Több mint húsz játékos, interaktív ismeretterjesztő programmal várja a magyar és nemzetközi érdeklődőket a Budapesti Corvinus Egyetem szeptember 26-án, pénteken délután és este. A témák a Kpoptól a mesterséges intelligencián át a bevándorláskutatásig terjednek.
A világ vezető univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget bejelentette a Bitget Onchain jelentős frissítését, amely forradalmi funkcióként lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy közvetlenül egyetlen Bitget spot fiókból zökkenőmentesen kereskedjenek, stakeljenek és kezeljenek több millió on-chain tokent. A bővítés négy vezető blokklánc – Ethereum, So
Ahogy rövidülnek a nappalok és hűvösebbek a reggelek, a veteményes lassan kifárad. A nyári bőséget hozó ágyások üresek lesznek, a termés maradéka pedig sokszor gondozatlanul marad a földön. Ilyenkor gyakori kérdés: mi történik, ha az ember egyszerűen nem tesz semmit?
Szeptember 18-án ismét a MÜPA adott otthon a Marketing Summit Budapestnek, amelyen idén több mint 2000 hazai és nemzetközi marketing- és kommunikációs szakember, illetve szakmai és üzleti döntéshozó gyűlt össze. A résztvevők négy teremben több mint 160 neves hazai és nemzetközi előadó prezentációját hallgathatták meg. Az esemény idén először külön
Az Alibaba árfolyama több, mint 9 százalékot ugrott a hongkongi tőzsdén, és ezzel négyéves csúcsra emelkedett, miután a vállalat bejelentette, hogy a korábban jelzett 53 milliárd dollárnál is többet tervez költeni mesterséges intelligencia fejlesztésekre.
Nem mindennapi látványban volt része egy ajkai asszonynak, konyhájában ugyanis egy apró, de annál ijesztőbb vendégre, skorpióra bukkant. A hölgy gyorsan lefotózta az állatot, majd közzétette a fényképet közösségi oldalán nem sokkal később a bejegyzés nagy visszhangot váltott ki.
Európában állandósult a bizonytalanság, a régió erősen kiszolgáltatottá vált a nagyhatalmaknak és az előre nem látható eseményeknek. De végre elkezdett felkészülni, önállóvá válni, megerősíteni magát. Sokkoló változásokon megyünk keresztül, kifordul sarkából a világ. Milyen következményekkel jár ez, és hogyan érinti Magyarországot?
Kétmilliárd forintos támogatási program indul a vállalkozói környezet fejlesztése érdekében - jelentette be Szabados Richárd államtitkár (címlapképünkön).
A Monetáris Tanács a szeptemberi kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat most már egy éve 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
Úgy tűnik, új piactérrel bővül a hazai e-kereskedelmi paletta – ezúttal egy izgalmas brit szereplővel, ahol a vásárlások után visszajáró összeget akár vissza is utalhatjuk magunknak.
Kritikus helyzet alakult ki a tatabányai Síkvölgyi Horgásztavaknál, ahol a vízmennyiség kétharmada eltűnt, veszélyeztetve a halállományt. A helyi önkormányzat 6,5 millió forintos támogatást nyújt a vízpótlás finanszírozására - írja a Pénzcentrum.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte) etológusai kimutatták, hogy a kutyák nemcsak tárgynevek megtanulására képesek, hanem felismerik a név által jelölt mögöttes funkciót is.
„Az AI elveszi a munkád!” – ez az a mondat, amiről már azt is közhely leírni, hogy: közhely. A Telekom kampánya az állítás ismertségét használja ki, de közben árnyalja is azzal, hogy az AI megoldások valójában olyan területeken vesznek le munkát a kollégákról, ahol ők is örülnek a segítségnek.
Az új uniós rendelet célja, hogy csökkentse a mikroműanyagok környezetbe jutását. A szabályok minden olyan szereplőt érintenek, akik műanyag pelletet gyártanak, kezelnek vagy szállítanak.
Szombatról vasárnapra virradóra pályazár lesz érvényben az M7-es autópályán a Velencei-tó térségében a Budapest felé vezető oldalon – hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán az MKIF Zrt.
Visszatért felfüggesztése után a Jimmy Kimmel Live!, a műsorvezető megköszönte a szólásszabadság melletti kiállást. Trump őrjöng. Mi történt? Újra kamera elé állt Jimmy Kimmel műsorvezető-humorista, miután egy a Charlie Kirkre vonatkozó megjegyzését követően a Disney úgy döntött, szünetelteti műsorát a Jimmy Kimmel Live!-ot, az USA legrégebb óta fu
A szélsőséges időjárási eseményeknek tavaly az elmúlt 25 évre visszatekintve a legtöbb halálos áldozata volt Svájcban egy kutatóintézet szerdán közzétett jelentése szerint.
Egyre kifinomultabb banki csalások nehezítik meg a pénzügyi szektor működését. A visszaélések nemcsak az ügyfelek, hanem a hitelintézetek számára is komoly anyagi és reputációs kockázatot jelentenek. A klasszikus adathalász-támadásoktól a mesterséges intelligencián alapuló csalásokig ma már számos módszer áll a csalók rendelkezésére - közölte a Del
Miután a rendőrség is megszólalt videóüzenetben a hódmezővásárhelyi, öngyilkosságot elkövető rendőrkapitány ügyében, a Belügyminisztérium közleményt adott ki. Mi történt? A múlt héten öngyilkosságot elkövető hódmezővásárhelyi rendőrkapitány Szabó Zsolt halála óta nem szólalt meg Pintér Sándor belügyminiszter, de a minisztérium most közleményt adott
A stabilcoin óriás Tether 15 és 20 milliárd dollár közötti összeget (több mint 7 billió forint) szeretne bevonni a cég körülbelül 3%-os részesedéséért cserébe egy zártkörű részvénykibocsátás (ún. private placement) keretében. Ez az összeg egy óriási tőkeemelés lenne, még a technológiai szektor mércéjével mérve is. A zártkörű részvénykibocsátás azt
Két új öntözőtelepet adtak át Békés vármegyében: a Bakuczi Öntözési Közösség Kft. és a Csárdaszállási Öntözési Közösség Kft. fejlesztéseinek köszönhetően a Talentis Agro Csoport öntözött területe immár meghaladja a 7500 hektárt.
A szemétszállítás is leállt ma Budapesten, nem csak a taxisok sztrájkolnak. Mi történt? Leállt reggelre a hulladékszállítás Budapesten. A Blikk írt arról, hogy a kukások nem indultak el szerda hajnalban az Ecseri úti, sőt a másik két fővárosi telephelyükről sem. Miért? A lap információi szerint a rákospalotai hulladékégetőben, az Ecseri úton és a I
Miközben a klímaváltozás hatására egyre nagyobb aggodalmat jelent a vízkészletek csökkenése és a szárazságok gyakoribbá válása, a hirtelen, intenzív esőzések veszélye is nő. Spanyolországban több helyütt is katasztrófát okozott a gyorsan lezúduló csapadék az elmúlt időszakban – több spanyol város a világ egyik vezető víztechnológiai vállalata, a Xy
"Legyen a bőrhiba részletkérdés!” – ezt üzeni a Bio-Oil új integrált kampánya, melynek célja hatékonyan megszólítani a striákkal és hegekkel küzdőket, valamint érzelmileg hatni a célcsoportra, hogy így a márka támogató társként mutatkozzon.
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins kedden bejelentette, hogy év végéig bevezetik az úgynevezett „innovációs mentességet” bizonyos digitális eszközök esetében. Ez a lépés a hatóság kriptobarát fordulatának egyik legkézzelfoghatóbb jele. Atkins a Fox Business „Mornings With Maria” című műsorában elmondta, hogy az SE